Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-15 / 268. szám
KULTURÁLIS MELLÉKLET A valóság katlanában F. M. Dosztojevszkij emlékezete Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij százhatvan esztendeje, 1821-ben született Moszkvában, jómódú nemesi családból, de tizenhat éves korában édesanyja meghalt, a züllésnek indult apát pedig nem sokkal ezután parasztjai agyonverték. Pétervárra került, s a hadmérnöki akadémián folytatta tanulmányait. Ám hamarosan kitűnt, hogy nem neki való ez a pálya, a sokat olvasó növendéket „Fotyij atyának” csúfolták társai. Az 1840-es évek vége váratlan fordulatot hozott életében. Egy értelmiségi kör többi tagjával együtt 1849 áprilisában őt is letartóztatták. A vád szerint magas állású személyeket bírált, liberális eszméket terjesztett, s ezért halálra ítélték. Néhány perccel a büntetés végrehajtása előtt — A félkegyelmű tudósít majd róla — az ítéletet szibériai száműzetésre enyhítették. Irodalmi pályafutását az 1840-es évek elején kezdte. Eleinte novellákat, kisregényeket írt, melyek nem túl bonyolult cselekményében annál bonyolultabb jellemeket sikerült emlékezetesre formálnia. A látszatra színtelen életsorsok titkainak földerítésében már ekkor megnyilvánult mély emberismerete, pszichologizá- ló készsége. Első, igazán nagy sikert hozó regényében, a Bűn és bűnhődésben (1867) bonyolult típusait már szövevényes cselekménybe helyezte. A történet középpontjában Raszkolnyikovnak, egy Pétervárra került fiatalembernek a jelleme áll, aki hosszas' fontolgatás után úgy dönt, hogy megöl egy uzsorás asszonyt. Raszkol- nyikov nem pénzért öl, noha tettének elkövetésében része van nyomorúságos körülményeinek is. Szellemi fensőbbsége tudatában azt akarja kipróbálni, vajon áthághatja-e a törvényt a kiválasztott ember? Raszkolnyikov lázad, de nem egy társadalom, egy kiváltságos osztály, hanem az egész emberi létezés ellen. Lázadása azonban a szeretetnek aprócska megnyilvánulásain megtörik. Váratlan szerencse hozza elébe édesanyját és testvérhúgát, különösen pedig Szonyát, egy zilált életű család prostituált lányát, akinek önzetlen részvéte gőgjéből lassan-lassan kimozdítja. A bűn és a megváltás kérdése foglalkoztatta további műveiben is Dosztojevszkijt, A félkegyelműben (1868), A kamaszban (1875) és az Ördögökben (1871). Megváltást kereső (Raszkolnyikov) és megváltozott (Miskin herceg) alakjai azért hitelesek, mert jól ismerte a ki- úttalan embersorsokat is. Már a Bűn és bűnhődés Szvidrigajlovjában megmutatta, hogy az élet végletekig vitt élvezete hogyan csúszik át gonoszságba, előbb a lelkiismeretet, aztán magát az életet semmisítve meg. Az Ördögök anarchista lázadóiban ugyanazt a nihilizmust látjuk viszont. A lelkiismerettől elszakadt emberi cselekedetek itt a hatalom kísértésében vergődnek, és gyilkosságokban, öngyilkosságokban emésztődnek fel. Hősei többnyire Pétervár poklában gyötrődnek, ki-ki a maga „odújában” elmélkedve arról, hogy „semmilyen sem tud lenni, se rossz, se jó, se aljas, se becsületes*’. Dosztojevszkij azonban fáradhatatlan volt kivezető utak keresésében. Tudatuk kétségbeeséséből azok a hősei szabadulnak, akik kendőzetlenül szembenéznek sorsukkal, és „nem mentik hazugságaikat újabb hazugságokkal”, önhittségük legyőzésére drámai események tisztítótüzébe sodródnak, s az író a bűnbevallás vagy az önpusztítás alternatívája elé állítja őket. Mindazt, amit erről a választásról, jóról és rosszról, becsületről és aljasságról, megbékélésről és engesztelhetetlenségről tudott, Dosztojevszkij utolsó nagyregényében, A Karamazov testvérekben (1880) összegezte. A regény két, világosan körvonalazott magatartást szembesít. Az egyik úton Iván Karamazov jár, az apagyilkosság voltaképpeni kitervelője és végrehajtója. Raszkolnyikovhoz hasonlóan, ő sem ezért, vagy azért az élettényért háborog, lázadásával a teremtés egészét veszi célba. A Bűn és bűnhődés főhősétől eltérően viszont nem szolgáltatja ki magát lelkiismerete figyelmeztetésének, minthogy bűne és lelkiismerete között előzőleg már egyenlőségjelet tett. E magtartás ellenpontját Aljosa, a legfiatalabb testvér viselkedése képezi, ö éppen arra törekszik, hogy önigazolásaitól mindinkább megszabaduljon, s a hamis szabadság, az -önzés szabadsága helyett a szeretet életrendjében erősödjön meg. A regénynek látszatra cselekvőbb alakjaihoz képest Aljosa a szolgák névtelen szerepét vállalja. Dosztojevszkij művészetének egyik méltatója szerint úgy húzódik meg az egyre viharosabbá váló események mögött, mint szoba mélyébe függesztett ikon. Puszta létével minősíti a történteket. Van ebben a regényben egy nagyon megragadó példázat. Élt egyszer — hangzik a mese — egy igenigen gonosz asszony. Mindössze egyetlen jótett maradt utána, az, hogy egyszer veteményeskertjéből egy szál hagymát adott egy kéregető koldusasszonynak. Ez a parányi jótett is elegendő lett volna azonban, hogy a pokol tüzes tavából kiemelje. Lenyújtották neki a hagymaszárat, és segítségével már csaknem ki is kapaszkodott. Ekkor a kárhozottak közül többen utánakaptak, hogy vele együtt megmenekülhessenek. Az asszony azonban rugdosni kezdte őket, mondván, „Engem húznak, nem titeket, enyém a hagyma, nem a tietek”. Mihelyt ezeket a szavakat kiejtette, elszakadt a hagymaszár. Dosztojevszkij regényeinek végső morális tanulsága az, hogy nincs olyan élethelyzet, melyből — mint gyönge hagymaszár az öregasszonyt — az embert ki ne segíthetné az akarat. A szabadulás útja azonban föltétien szeretetet igényel. Enélkül minden erőfeszítés kudarcra van ítélve. Balázs Katalin Petőcz Károly kiállítása elé* A múzeumok, a különböző kulturális intézmények programjában sajnálatos módon csak igen ritkán szerepel könyvművészi életutakat, tipográfiai terveket, könyveket bemutató kiállítás. Ezért is köszöntjük és üdvözöljük különös örömmel főiskolánkon Petőcz Károly Tótfalusi Kis Miklós-díjas tipográfus retrospektív bemutatkozását. A könyvek tervezőiről, formai megálmodóiról, munkájukról általában keveset tudunk, keveset beszélünk. Békés megye első nyomdásza, Réthy Lipót fiiadéi fi Mihály Örvények fölött Amikor az olvasó kézbe vesz egy kötetet, fellapoz egy folyóiratot, elsősorban annak szövegére fordít figyelmet, s csak ritka esetben foglalkozik a formai megvalósítás mikéntjével, alig-alig gondol arra, hogy komplex élményt csak az értékes irodalmi alkotás és az igényes, esztétikus megformálás együttese nyújthat. A könyvtervezéshez széles körű elméleti és gyakorlati ismeretre van szükség, hiszen a formátum, a betűtípus megválasztása, a felhasználandó anyag kijelölése, a díszítések megfelelő alkalmazása nem lehet öncélú kísérletezések tárgya — azoknak mindig a szöveget, az írott gondolatot kell szolgálniuk, ahhoz kell alkalmazkodniuk —, a legkisebb stí- lustalanság is tönkreteheti az alkotást. Petőcz Károly is végigjárta először a nyomdászat minden fontosabb területét. Dolgozott a békéscsabai • Tevan Nyomda szedőszekrénye, majd nyomtatógépe mellett, ellátott diszpécseri feladatokat. így tanulta és ismerte meg a könyvkészítés valamennyi lényeges fázisát, s ezeket a gyakorlati ismereteket hasznosította akkor is, amikor útja a gyomai Kher Nyomdáig, illetőleg a tipo- gráfusi-könyvművészi területig vezetett. A mintegy két évtized terveiből és terméséből válogatott kiállítási anyag kellően reprezentálja alkotójuk sokoldalú tevékenységét. Megtalálhatók itt az Európa, a Helikon, a Corvina Kiadó számára tervezett könyvei, borítói, a Bibliotheca Beke- siensis könyvsorozat nemes egyszerűségében is elegáns kötetei, a remekbe készült minikönyvek éppenúgy, mint az ő tipográfusi fantáziáját dicsérő helytörténeti kiadva- nvok vagy az Űj Aurora című folyóirat és kötetei, füzetei. • Ez a válogatott anyag is tanúsíthatja a hazai és külföldi kiállítások díjainak, majd pedig a tipográfusok legmagasabb szakmai elismerését jelentő Tótfalusi Kis Miklós-díj odaítélésének jogosságát. „A szép könyv olyan, mint a szélesre tárt ablak” — hirdeti egy évszázados mondás. Az itt kiállított művek is ilyenek, melyekben benne van az alkotó ember töprengése, akarata, tudása, szeretete, kultúrája, hagyománytisztelete, hiszen a könyvtervezés a művészi önmegvalósítás sajátos területe, amelyben a készen kapott gondolat átlé- nyegítése a legérthetőbb vizuális formát ölti a betűkben. Petőcz Károly művészi hitvallása, alkotói ars poeticája egyszerűségében és köz- napiságában is felemelő: „Amit alkotunk, azt mívesen, igényesen, rangosán csináljuk meg.” íme itt áll előttünk egy tipográfusi életút sok-sok jeles alkotása, méltó folytatásaként az európai példát adó és iskolát teremtő békési nyomdász-könyvművész elődök: Kner Imre és Tevan Andor munkásságának. Fogadják szeretettel és érdeklődéssel. Dr. Papp János * Elhangzott 1981. október 27-én Szombathelyen, a tanárképző főiskolán, Petőcz Károly kiállításának megnyitóján. NÉPÚJSÁG t Schéner Mihály: Hét harsonás Szavak, szavak Tárd ki ablakod De jó lett volna megfogadni a tanácsot! Kisfiam mondta, jó három évvel ezelőtt. Bántotta a drágát, hogy mindig kiszűröm magamnak a világ szomorúságait. Ifjú ember, tele vidámsággal, akarattal, sehogyse értette, hogy apja mindig a homlokát ráncolja. Tárd ki ablakod — javasolta akkor a gyerekem —, meglásd, milyen sok szépség árad feléd. Igazat adtam neki, irigyeltem is romlatlan hitét. De az ablak sose akart kitárulni. Hiába próbáltam. Besötétítve, jó esetben is csak szűrt fények motoszkáltak körülöttem. Sejtjeim pusztultak, életem apadt. Lézengek csupán a világban. Tört hittel, semmi-reménnyel eljutottam íme arra a pontra, amikor talán még érdemes dönteni. Miről? A sorsomról aligha. Hiszen azt milliónyi véletlen és hárommilliárd más ember akarata korlátozza. De legalább a terveim legyenek a sajátjaim. Akár megvalósulnak álmaim, akár nem, azok az enyémek! Ha azonosulni tudok velük, az bizony ÉN vagyok. És ennyiért talán már megszületni is érdemes. Fel tehát! Tárjam ki azt a szép, széles ablakot! Láthatom, kék ég csábítja szemem, a végtelen messzeségbe. Fehér ökörnyál libeg a magasban, ősz végét jeleznek a csapatban hullámzó madarak. Lesznek itt ködök, fagy, didergő tél. De ha mégúgy vacog is a fogam, értsem már meg, hogy most, ez a néhány évtized adatik számomra. Száz év múlva már nem leszek. Száz év! Milyen nyúlfarknyi idő, s mégis mennyi mindent eltakarhat. Ha jól számolom, száz évvel ezelőtt a nagyapám még meg se született. Persze, hogy nem, hiszen ifjú ember, fiatal házas volt, amikor az első világháborúban katonának sorozták. Éppen csak annyi adatott számára az életből, hogy világra nemzette édesanyámat. Sokszor elképzelem, micsoda „bakabúcsúztatót” rendezhettek munkahelyén, az Első Magyar Betűöntődében a szaktársaival. Mire a levelek lehullanak, hazajössz — idézhették bölcs császáruk szavait. (Hová lett az a „császár” is!?) Nemrégiben megkerestem a házat, ahol sose látott nagyapám dolgozott. Ma is áll a földszintes épület. A faragott kapu, a míves vaskilincs bizonyára változatlan azóta is. Áhitattal mentem be. — Kit tetszik keresni? — kérdezte kicsit bizalmatlanul a portás. — W. Mártont. Önöknél dolgozott. — Nem ismerem. Mikor lépett ki a vállalattól? — Tulajdonképpen nem lépett ki sose. Vissza akart jönni. De meghalt. Még az első világháborúban ... Nem sok hiányzott, hogy az üzem éber őre ki nem zavart. Bolond tréfának hitte érdeklődésem... Pedig nem vicc ez, kérem szépen! Érdemes egy picit elgondolkozni rajta. Nem szomorúan, de tudomásul véve az igazságot. A lehetőségeinket. És hallgatni néha az olyan romlatlan lelkek tanácsára, akik azt javasolják: tá«d ki ablakod, nézz szét a világban! Kicsit határozottabban ragadd üstökön a sorsot, s meglátod, nem is olyan nyomasztó ez az arasznyi lét. Andódy Tibor
