Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-06 / 261. szám
1981. november 6., péntek NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT A NOB kongresszusa után sodálatos dolog ez a kongresszus... Az ülésteremben zajló események mellett az ember mindenkivel találkozhat, aki csak valamit is számít a sport világában — mondta a Baden-Badenben eltöltött napok egyikén Max Rinkenburger, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség nyugatnémet főtitkára. Megjegyzésével a régi, jó magyar szólás-mondás igazsága szerint fején találta azt a bizonyos szöget. A reggel kilenc órakor kezdődő ülések előtt már jó órával gyülekeztek a küldöttek. A fehér garbót és hozzá piros nadrágot viselő csinos „colás”-lányok mosolyogva mérték a kávét, s a frissítőt. Közben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai (egy kivétellel 82 volt jelen), a nemzetközi sport- szövetségek elnökei és főtitkárai, (46 szövetség képviseletében), valamint a nemzeti olimpiai bizottságok vezetői (már 149 országban alakult olimpiai szervezet) régi barátként beszélgettek, vagy új ismerősként cseréltek véleményt a sportvilág legidőszerűbb kérdéseiről. Az olimpiai család ezúttal sportolókkal, kiváló edzőkkel gyarapodott a tárgyalóterem, ben. Okos, gondolkodó sportemberekkel. Sebastian Coe, a britek olimpiai bajnok és világcsúcstartó középtávfutója, aki éppen a kongresszus befejezését követő napon töltötte be huszonötödik életévét, a vitában utolsók között felszólalva mondotta: „Ügy gondolom, hogy részvételünk és kemény munkánk, amellyel igyekeztünk feladatainknak eleget tenni, egyszer és mindenkorra bebizonyította, a sportvilágnak, hogy mi sportolók nem holmi robotemberek vagyunk, akik nem tudnak gondolkodni!...” Kijelentését óriási taps kísérte. A sportolók véleményére mindenki odafigyelt. Mindezt Juan Antonio Samaranch, a NOB új elnöke így summázta: „Örömmel fogadtuk a sportolók véleményét, s az eszmecserét folytatjuk. Már meg is állapodtam Coe-val, hogy londoni látogatásom alkalmával újra találkozunk...” Ami a Baden-Badenben rendezett XI. olimpiai kongresszus jelentőségét illeti, akadtak ugyan szélsőséges vélemények, álláspontok is, de — a kongresszus a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos állásfoglalása szerint is — jó munkát végzett, betöltötte hivatását. S hogy ez mennyire így igaz, arra a Bild-Zeitung hallgatása a legfőbb bizonyíték. A hírhedt Springer konszern több millió példányszámban megjelenő szélsőjobboldali, bulvár napilapjának lepedő nagyságú oldalain sem szenteltek egyetlen sort sem a patinás Kurhaus Benazet termében történteknek, ahol pedig a tavalyi játékokat bojkottáló egyik ország, az NSZK államfője, Karl Carstens köszöntötte a másfél ezer hivatalos résztvevőt, s adózott tisztelettel az olimpiai mozgalom képviselői előtt, fgy a Bild-Zeitung hallgatását akár elismerésnek is tekinthetjük. A korábban még sokat vitatott kérdésekben is csaknem teljes egyetértés alakult ki. így többek között: az olimpiai játékok a világ legnagyobb sporteseménye, egyöntetű támogatásuk mindenki közös feladata; a játékok, a mozgalom irányítója a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amelynek azért a játékok közötti időben is többet kellene tenni az olimpiai eszme terjesztéséért, a mozgalom erősítéséért; az első női NOB-tagok beválasztása, a n?K ohmpiai részvételei lehetőségeinek bővítése után a sportszervezetek, nemzeti olimpiai bizottságok vezetésében is helyet kell biztosítani a gyengébb nem jeles képviselőinek; fenn kell tartani az eredményhirdetések jelenlegi formáját, azaz zászlók felvonásával és himnuszok eljátszásával kell köszönteni a győzteseket; az olimpiai játékok műsorának tekintettel kell lennie az egyes sportágak népszerűségére, így az egész világon elterjedt, közkedvelt sportok nem hiányozhatnak a programból; a NOB a kongresz- szus utáni ülésén felvette a műsorra a teniszt és az asztaliteniszt. A sportolók javaslatainak figyelembevételével a doppingellenőrzéseket kiterjesztik a felkészülés időszakára, szigorítják és gyorsítják a vizsgálatokat, s a vétkesek következetesebb felelősségre vonása mellett a versenyzők vezetőire, edzőire és orvosaira is büntetés várhat... A sort folytathatnánk az üzleti, kereskedelmi szellem növekvő befolyása, valamint a részvételi szabályzat körül kialakult heves vitával. A magyar sport vezetőinek helyes álláspontja szerint a sport ma már nem mondhat le a külső támogatásról, de a gyárak, vállalatok segítsége nem hozhatja a sportolót, az egyesületet kiszolgáltatott helyzetbe. Ami pedig a részvételi szabályzatot illeti, sokan — még a magyar sajtóban is — az amatőr szabályzatról írnak, példázódnak. „Olvasták, ismerik egyáltalán a részvételi szabályzatot?...” — kérdezte Merode herceg, a NOB Végrehajtó Bizottságának belga tagja némi iróniával, az egyik nyugatnémet televíziós vitában, kérdését ismételhetnénk, hiszen az amatőr szót évekkel ezelőtt törölték, s a Baden- Badenben elfogadott előírások a kialakult gyakorlathoz, az egyes sportágakon belüli helyzethez szabják a részvétel lehetőségét. Azt akarják, hogy az olimpia a legjobbak versenye legyen, olyan leg- jobbaké, akik 3 sportot nem pénzszerző hivatásnak tekintik, s elismerik nemzeti olimpiai bizottságaik, sport- szövetségeik felügyeletét, vezető szerepét. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni Steve Podborski szavait. A kiváló kanadai síző a téli játékokat rendező Calgary város képviseletében érkezett Baden- Badenbe. „Még legalább két olimpián akarok indulni — mondta a többi között. — Jelenleg tanulok, reklám- szerződéseimet a szövetség kötötte meg, s tisztességes támogatásban részesülök. Ha pedig befejezem pályafutásom, akkor nagyobb összeggel segítenek a beilleszkedéshez ...” A Podborski a jelenlegiek szerint jogosult az olimpiai részvételre. Teljes elégedettséggel tértünk volna haza, csak egyetlen döntés — amellyel az 1988-as nyári játékokat Szöul városának ítélték — csökkenti derűlátásunkat. ég akkor is, ha a dél-koreai fővárosban rendezendő olimpiáig hét hosszú év van hátra, s hét esztendő alatt nagyon sok minden történhet egy ingatag katonai diktatúra életében!... Vad Dezső Ktlétikai ranglista Orosz három, Nagy és K. két számban a legjobb H Egy sportág erejének lemérésére sokfajta eszköz szolgálhat. Ezek egyike az országos elsők ranglistája, amely most készült az atlétikai szövetségben. Szembetűnő, hogy a nőknél az év legeredményesebb atlétájának tekinthető újpesti Orosz Irén- egyeduralkodó lett a vágtaszámokban, ő vezeti a hazai élmezőnyt a 100-on, a 200-on és a 400- on is, méghozzá úgy, hogy két számban sikerült felülmúlnia a tavalyi rangelső eredményét. Alig marad el tőle a férfimezőny képviselői közül Nagy István és a fiatal K. Szabó Gábor, mindketten két futószámban kerültek a rangsor élére, a hevesiek vágtázója a 100-on és a 200-on, a dereceniek reménysége ugyanakkor két hosszútávon, az 5000 és a 10 000 méteren. Keserűbb tapasztalat, hogy a férfi dobószámok közül a kalapácsvetést kivéve három számban is megállt a fejlődés, rosszabb az idei első eredmény a tavalyinál. (A kalapácsvetésben is csak néhány centiméternyi előrelépés tapasztalható.) A két- két férfi, illetve női gátas versenyszám közül mindösz- sze a 110 m-es gátfutásban sikerült javítani, az újpesti Bakos György révén, míg az ugróknál a nyíregyházi Bakos Béla jelentős küszöböt lépett át, bekerült a világ legjobbjai közé, a 17 m-es határ túlszárnyalásával, összesítésként pedig annyit, hogy a 14 női szám közül hétben sikerült az 1980_as legjobb eredményt túlszárnyalni, a magasugrásban a tatabányai Sterk ugyanodéig jutott, mint tavaly Mátay. Ami pedis a férfiak 22 Szabó Gábor versenyszámát illeti, a helyzet hasonló, 11 számban ért el az idei listavezető az 1980-as legjobbat felülmúló teljesítményt. Ezek után pedig az 1981-es magyar versenyévad legjobbjai: Férfiak: 100 m: 10.29 Nagy 1st- ván (Hevesi SE). 200 m: 20.47 Nagy István. 400 m: 46.19 Újhelyi Sándor (U- Dózsa). 800 m: i :45.91 Paróczai András (Szolnoki MÁV MTE). 1500 m: 3:38.40 Tóth László (Bp. Honvéd). 5000 m: 13:42.87 K. Szabó Gábor (DMVSC). 10 000 m: 28:39.20 K. Szabó Gábor. Mara- ton: 2:13:35 Szekeres Ferenc (Csepel). 110 m gát: 13.77 Bakos György (Ü. Dózsa). 400 m gát: 51.22 Simon Bállá István (Dunaújvárosi Kohász). 3000 m akadály: 8:36.8 Balogh Gyula (Szekszárdi Dózsa). Magas: 2,23 Gers- tenbrein Tibor (Csepel) és Jámbor József) Építők). Távol: 8,12 Szalma László (Vasas). Hármas: 17,13 Bakosi Béla (NYVSSC). Rúd: 5,38 Makó Ernő (Bp. Spartacus). Súly: 19,28 Szabó László (Tatabánya). Diszkosz: 61,82 Csiszár Ferenc (GEAC). Gerely: 88,04 Paragi Ferenc (Csepel). Kalapács: 73,38 Tamás Gábor (GEAC), Tízpróba: 7665 Hoffer József (Tatabánya). 20 km gyaloglás: 1:24.00 Szálas János (Bp. Honvéd). 50 km gyaloglás: 4:02.22 Dómján Miklós (Haladás VSE). Nők: 100 m: 11.45 Orosz Irén (Ú. Dózsa). 200 m: 23.06 Orosz Irén. 400 m: 51.88 Orosz Irén. 800 m: 2:01.39 Váczi Éva (Csepel). 1500 m: 4:08.83 Wéninger Katalin (Tatabánya). 300 m: 8:58.70 Jakab Erzsébet (Győri Dózsa). 100 m gát: 13.50 Siska Xénia (Vasas). 400 m gát: 58.7 (kézi mérés) Gyovai Gertrúd (Ü. Dózsa). Magas: 1,93 Sterk Katalin (Tatabánya). Távol: 6,59 Vanyek Zsuzsa (TFSE). Súly: 18,04 Horváth Viktória (Haladás VSE). Diszkosz: 62,86 Pallay Sándorné (DVTK). Gerely: 61,34 Torma Ibolya (PMSC). Hétpróba: 6010 Vanyek Zsuzsa (TFSE). A ranglista egyik érdekessége, s biztató vonása, hogy a 36 versenyszám közül 19-ben — a korábbi egyenlőtlenségnek véget vetve — vidéki szakosztály képviselője került az élre. H gyulai Erkel Gimnázium nyerte a pontversenyt Gyulán bonyolította le a megyei atlétikai szövetség az új rendszerű középiskolai atlétikai csapatbajnokságot a II. korcsoportos első és másodikos tanulók részére. Az eddigi 5-ös csapatversenyt 4- es váltotta fel, és az egyesülethez igazolt versenyzők is indulhattak. A négy körzetben megrendezett selejtezőkön 28 középfokú tanintézet vett részt. A megyein 20 iskola vetélkedett, melyen mind a fiú, mind a leány pontversenyt a gyulai Erkel Gimnázium és Szakközépiskola csapata nyerte. A győztes és a jobb 4-es átlagot elért eredmények. Leányok. 4x800 m: B.-csabai Rózsa 10:45,7. 100 gát: Gyulai Erkel 17,67. Magas: Gy. Erkel 143,7. Bcs. Sebes 142,5. Távoli Gy. Erkel 461. Súly: Gy. Erkel 841. Diszkosz: Bcs. Sebes 25,18. (jerely: Bcs. Sebes 26,53. Leány pontversenyben: 1. Gyulai Erkel 98. 2. Bcs, Sebes 97. 3. Orosházi Mg. Szkk. 59. Fiúk: 3000 m: Bcs. 611. 39:55,0.110 gát: Gy. Erkel 16,42. Magas: Gy. Erkel 166,2. Távol: Gy. Erkel 572,7. Súly: Gy. Erkel 11,27. Diszkosz: Gy. Erkel 30,65. Gerely: Gy. Erkel 41,87, Bcs. Sebes 39,70. Fiú pontversenyben: 1. Gyulai Erkel G. 122, 2. Orosházi Mg. 58, 3. BCS. 611. 44. K. I. Budapesten a Volán SC nemzetközi maratoni futóversenyén — melyen több hölgy is részt vett — 220-an álltak rajthoz. A versenyt Kiss Zoltán, a Volán SC atlétája nyerte meg 2:18.52-es idővel. A Bcs. Előre Spartacus versenyzői a következő helyezéseket érték el: 28: Tóth Sándor 2:38.21... 45. Kovács Károly 2:48.06 ... 104.: Kővári Tibor 3:17.17... 106. Valkó István 3:18.25. Tóth Sándor II. osztályú, Kővári Tibor — aki junior korú — III. osztályú szintet ért el. □ Asztalitenisz Szegedi Kábel—Bcs. Előre Spartacus 11:5. NB III. Férfi. Békéscsaba. A csabaiak pontszerzői: dr. Csenki, dr. Zsengellér 2—2, Somogyi. A már bajnoknak tekinthető szegedieket sokkal jobban megszigorították a lila-fehérek, mint az az eredményből kitűnik. Bcs. Előre Spartacus—Mezőtúri Főiskola 9:7. NB III. Férfi. Békéscsaba. A csabaiak pontszerzői: dr. Csenki 3, Mézes, Szombati, dr. Zsengellér 2—2. A békéscsabaiak 10 év alatt az első győzelmüket aratták a mezőtúriak ellen. A megyei férfibajnokságban a következő eredmények születtek: Bcs. Előre Spartacus II.— Bcs. Konzerv II. 10:6. OMTK II. —Bcs. Előre Spartacus II. 10:6. Bcs. Előre Spartacus H.—Elek ll>:4. ® Az Ü. Dózsa—Ferencváros NB I-es labdarúgó-mérkőzés időpontja megváltozott; november 21. helyett november 11-én, szerdán 17 órakor kerül sorra a Megyeri úti stadionban. • Orosházi öregdiákok találkoznak november 7-én, szombaton. Diákéveik közös élménye a sport volt, s valamennyien Glózik Pál tanár osztályába jártak, 1955 és 1962 között érettségiztek. Délután 16 órakor a Táncsics Gimnáziumban, este pedig az Alföld Szállóban emlékeznek fiatalabb éveikre. • Tegnap lejátszották a középiskolás labdarúgókupa megyei döntőjének első mérkőzését, melyen 2—1 (1—l)-re a Közgazdasági Szakközépiskola csapata nyert. A visszavágóra egy hét múlva kerül sor. H A vízilabda MNK-ban nyol- caddöntő visszavágókat játszottak: Szolnoki VSE—Bp. Honvéd 13-11 (3-2, 3-3, 5-4, 2-2). Továbbjutó: Bp. Honvéd 23-21-es gól- különbséggel. Hálafutás november 7. tiszteletére A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulója tiszteletére nem mindennapi futóteljesítményt vitt véghez két túrkevei fiatalember, Füleki Sándor és Szőlősi Ferenc, az AFIT XVII. számú Autójavító Vállalatának dolgozói. Október 30-án lakóhelyükről 340 kilométeres útra indultak, amelynek során hét nap alatt Kisújszállás— Karcag—Tiszafüred—Tisza- süly—Jászberény—Szolnok —Kunszentmárton—Túrke- ve útvonalon haladva körbefutották Szolnok megyét. A futópárnak kísérője is akadt a Szegeden élő 76 éves Vass József, egykori kerékpárversenyző személyében, aki ugyanezt a távolságot két keréken teljesítette. A fiatalok magukkal vitték a túrkevei városi KISZ-bi- zottság zászlaját, amelyre mindenütt, ahol csak megfordultak, emlékszalagot kötöttek a helybeli ifjúkommunisták. A kis csapat csütörtökön ért célba Túrkevén, a szovjet hősi emlékműnél rendezett koszorúzási ünnepségre futottak be. Készüt a Szarvasi FSSC is V; Mint arról beszámoltunk, a kézilabda megyei bajnokok NB Il-es osztályozó- jan Tatán, a Mezőhegyesi SE képviseli Békés megyét. Elkészült a női osztályozó programja is. Ezen a Szarvasi Főiskola Spartacus gárdája vesz részt. A szarvasi lányok az A csoportban küzdenek november 9—10-én. Hétfőn délelőtt a BÁCSÉP, délután a Debreceni Kinizsi (a Hajdú-Bihar megye^ bajnok ellen óvást nyújtottak be az MKSZ-hez, így lehetséges, hogy helyére másik csapat kerül majd), míg kedden délelőtt a Komárom csapatával játszanak a szarvasiak. Az osztályozóról csoportonként az 1—2. helyezett jut az NB II-be. Foggíába készülnek a vívók Az 1921-ben életre hívott, majd 1935-ben megszüntetett vívó Eu- rópa-bajnokságokat újból kiírták. Igaz, hogy jelentős módosítással, hiszen november 11—15.* között Foggiában sorra kerülő kontinenstalálkozón kizárólag egyéni verseny lesz, s minden országból fegyvernemenként csak 3—3 vívó indulhat. A magyarok útra készek. A felkészülésről és az esélyekről tartottak csütörtökön beszámolót a szövetség vezetői. — A magyar vívás annakidején is jelentős szerepet játszott az Európa-bajnokságokon. Az idei, újabb bemutatkozás érdekesnek ígérkezik, információnk szerint 25 ország jelezte részvételét. Dr. Bakonyi Péter elnök vezetésével hétfőn utazik a csapat Foggiába. Korcsnoj fellebbezése Üjabb szovjet sakknagymester fejtette ki véleményét a Mera- nóban zajló Karpov—Korcsnoj sakkvilágbajnoki páros mérkőzés történéseivel kapcsolatosan. Tigran Petroszjan, az örmény származású 50 éves exvilágbajnok a moszkvai televízióban nyilatkozott. /— Meggyőződésem — mondta Petroszjan —, hogy a címvédő Karpov fölényes győzelmet arat. — Az eddig lejátszott partik alapján nyugodtan megkockáztathatom ezt az előrejelzést. Közben Meranóban is újabb fejlemények következtek be. A 12. partit követően a fellebbvi- teli bizottság által elmarasztalt Korcsnoj megóvta az ellene hozott határozatot. Beadványát a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnökéhez, Fridrik Olafsson- hoz címezte, mivel egyedül ő jogosult az első fokú döntés meg- másítására. Mint ismeretes, Korcsnojnak 15 ezer svájci frankos büntetéssel kell számolnia, amennyiben a Karpov által kifogásolt inzultus megismétlődne. Kézilabda Befejeződött az 1981. évi megyei I. osztályú férfi da-bajnokság. A végeredmény: Nők 1. Sz. FSSC 18 2. Békési SE 18 3. OMTK 18 4. Gy.-E. STK 18 5. Kondoros 18 6. Bcs. E. Sp. 18 7. K.-soprony 18 8. Kamut 18 9. Békéssz. 18 10. Dévaványa 18 Tartalékcsapatok 1. Sz. FSSC 16 2. Békési SE 16 3. OMTK 16 4. Gy.-E. STK 16 5. Kondoros 16 6. K.-soprony 16 7. Kamut 16 8. Békéssz. 16 9. Dévaványa 16 Ifjúságiak 1. Bcs. E. Sp. 18 2. Sz. FSSC 18 3. K.-soprony 18 4. Békési SE 18 5. Gy.-E. STK 18 6. Dévaványa 18 7. OMTK 18 8. Kamut 18 9. Békéssz. 18 10. Kondoros 18 Serdülők 1. Bcs. E. Sp. 6 2. OMTK 6 3. K.-soprony 6 4. Békéssz. 6 Férfiak 1. M.-hegyes 22 2. Szegh. x 22 3. Újkígyós 22 4. Bcs. Volán 22 5. OMTK 22 6. H. D. xxx 22 7. Bcs. E. Sp. 22 8. Gy. H. xxx 22 9. Sz. FSSC 22 10. N.-szénás x 22 11. Gy.-E. x 22 12. Köröst. 22 és női kézilab12 2 - 340-223 34 13 2 3 327-201 28 11 2 5 312-233 24 12 - 6 268-232 24 846 323-254 20 738 304-306 17 5 1 12 203-287 11 3 3 12 312-371 9 3 - 15 244-365 6 1 1 16 268-429 3 nélkül 14 2307 ■195 30 13 1 2 289-156 27 10 1 5 276-221 21 106 229-208 20 7 3 6 291-231 17 4 1 11 185-269 9 2 3 11 257-334 7 313 214-305 6 1 1 14 243-393 3 171 297114 34 15 1 2 201■100 31 144 253■125 28 108 177-160 20 108 156-186 20 6 2 10 200-204 14 711 193-218 14 513 145•212 10 3 1 14 101-19& 7 117 82-298 2 6 95- 29 12 3 3 54- 45 6 3 3 40- 60 6- 6 21- 76184 610-492 36 166 608-482 31 14 1 7 512-485 29 12 2 8 523-490 26 11 2 9 423-429 24 12 2 8 572-494 23 11 1 10 555-496 22 10 1 11 507-504 18 8 2 12 516-586 18 7 2 13 461-567 15 3 2 17 409-567 7 2 1 19 390-496 5 Tartalékok nélkül 1. M.-hegyes 16 16 - - 462-327 32 2. Szeghalom 16 12 - 4 435-379 24 3. Bcs. Volán 16 10 1 5 373-323 21 4. OMTK 16 7 1 8 307-324 15 5. H. D. xxx 16 8 1 7 385-349 14 6. Gy. H. xxx 16 7 1 8 365-362 12 7. Nagysz. x 16 5 2 9 323-388 11 8. Gy.-E. STK 16 2 1 13 290-401 5 9. Köröst. 16 1 1 14 276-363 3 Ifjúságiak 1. Sz. FSSC 22 20 1 1 570-320 41 2. Újkígyós 22 19 1 2 801-285 39 3. Bcs. Volán 22 16 1 5 612-339 33 4. Bcs. E. Sp. X 22 13 1 7 420-321 26 5. Köröst. 22 13 - 9 480-435 26 6. OMTK 22 13 - 9 466-443 26 7. M.-hegyes 22 9 - 13 415-529 18 8. Gy.-E. STK 22 7 1 14 265-445 15 9. Szegh. x 22 6 1 15 335-487 12 10. Gy. H. xxx 22 6 - 16 319-452 9 11. Nagysz. 22 1 2 19 228-569 3 12. H. D. xxx 22 2 - 20 204-490 1 Serdülők 1. Újkígyós 18 18 - - 505-144 36 2. Szeghalom 18 14 - 4 362-188 28 3. Bcs. E. Sp. 18 14 - 4 304-176 28 4. OMTK 18 12 - 6 335-258 24 5. Köröst. 18 11 - 7 275-270 22 6. M.-hegyes 18 6 - 12 324-324 12 7. Gyulai H. 18 6 - 12 243-317 12 8. Bcs..Volán 18 5 - 13 180-292 10 9. Gy.-E. x 18 4 - 14 201-325 7 10. Nagysz. x 18 - - 18 20-445 x = ki nem állásért a csillagok számának megfelelő számú büntetőpont-levonás. Ugyancsak befejeződött a megyei II. osztályú férfi kézilabdabajnokság, melynek végeredménye r 1. Gádoros 2. Ecsegf. x 3. Békés 4. Kond. x 5. Csorvás 6. Mk.-háza 20 16 2 2 373-313 34 20 14 1 5 369-290 28 20 11 1 8 350-345 23 20 7 2 11 306-356 15 20 5 2 13 197-221 12 20 3-17 153-223 5 Ifjúságiak 1. Békés 2. Ecsegf. x 3. Gádoros 4. Kond. x 5. Csorvás 6. Mk.-háza 20 19 1 - 429-222 39 20 11 1 8 264-276 22 20 10 - 10 240-310 20 20 6 1 13 254-393 12 20 5 1 14 193-196 11 20 5-15 139-122 9 Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet- BEKES MEGYEI tes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre*400 Ft. Kner Nyomda feürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 Kéziratokat, képeket Dem érzünk meg' és ISSN 0133—0055 nem küldünk vissza. NÉPÚJSÁG