Békés Megyei Népújság, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-22 / 18. szám

1982. január ZZ., péntek Emléktáblák, szobrok, emlékművek és síremlékek Köztudomású, hogy me­gyénk honismereti munká­sai spontán helyi kezdemé­nyezéssel még 1970,71-ben fogtak hozzá az emlékhe­lyek feltérképezéséhez. A kezdeti évek eredményei után — az országos napila­pok és a Népfront folyóirat áltaj — Békés megye hatá­rain túl is megismerték ösz- szegyűjtött adatainkat. Az önszorgalomból foly­tatott munkának az volt a célja, hogy megállapítsuk; milyen eseményeknek állí­tottak emléket településein­ken? Kiket tartottak váro­sukban, községükben mél­tónak arra, hogy nevüket, munkásságukat emléktáblá­val, szoborral, emlékművel örökítsék meg? Kik azok az internacionalisták, vöröska­tonák, hazánk szabadságáért életüket áldozó hősök, 1956- os mártírok, hősi halottak, illegális pártmunkások, par­tizánok és ellenállók, akik szülőföldjük temetőiben nyugosznak? Ezen emlékek számbavételével együtt an­nak felmérését is szorgal­maztuk: hol, milyen neveze­tességek találhatók a múlt és a jelen társadalmi, gazda­sági, kulturális stb. életének kiemelkedő személyiségeiről, valamint eseményeiről? Békés megyét ismerve tudjuk, hogy számos ilyen emlékünk van, s sok még a pótolni valónk azokkal szemben, akik méltán rá­szolgáltak erre életük felál­dozásával, munkásságukkal együtt, és külön-külön is! Száznál több honismereti aktíva kezdte meg a gyűj­tőmunkát 1971-ben az álta­luk készített adatlapok se­gítségével. „Vallatták” az emléktáblákat, szobrokat, emlékműveket, síremléke­ket a honismereti bizottsá­gok és szakkörök tagjai; to­vábbá tanárok, könyvtáro­sok, tanácsi dolgozók, úttö­rők és KISZ-fiatalok, gim­nazisták, ipari tanulók, HNF-tisztségviselök, lelké­szek és így tovább. Fáradsá­gos, de sok új adalékot nyúj­tó, s további búvárkodásra is ösztönző munkájuk eredmé­nyeként rövid egy év alatt gazdag gyűjtemény állt ösz- sze, melyet már hamarosan hasznosíthattunk az egész megyében. Ilyenek voltak többek között: a Petőfi- és a szabadságharci, a Rákó­czi-, valamint a Dózsa-év- fordulókkal kapcsolatos ün­nepségek, a felszabadulás jubileumaira vonatkozó ada­tok közzététele, és az aján­lások a helyi megemlékezé­sekhez. Az 1974—76 közötti évek­ben tovább folytattuk a gyűjtést a fehér foltokon, és kiegészítettük a kezdeti fel­mérések óta létesített em­lékhelyekről szóló informá­ciókat. A HNF megyei bi­zottságán egyre gyarapodó, s abban az időben szinte egyedülálló gyűjteményt már akkor is tanulmányozhatták Szoborsétány Békéscsabán a helytörténészek, szakkö­rök, testületek, főiskolások és egyetemisták a mindennapi munkájukban. Ugyancsak kiinduló, vagy kiegészítő forrásként felhasználták né­hány megyei kiadványhoz is. (Például „Ez a mi mun­kánk”, „Békés megyei túra­kalauz”. Ezek az adatok forrás­ként szolgáltak a népfront és a KISZ közös kiadásában, a fiataloknak készített „For­radalmi, munkásmozgalmi, felszabadulási emlékhelyek Békés megyében” című fü­zethez, amelyet a NOSZF 60. évfordulóján adtunk át a KISZ-szervezeteknek, s ame­lyet — a Munkácsy Mihály Múzeum közvetítésével — a Magyar Partizán Szövetség is jól hasznosított az 1977- ben megkezdett gyűjtőmun­kájában. Az ilyen jellegű tevékeny­ségre szóló felhívást első al­kalommal az 1976 február­jában Kecskeméten megren­dezett II. országos honisme­reti konferencia küldöttei kapták kézhez. Vállalták a munkát saját megyéjükben. Elfogadták dr. Liptai Ervin­nek, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatójának javaslatát is. Eszerint: az összegyűjtött adatokat ne a Párttörténeti Intézethez jut­tassák el a megyék, mert