Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-06 / 286. szám
1981. december 6., vasárnap NÉPÚJSÁG KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Rapszodikus riport Találkozás Dénes Zsófiával , A régi fénykép és a mai .. sohasem az ember a hibás, hanem valami más. Valami más, a pillanat, a múlt, a sors, az átok, valami, amit nem ismerünk.” — Ady Endre gondolatát idézi könyve mottójául Dénes Zsófia. Negyvenkét éve immár, ho^v első kiadásban megjelent az Élet helyett órák című munka. Ahogy Móricz Zsigmond méltatta: „Az első írás Adyról. Oly közvetlenül, érzékletesen, annyira végig komolyan és akusztikai tisztaságban hatott rám, hogy míg olvastam, ott voltam Ady forgószél-körében, a szobájában, vele, veletek. Más úgy ír, hogy lelkének fehér falain imbolyogva vetíti Adyt, vagy szárazul s tanárul felsorolja a Róla Való Tudnivalókat. Nálad, Zsukám, a könnycsepp Is üde, s még nem csapódott le belőle a szem sarkában a só.” Dénes Zsófia negyed évszázaddal az Adyval való jegyessége után jelentette meg könyvét. A Nagy Szerelem, s a rövid mátkaság után, az életén végig kísérő barátság és a szolgálat maradt Dénes Zsófia osztályrésze. Mind (a mai napig. Igen, hiszen 96 évesen, teljes szellemi fegyverzetben, utolsó túlélőként, alázattal teljesíti hivatását a Nagy Idők tanúja. Meg nem magyarázható vágy sarkallt, hogy megismerjem e csodálatos asz- szonyt. És miután kívánságom teljesült, most azzal próbálkozom, hogy az Olvasónak is átadjak valamit találkozásunk perceiről. íme: Hűvös, késő őszi délután. A budai várban cikázó sze- . lek elől szinte jólesik behúzódni a védettebb kapualj mögé. Könnyen megtalálom a keresett címet. A csengő mellett két név is olvasható: Dénes Zs. és Szalatnyay J. Csengetésemre hetven év kö- ... rüli férfi nyit ajtót. aláírás — Szalatnyay József vagyok — mondja, s kézszorításának erejéből érződik, hogy „ad magára”, őrzi fiatalos tartását. Elmondom, hogy Dénes Zsófiát keresem. Nem, nem könyvet hoztam neki. Látni szeretném. Beszélni vele. Esetleg megírni a találkozásunkat. — Jöjjön vissza öt óra tájban, mert Zsuka most alszik — mondja a férfi. Hétfői nap lévén a múzeumok zárva. Sétára csöppet se csábító az idő, ezért a Rusz- vurm cukrászdába megyek egy gesztenyepürére. Majd a Mátyás templomban bóklá-. szók. Veszek egy 'szál vörös szegfűt, s a megbeszélt időpontban ismét csöngetek. Papos udvariassággal invitál a házigazda. Zavarba hoz, amikor szelíd tiltakozásom ellenére lesegíti a kabátom. — Elég gyönge a feleségem — suttogja. — Interjút ezért nem adhat, de a benyomásait megírhatja a találkozásról. Hamarosan várjuk az orvost is. Kérem, ne fárassza hosszas beszéltetés- sel. Amíg megteszem a néhány lépést az előszobán át, keresztül villan rajtam, hogy ez a rokonszenves úr tehát Ady Endre hajdani mátkájának a férje. „Sohasem az ember a hibás, hanem valami más” — felel gondolataimra a költő. Könyvekkel, festményekkel díszes szoba. Áhítatos csönd. Szinte elvész a nagy karosszékben a pici, törékeny nő. Dénes Zsófia vagyok — mondja bemutatkozáskor, s amikor kezet fogunk, furcsa melegség árasztja el a szívem. Andrea asszony csöpp kis tenyerét érinthetem, a Becéző, simogató kezed című vers ihletőjét, amelynek melegéről írta Ady: Simogass csak, olyan jó a kezed Ügy bánom már sok ölő, makacs harcom, Simogasd meg ráncos vén gyermek-arcom. Hellyel kínálnak, s a férj tagolt szavakkal, emelt hangon mondja: — Békéscsabáról jött. Mutasd meg a könyved! Dénes Zsófia pedig halkan, lágyan beszél, s mintha kicsit restellné, hogy nagy szót hall: — Nem elég, hogy érelmeszesedésem van, gyengén látok, rosszul hallok, most még ízületgyulladás is gyötör. Várom az orvosom, minden percben megérkezhet. Neki dedikáltam az új könyvem. Ma kaptam az első műszaki példányt, de remélem, karácsonyra már a boltokban is kapható lesz. Kezembe veszem az Ahogy akkor volt, és ... című kötetet. Friss nyomdaszag árad a lapokból. Bele-belenézek. Ahogy első látásra megítélem, irodalmi portrékat tartalmaz. — A nagy Nyugat-nemzedék utolsó tanúja vagyok — mondja Dénes Zsófia. — Mint újságíró és mint túlélő adok hírt hajdani kortársaimról. Ignotus! Milyen csodálatos műveltségű férfi, nagyszerű irodalomszervező volt! Kislány koromban úgy leveleztem vele, hogy válaszait „poste restante” kértem, nehogy édesanyám megtudja, miféle „bohémekkel” ismerkedem. A drága Ter- sánszky Józsi Jenő! Még most is fülembe cseng ízes humora és az elmaradhatatlan furulyaszó, amivel az embereket bűvölte. Tamási Áron! De jó volna még egyszer eljutni szülőföldjére. Persze, utaztam én hosszú életem során épp eleget, ne legyek telhetetlen. — Békés megyében nem járt véletlenül? — Nem, miért? , — Szeghalmon élt ugyanis az a Dapsy Gizella, aki Lédával is jó barátságban volt. — Ö, persze, hogy ismertem Dapsy Gizellát, de rni Nógrádverőcén találkoztunk. Rozsnyai Kálmán volt a férje, és Nil álnéven írt. Ugye pedagógus volt? — Igen, óvónő. Nézem Andrea asszony fényesen csillogó szemeit, amelyeket szemüvegének lencséi még nagyobbakká tesznek. Keresem a régi fénykép vonásait a mostani arcon, de a múló évtizedek talán csak szemének ívelését hagyták mutatóba. — Nekem van egy munkám Békéscsabán — szólal meg Szalatnyay József. — Megfestettem Féja Géza portréját, ha jól tudom, a könyvtárban őrzik a képet. Elmesélem, hogy minálunk a könyvtár most épülőfélben van. Remélhetően hamarabb készen lesz, mint a fővárosban az új Nemzeti Színház ... — Én még emlékszem arra az időre, amikor Népszínház volt a régi Nemzeti — kapja el a szót Dénes Zsófia. — Blaha Lujzát is hallottam ott énekelni. Pöttöm kislány voltam, s egyszer Balaton- füreden nyaraltunk. Naponta álmélkodtam Blaháné villája előtt. A férje valami hajósklubnak volt az elnöke, és olyan elegáns volt, mint egy admirális. Egyszer Blaha Lujza észrevette, hogy a kerítésen át csodálom őt. Behívott, térdére ültetett és megsimogatott. Meg nem állhatom, hogy el ne mondjam: a Kerepesi temetőben járva azt figyeltem, hogy Ady Endre sírja éppen Jókai Mór és Blaha Lujza nyugvóhelye szomszédságában van. Nem csorbítja talán a nagyság iránti tiszteletem, ha arra gondoltam: amikor nincsenek látogatók, micsoda terefere alakulhat ki e három ember között. Ha tehetné, Ady bizonyára átruccanna egy pohár borra a „Nagyasszonyhoz”. — Tőle kitelik — mosolyo- dik el Zsuka. Milyen furcsa! Hiába a közel száz esztendő, Dénes Zsófiát mégse lehet úgy nézni, mint egy idős matrónát. Zsúka marad akkor is, ha ezer évig élne. Jó volna most Adyról beszélgetnünk, de hirtelenjében nem találok hangulatot arra, hogy a férj tolmácsolásával érdeklődjek a hajdani vőlegényről. Dénes Zsófia mintha kitalálná gondolataimat, mert huncutkásan néz Szalatnyay Józsefre. — ö már a negyedik férjem. — mondja. — Három férjem temettem el. Az első szerelmem tüdővészben halt meg. A második férjem egy török orvos volt. Májzsugorban szenvedett. Sok tömény italt ivott. Ay harmadik férjem ... Krrr-brrrü! Szól a csengő. Alighanem az orvos érkezett meg. Sohasem tudom már, ki volt a harmadik férj. De amíg a „negyedik” beereszti a vendéget, még van egy pici idő. Egyetlen kérdésre ta- án kaphatok választ: — Élet helyett órák, ez a legfőbb művének címe. Valóban kárpótolnak azok az órák egész élet helyett? — Amikor az Adyval töltött időkről először írtam, azt mondtam: „Néhány nap — összesen néhány hét. Az ember egy negyedszázadig él belőlük.” És arra a negyedszázadra rárakódott újabb négy évtized. Még mindig futja az energiából. Mert hosszú életem mindennapjait a munka töltötte, ki. Az üldözöttek segítése, az örökös tenniakarás. Gyalog a baloldalon. Dolgozok ma is. Ha nem látom a betűket, hát tollba mondom a gondolataimat. November van, de' már elkészült a karácsonyi cikkem. Most kerül ki a nyomdából az új könyvem, de a jövő évre már szerződésem van az Akkor a hár- sak épp szerettek... című munkám új kiadására. Ha egészségem engedi, ezen dolgozom. Valóban az orvos érkezett meg. Most már nincs helye semmiféle látogatónak. Búcsúzás előtt táskámból előveszem Dénes Zsófia könyvét, s megkérem, dedikálja. — Nem látom ám, amit írok — mondja, miközben komótosan odakanyarintja a nevét. Andódy Tibor Szúdy Géza: Fázó csillagok Nézem a nyurga fákat Narancsszín lángban égnek Ahogy az ősz elárdd Gáttalan mint a végzet Az ősz az hozza ezt a Zaklató furcsa kedvet Ha a szél zúgni kezd a Fák közt, s kedvére csörget Holt ágat nyűtt falombot Mit tördel és letépdes Szétszór vagy gyűjt halomba ... Erőszak ez törvényes Miben bíztunk ha romló Alapra építettünk Miben hogy az iramló Remény után eredtünk Mert itt az ősz e meddő Napok üres futása Szomorú kétszerkettő Végső dolgok tudása Kérdezel? Kész a válasz Nincs más el kell fogadni Ami lett meg nem áll az S a kölcsönt meg kell adni Elnézem a narancsszín Lángban lobogó fákat De fakul az aranyhím Lassan barnába fárad Ahogy a nap lehátrál S az éj sürűdő bokra Teríti árnyékát már A fázó csillagokra Csorba Győző: * Van és marad Hagyja magát a föld s a víz: napóleonok hada hódít, lezúdul és pacifikái, kitűzdeli izgága lobogóit. Még a hernyó is mosolyog: ősemlék leng a levegőben: a napóleonok ■ hada rendre pusztul a forgandó időben. S a föld s a víz van és marad, ásít a csöpp diktátorokra: hordja millió éveit nyugalmasan, csöppet se tántorodva. Tóth Ernő: A bohóc szobája Tót György: Beismerő vallomás beismerem megsértettem a felnőtt kor határát elfelejtettem megnyugodni és becsukni a szemem
