Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-11 / 239. szám

1981. október 11., vasárnap •MNiHMTd TELEX • BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üd­vözölte I. János Károly ki­rályt, Spanyolország nemze­ti ünnepe alkalmából. * * * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, táviratban üdvözölte Szajed Ali Kha­menei hodzsatoleszlámot, az Iráni Iszlám Köztársaság el­nökévé történt megválasztá­sa alkalmából. # BONN 300 ezren vettek részt szombaton Bonnban, a Né­met Szövetségi Köztársaság történetének legnagyobb bé­ketüntetésén. „Együtt az atomfenyegetés ellen — az európai leszerelésért és eny­hülésért!” — e jelszó jegyé­ben a tüntetők követelték a fegyverkezési verseny befe­jezését, és mindenekelőtt azt, hogy a nyugatnémet kor­mány vonja vissza az ameri­kai közép-hatótávolságú ra­kéták NSZK-ba való telepí­téséhez adott hozzájárulását. A bonni rendőrség közlé­se szerint a demonstrációt mindvégig a legnagyobb fe­gyelem jellemezte, késő dél­utánig egyetlen komoly in­cidensről sem érkezett jelen­tés. • BUKAREST »»luóber második felében Romániába látogat Indira Gandhi, India miniszterelnö­ke. Indira Gandhit Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, Románia köztársasági elnö­ke hívta meg hivatalos lato- . gatásra. * * * A Román Államtanács törvényerejű rendeletet adott ki a lakosság élelmiszerek­kel történő jobb ellátásának biztosítása érdekében. A törvényerejű rendelet szerint üzérkedési bűncselek­ményt követ el az, aki az állami vagy szövetkezeti ke­reskedelmi egységekből fel­halmozás céljából az egyha­vi családi fogyasztás szük­ségletét meghaladó mennyi­ségben vásárol étolajat, cuk­rot, lisztet, kukoricalisztet, rizst, kávét vagy más élelmi­szert. Az ilyen bűncselek­ményt elkövetőket hat hó­naptól öt évig terjedő fog­házzal büntetik. Hasonló büntetéssel sújtják azokat, akik kenyeret vagy más tésztaféleséget állati takar­mány céljára használnak fel. • KOPPENHÁGA A dán kormány a Dél­afrikai Köztársaságba irá­nyuló fegyvercsempészés vádjával bírósági eljárást in­dít öt dán hajótársaság el­len _ jelentette be tegnap a dán igazságügyminisztérium. A hajótársaságok 1978—79- ben több száz tonna lőszert, ötvenkét tonnányi fegyvert — többek között gépfegyve­reket és 7000 automata kézi­fegyvert — es alkatreszt juttattak el különféle euró­pai kikötőkből a Dél-afrikai Köztársaságba. Mint ismere­tes, 1977-ben az ENSZ-em- bargó alá helyezte a preto­riai rezsimnek szóló fegyver- szállításokat. • SAN SALVADOR Két nagyerejű bomba robbant pénteken a salvadori fővárosban a legfelsőbb bí­róság épületében. 13 ember megsebesült, köztük a legfel­sőbb bíróság elnöke. Az anyagi károk tetemesek. Közben a salvadori népi fegyveres erők az ország kü­lönböző megyéiben folytat­ták a harcot a hadsereg egy­ségeivel. A „Radio Vencere- mos” szerint a partizánok el­lenőrzésük alá vonták a Morazan megye székhelyétől, San Francisco Goterától észak felé vezető útvonala­kat. A megye területén levő katonai támaszpontokat a népi fegyveres erők állandó nyomás alatt tartják. Eltemették flnvar Szadatot Szombat délben Kairóban eltemették a négy nappal ko­rábban merénylet áldozatául esett Anvar Szadat egyipto­mi elnököt. A katonai pompával vég­bement temetésen mintegy nyolcvan ország, illetve nem­zetközi szervezet küldöttsége vett részt, többet közülük ál­lamfők, miniszterelnökök ve­zettek. A rendkívül nagy lét­számú biztonsági erők által védett gyászmenetben csak a hivatalosan meghívott ven­dégek vehettek részt. Az egyiptomi államfőt a keddi merénylet színhelyé­nek közelében temették el, szemben azzal a tribünnel, ahonnan a katonai díszszem­lét nézte, és ahol a parádén részt vevő egyik egység — hivatalos közlések szerint — négy katonája (pontosabban egy tiszt és három katona­ruhába öltözött társa) lelőtte. Az elnök koporsója a maadi katonai kórházból indult utolsó útjára (Telefotó) Véget ért az általános vita az ENSZ-ben New Yorkban véget ért a háromhetes általános politi­kai vita az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakán. Az általános vitában 145 tagállam képvi­selője fejtette ki véleményét a világhelyzetről és a leg­fontosabb tennivalókról — köztük hét állam- és kor­mányfő, 125 külügyminisz­ter. Ismat Kittani, az ülés­szak iraki elnöke záróbeszé­dében enyhe megrovásként jegyezte meg, hogy a jövő­ben talán „évi díjat kellene kiírni a legrövidebb beszé­dért”. A háromhetes, általános politikai vita vezérmotívu­ma az enyhülés és a lesze­relés igenlése volt. A felszó­laló államférfiak túlnyomó II hét eseményei képekben Ali Khamenei hodzsatoleszlámot, az Iszlám Köztársasági Párt főtitkárát választották Irán új elnökévé A Közös Piac pénzügyminisztereinek brüsszeli ülésén a nyu­gatnémet márka és a holland gulden 5,5 százalékos felérté­kelését, a francia frank és az olasz líra 3 százalékos leérté­kelését határozták el. Képünkön: Delors francia pénzügymi­niszter ismerteti a francia álláspontot többsége síkraszállt az eny­hülési politika, a fegyver­zetkorlátozási és leszerelési tárgyalások felújítása mel­lett. A vita alaphangját is­mét a szocialista országok adták meg. Nagy érdeklődést keltett az új szovjet javas­lat, hogy a közgyűlés fogad­jon el nyilatkozatot a nuk­leáris katasztrófa elkerülésé­ről. Számos felszólaló elítél­te az imperialista államok konfrontációs politikáját, a fegyverkezési hajsza fokozá­sát, egyebek között a neut­ronfegyver gyártásáról hozott amerikai döntést. Mi lesz? az Bwacs-ok sorsa A kairói események fényé­ben még az eddiginél is bi­zonytalanabbá vált a Szaúd- Arábia által az Egyesült Álla­moktól megrendelt Awacs légi felderítő rendszerek sorsa. Az Awacs olyan Boeing-repülőgé- pekre felszerelt különleges lo­kátorrendszer, amellyel 5—600 kilométer sugarú körben min­den katonai mozgást észlelni le­het. Washington egyrészt azért szorgalmazza a szállítást, mert az egy 8,5 milliárd dolláros be­vétellel kecsegtető fegyverüzlet része lenne, másrészt így akar­ja kifejezésre juttatni a szoros szövetségi szálakat a sivatagi királysággal, amely kulcsszere­pet játszik az olajpiacon, poli­tikailag felértékelődött nyolc­pontos közel-keleti rendezési javaslatával, s nő katonai fon­tossága is. Izrael viszont kifogá­solja, hogy az Awacs-ok képe­sek lennének az ő rovására is felderítéseket végezni, s tart at­tól: elveszti az első helyet Wa­shington közel-keleti barátainak sorában. A Reagan-kormány támogatja a szállítást, a kongresszusban erős Izrael-lobby azonban ellen­zi azt, s a képviselőház külügyi bizottságában is 28:8 arányban leszavazták a tervet. Igaz, a szenátus szava döntő, ám a tá­mogatók többsége ott is kér­déses. Voltak kompromisszumos előterjesztések, miszerint ameri­kai szakértők jelenlétével garan­tálják az Awacs-ok használatát, de ezeket két oldalról is kifogá­solták: Izrael barátai nem lát­ják kielégítőnek a biztoshéko- kat, a szaúdiak viszont megsér­tődtek a „gyámkodás” miatt. (Ez persze azért nem zárja ki teljesen a megállapodást. . .1 Most mindkét tábor Szadat esetére hivatkozik. Az üzlet el­lenzői úgy érveltek, hogy Szaud- Arábiában sem lehet kizárni egy megrázkódtatást, változást, s ak­kor Izrael joggal érezhetné ma­gát bizonytalanságban. Mások viszont azt hangoztatják: a kai­rói merénylet után még na­gyobb szükség van Szaúd-Ará- biára és a néhai Szadat is erő­sen kívánta az Awacs-ok leszál­lítását a szaúdiaknak. A vita még folytatódik . . . Réti Ervin A heten tartotta első kongresszusát a tavasszal alakult Brit Szociáldemokrata Párt. Képünkön: az egyik alapító tag, Roy Jenkins beszél a tanácskozáson (Fotó — AP — MTI — KS) Hangszerégetés Egyéves nagy sikerű európai vendégszereplés után hazaérke­zett Chilébe az Ellapu zenei együttes. A hat művész nem­igen melegedhetett meg szülő­földjén, mert kiutasítási végzés várta őket, az első repülőgéppel el kellett hagyni hazájukat. Az indok: a turné során nem éppen dicsérőleg nyilatkoztak a junta uralma alatt álló Chile állapotai­ról. Ez nem egyedülálló példa: a legjobb ének- és zeneegyüttesek emigrációba kényszerültek: az Ilimani Rómában, a Quilapayun Párizsban működik, Pinocheték pedig még tovább mentek, még a charangó nevű népi hangszer használatát is eltiltották. A könyvégetés után a chilei fasizmus feltalálta a „hangszer­égetést” is. Nem meglepő abban az országban, ahonnan az em­beri hangot — a szó szorosan vett értelmében — száműzték . . . R. E. hírek hírek hírek Ma: Brigitta napja A Nap kél 5.57 — nyugszik 17.04 órakor A Hold kél 16.33 — nyugszik 2.51 órakor Holnap: Rezső, Miksa napja A Nap kél 5.58 — nyugszik 17.02 órakor A Hold kél 17.01 — nyugszik 4.07 órakor ÉVFORDULÓ Négyszázötven évvel ezelőtt, 1531-ben, 47 éves korában halt meg Ulrich Zwingli, ne­ves svájci vallásreformátor. * * * Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1896. október 12-én született, és 85 éves korában, 1981 szeptemberében hunyt el Eugenio Montale neves olasz költő. — A MEZÖBERÉNYI műve­lődési központ messze földön híres díszítőművész szakkö­re egy évvel ezelőtt vette föl a kapcsolatot a szerencsiek­kel. Október 11-én, vasárnap délután az észak-magyaror­szági, tizenhat éve tevékeny­kedő csoport látogat Mező- berénybe, és legszebb mun­káiból kiállítást is rendez­nek. A herényi művelődési központ emeleti klubjában október 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők a sze­rencsi kiállítást, (ni) — A FÜZESGYARMATI Nagyközségi Tanács a közel­múltban rendeletet hozott a nagyközség belterületén fel­ügyelet nélkül hagyott ebek­kel kapcsolatban, amely töb­bek között kimondja, hogy „A nagyközség területén ti­los kutyát felügyelet nélkül az utcára, vagy egyéb köz­területre engedni.” A ren­delet megszegői háromezer forintig terjedő pénzbírság­gal sújthatók. (bl.) — A SOKSZÍNŰ őszi lomb­köntöst öltött gemenci erdő­ben véget ért a gímszarvas- bőgés évadja. Az erdő koro­nás vadjai közül most het­ven került terítékre. Húsz szarvasbika arany-, tizenhét ezüst- és huszonöt bronzér­mes minősítésű agancsot vi­sel. A legszebb trófea páros tizennégyes ágú, 12,15 ki­logramm súlyú. — BÉKÉSCSABÁN október 12-én, hétfőn délután 16 óra­kor a téglagyári művelődési házban, majd este 7 órakor az ifjúsági és úttörőházban „Híres művészpárok” címmel pódiummüsort láthat a kö­zönség. A műsor közremű­ködője Csongrádi Kata és S. Nagy István. Ugyancsak ezen a napon nyitják meg a tég­lagyári művelődési házban délután fél 3 órakor a „Kő­vé vált ősvilág” című kiál­lítást. — HELYREIGAZÍTÁS: la­punk október 7-i számában a „Vezetékes gáz Tótkomlóson” című írásunkban téves in­formáció jelent meg, ugyan­is az idén a Lenin és a Ma- linovszkij utcákban csak a gázvezetéket fektetik le, a lakossági bekötésekre a ké­sőbbiekben kerül sor. To­vábbá: a földmunkát és a csőfektetést a tótkomlósi Vi­harsarok Tsz dolgozói, a cső­sütést a DÉGÁZ szakemberei végezték. Kellemes őszi idő Várható időjárás ma estig: időnként erős felhősödés, szórványosan kisebb eső, zá­por. Előbb a Dunántúlon erős északnyugati, északi, később országszerte időnként élénk déli, délnyugati szél. Várha­tó legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11, legmaga­sabb nappali hőmérséklet ál­talában 15 és 20 fok között. — TINÓDI Lantos Sebestyén halálának 425. évfordulója alkalmából megjelölték azt a helyet, ahol a "XVI. századi neves énekmondó szülőfalu­ja, a baranyai Tinód falu ál­lott. A falu a hódoltság ide­jén elpusztult, csak a dűlő­név őrzi az emlékét, helyén ma szántóföldek vannak. A területileg illetékes rózsafai Községi Tanács és a nagy- peterdi Egyetértés Tsz em­lékhelyet alakított ki a négy­száz évvel ezelőtt élt króni­kás szülőföldjén. — NYOLC KILOGRAMM marihuánát foglalt le a ka­tonai rendőrség szeptember 14-én a Midway amerikai re­pülőgép-anyahajó fedélzetén — közölték pénteken hadi­tengerészeti források. Az eset a Fülöp-szigeti Subic Bay tá­maszponton történt. 19 mat­róz ügyében indult vizsgá­lat, akik a kábítószert árusí­tották a fedélzeten. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 41. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyereményil­leték levonása után a követ­kezők: 4 találatos szelvénye 37 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 207 943 fo­rint. 3 találata 4346 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 885 forint. A 2 találatos szelvények száma 148 446 darab, ezekre egyen­ként 30 forintot fizetnek. — BÉKÉSCSABÁN, a Sebes György Közgazdasági Szak- középiskolában működő iro­dalmi körben október 12-én 16 órakor, majd szintén 12- én, 18 órakor a békési váro­si könyvtárban találkozhat­nak az irodalomkedvelők Ba- ranyi Ferenc költővel és Me­rényi Judit előadómüvész- szel. (lj) — AZ OROSHÁZI alkotókor vendége lesz 1981. október 12-én, hétfőn Simonyi Imre József Attila-díjas költő. A fegyveres erők klubjában tartandó rendezvény kezdési időpontja este 6 óra. (se) — ROTTERDAMBAN pénte­ken Bernhard herceg átnyúj­totta „Az európai kultúrához való kiemelkedő hozzájáru­lásért” járó Erasmus-díjat Jean Prouve francia terve­zőmérnöknek, aki „az ipari formatervezés terén végzett úttörő munkájáért” részesült ebben az évenként odaítélt, 100 ezer guldennel járó ki­tüntetésben. — A KPVDSZ békéscsabai Napsugár bábegyüttese októ­ber 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az ifjúsági ház színháztermében premier­előadáson mutatja be Tar- bay Ede: Kunkori és kandúr­varázsló című bábjátékát. A VI. nemzetközi bábfesztivá­lon a szakma neves képvise­lői az egyik legjobb előadás­nak tartották a csabaiak pro­dukcióját, melyet Lenkefy Konrád, az együttes művé­szeti vezetője rendezett, és ő tervezte a bábukat is. (S. E.) — A RENDŐRSÉG felhívása nyomán a baleset következtében meghalt ismeretlen férfi hozzá­tartozói jelentkeztek. Az áldozat Tóth Attila 21 éves matróz, bu­dapesti ’lakos, aki foglalkozásá­ból következően gyakran volt távol családjától, ezért nem ke­resték.

Next

/
Thumbnails
Contents