mit kezdenének ott például a rengeteg világháborús em­lékkel. Az ilyen adatok or­szágos tárolását ugyanis ak­koriban kezdték el a Had­történeti Intézetben. A konferenciáról hazatér­ve megyénk népes küldött­sége örömmel nyugtázta, hogy nemcsak mi éreztük e munka szükségességét évek­kel ezelőtt, s hogy elébe mentünk a feladatoknak. Az addig gyűjtött anyagaink főbb adatait a települések megjelölésével már néhány napon belül eljuttattük az intézményeknek. Röviddel a konferencia után — 1976 áp­rilisában — az MSZMP Bé­kés megyei végrehajtó bi­zottságának nagy jelentősé­gű határozata látott napvi­lágot, amely „A munkásmoz­galmi emlékek és hagyomá­nyok ápolásának és tovább­fejlesztésének feladatai” cí­met kapta. A HNF megyei elnöksége e határozat után 1977 janu­árjában, míg a megyei bi­zottság márciusban tárgyalta meg önálló napirendi pont­ként a mozgalmi feladato­kat, majd állást foglalt ezekkel kapcsolatban. Ugyan­így járt el a helyi testüle­tek többsége és rrftmkabi- zottsága a különböző tele­püléseken. Egyébként a 10 évvel ez­előtt megkezdett munka ösz- szegzésének, kiegészítésének és rendezésének, valamint a megyei adattár felállításá­nak céljából 1981 nyarán is­mételten felkértük a városi és községi testületeinket ar­ra, hogy a lehető legfonto­sabb adatokat közöljék az emlékhelyekről. Kezdetben Kenyérpor lisztérzékenyeknek Fotó: Bukovinszky István ugyan sejtettük, hogy sok, a felszabadulás előtti és utáni években létesített emlékmű, szobor, dombormű, emlék­tábla és jeles síremlék van megyénkben, ám ilyen nagy mennyiségre mégsem gon­doltunk. Mivel teljességre törekedtünk', a felmérések­ben természetesen a köztéri szobrokat, a jeles művészeti alkotásokat is szerepeltetjük. A határ menti és határőr­községekben a helyi őrsök sok tisztje, katonája, vala­mint a kerületi parancsnok­ság csapatmúzeuma nyújtott segítséget a gyűjtéshez és a fotók elkészítéséhez. Társa­dalmunknak szinte vala­mennyi osztályát, rétegét képviselő aktívája vett részt ebben a mozgalomban. A feldolgozáshoz nagy segítsé­get nyújtott a, múzeumok megyei igazgatósága is. Az emlékek adatainak szakmai csoportosítása után mielőbb szeretnénk hasznosítani a gyűjteményt a helytörténeti kutató, illetve hagyomány- ápoló tevékenységünk foly­tatásakor. Bízunk abban, hogy az oktatási és művelő­dési intézmények; a könyv­tárak és szakkörök; a kol­lektívák, névválasztók és névviselők, a szakdolgozat­írók, a különböző mozgal­mak és szervezetek, a könyv­barátok stb. éppúgy fel tud­ják használni a közművelő­désben, mint a jeles esemé­nyek történetének, kiemel­kedő személyiségek életének, munkásságának kutatói is. Mindazoknak, akik a Békés megyei emlékek feltérképe­zésében az elmúlt tíz év alatt részt vettek, köszöne- tünket fejezzük ki munká­jukért. Krisztoff Andrásné, a HNF megyei művelődéspolitikai bizottságának titkára Fontos tudnivalók a módosított eljárási törvényről Számos új, vagy jelentős mértékben megváltozott ren­delkezést tartalmaz az év elejével hatályba lépett 1981. évi I. törvény, amely az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényt módosítja. A tör­vény e főbb rendelkezéseiről a Minisztertanács Tanácsi Hivatalánál tájékoztatták az MTI munkatársát. A törvénymódosítás to­vább növelte az ügyfél sze­repét az eljárásban, megerő­sítette jogait, s egyben kö­telességeit is rögzítette. El­ső fokú eljárás általában az ügyfél kérelmére indul, pél­dául, amikor az valamilyen engedélyt, kedvezményt, iga­zolást kér. Az ügyfél kérel­mére az államigazgatási szerv köteles eljárni. A ké­relem előterjesztésétől, illet­ve az eljárás hivatalból tör­tént megindításától számí­tott harminc napon belül dönteni kell. Ennél rövidebb ügyintézési határidőt bár­mely jogszabály, hosszabbat azonban csak törvény, tör­vényerejű rendelet vagy mi­nisztertanácsi rendelet álla­píthat meg. Ha az ügy olyan bonyolult, hogy nem lehet 30 napon belül dönteni, . a határidő — legfeljebb újabb harminc nappal — meghosz- szabbítható. Az eljárás meg­indítását szolgáló kérelem benyújtásához sok esetben, több igazgatási ágazatnál nyomtatványok állnak ren­delkezésre. Ezek kitöltésének módját az ügyintézőnek meg kell magyaráznia, illetve se­gítenie is kell a kitöltésben. Az ügyféltől nem lehet olyan adat igazolását kérni, ame­lyet az államigazgatási szerv nyilvántartásának tartalmaz­nia kell. Az ügyintézés meg­könnyítésére a törvény kor­szerű technikai eszközök al­kalmazását is lehetővé teszi, így jegyzőkönyv helyett az egyes eljárási cselekmények­ről hangfelvétel is készíthe­tő. . Az ügyfél általában sze­mélyesen jár el az ügyében, de törvényes képviselőt vagy meghatalmazottat is igényije vehet. Meghatalmazott lehet hozzátartozó, ügyvéd, vagy a szakszervezeti jogsegélyszol­gálat munkatársa is. Számos eset szükségessé te­szi meghatározott személyek megjelenését. Számukra az idézést általában írásban ad­ják ki, de ha az egyszerűbb és gyorsabb, távbeszélőn is közölhetik. A meghallgatni kívánt személynek a határ­napot megelőzően legalább öt nappal meg kell kapnia az idézést, hogy a megjelenés lehetőleg ne akadályozza őt munkájában. Kialakult he­lyes gyakorlat, hogy nem egyetlen, meghatározott, ha­nem adott határidőn belül több időpontra idéznek vala­kit, aki így a számára leg­kedvezőbb időt választhatja ki. Az ügyintéző köteles az ügyfelet meghallgatása előtt a szükséges felvilágosítások­kal ellátni, jogaira és köte­lességeire figyelmeztetni. E tájékoztatás alkalmával el kell magyaráznia, hogy az ügyet milyen eszközökkel és módon lehet a legegyszerűb­ben, a legkedvezőbben és a leggyorsabban intézni, de azt is, hogy a kedvező döntésnek esetleg milyen akadályai vannak. Fontos állampolgári jog, hogy az ügyfél bármikor tá­jékozódhassák az ügyében, és annak egész folyamatáról közvetlen tapasztalatai le­gyenek. Ezért az eljárások során keletkezett iratokba az ügyfél — vagy képviselője — bármikor betekinthet, és azokról másolatot készíthet. Az államigazgatási szerv határozatot hoz a különféle ügyekben, illetve az eljárás­ban eldöntött kérdésekben. A határozat tartalmazza a döntést, annak indoklását, továbbá a fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat lehe­tőségéről szóló tájékoztatást. Az államigazgatási ügyek túlnyomó része az első fokú eljárással végérvényesen le­zárul. Vannak azonban olyan esetek, amelyekben az ügy­fél sérelmesnek tartja a ho­zott döntést, ezért a felettes államigazgatási szervhez vagy a bírósághoz fordul. Az államigazgatási eljárás­ban az alapvető jogorvoslati eszköz a fellebbezés. Felleb­bezni az ügyben hozott el­ső fokú határozat ellen le­het. Ha az adott ügytípusra vonatkozó jogszabály más­ként nem rendelkezik, a fel­lebbezést a határozat közlé­sétől számított 15 napon be­lül lehet előterjeszteni annál az államigazgatási szervnél, amely a határozatot hozta. A fellebbező nem köteles meg­indokolni a fellebbezését, elegendő annak bejelentése, hogy a hozott határozatot sé­relmesnek tartja. Megköny- nyíti azonban az államigaz­gatási szervek dolgát, ha a fellebbezés tartalmazza az indokot. A fellebbezéssel megtámadott határozatot ho­zó köteles megvizsgálni, nincs-e indok és törvényes lehetőség arra, hogy az eset­leges sérelmet saját hatáskö­rében orvosolja. Ha ugyanis ez megoldható, a sérelmes intézkedést maga a határoza­tot