Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-21 / 273. szám

1981. november 21,, szombat JEGYZET Poénkúdók Néhány éve történt egy sajtótájékoztatón. Az orszá­gos hírű nagyüzem még ne­vesebb vezetőjét kérdezték, mennyire tartja fontosnak, az új alkalmazottaknál az egyetemi végzettséget? Vá­lasza szellemesen hangzott. Neki is van diplomája, de azt a lakás egy félreeső — úgynevezett: mellékhelyisé­gében tartja. A hallgatóság derült, a poén első hallásra jónak tűnt. Pedig nemcsak logikai bukfenc volt a ki­jelentés, amelynek értelme szerint az is folytathat mér­nöki munkát, aki nem tanul­ta. Egyben tagadta az ága­zat felsőfokú oktatásának eredményeit, azt a rangot, amelyet több évszázados küzdelemben vívtak ki leg­jelesebb képviselői. Szóra sem érdemes — mondtuk ak­kor, többen. Ez lenne a vé­leményem utólag is. Mégsem lehet, hiszen megint elhang­zott egy hasonló, könnyű ki­jelentés, itt megyénkben. Elismert szakember szid­ta az átkos bürokráciát. Hogy mondandóját alátá­massza, példát is hozott. Okosat, szellemeset. Ahogy mondani szokás: a poén ült, a tanácskozás mosolygott. Kevésbé volt jókedvében a másik vezető, akinek válla­latát érintette a csípés. Nem­csak, mert erősnek találta, hanem mert tudta, nem igaz az ellenük felhozott vád. Hazudott volna a felszólaló? Ezt így, sarkosan kijelente­ni túlzás. Csupán a figyel­met akarta felhívni egy je­lenségre, ezért nyúlt a hu­mor eszközéhez. Hogy vala­kit ezzel megbántott? Nyil­ván, erre nem gondolt, a lé­nyegre, a jelenségre figyelt. Hogy közben könnyedén bánt a szavakkal? Előfordult már mással is. és attól nem lett sem rosszabb vezető, sem kisebb szaktekintély. Csupán azoknak keseredett meg a szájuk, akiket közel­ről érintett, igaztalanul bán­tott. Vannak örök témák, kö­zéjük tartozik a bürokrácia. Divat szidni, jogosan szid­ják, mert közös ellenségünk. Csakhogy! A bürokrácia mö­gött is emberek vannak. Le­het, hogy éppen olyanok, akik törvénytisztelő módon, szorgalmasan intézik ügyes­bajos dolgainkat. Védeném a bürokráciát? Szó sincs erről. Az említett esetek elemzése csak út, magához a jelenség­hez. A jelenséghez, amely újabban mintha elharapózna. Neve: öncélú poénkodás, a tartalom feláldozása a tor­máért. Mert hisz lényegében erről van szó. Gyakran találkoz­hatunk a könnyelműen nyi­latkozókkal. megnyilatkozók- kal. Akár, mint újságírót tá­jékoztató vezetővel, akár mint felszólalóval — rangos tanácskozásokon. Ügy tűnik, sokan félreértik a demokra­tikus szólásjogot. Gondolok itt arra a bizonyos lóra, amelyet a túlzások kapcsán emlegetünk. A képlet érdekes: egyik oldalon a biztatás, hogy őszintén meg kell mondani a véleményünket, hiszen ez a helyes döntések alapja. A másik oldal: meg is mond­juk. De hogyan? Enyhe ki­fejezés, hogy sokszor értet­lenül, a várható hatás becs­lése nélkül. Nem gondolva arra, hogy talán a kifigurá­zott hitele szenved csorbát, s hogy ennek jogos számon­kérés lehet a következmé­nye. Más kérdés, hogy az ilyenkor sokan a „Ne szólj szám ..elmélettel véde­keznek. Igazuk van, de csak akkor, ha megalapozatlan bírálatért kapják a dorgá­lást. Volt már rá elég pél­da, sok-sok eset bizonyítja, hogy igenis: a szónak súlya van, kár feláldozni az el­ismerő mosolyért. M. Sz. Zs. A menyasszonykalács a lakodalmak jelképes süteménye. Elfogyasztása szertartásos formában történik. A boldogi menyasszonykalács a falunap alkalmából készült, és az ünnepség után a boldogi falumúzeumba került (MTI-fotó — Perl Márton felvétele — KS) Sárga alapon három fekete pont... Zord, csupasz folyosók. Az egyik ajtón felirat: foga­dóóra hétfőn és csütörtökön 17-től 21 óráig. A Hallás- sérültek Országos Szövetsége Békés megyei szervezeténél' vagyunk. Nemsokára öt óra. A klubhelyiségben még csak Gaika Judit, a szövetség békéscsabai városi titkára tar­tózkodik, éppen a hallássérülteknél folytatott felmérési lapokat rendszerezi: — A felmérés anyagának tanulmányozásakor megle­pett, hogy fiataljaink közül rendkívül kevesen tagjai a szakszervezetnek, a KISZ- nek, vagy más tömegszerve­zeteknek. Pedig éppen ezek a fórumok tudnának beha­tóbban, részletesebben fog­lalkozni a problémáikkal. Pozitívum, hogy fiataljaink legnagyobb része kezdettől fogva egy munkahelyen dol­gozik. Közben lassan gyülekeznek a szövetség tagjai, s megér­kezik Nagy Gyuláné, a HOSZ megyei titkára is, aki a szervezet munkájáról tá­jékoztat : — Szövetségünknek a me­gyében 280 tagja van. A bé­késcsabai csoportba 110-en, az orosháziba pedig 170-en tartoznak. Ennél azonban lé­nyegesen több a hallássé­rültek száma, de sajnos, so­kan nem lépnek be a szövet­ségbe. S hogy mi ennek az oka? Meg kell mondanom, nagyon sokan az érdeklődők közül anyagi segítséget vár­nak tőlünk. Mikor megtud­ják, hogy mi programokat,, szórakozási lehetőségeket, s nem anyagi támogatást kíná­lunk nekik, elállnak a belé­pési szándékuktól. Program­jainkat igyekszünk sokszínű­vé, változatossá tenni. Éven­te egy alkalommal kirándu­lást szervezünk, voltunk már Romániában, Csehszlovákiá­ban. Az idén belföldre sze­rettünk volna menni. Na­gyon szomorúan vettük tu­domásul, hogy a városi ta­nács nem tudott ehhez »autó­buszt biztosítani számunkra. Bízunk benne, hogy jövőre másképp lesz. A közeljövő­ben tervezzük egy jogász meghívását. Tagjaink ugyan­is nem ismerik pontosan jo­gaikat, így gyakran' nem is tudják érvényesíteni azokat. A hallássérültek munkájával kapcsolatban az az általános tapasztalat, hogy szinte min­denütt szeretik, megbecsülik őket. Nagyon sokan érzik: megtalálták számításukat, si­került jól beilleszkedniük a közösségbe. Egyre többen ülünk a hangulatos klubhelyiségben. Nem is értem, miért fogadó­óra ez, inkább klubdélután­nak tűnik. Igaz, sokan for­dulnak ilyenkor a szövetség vezetőihez gondjaikkal. Né- hányan a tévét nézik (csak nézik!), mások jelek segít­ségével közlik egymással gondolataikat. Mivel nem ismerem ezeket a jeleket, írásban „beszélgetünk”. — Mióta tagja a szövet­ségnek? — kérdezem P. Nagy Istvánt, a hallássérül­tek békéscsabai csoportjának elnökét. — Tizenhét éve járok ide rendszeresen. Szeretem az itteni embereket. — Érzi-e valamilyen hát­rányát annak, hogy hallás- sérült? — Igen, bár az emberek általában kedvesek, megér- tőek, de akadnak, akik azt hiszik, hogy aki siket, az már feltétlenül buta is. A piacon például egyesek azt lesik, mikor tudnak becsap­ni. Ügy gondolják, nem tu­dok számolni sem. Aztán, ha szólok, nyájasan mondják: tévedtem, tessék, itt a vissza­járó pénz! A Hallássérültek című lap októberi számát lapozgatva rábukkanok P. Nagy István nevére. A szövetségben foly­tatott munkájáért Császár András-emlékéremmel tün­tették ki. Aztán elmondja még magáról, hogy szeret utazni, van egy Skoda 105- ös személygépkocsija. Talán kevesen tudják, hogy a hal­lássérültek gépkocsijának jelzése: sárga alapon három fekete pont. Jó lenne foko­zottabban figyelni rájuk a közlekedésben! A tagok közül sokan ked­velik a sportot, itt, a szövet­ségen belül a kispályás lab­darúgásnak van a legtöbb híve. Aktívan működik a fotószakkör is, az általuk ké­szített képek közül kettőt nemsokára Melnbourne-ben, egy világkiállításon mutat­nak be. Később leül mellénk a 72 éves Hohl Józsi bácsi, ö már több mint fél évszáza­da tagja a szövetségnek. Nyugdíjig a Pamutszövő­gyárban dolgozott. Egyedül él, három gyermeke közül az egyik zenetanár. Köles Sándor és felesége szintén régóta jár ide. — Mivel töltik itt az ide­jüket? — Beszélgetünk, illetve mutogatunk, kártyázunk, sakkozunk, mikor mit. Min­den találkozás más, de mind­egyik kellemes, Lipták Judit A gyalogosok a közúti közlekedésben A mai motorizált világban már nem lehet különválasz­tani a gyalogosok és jármű­vek útján közlekedők mo­rálját, előírásait. A közleke­dési előírás a gyalogosoktól is megkívánja, hogy legye­nek figyelemmel a jármű­vek mozgására, segítsék fo­lyamatos és biztonságos ha­ladásukat. A gyalogos az össznépessé- get jelenti a maga rendkívül változatos korosztályú, ne­mű, foglalkozású, egészsé­gi állapotú, és nem utolsó sorban különböző értelmi, erkölcsi színvonalú össze­tettségében. Ezeket a meg­jelöléseket azért is kell han­goztatni, mert ismeretes, hogy gépjárművezető csak alkalmassági vizsgán meg­felelt és a közlekedéshez szükséges elméleti, gyakor­lati ismeretekből vizsgázott személy lehet. Gyalogos azonban mindenki, a leg­elemibb közlekedési isme­retekkel rendelkező kis­gyermek éppúgy, mint a már-már magával tehetetlen idős. beteg ember. A gyalogos nemcsak a leg­nagyobb számú, hanem egy­ben legveszélyeztetettebb résztvevője a közúti közleke­désnek., Az emberi test gyen­gébb és sérülékenyebb: a gépjárművek súlya, sebessé­ge. mozgási energiája és tér­foglalása aránytalanul na­gyobb, mint a gyalogosé. A statisztikai adatok is bizo­nyítják: egyre több a gép­jármű és gyalogos összeüt­közéséből származó köny- nyű és súlyos baleset. Valamennyiünk előtt is­mert tény az, hogy a motori­záció elterjedése — sajnos — arányban van a balesetek számával. Napjainkban még átmeneti kort élünk a köz­lekedés megváltozásával kap­csolatosan, ugyanis legne­hezebben az a generáció al­kalmazkodik, mely még a lassúbb járművek világához szokott, az újabb generáció már a motorizációs kor­szakban nőtt fel, sokkal jobban tud alkalmazkodni a közlekedés tempójához. A gépjárművek vezetői­nek az eszközhasználattal együtt járó kényszerű figye­lem jobban fejleszti a se­besség érzékelését, becslését, a mások mozgásához való alkalmazkodókészséget. Mindez a gyalogosoknál .a Csendes ifjúsági parlament Az ifjúsági parlament dél­után 2 órára volt kitűzve. Negyedórával előbb még csak az üzemi négyszög tagjai várakoztak Gyulán, a mű­velődési központ előcsarno­kában. „Határozatképesek vagyunk” — mondta némi iróniával Habóczki Sándor, a Körösi Vízgazdálkodási Társulat igazgatója. A KISZ- titkár, Ferenczi Józsefné nem éppen nyugodtan vára­kozott az egyik fotelben. — Időben elküldtük a meghívó­kat a beszámolóval együtt — nyugtatott meg engem és sa­ját magát is, 38 tagunk van, de a 35 éven aluliak száma ennél jóval több, felül van a 100-on. Végre, ötvenen, ha össze­jöttek, s megkezdődhetett a Körösi Vízgazdálkodási Tár­sulat ifjúsági parlamentje. Az igazgatónak nem sok ki­egészítése volt a beszámoló­hoz: — Elég sokan távol ma­radtak, de azért, remélem, ez nem gátolja az érdemi mun­kát. Nem kívánok bővebb kiegészítést adni, hiszen úgy érzem, minden lényeges do­log benne van a beszámoló­ban. Inkább a kérdésekre, a hozzászólásokra és a vitára lennék kíváncsi. Nos, mindössze hárman kértek szót. Egyikük azt ki­fogásolta, hogy a kezdő szak­emberek beilleszkedését vé­leménye szerint nem segítik kellőképpen. Mert az ismé­telten kiderült, hogy amit az iskolában tanulnak, kevés a gyakorlatban. Igazság le­hetett a felszólalásban, mert azt a beszámoló is elismer­te: „A társulat vezetője, megbízás alapján a főmér­nök és a főkönyvelő, vala­mint a személyzetis külön is köteles foglalkozni a pálya­kezdő fiatalok munkahelyi beilleszkedésével, érvényesü­lésük, továbbhaladásuk kér­déseivel. Megállapíthatjuk, hogy a pályakezdő fiatalok munkába állítása még elég sok kívánni valót hagy ma­ga után. Nem kielégítő a kezdeti informáltságuk a társulat főbb célkitűzéseiről. Általában a felvilágosítás nem megy túl a személyüket érintő kötelezettségek és jogok megismertetésén. Ke­vés esetben történik meg a felvilágosításuk, á szakmai előrejutási lehetőségekről. Az az általános benyomás, hogy nincs konkrét távlati cél kitűzve a pályakezdő fia­talok előtt. Ezen a gyakorla­ton sürgősen változtatnunk kell.” Az is elhangzott, hogy a gyesen levők és a katona­idejüket töltők „mostoha- gyermekei” a vállalatnak. Fizetésben hátrányba kerül­nek, amikor visszajönnek dolgozni a vállalathoz. Erre gondoltak az intézkedési terv készítésekor, mert ab­ba már belefoglalták: „A gyesen levő fiatalok, vala­mint a sorkatonai szolgála­tot teljesítők helyzetét min­den évben meg kell vizsgál­ni. Gondoskodni kell róla', hogy a bérfejlesztéseknél a lehetőségekhez képest ne szakadjanak le. El kell érni, hogy a gyesen levők kapcso­lata ne szakadjon meg a tár­sulattal.” Az ifjúsági alap felhasználása körül sincs mindpn rendben. Máshol rendszerint kevésnek talál­ják az ifjúsági célokra ren­delkezésre bocsátott össze­get. Itt ellenkezőleg. Ennek az összegnek csak a felét szokták felhasználni. Tulajdonképpen mindössze ezek hangzottak el némi biz­tatás után. Ez a parlament nem volt az érvek és ellen­érvek csatájának színhelye, nem csaptak magasra szen­vedélyes viták. Szépen, csendben, minden különö­sebb izgalom nélkül ért vé­get, alig egy óra leforgása alatt. A kérdés: vajon ennyire közömbösek, vagy igazán nincs gondjuk? B. O. lassúbb mozgás, könnyebb megállás, irányváltoztatás, a tájékozódáshoz rendelke­zésre álló többletidő ezt a képességet sokkal lassabban fejleszti ki. Különösen ve­szélyt jelent ez azoknál a személyeknél, akik az urba­nizáció hatására kerültek na­gyobb, forgalmas városokba. Nem szabad figyelmen kí­vül hagyni azt a tényt, hogy vannak életkorok, amikor fo­kozottabb a veszélyeztetett­ség az átlagosnál — ilyen a 14 éven aluli és a 65 éven felüli életkor. Idősebb kor­ban már alig, gyerekkorban pedig még nem elégé képe­sek a közlekedési áramlásra, a járművek mozgásainak megfigyelésére, a sebessé­geiknek saját mozgásaihoz történő viszonyítására, ér­tékelésére és á járművek fé­kezési, megállási lehetősé­geinek becslésére. A járművezetők és gya­logosok együttműködése azért is nagyon fontos, mert amíg a gyalogosok összeüt­köznek egymással, ez bo­csánatkéréssel, következ­mények nélkül elintézhető. A gyalogosok és a jármű­vek, ütközésénél már késői a bocsánatkérés, és rendszerint súlyos következményekkel jár. Tudományos vizsgálatok bizonyítják: a gyalogosok egy része általában felméri ugyan a feléjük közelítő jár­mű sebességét, de döntésü­ket a jármű odaérkezéséig nem tudják meghozni, vagy­is meditálnak, hogy meg­kezdjék az átkelést, vagy sem, nagyobb rész pedig a gépjárművek sebességét többnyire alábecsüli, és ez­zel nem kívánt helyzetet te­remt. Általában a minden­napi életben kialakult egy sajátos tapasztalat abban, hogy ha megkezdi az átke­lést az úttesten, zavar nél­kül be tudja-e fejezni, vagy sem. A mérlegelő képesség kortól, nemtől függően na­gyon változó, továbbá szere­pet játszik az időjárás, a természetes vagy műfény, az egyén egészségi állapota, a forgalmi tapasztalatainak hiánya. Mindezeket befolyá­soló tényezőknek kell ér­tékelnünk az úttesten való áthaladáskor. A megfigyelések szerint a gyalogosok többsége a ki­jelölt gyalogosátkelőhelyek­nél a feltétlen biztonság tu­datával közlekedik, pedig a „zebrán” biztosított elsőbb­ség nem abszolút jellegű. A gyalogos sehol sem léphet le körültekintés nélkül, meg­gondolatlanul a járdáról, mert a közlekedési erkölcs megkívánja a gyalogostól is az adott közlekedési helyzet gondos áttekintését, a közle­kedő járművek sebességének alapos becslését, vagy in­kább a várakozás, mint a könnyelmű kockáztatás. Sok baleset forrása az ál­ló jármű mögül az úttestre való meggondolatlan lépés, amikor már a legjobb fék- és járművezető sem tud idő­ben cselekedni. Különösen a tömegközlekedési járművek megállóhelyein gyakoriak az effajta súlyos balesetek. A gyalogos balesetek néhány tanúsága arra enged kö­vetkeztetni, hogy a közleke­dési erkölcs legfőbb alapel­vei még nem élnek eléggé a gyalogosok tudatában. A gyalogosokra vonatkozó köz­lekedési szabályok megtartá­sa, mint követelmény, a gya­logosok jelentős részénél még nem vált önként vállalt belső kötelességérzetté. A közlekedésben részt vevők udvariassága, együttműködő segítőkészsége, egymás irán­ti felelősségérzete elviselhe­tőbbé teheti a közlekedés zsúfoltságát, növelheti a köz­lekedés biztonságát. Dr. Baly Hermina, az MKBT orvosi szakbizottság vezetője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents