Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-07 / 262. szám
o 1981. november 7., szombat NÉPÚJSÁG Hat üzem, ezernégyszáz dolgozó A nyomdászok közművelődése Emlékfotó egy jólsikerült programról, amelyet az ifjúsági klubban két évvel ezelőtt tartottak. A vendég Szilvási Lajos író volt Az ungvári könyvkiadó újdonságai Kilencven irodalmi alkotást több mint másfél millió példányban jelentet meg jövőre az ungvári Kárpáti Könyvkiadó. A művek közül huszonnégyet, összesen 700 ezer példányban magyar nyelven adnak ki, együttműködve hazánk könyvkiadóival. — Erről tájékoztatta az MTI munkatársát Borisz Gyargyionov, a Kárpáti Könyvkiadó igazgatója, aki a „Szovjet könyv ünnepe” című eseményre Szabolcs- Szatmár megyébe látogató kulturális delegáció tagjaként tartózkodott Nyíregyházán. Az igazgató elmondta, hogy a Kossuth Könyvkiadóval közösen jelentetik meg M. í. Trust „Lenin és a szovjet külpolitika” című munkáját, valamint Grigorij Baklanov „Örökre tizenkilenc évesek” című megrendítő erejű kisregényét. Az író azokról a fiatalokról szól, akik az iskolapadokból kerültek a Nagy Honvédő Háború frontjaira, és nem érték meg a 20. életévüket. A nagy érdeklődésre való tekintettel az Európával közösen ismét kiadják magyar nyelven Novikov-Priboj iz* galmas regényét, a Csuzi- mát, amely a japán—orosz háború tengeri csatáiról szól, valamint Basirov: „Az én zöld bölcsőm” című regényét, melyben a baskír származású szerző szülőföldjét mutatja be. A Mórával közös kiadásuk lesz az ungváriaknak immáron sokadik alkalommal Gajdar örökzöld ifjúsági regénye, a Timur és csapata. A Magvető és a Kárpáti gondozásában lát napvilágot Katajev kisregénye is, A szkuljánai temető. A tudományos-fantasztikus regények kedvelőinek is szolgálnak meglepetéssel: a Gondolat Kiadóval közösen adják ki Iván Jefremov „A múlt árnyai” című sci-fi-re- gényét. „ ... áh, ne is mond! Van itt program elég, csak legyen ideje az embernek részt vennie rajtuk. Persze, szórakoztató is, szakmai is. Na jó, van itt is baj elég, de azért csak érzi az ember, hogy figyelnek rá, törődnek vele. S hidd el, az ilyesmi néha nagyon sokat számít. Azt is eldöntheti, hogy maradok-e, vagy éppen szedjem a sátorfámat... Ha az ember látja, hogy van lehetősége előbbre is lépni... Most miért ne maradnék?!” A fentieket egyik törzs- gárdatag nyomdász barátom mondta el. Ezernégyszáz társával együtt ő is a Kner Nyomda dolgozója. Megyénk egyik legnagyobb, országosan is kiemelt jelentőségű könnyűipari nagyvállalatának békéscsabai központjában, a Lenin út végén nyolcszázan, a csabai úgynevezett „kettes üzemben”, az ugyancsak csabai Dürer Nyomdában, a gyulai és a gyulavári, no meg a gyomai üzemrészben hat- százan dolgoznak. A „van itt program elégéről a vállalati művelődési bizottság és az oktatási tanács gondoskodik. Napjainkban, amikor a közművelődés és a szabad idő fogalma lassan átértékelődik, amikor a művelődés — értve alatta a kultúrának minden területét, így a munka kulturáltságát, és környezetet, a köz- életiséget is — a termelést és az életmódot alapjaiban határozza meg, különös fontosságot nyer. Ügy is, mint az állandó és a verseny részét képező szakmai haladás, az önképzés hétköznapi gyakorlata. Ezekről a dolgokról beszélgettünk Zsíros Ist- vánnéval, a művelődési bizottság titkárával, Tóth ' Józseffel, az oktatásért felelős személyzeti előadóval és Tábor Antallal, a vállalati KISZ-bizottság titkárával. Erre építeni Hat üzem, ezernégyszáz dolgozó. Ha az általános műveltséget nézzük, szélsőségeket felmutató nagyvállalat. A közismerten jelentős, történelmi, munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező szakma Békés megyei nagy- vállalatánál megdöbbentően sokan vannak még olyanok, akiknek nincsen meg a nyolc általános iskolai végzettsége, ugyanakkor a szakmunkások 98 százaléka érettségivel rendelkezik, ötven dolgozónak pedig diplomája van. És az is szempont, hogy a harminc éven aluliak száma megközelíti a dolgozói létszám felét, s ebből a döntő hányad 27 éven felüli. A nagyvállalatnál kétszáz KISZ-tag van. A minden üzemet képviselő, és oktatási tanáccsal együtt dolgozó művelődési bizottság szinte észrevétlenül, de a nyomda vezetésének támogató tudomásával érte el azt, hogy jelentős, sőt áttételesen még a termelést is meghatározó tényezővé vállhatott. Ennek bizonyítására elég csak arra gondolni, hogy manapság nyolc—tíz év alatt öregszik és avul el a ma még legmodernebbnek tartott, sok milliós értékű berendezés, vagy éppen arra, hogy a nyomdászat valahol művészet is, hogy művelőinek szinte létkérdés együtt lélegeznie az egyetemes kultúra változásaival, alakulásával, vagy éppen arra, hogy egyáltalán a nyomdász állítja elő és teremti meg a művelődés rek- vizitumainak döntő hányadát, környezetünket megszépítő, és napi közérzetünket alakító tárgyak-dolgok zömét. És mindezt csak fel kellett ismerni és elfogadhatóvá tenni a dolgozókkal. Elkészült a terv A hatodik ötéves tervidőszakra szóló közművelődési elképzeléseket úgy állították össze, hogy a szakszervezeti bizalmiak segítségével felmérték a javaslatokat. A félszáz bizalmi mintegy nyolcszáz nyomdász véleményét hozta el a bizottsághoz. Két jelentős dolog tűnt ki az összegzésből. Az egyik az volt, hogy a programokban a szakmai jellegűekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, ezért 1982-től évenként egy-egy magyarországi nagy nyomda mutatkozik be a Knerben, illetve viszont. Az első a budapesti Kossuth Nyomda lesz. A másik: kevés a zenei, a népzenei rendezvény. Ezért már az idei programot úgy állították ösz- sze, hogy minél több ilyen jellegű rendezvény legyen. Havonta programplakát készül. Szinte lehetetlenség most az elmúlt hónapok jelentősebb műsorait felsorolni. A minden hónapra eső kiállításokét, a könnyűzenei koncertekét, az előadói estekét, az egzotikus táncműsorét, a pályázatokét... De a jövő terveiét is nehéz. A legközelebbi és az országos hatókörű jövőre lesz, amikor a Kner Nyomda alapításának centenáriumi ünnepség- sorozatát tartják meg. Ez alkalommal itt rendezik meg az országos, harmadik ízben sorra kerülő szakmunkásversenyt is. A házigazda a KISZ-bizottság lesz, a vezetést is segítő, aktív és eredményes munkát végző FMKT, azaz a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa tagjainak előkészítő munkájára, tudására alapozva. Együtt a nyomdászokért A személyzeti osztály egyik irodájának falán hatalmas nyomat, a vállalat ötéves oktatási terve. Bár tény, hogy a Kner Nyomda azon vállalatok közé tartozik, • amelyiknél a szakember-ellátottság maximálisnak nevezhető, mégsem mondhatnak le az állandó munkástovábbképzésről, a tömegpolitikai tanfolyamokról, az átképzések rendszeréről. Ez utóbbi szükségességét a szakemberképzés és a gazdasági szükséglet közötti meglehetősen nagy szakadék magyarázza. A különböző és szerteágazó képzéseken — ideértve az állami oktatást is — az idei évben közel nyolcszázan (!) vettek- vesznek részt, sőt: ezzel a létszámmal számolnak a következő esztendőkben is. A legnagyobb feladatot a vállalatra az rója, hogy kihelyezett osztályok létesítésével a már említett, kisegítő és segédmunkát végzők mindegyike megszerezze a nyolcosztályos alapvégzettséget. Az oktatás és a közművelődés — és ezt hangsúlyozni kell — csak szoros együttműköd ésbetj, egymásnak mellérendelve képzelhető el. így is dolgosnak. Egymást segítve, úgymond kiegészítve. És természetesen — a fiatalok magas aránya miatt — a KISZ támogatásával. A nyomdászok, a dolgozók érdekében. Nemesi László Gyermekszínház A brémai muzsikusok Énekel a négy muzsikus Fotó: Demény.Gyula Azt hiszem, ma sokkal szegényebb lennék, ha gyerekkoromban nem olvastam volna el a környéken fellelhető összes mesét. Otthon ma is ereklyeként porosodik jó néhány, agyonolvasott mesekönyv, köztük talán a legkedvesebb „A hollókirály és más mesék” című válogatás. A tépett fedelű, jókora kötet a világirodalom — legalábbis általam ismert — legszebb, „legfelnőttesebb” meséit tartalmazza. Akad benne Aesopus, Shakespeare, Grimm, Jókai. (A könyvesboltokban azóta sem találkoztam ilyen válogatásban ezekkel a mesékkel.) Ez volt a legnagyobb becsben tartott, ugyanakkor legagyonnyúzottabb könyvünk. Nyári iskolai szünet nemigen múlt el anélkül, hogy ne olvastam volna végig, magam elé képzelve egy- egy mese szereplőit, helyszínét. Bár nem vagyok pszichológus, úgy gondolom, igen sokat fejlődött ezáltal a képzelőerőm. Kicsit irigylem, kicsit sajnálom a mai gyerekeket. Nekem nemigen volt módom arra, hogy színházba járjak, a tv pedig akkoriban kevés gondot fordított a legkisebbekre. így csupán saját fantáziámra hagyatkozhattam. Nem úgy, mint a mai gyerekek, akiknek jóformán az olvasással sem kell fáradniuk, hisz készen kapják a látványdús élményt filmen, vagy színházban. Hogy ez az élmény aztán mennyire lesz maradandó, az már más kérdés. Nem dicsekvésképpen mondom, de nekem az említett kötet bármelyik meséjéről csak „le kell fújnom a port”, s mint a mesebeli szellem, máris előttem áll bármelyik mesehős. Ariel és Prospero, Rózsa és Ibolya, a bárány és a farkas, vagy épp a négy brémai muzsikus. Az utóbbiak alakja a Békés megyei Jókai Színház gyermekszínháza jóvoltából a napokban meg is elevenedett előttem, így — a darab megtekintése után — párhuzamot tudtam vonni saját gyermekkori, és a színház szakembereinek mai fantáziája között. Bevallom, az ő képzelőerejük hagyon közel állt egykori énemhez. Peter Ensikatnak, a Brémai muzsikusok című gyermekdarab írójának hűségesen sikerült megőriznie a Grimm-testvérek meséjének eredeti varázsát a színpadon. (S ez részben Szántó Judit fordításának köszönhető.) A kiöregedett, szürke, teherhordó Szamár rafináltan okos, ám »talpig „emberséges” figurája, a Kutya vak hűségű, de gyomráért mindent felejteni kész alakja, a macskaság minden bűnét és erényét magán hordozó Macska, és a bután hiú, de mégsem szívtelen Kakas figurája szinte kínálkozott a színpadi megjelenítésre. Történetük, amely egyszerűségében is igen sok komoly mondanivalót hordoz (mint általában a mesék), alkalmasnak látszott a színpadi feldolgozásra. így Peter Ensikat nem mondható túlzottan merésznek, amiért megírta ezt a darabot. Mégsem foghatjuk rá, hogy puszta adaptációt végzett, hisz e rövid, tanulságos mese megjelenítése kétórás előadásban, számítva a gyerekközönség sajátos figyelmére, amely állandó lekötöttséget igényel, nem lehetett könnyű munka. Ugyanígy nem lehetett könnyű dolga a rendezőnek, Udvaros Bélának sem, aki a négy muzsikus egymásra találásának, hányattatásának, majd a rablók és saját önzésük feletti, nagy győzelmének történetét igen mozgalmasan tudta színre vinni. Jó ötletekben bővelkedett az előadás. Különösen a négy főszereplő „mozgatása” tetszett, az, hogy még éneklés közben sem unalmas álló képeket, hanem élő, mozgó figurákat, teret szemlélhetett a közönség. A díszletváltozásokat jól hidalták át a két színész, valamint a nézők közreműködésével. A brémai muzsikusok zenés játék, s ez igen fontos tény. Holpert János zenéje nem puszta aláfestés, nem is az előadástól különváló produktum. önállóságában is alkalmazkodó, a szöveggel egyenrangú része a darabnak, tele ötletekkel. Ugyanilyen fontos alkotóelem a díszlet és a jelmez. Színes, mesekönyvek illusztrációihoz hasonló, ugyanakkor célszerű díszleteket készített a német vendégművész, Alwin Eckert. Csodál- nivalóak voltak Marion Eckert jelmezei, melyek nem csupán az állatok külső megjelenését támasztották alá, hanem elsősorban jellemüket hangsúlyozták. Persze a legjobban sikerült jelmez sem élő, ha nem megfelelő színészt öltöztetnek bele. A rendező ez esetben jól választott. Széplaky Endre esetlenül mozgó, de csavaros eszű Szamárként, Gyurcsek Sándor, mint egyszerű, hűséges Kutya, Dénes Piroska, mint puha mozgású, törleszkedő Macska, de főleg Géczi József, a nevetségesen beképzelt, önimádó Kakas szerepében telitalálat volt! Megannyi emberi tulajdonságot tudtak úgy megszemélyesíteni a színészek, hogy közben megtartották a figurák állati jellemvonásait. A három rablót alakító Jancsik Ferenc, Gerencsér Lajos és Csiszár Nándor kellően félelmetesen, ugyanakkor sok játékossággal és humorral formálta meg szerepét. Nem csak jó színészeket, hanem jó énekeseket is választottak a szerepekre, sőt jó táncosokat, akik Felkai Eszter koreográfiájára mozogtak. Jól végződött a mese, jól a bemutató is. Hogy mi mégis a tanulság? Mert hisz minden mesének van tanulsága. Nagy kár, hogy épp a bemutatón, amikor az első kontaktus teremtődik meg a színészek és a közönség között, s a rendező is ilyenkor tudja lemérni munkája eredményét, egészen kicsi gyerekekkel telt meg a színház. Pedig a Grimm-testvérek meséje nem 6-7 éveseknek szól. A brémai muzsikusok meseigazságai nagyon is a valóságból születtek, s talán néha-néha még a felnőttek is elgondolkodhatnának rajtuk. Gubucz Katalin MOZI Katasztrófa fóldön-égen Ha a mozilátogató az újabban divatba jött katasztrófafilmekről hall, elsőnek a „Pokoli torony” jut eszébe. Általában ezt tartják a nálunk is bemutatott idegborzoló moziesemények iskolapéldájának, tegyük hozzá: joggal. A „Pokoli torony” dramaturgiailag, rendezésében és fényképezésében is a szorongásra, félelemre áhítozó nézők sokoldalú kiszolgálója. Várható volt, hogy a szovjet filmesek sem váratnak magukra sokáig „ka- tasztrófafilm-ügyben”, és íme, már itt is a „Katasztrófa földön-égen”, mely legalább annyira idegborzoló, mint amaz a másik. Közben némi eltérés is tapasztalható: Alekszandr Mitta rendező — különösen a film vége felé -r- többször odakacsint a nézőkre: azért csak mese volt ám ez az egész, nem kell izgulni! A kétrészes, egyben vetített film első fele és a második rész befejező jelenetei a katasztrófahelyzetet megelőző és követő eseményeket mesélik el. Több emberről szól ez a mese, különös és jellemző sorsokkal ismerkedünk meg, bátor repülőkkel, hozzátartozóikkal, akik bizony nem angyalok. Inkább emberek, jó és rossz tulajdonságokkal, melyek a hétköznapok folyamatában hol így, hol úgy jelentkeznek, buknak felszínre. Ez a talán kissé hosszadalmas bemutatás mégis eléri célját, mert mire a katasztrófa- helyzet bekövetkezik, személyes ismerősünk minden főbb szereplő, és azt is tudjuk, hogy képesek lesznek majd kivágni magukat, megmenteni egy elképzelt város földrengés és tűzvész sújtotta lakóit. Hogy aztán a katasztrófa a. levegőben folytatódik — ez pilótákkal kapcsolatos történet keretében nem is meglepetés. Mégsem ez a legfontosabb, vagy írhatnám úgy is: nemcsak a hősi helytállás a fontos ebben a filmben, hanem az, hogy szereplői valameny- nyien a boldogságot keresik, életük értelmét kutatják. S hogy megtalálni nem mindenkinek sikerül, hogy kisiklott sorsokról is értesülünk, az is természetes, mert az élet rendje ilyen, bárhol a földgolyón. Furcsa talán, de számomra a filmnek ezek a jelenetei sokkal jobban tetszettek. Nem mintha nem feszítették volna sokszor pattanásig a húrt a „katasztrófablokk”- ban, az emberi arcok-sorsok bemutatását viszont sokkal jobban csinálták. A főbb szereplők élete ' külön-külön filmregény lehetne, elegendő sztori önálló filmhez is. Hogy így együtt sem merül fel hiányérzetünk, elsősorban azért van, mert — gazdálkodva idővel és lehetőséggel — kitűnően megközelítették a teljesség látszatát, sorsokat indítanak és zárnak le igazán mesteri szakmai tudással, művészi igénnyel. Mitta — ahogyan ezt valahol már megírták hőseiről — gondolkozó embereket ábrázol, akikben rejlik annyi erő és emberség, hogy a mindennapok gondjain is túllépnek, hogy megteremtik azt a világot maguk körül, amelyben képességeik, érzelmeik kiteljesedhetnek. Szimpatikusak, és ezt a szimpátiát végig megőrzik számunkra, mozinézők számára. Mondhatnánk, hogy a szovjet filmesek nyitása a katasztrófafilmek irányába, ezzel a filmmel sikeres. Az is, hiszen van részünk izgalomban bőven, de azt a pluszt, hogy az emberek belső világához is közel kerülhetünk, mindenképpen javára írhatjuk. Ettől igazán figyelemre méltó Mitta filmje, melyben Több kitűnő alakítás közül is kiemelkedik a Nyenarokovot alakító Ana- tolij Vasziljev megragadó színészi játéka. Sass Ervin