hozó szerv korrigálja. Eb­ben az esetben másodfokú eljárásra nem is kerül sor. A fellebbezés a határozat végrehajtását általában el­halasztja: a fellebbezés ese­tén a másodfokú határozat közléséig nem rendelhető el a végrehajtás. Az ügyfél a jogerős hatá­rozat éllen úgynevezett fe­lülvizsgálati kérelemmel is élhet. Saját érdekében ak­kor jár el helyesen, ha ezt az ügyben első fokon eljárt szervnél terjeszti elő. Ott vannak ugyanis az ügyre vo­natkozó iratok, amelyek nél­kül a kérelem elbírálása le­hetetlen, s ily módon lehet a leggyorsabban elérni, hogy az elbírálásra jogosult szerv dönteni tudjon. Az államigazgatási törvény, valamint más, magas szintű jogszabályok lehetővé teszik bizonyos államigazgatási ha­tározatok bíróság előtti meg­támadását. Ilyen esetekben erre az ügyfél figyelmét a határozatban fel kell hívni. Keresetindításnak csak a jogszabálysértés esetében van helye. Az ügyfél tehát vá­laszthat, hogy a jogerős ha­tározatot jogszabálysértés mi­att a bíróságnál támadja-e meg, avagy — hivatkozással jogos érdekvédelemre, mél­tánytalanságra — felülvizs­gálati kérelmet nyújt be. Egyszerre kétféle jogorvosla­ti eljárás természetesen nem folyhat. Bírósági felülvizsgá­latnak csak akkor van he­lye, ha az államigazgatási el­járásban az ügyfél a felleb­bezés lehetőségét kimerítette, vagy a fellebbezés kizárt. Kukoricalisztből készült ke­nyérpor gyártását kezdték meg a dombóvári ÁFÉSZ kaposszek- csői cukrászüzemében. Az ebből készült kenyér nem tartalmaz glutént. ezért a lisztérzékenyek­nek megfelelő helyettesítő lehet, mert tápértéke nem kisebb a más gabonafélékből készült ke­nyérnél. A háromnegyed kilo­grammos, sütésre kész csomago­lású kenyérporból a kenyér há­zilag is könnyen elkészíthető. A kaposszekcsői üzemben további hatféle kukoricaliszt alapanyagú süteményt is készítenek. Ezeket a termékeket nemcsak lisztérzé­kenyeknek ajánlják.' de jó ered­ménnyel fogyaszthatják őket a diétázók és fogyókúrázók is. Vizsgálati tapasztalatok a pedagógusok körében . A legutóbbi években az is­kola és a közoktatás általá­nos kérdései a figyelem elő­terébe kerültek. Érthető, hogy a közvélemény külön­leges érdeklődéssel fordul az iskola központi alakja, a pe­dagógus felé. Megjegyzendő azonban, hogy a pedagógu­sokkal szembeni igények sokszor túlzóak, irreálisak. Ez mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy az isko­lában lecsapódó — túlságo­san is összetett — társadal­mi problémák megoldását gyakran a pedagógusoktól várják. Számolni kell azzal a kö­vetkezménnyel, hogy ha a pedagógusokat olyasmiért is felelőssé teszik, aminek • in­kább szenvedő részesei, mint­sem előidézői, ezzel csak halmozódnak az iskolán be­lüli gondok és nehézségek. Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy maga az isko­la, mint speciális intézmény nem „termel ki" sajátos tor­zulásokat, mint például a ta­nulók megfélemlítése, önké­nyeskedés, a formalitások túltengése stb. Csupán arra a cáfolhatatlan igazságra kí­vánom nyomatékosan felhív­ni az olvasó figyelmét, me­lyet Dürkheim — a nagy francia szociológus — ekkép­pen összegzett: „Nincs azaz ember, aki képes lenne elér­ni, hogy egy társadalomnak egy adott pillanatában más nevelési rendszere legyen, mint ami struktúrájából kö­vetkezik.” Nézzük a tényeket. Ha­zánkban jelenleg a legna­gyobb számú értelmiségi cso­portot a pedagógusok alkot­ják. Az általános és középis­kolai pedagógusok nagyság­rendje ma háromszor akko­ra, mint a II. világháború előtt (mintegy százezer kö­rül mozog). Társadalmi sú­lyukat és felelősségüket —■ teljesen jogosan — sokat emlegetik, ehhez nincs mit hozzátennem. Amivel talán leginkább