Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-19 / 271. szám

1981. november 19., csütSrtSk SZERKESSZEN VELÜNK! Hosszú hónapokig tanultak a békéscsabai kórházban a Vöröskereszt Békés megyei vezető­sége által szervezett önkéntes ápolónői tanfolyam részvevői. A szövetkezetek, ipari üzemek, vállalatok azért küldték el ide dolgozóikat, hogy később a gyakorlatban hasznosítsák első­segélynyújtó, egészségnevelő ismereteiket. A 24 végzett önkéntes ápolónő a napokban vette át diplomáját Öz Ferenctől, a Vöröskereszt megyei vezetőségének titkárától. Képünkön az önkéntes ápolónők Fotó: Varjú István Nyugdíjasok a MÁY-ról Gyakran panaszkodnak az idős emberek, hogy mennyi fájó értetlenség, tapintatlan­ság miatt kell szenvedniük. Bizonyos, hogy a keservek mögött gyakran van igaz­ság, de mi, a békéscsabai nyugdíjas klub tagjai más tapasztalatokról számolha­tunk be. Sokat segít nekünk klubunk fenntartója, a Me­gyei Művelődési Központ és a városi tanács sem zárkó­zik el indokolt kéréseink teljesítése elől. Legutóbb a MÁV Szegedi Igazgatósága intézte ember­ségesen menetjegy-gondun­kat. Október végén kirán­dultunk a Duna-kanyarba. Visszafelé elromlott az autó­buszunk, ezért Budapestről vonattal kellett hazautaz­nunk. A nyugdíjas vasúti utazási utalványt csak né- hányan hozták magukkal, így a többieknek egészáru­jegyet kellett váltaniuk. Nem hittünk benne, mégis kértük a menetdíj felének megtérítését. Érthetően nagy volt az örömünk, amikor az utalványt levél kíséretében a térített összeggel együtt személy szerint külön-külön mindenkinek kézbesítette a postás. Reflexiók Javíthatatlanok az emberek, mondta minap őszinte fel­háborodással ismerősöm. Még olyankor is mérgelődnek, amikor örülniük kellene. Mivel nem értettem a dolgot, magyarázni kezdte: „Bizonyára nézte maga is a múlt héten a televízió Panoráma műsorát. Amerikai, angol, nyugatnémet, fran­cia, osztrák tv-adásokból idéztek a Panoráma szerkesztői. Politikusok, gazdasági szakemberek mondták el vélemé­nyüket hazánk társadalmi és gazdasági helyzetéről. Ezek a vélemények büszkeséggel tölthették el minden hazafi keblét. Európában, s talán a világon is csaknem egye­dülálló az infláció, a gazdasági válságok közepette az a töretlen fejlődés, ami Magyarországot jellemzi az elmúlt 25 esztendő alatt. Ez volt a nyugati vélemények esz- szenciája. S ezt a véleményt alátámasztják boltjaink tö­mött gondolái, a kirakatainkban is látható áruk bősége. Mégis, amikor a múltkor az ABC-be vásárolni mentem, bosszantó háziasszonyokkal találkoztam, akikhez talán el sem jutott hírünk a nagyvilágban, egyszerűen csak mérgelődtek, hogy ezt, azt nem találnak az üzletben ...” Valóban, én is találkoztam hasonló megjegyzésekkel. A fekélyesek például azt kifogásolják, hogy hetek óta nem kapni étolajat, mások barna cipőfűzőt keresnek — hiá­ba —, és igy tovább sorolhatnánk ... „Nálunk csak hetek óta nincs étolaj, de mit szóljanak pl. a lengyel háziasszonyok?! — akiknek egyáltalán nincs. Vagy mit szóljanak azokban az országokban, ahol nem csak cipőfűzőt, hanem egyáltalán cipőt sem lehet kapni?!” — érvelt az ismerősöm, s hozzátette: „A bosz- szankodás helyett inkább örüljünk annak, hogy nálunk csupán ilyen problémák vannak ...” Ha jól belegondolunk, ez igaz. No, de hát... egyálta­lán lehet örülni annak, ami nincs?... v. d. Levél közügyben Kellemetlen „társbérlők” Társadalmi közérzetünk összetevői közt, ha nem is az első és a legfontosabb, de mindenképpen figyelemreméltó a lakóközösségek együttélése. Minden ember vágya, hogy a családi otthon környeze­tét nyugalom, jó szomszédság jellemezze. Ám a tanácsok, a rend­őrség, a bíróság, a lakóbizottságok a megmondhatói: az együttélés, az alkalmazkodás még nem mindenütt zavartalan. Gyakran találkoz­hatunk nyugtalanító jelenségekkel, azoknak a jogi és erkölcsi nor­máknak a felrúgásával, amelyek a lakóházon belüli rendet, az -em­beri kapcsolatokat meghatározzák, s melyeknek tiszteletben tartása manapság mindenkitől elvárható. ­Ezért is tanácstalan a békéscsabai József Attila-lakótelep egyik 10 emeletes házának lakója. Ugyanis sokak gondját vetette papírra, viszont nincs ideje aláírások gyűjtésére, örül ha este a munkából hazatérve a gyerekeivel foglalkozhat. Azt írja a fiatalasszony: nem akar a nyilvánosság előtt szerepelni, mert mindennél fontosabb a békesség. Néhány hete lakógyűlést hívtak össze, hiszen a csótányok annyira elszaporodtak a konyhákban, a fürdőszobákban, hogy az már szinte elviselhetetlen. Az undorító, a betegségeket is terjesztő férgek szabadon garázdálkodhatnak, eredményesen csak úgy lehet pusztítani őket, ha mindenki beengedi a féregirtót. Csakhogy éppen itt van a bökkenő. A 60 lakó közül csupán 48 család képviselője jelent meg az összejövetelen, a többi közömbös maradt, vagy egyenesen visszautasította a csótányok irtására vonat­kozó indítványt. Féltik a virágokat, hermetikusan elzárt világukba sem szívesen engednek bepillantani, inkább együtt élnek a kelle­metlen „társbérlőkkel”, amelyek elárasztják a konyhaszekrényt, mászkálnak az élelmiszereken, nemsokára a szobába is behatolnak. Hiába próbálkoznak különféle rovarirtó porokkal, sprékkel, a repe­dések betömésével, a csótányok csak szaporodnak. Nem irigylem önöket, asszonyom. Azt is megértem, hogy ragasz­kodnak a hívatlan vendégek eltávolításához. Ez teljesen logikus és természetes. Aki másképpen gondolkozik, végül is önmaga ellen cse­lekszik, és sérti a közösség érdekeit. Indokolatlan és megmagyaráz­hatatlan a viselkedésük, nemtörődömségükkel nemcsak saját ma­guknak, hanem a többi lakónak is ártanak. Mi lehetne a megoldás, hogy továbbra is nyugodtan éljenek? — kérdezi olvasónk. Elkese­redése azért is fokozódik, mert a lakóbizalmi kijelentette: ő semmit sem tehet, nem fordulhat szembe az akadékoskodókkal, még soká­ig abban a házban szeretne lakni. Aztán: a KÖJÁL és a megyei ta­nács egészségügyi osztálya sem foglalkozik ezzel a dologgal. Valóban, a csótányirtás csak intézményesen, szervezetten ér va­lamit. Az IKV már rugalmasan, okosan megoldotta ezt a nem köny- nyű feladatot. Hatósági jogkörrel, a vállalat költségén irtja a férge­ket. A szövetkezeti és az OTP-házaknál ezt sokkal nehezebb meg­valósítani, de nem lehetetlen. Csak akarni kell! Az utolsó lehetőség pedig a polgári per az akadékoskodók ellen. Érdemes fontolóra ven­ni a zárt ajtók mögött levőknek: melyik a jobb? Tisztelettel: Seres Sándor KÍVÁNCSISÁG Fotó: Bukovinszky István Egy válasz és ami mögötte van Hz illetékes válaszol Matkócsik Tamás olvasónk a V€lencei-tó partján épülő félig kész hétvégi házát szeretné biz­tonságban tudni, és szerinte az Állami Biztosító csak a kész, be­rendezett nyaralók biztosításával foglalkozik. Kérdésére az Álla­mi Biztosító megyei vezetői vá­laszoltak. — Ismerjük azt a nyugtalansá­got, ami ősszel a hétvégi házak, nyaralók tulajdonosait megszáll­ja. Novembertől, decembertől egészen tavaszig néptelenek, védtelenek az üdülők. Üjabban nemcsak a kész és berendezett nyaralókra, hanem a félig kész házakra és a mellettük felhal­mozott saját építési anyagokra és eszközökre is vonatkozik a biztosítás. A nyaralóbiztosítás elsősorban anyagi védelmet je­lent a nyaralóra és berendezési tárgyaira, a telken levő mellék- épületekre, építményekre, kerí­tésekre, a kerti felszerelésre is. A nyaralóbiztosítás szolgáltatá­sairól a magánszövetkezeti és társas nyaralók tulajdonosainak bármikor szívesen felvilágosítást nyújtunk. Sebő Lászlóné, a békéscsabai általános nyugdíjas klub vezetője Olvasóink Írják Kiss Albertné nagykopáncsi ta­nyán élő olvasónk járóképtelen rokkant. Háza nem messze van a kövesúttól, de ha az eső esik, körülbelül 50 méteres útszakasz járhatatlan. Kérte már a terme­lőszövetkezetet, hogy tegyék jár­hatóvá az utat, mert gyakran kell őt orvoshoz vinni. Eddig nem találtak megoldást a kéré­sére. Levelét továbbítjuk az ille­tékesekhez. Szentetornyai olvasóink az orosházi AFÉSZ-től várják a vá­laszt, hogy csak árukapcsolásos módon kaphatnak-e szép sertés­húst a 11. számú boltban. Azaz, ha combot szeretnének venni, ahhoz fej és köröm is jár? Nagy István budapesti rokkant nyugdíjas, nagyfokú mozgássé­rült a gyulai üdülőben pihent. Az üdülőben és a városban ta­pasztalt segítőkész figyelmesség legalább akkora örömet szerzett neki, mint a gyógyító kúra so­rán csillapodó fájdalma. Múlt év december 4-én jelent meg lapunkban Egy kis jóindulat, egy kis salak című írásunk. Fotóval is il­lusztráltuk a Békéscsaba, Tábor utca folytatásaként épült garázssor melletti föld­út állapotát. A kép enyhén szólva siralmas helyzetet mutatott. A garázsokkal szemben van a MÁV nehéz­gép telepe, s a többtonnás járművek a szükségszerű használat következtében tel­jesen tönkreteszik a föld- utat. Nem is ez lenne a baj! Hanem az, hogy az úton semmiféle karbantartást nem csinálnak az illetéke­sek. Illetve a garázstulajdo­nosok megpróbálnak változ­tatni a lehetetlen állapoto­kon, de a nehéz járművek a javításokat egy szempillan­tás alatt tönkreteszik. Cikkünkre Lovász Lázár, a szegedi vasútigazgató vá­laszolt még a múlt év de­cember 15-é.n. Levelében megírta, hogy a kátyúk fel­töltésére, az út karbantartá­sára utasította az illetékes pályafenntartási főnökséget. Levelével sokakat megnyug­tatott, s ezt lapunk január 8-i számában olvashatták. A valóság az, hogy az emlí­tett úton a mai napig sem­miféle javítást nem csinált a MÁV, csak a garázstulaj­donosok. Olvasóink — a levél köz­lése, és megnyugtató tájé­koztatásunk alapján — tő­lünk kérik számon az el nem végzett munkát. Az időjárás ismét rosszabbra fordult, talán még nem ké­ső az útjavítás. (demény) A lángok a magasba csap­tak. Előbb a tető, azután a padlás omlott be. Zokogás és átok vegyült a tűz zajába. — Vajon tudjátok-e mit si­rattok? — valaki az öklét rázta. — Elhallgass! — Az­után már csak a füst szállt a magasba. I Visszamenni már nem le­hetett, rövidesen felzúgott a gép motorja, a tolólap ne­kifeszült a falnak, s a le­nyugvó nap sugarait nem törte meg többé már ezen a helyen. 1977-et írtak, ' ami­kor Vésztőn az utolsó putrit is a földdel tették egyenlő­vé. A vésztői „Párizs”, a múlt, A Dankó Pista-telep helyén most égnek törő gaz. Jel­kép?! Igen, mintegy jelképe a múltnak, a kivetettségnek, az elmaradottságnak. Az egy­kori cigányteleppel szomszé­dos Nagy Sándor utca sem emlékeztet már semmiben a földbe vájt nyomorra, pedig itt e házak lakói túlnyomó többségében cigányok. * * * Liszt Ferenc utca. Gondo­zott házak között vezet az út. Az előítéletek között ne­velkedett, ha csak látná, még azt hinné, becsapják... A kerti törpe gyanakodva néz ránk. Egy kétszobás ház I kertjében áll őrt. De vajon mire vigyáz? A letűnt világ szellemét tartaná távol, vagy nélkülözhetetlen érték­nek képzeli magát? A feleség sértésnek venné, ha a szépen gondozott kert után — a fák adtak elég gyümölcsöt, bornak valót a szőlő, az istállóban két üsző — nem néznénk meg a tisz­ta, ízlésesen berendezett két­szobás lakást. Az asztalon virágok. Frissen szedett, iga­zi virágok ... Kovács Pétert hallgatom. — Mi már tizennyolc éve hagytuk ott a Dankó-telepet. Előbb egy kisebb házat vet­tünk, azután ezt. Nem sír­juk a régit vissza. Most itt élünk a lányoméknál, ő daj­ka a bölcsődében, két gye­rekük van. — Mindenki szeretné a szé­pet, a jót. Szomorú, hogy ennyi idő után még vannak, akik nem tudnak beillesz­kedni. Én bizony isten, el­különíteném őket — kél ki az asszony azok ellen, aki­ket nem tudott vitorlájába fogni a változás szele. * * * Amikor a tanács lakást juttatott a cigányoknak, a környéken 25—30* százalék­kal leértékelődtek a házak. Ebben fejeződött ki az em­berek ítélete. De micsoda ítélet az előítélet? Beillesz­kedni?! Soha, sehol sem si­került a társadalom, a kör­nyezet támogatása nélkül... Az élet könyörtelensége, hogy az előítélet tulajdono­sainak igazát látszott bizo­nyítani a valóság. De vol­tak, akik ebben a helyzet­ben sem adták fel a re­ményt. A tanács vezetői vál­lalták a megbélyegzést is: nektek kedvesebb néhány száz cigány, mint 9 ezer ma­gyar?! — Kezdetben csak a pusz­tulás látszott. A cigányok­nak adott házak állapota év­ről évre romlott. A vissza- süllyedés veszélye fenyege­tett. Megállítani a folyama­tot nemcsak erkölcsi köte­lességünk volt. Vigyáznunk kellett arra a vagyonra is, amit a kezükbe adtunk — magyarázza Csicsó László, a vésztői tanács csoportvezető­je, a helyi cigánykoordináci­ós bizottság titkára. — Ebben a helyzetben új — utólag nyugodtan állítha­tom — minden szempontból a legjobb taktikát választot­tuk — folytatja az előbbi gondolatsort. Évente több­ször meglátogatunk egy-egy családot a társadalmi szer­vek képviselőivel közösen. Megvizsgáljuk helyzetüket, gondjaikban segítünk. Di­csérünk is, de elmaraszta­lunk is, ha kell. A rendsze­res ellenőrzés jó hatást gya­korol a cigányok magatartá­sára. Érzik, hogy foglalko­zunk gondjaikkal, törődünk velük. Korábban anyagot biztosítottunk az épületek rendben tartásához, később már önmaguktól, időben vé­gezték el ezt a munkát. — Erről az útról a szitko- zódás sem téríthetett le ben­nünket. Sőt, tisztasági moz­galmat hirdettünk. Végül is egyre több * helyen hozták rendbe az udvart, a kerteket gyümölcsfákkal, zöldséggel hasznosították, és hasznosít­ják. Ma már kevesebbszer halljuk: minek néznek ben- líünket?! Vésztőn ma a 107 család­ból negyvenhétnek nemcsak a lakása és annak belső rendje példás, hanem ők már a kerteket is művelik, álla­tokat tartanak. További negyvenhét családban az utóbbira még nem vállalkoz­nak, de lakásuk már rend­ben. A fennmaradóknál vi­szont még gondjaink van­nak. De előbb-utóbb ezek is megszűnnek, már nem ők a többség! * * * — A tanács nem volt ké­pes egyszerre mindent meg­oldani. Amikor 1974-ben a májusi tanácsülésen elhatá­roztuk a cigányprobléma végleges megoldását, min­dent átfogó tervet dolgoz­nunk ki. Az első és legfonto­sabb természetesen a telep felszámolása volt. A cigá­nyokkal régebben törődök azonban tudták, hogy visel­kedésüket, gondolkodásukat nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Tü­relemre, áldozatkészségre lesz szükség. Ekkor kezdte meg működését a helyi ci­gányügyi koordinációs bi­zottság. Széles körű társa­dalmi összefogást hirdettünk — emlékezik Komáromi Gá­bor tanácselnök. — Sikeresen dolgoztunk-e? Maradjunk a tényéknél. El­határoztuk, hogy egy utcába nem költöztetünk három­négy cigánycsaládnál töb­bet. így ma már lényegé­ben csak a többségében ci­gánylakta Nagy Sándor ut­cában maradt fenn a régire emlékeztető szellem. De a változást óhajtók már ma­guk is mennének onnan. — A kérdés több lépcsős megoldására vállalkoztunk. Előbb régi házakba költöz­tettük a cigányokat. Akik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents