Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
Négyszemközt a KISZ-titkárral Tímár Gyöngyi műszaki ügyintéző a Gyomaendrődi Fa- és Építőipari Szövetkezetben. Érettségi után azonnal dolgozni ment, mert a családi körülmények miatt nem tanulhatott tovább. Egy év múlva — 1976-ban — választották meg KlSZ-titkár- nak, s azóta látja el egyfolytában a teendőket az öttagú vezetőség élén. De tanulási terveit sem adta föl, jelenleg harmadéves joghallgató. Hetedik év az ifjúsági mozgalomban már komoly idő, gyakorlatot és tapasztalatot jelent. Ezekről beszélgetünk. — A kongresszusi határozat első helyen foglalkozik az ifjúság alkotó munkájával. Mi a helyzet e téren a szövetkezetekben? — Minden a munkakezdéssel, a beilleszkedéssel kezdődik, s ez csak ritkán zökkenőmentes. Eleinte minden fiatal a világot szeretné megváltani, de mikor kiderül, hogy még kisebb dolgok is apróbb-nagyobb nehézségekbe ütköznek, a lelkesedés csökken. S az energiát inkább a saját munkájukba fektetik sokan. — Miért baj ez, mikor a napi munka maga is alkotás? — Ez igaz, de ennél többet szeretnének tenni a fiatalok. Várják, hogy próbára tegyék — többször is — alkotó erejüket a műszaki-gazdasági és termelési célok érdekében, a maguk területén. Konkrét feladatokban. — Ehhez idő kell és sok mindent megtanulni. Többek közt azt is, hogy a különböző demokratikus fórumokkal éljenek. Szóljanak, véleményük legyen. Erre épp az ifjúsági szervezet egy jó iskola. Aztán a szocialista munkaverseny. — Ezek a lehetőségek mind adottak. Pár szót először a munkaversenyről. Folyik, nagy probléma nincs, de formaság akad. A versenyszabályzat általánosságán például változtatni kellene. Nekünk három nagy részlegünk van: a fa-, a vas- és az építőipari. Ha e szerint lenne testre szabottabb a verseny- szabályzat, minden részleg jobban tudná, mit vár el tőle a vezetőség. Megmozgatná az alkotó erőket, többet tehetnének. — Minden szabályzat: egy papír, de nem örökre szóló. Változtatható, mint bármi más. Egy azok közül, amiről beszélni kell. Vagy úgyis hiába? — Egyáltalán nem. Mindig is szívesen vették, ha volt javaslat, s a reálisat meg is valósította a vezetőség. Mégis a munkahelyi tanácskozásokon, a gyűléseken, még a KISZ-ben is alig van ilyen vita. A vélemények egymás közt, szűkebb körben hangzanak el. Kisebb csoportban szívesebben beszél mindenki. — Akkor ehhez kell alkal- mazkodni a mozgalomnak ... — Igyekszünk. Mondok egy példát, sok mindent megvilágít. Máskor is tartottunk vitaköröket. Mit mondjak: volt, kipipáltuk. Az idei ragyogó, mert újjászerveztük. Kintről, a községből vezeti egy fiatal nő, remek módszerrel. Nyoma sincs a régi merevségnek. Az adott témát tágítani lehet, összekapcsolni a szövetkezeti munkával, s magával az élettel. Mindenki megélénkült” visz- sza sem lehetne tartani a véleménynyilvánítástól. Tizenöt—húszán vagyunk egyszerre együtt, s nem kevés szenvedélyes vita zajlott már le, olyan, hogy a négy órai kezdés után este kilenckor csak azt vettük észre: éhesek vagyunk. Az eltelt időt nem is érzékeltük. — A KISZ szükebb szervezeti életét is gyakran éri a formalitás vádja, a kongresszus is foglalkozott vele. Ha tényleg van, miben mutatkozik meg? — Főleg a túlzott adminisztrációban. Jelentések: előre, utólag. Káderképzési és utánpótlási tervek. Adatközlések. A küldöttekről például. Vagy a vitakörvezetőről háromszor is egy idényben. Aztán az iktatás, irattározás, és hirtelen nem is tudom, mi minden még. Mindig mosolygok, ha eszembe jut, mennyire naiv voltam az első évben. Már vígan és sokat dolgoztunk — de papírmunka nélkül. S ez annyi volt hivatalosan, mintha nem is lettünk volna. Persze ez egy másik véglet, az igazi valahol a kettő között van. Csak, hát.. . — És a valódi? Más téren például? — Egyes formaságon lazítani kellett az ügy érdekében. Már évek óta az akció- program tárgyalására minden fiatalt meghívunk a KISZ-gyűlésre, az ipari tanulókat is, és az úttörő rajunkat. Hiszen nem magunknak csináljuk csak, az egész fiatalságról van szó. Meg is mutatkozik a végrehajtásban. Jó az ipari tanulókkal való foglalkozás, eredményes az Alkotó Ifjúság pályázat, vagy hogy a sportot említsem: a tallaslabdában négyszeres OKISZ Kupa győztesek vagyunk. — Szórakozás nélkül nincs ifjúság. Mit nyújt a KISZ? — Sok mindent, és újítani is igyekszünk. Az eddigi klubszerűséget igazi váltotta fel, belépéssel, klubtagsággal. Négyen-öten kezdtük, gyorsan tizenhat tag lett, de leszünk többen is, mert nagy az érdeklődés. Házon belül a jól felszerelt klubhelyiség, nagy filmekkel mozielőadásokat tartunk, van tévé, magnó, társasjáték többféle és büfé minden szerdán este hattól. Hamarosan a szombatot is bevezetjük, és indul a kézimunkaszakkör, meg a társastánctanfolyam. S várjuk mindenkitől az újabb javaslatot. Vass Márta Táncverseny Mezökovácsházán Klubközi társastáncversenyt rendeznek Mezőko- vácsházán, a művelődési központ színháztermében február 21-én, vasárnap, melyre Békés, Békéscsaba, Budapest, Gyula, Orosháza, Szeged, Szeghalom és Szentes táncklubjai fogadták el a kovácsháziak meghívását. 10.30-tói a D2, 14.30-tól pedig a Dl kategóriás párok versengenek az első helyezésekért. A helyi úttörők ígéretes tehetségű tánccsoportjának bemutatója is hangulatemelő színfoltja lesz az egész napos rendezvénynek. Szűcs József Stop! Közlekedj okosan! Rejtvénysorozat II. Most következő rejtvényünk az általános iskolák 1/4. osztályos tanulói számára tartalmaz feladatokat. Az l-es számú ábrán látható közúti jelzőtáblákat bizonyára jól ismered, hiszen az utcán gyakran láthatod ezeket. Első feladat: színezd ki megfelelő színekkel a közúti jelzőtáblákat, majd sorrendben, külön írd le pontosan a nevüket. Második feladat: sorold fel a háromlencsés forgalomirányító jelzőlámpa színeit, és azt, hogy ezek a színek milyen sorrendben követik egymást. Harmadik feladat: a 2-es ábrán egy forgalmi helyzetet látsz. Következtess, hogy a jelzőlámpák melyik oldalán látod a zöld, és melyik oldalán a piros fényt! Ennek megfelelően színezd ki a megfelelő oldalakon a zöld és a piros fényű lencsét. Sorold fel, hogy a képen látható gyalogosok közül kik közlekednek szabálytalanul! A feladatok megoldásához csatoljátok a kivágott és kiszínezett közúti jelzőtáblákat, és zárt borítékban küldjétek a következő címre: Békés megyei Közlekedésbiztonsági Tanács titkársága, Békéscsaba, Bartók Béla u. 1—3. A borítékra írjátok rá: ..Rejtvény”. A zárt borítékon tüntessétek fel a neveteket, lakcímeteket, és azt. hogy melyik iskola melyik osztályában tanultok. A beküldési határidő: 1982. március 1. Ffilöp Béla: [j, g ||a|appa| Kilencedik rész, amelyben kinyilatknztatik, hogy a pénz nem boldogít, de jó ha van, ám a fater szűkön méri... Valaki így: „A pénz: az csak álom!” Más: „Nekem csak fizetésem van, de hát az nem pénz." Megint más: „A szerelemhez is pénz kell.” Egy ifjú: „En állandóan pénzzavarban vagyok." Egy hölgy: „Sajnos, egy becsületes göncöt alig tudok venni... Ez a bunda is a tavalyi." Egy diák: „A zsebpénzem elég szűkön mérik.” Másik: „Heti ötszázból elég nehéz kijönni.” Egy harmadik: „Ügy havi háromszázból gazdálkodom.” Negyedik: „Nálunk otthon úgy van, hogy elosztjuk a pénzt. A családi zsebpénz közös, ott van egy kazettában, s mindenki vesz belőle, az összeget beírja egy kis füzetbe ... Én, olyan három-, négyszáz között költők belőle ..." A bölcsek így írnak erről: Voltaire: „Csak az igazi szükségletek szereznek igazi örömöket." Szokrátész pedig ezt jegyző kétezerötszáz évvel korábban: „Azért sétálok naponta a piacon, hogy örüljenek, mi mindenre nincs szükségem.” A Hamletben Polonius ilyen tanácsot ad fiának, Laertésnek: „Kölcsönt ne végy, ne adj, mert a hitel Elveszti önmagát, el a barátot...” Tehát a pénz, amit mondanak maninak, lóvénak, zsozsónak, lepedőnek és bélásnak, mindennapi életünk része. Gazdálkodunk vagy nem — meghatározza életünk folyását. A fiataloknak természetszerűen a zsebpénzből kell apróbb igényeiket kielégíteni. Ügy mondják, hogy aki megtanulja ezt beosztani, az később, felnőtt korában is tud majd gazdálkodni. A minap két levelet kaptam. Amit a pénzről írnak, azt itt közre adom. Egy szülő írja: „Az utóbbi időben, sajnos, mindennapi téma lett a zsebpénz. Egy fiam és egy lányom van, mindketten középiskolások. Az elsőssel még csak megvagyok valahogy, de a negyedikes lánnyal nem lehet bírni. Na, félreértés ne essék, nem rossz gyerek ő, de hát ez a 1 zsebpénz mindig kiborít engem. Hiába magyarázom azt, hogy az én időmben, meg hát nem kell túlzásba vinni... nem és nem ... ö hajthatatlan ... és vitatkozik, hogy neki jár, és nincsen igazam, amikor csak annyit adok, amennyi a mozira meg a kólára kell... Mire ő: nod'Ai .■ — Édes apukám (így szokta mondani, amikor dühös, de akkor is, ha nagyon kedves akar lenni)... Te egy olyan igazán jó fej vagy (érti ezt a váltást?), azt nem tudom megérteni, hogy bizonyos dolgokban hogyan lehetsz ennyire regresszív? (Érti ezt? Nem azt mondja az én lányom, hogy »Apám, maradi fafejű vagy«, hanem így fejezi ki magát, hogy én egy regresszív alak vagyok. Hát ez kiborító.) És akkor hosszas fejtegetésbe kezd az én gyerekkoromról, a háborúról, az újjáépítésről, a személyi kultusz árnyékáról, s a mi fiatalos lendületünkről... szóval, mintha csak én mondtam volna ... sőt, még jobban is tudta, mint én, aki mindazt átéltem ... Az igazság az, hogy nem a. zsebpénz ellen ágálok én. Nem is akarom én a magam gyerekkorát igazán összevetni a maival. Természetes, hogy ma több van (vagy ezt mi már természetesnek tekintjük, a gyerekek pedig még inkább annak), de a meglevővel való okos gazdálkodás miatt vagyok néha konok. Mert mi is van? Hallom, hogy az egyik gyereknek annyira futja, hogy barátait vendéglői ebédre invitálja, s csak úgy, a szivarzsebből kidobja az ezrest ... Hát, ezzel én nem tudok, versenyezni... Más dolog az autó. Ugye, a lányomnak is megvan már a vezetői engedélye ... Megszerezhették az iskolában, nem tiltakoztam, de annyi zsebpénzt már nem tudok adni, hogy ő autóval járjon iskolába... mert van, aki kap annyit, és mindennap begördül a parkolóba az 1600-as Ladával... az autóról, mint érettségi ajándékról már nem szólok, mert az ugye, túllépi a zsebpénz kereteit ... és ez kérkedés, kivagyiság. Ez veti fel a zsebpénz új összefüggéseit... Ezért vitatkozom én a lányommal, mert a vágyakat és a valóság lehetőségeit egyeztetni kell... mert a zsebpénz nem lehet olyan mint egy kereset, egy fizetés ... de néhány családban úgy tűnik, összetévesztik ...” Említettem, hogy két levelet kaptam a napokban, érdemes hát a másikba is beleolvasni, annál is inkább, mivel a másik fél írta, vagyis a srác azok közül való, aki a zsebpénzt kapja. „A helyzet az, hogy valójában én nem is panaszkod- hatom, mert ha azt nézem, hogy kívánságaimhoz menynyire igazodik a zsebpénzem, akkor futja ... Persze, szükséges a beosztás, de hát szü leim is beosztják a pénzt, állandóan számolnak, terveznek így haladgatnak lépésről lépésre... Szóval mindez oké... De a napokban ilyen helyzet állt elő. Még volt egy ötvenesem, meg hát van még valami megtakarításom is, de azt titokban tartom, mert akkor a következő hónapban biztosan kevesebbet adnának ... Ám a lényeg az, hogy nekem 120-ra volt szükségem. Mondom a fátérnék, mármint apunak, hogy jó lenne ezt kiegészíteni (mármint az ötvenest), mire ő rámmordult, hogy neki nincs, különben is megkaptam a magam részét, tessék abból gazdálkodni, vagy menjek az anyuhoz, hátha ő ad, de előbb szól neki is, hogy ne adjon... Láttam már, hogy reménytelen az ügy, de az igazság az, hogy ez nálunk mindig igy megy, csak az a baj, hogy szegény diák nem mehet az OTP- be kölcsönért ... Én csak azt nem tudom megérteni, hogy Zsol- téknak miért megy olyan könnyen minden. Szóval az én faterem nem bőkezű, mindig ilyen szűkön méri a pénzt, pedig nem is kérek, csak ritkán... Hát ezen miként lehetne változtatni, ahhoz kérek én tanácsot. mert az az igazság, hogy a többiek kiröhögnek mindig, mert hogy én nem verem otthon ki a huppot, azt mondják, az „ősöket idomítani kell’, s ennek legjobb módja a hisztizés, meg a hivatkozás, hogy bezzeg másnak futja erre, futja arra, akkor aztán begerjednek az ősök, mert hogy ők is vannak olyanok, mint az a másik, erre gyorsan megveszik azt a legújabb szerelést. ■■ Szóval, úgy mondják, ezt így kell csinálni, de én meg nem mertem kipróbálni.. ■ de azt gondolom, hogy ma este én is kiverem a dih' huppot, biztosan bekapják a horgot...” , Ennyit a zsebpénzt adó es a zsebpénzt kapók véleményeiből. De a pénz olyan téma, amelyről a végtelenségig beszélgetnénk (persze attól még nem lenne főbb), ám, ha valahol igaz, itt különösen az lesz, hogy mindenkinek meg kell talalm azt a bizonyos horatiusi arany középutat.