érdemes foglalkoz­ni, az elsősorban az elmúlt esztendők szociológiai vizs­gálatainak arra vonatkozó tapasztalatai, hogy melyek is azok a hatékonyságot gátló tényezők, amelyekkel szem­be kell nézni. > A vizsgálatokból kirajzo­lódó összkép igen sokrétű. Ha ebben a rövidke írásban mégis a létező gondokat ex­ponálom, annak alapvető oka az, hogy csak ezek megoldá­sával látom lehetségesnek az elért mennyiségi eredmények megszilárdítását, s azt, hogy a pedagógiai munka a mai­nál lényegesen hatékonyab­bá váljon. A következőkben azokra az 1945 utáni oktatáspolitikai intézkedésekre kívánok utal­ni, melyek — a kitűzött cé­lokkal ellentétben — a pe­dagógusok helyzetét és mun­káját kedvezőtlenül érintet­ték, és ezen keresztül az ok­tatás hatékonyságát is fékez­ték. A szóban forgó időszak­ban a pedagógusok helyzeté­ben bekövetkezett változá­soknak a legsajátosabb vo­nása a belső nivellálódás tendenciája. Ennek a leg­szembetűnőbb mozzanatai a következők voltak: a tanítók helyzete általában — kere­setben, társadalmi megbe­csülésben — javult a háború előttihez viszonyítva, a taná­roké viszont romlott. Az elmúlt három évtized­ben a társadalmi-gazdasági változások következtében ki- szélesedett az értelmiségi munkák lehetősége. Többszö­rösére nőtt az értelmiség szá­ma. E szélesebb és differen­ciáltabb mezőnyben kiala­kult egy új hierarchia is a különböző értelmiségi típu­sú munkák között, s a peda­gógusi munka szinte egysé­gesen e hierarchia aljára ke­rült. Ez a hierarchia persze nem intézményes, de létezé­se nyilvánvaló, összetevői ki­tapinthatok. Az egyik ilyen összetevő az anyagi helyzet. A különböző szociológiai vizsgálatok és a jövedelemstatisztikai adatok egybehangzóan arra utal­nak, hogy a pedagógusok fi­zetése kb. 20 százalékkal ma­rad el jelenleg más értelmi­ségi szakterületek mögött. Ez az egyik óka annak, hogy elég sokan hagyják el a pe­dagógusi pályát, és vállalnak más területen munkát. Ezzel összefüggésben a feszültsé­gek másik forrása, hogy alig- alig van eltérés az alsó ta­gozatos tanítói és a felső ta­gozatos tanári fizetésekben, vagy az általános iskolai és a középiskolai pedagógusok fizetésében. Az oktatás kü­lönböző fokozataiban dolgo­zó szakemberek bérében je­lentéktelen a differenciáló­dás. A kereseti különbségek­ben az életkor és a beosztás játszik meghatározó szere­pet. A másik figyelemre méltó összetevő a pedagógusok — sokat emlegetett — túlter­heltsége. Ennek több oka van. Itt csupán néhányat említek. Ismeretes, hogy ke­resetnövelési célzatból — ahol arra mód nyílik — sok a túlóra-, különóra-vállalás. A kötelező óraszámok gya­korlatilag egyenlő arányú elosztása — tagozatoktól és tantárgyaktól szinte függet­lenül — egyenlőtlen terheket jelent Ebből olyan para­doxon helyzetek adódnak például, hogy egy általános iskola felső tagozatában ta­nító magyartanárnak ugyan­annyi, azaz 22 kötelező óra­száma van, mint a más tan­tárgyat tanító kollégájának. Mit is jelent ez közelebbről? Amennyiben csak magyart tanít, az négy osztályt jelent, vagyis ez teszi ki az előirt kötelező óraszámot. Mivel azonban az iskolák többsége — jelenleg — túlzsúfolt, és elég gyakori a 40 fős o:-z- tály, ez azt jelenti, hogy iszo­nyatos mennyiségű füzet ja­vítása zúdul a szaktanárra. Képzeljük csak el. Egy- egy tanulónak a szóban for­gó tantárgyból hatféle füze­te van (magyar nyelv, ma­gyar irodalom, Ki mit tud?, munkafüzet, nyelvtani, dol­gozat. irodalomdolgozat). Ez a négy osztályban összesen 960 füzetet jelent. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a tanügyi hatóságok előírják, és egyre szigorúb-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents