Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-31 / 256. szám
o 1981. október 31., szombat Együtt a pusztító tűz ellen Édesség és Nescafé Ünnepre készül az élelmiszer-kereskedelem Megyénkben az utóbbi másfél évben jóval több tűzeset történt, mint a korábbi időszakban. Míg 1975—79 között évente átlagosan 295 tűzeset fordult elő, az elmúlt évben már csaknem háromszázhatvan. A lángok pusztítása nyomán keletkezett anyagi kár is nagyobb volt. Az okokról, a tűzoltók munkájáról, s a nekik nyújtott társadalmi segítségről beszélgettünk Várhegyi Ferenccel, Békés -megye tűzoltóparancsnokával . — Minek tulajdonítható, hogy egyre gyakrabban riasztják a tűzoltókat? — A tűz keletkezésének leggyakoribb oka a tűzvédelmi szabályok megszegése. Mutatja ezt az is, hogy a_ keletkezési okok között sok esetben szerepel a dohányzás, elektromos áram, illetve építési hiba. Emellett minden időszaknak megvannak a jellegzetes tűzesetei. Ezekben a hetekben például gyakori a mezőgazdaságban a szárítótűz. — Milyen megelőző tevékenységet folytat a tűzoltóság? — Megelőző munkánk három fő csoportra osztható: közreműködünk a területfelhasználási engedélyezésben, később ellenőrizzük a tervdokumentációkat. Az épületek átadásakor a KÖJÁL, illetve a munkavédelmi bizottság mellett mi is jelen vagyunk. Megelőző munkánk az átadással természetesen nem ér véget. A létesítményeket — azok veszélyességétől függően — félévenként, évenként, illetve kétévenként vizsgáljuk felül. Tűzvédelmi munkánkban az élet- és vagyonbiztonság követelményének érvényesítése meHett figyelembe vesszük a takarékosság elvét is. Állami tűzoltóinknak magas szintű elméleti és gyakorlati felkészültségre van szükségük, ezért nálunk mindennapos a továbbképzés, melynek részei a tűzoltóversenyek is. Évente városi-járási versenyeket rendezünk, ötévenként pedig országos szinten is összemérhetik tűzoltóink tudásukat, ügyességüket. Kiemelném azt a szép eredményt, amelyet az idén a füzesgyarmati önkéntes tűzoltó-egyesület leányraja ért el. Az országos vetélkedőről első helyezettként tértek haza. — Hogyan segítik az önök munkáját a társadalmi tűzoltók és szervezetek? met az üzemen belül. Munkánkat segítik a tűzvédelmi előadók, főelőadók és tűzrendészek is. A megye 139 vállalatánál működnek üzemi tűzoltók. Szakirányításuk a mi feladatunk, rendszeresen ellenőrizzük, segítjük munkájukat, irányítjuk szakmai képzésüket. Jelenleg is folyik egyéves levelező tanfolyamé oktatás, melynek keretében. önkéntes és vállalati tűzoltóparancsnokokat képezünk. Igen jelentős az a segítség, melyet az önkéntes tűzoltók nyújtanak munkánkhoz. A ' megye községeiben,' nagyközségeiben,' városaiban, összesen 73 egyesületben több mint 1200 önkéntes tűzoltó tevékenykedik. Egyik legfontosabb feladatuk a tűz megelőzése, amelyet területfelelősi szolgálat keretében látnak él. Ez azt jelenti: az egyesület tagjai között a település közigazgatási területét felosztják, s ki-ki a számára kijelölt területen végzi a lakóházak és egyéb létesítmények ellenőrzését. Munkájukhoz tartozik a keletkezett tüzek oltásában való részvétel is. önkéntes tűzoltó-egyesületeink tagjai készenléti szolgálatot nem teljesítenek, de riasztólánc segítségével gyorsan értesítik egymást. Az egyesületeknek általában van egy magja, amely a település központjában lakó és dolgozó önkéntes tűzoltókból áll. A munkánkat segítő társadalmi tűzoltók hatékonyan működnek közre az ár- és belvíz- védelemben, valamint a kulturális rendezvények felügyeleti szolgálatát is ők látják el. Tanfolyami képzés önkéntes tűzoltóink számára csak meghatározott beosztásoknál kötelező, természetesen az egyesületeken belül folyamatosan továbbképzéseket tartanak számukra. — Milyen gondjaik vannak? — Sok esetben gondot jelent számunkra, hogy a tűzeseteket nem jelzik kellő időben és megfelelő módon. Ezúton is kérjük á lakosságot, a tűzesetek bejelentésénél minden esetben közöljék a pontos helyét, azt, hogy mi ég, s van-e életveszély. Sajnos, a bejelentő személyek gyakran bocsátkoznak túlzásokba, vagy lekicsiny- lik a tűz nagyságát, jelentőségét. Végül szeretném megköszönni azt a nagy segítséget, amelyet a társadalmi tűzoltóktól, illetve valamennyi állampolgártól kapunk munkánkhoz — mondta befejezésül a megyei tűzoltóparancsnok. Lipták Judit Fotó: Veress Erzsi | Elérkezett az ősz, közeleg az év vége, az ünnepek ideje, amikor a szokásosnál több élelmiszert, élvezeti cikket vásárolunk. A jó ellátás egyik feltétele: hogyan készül fel a nagykereskedelem, mi található a raktárakban? A Szolnok—Békés megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat tájékoztatása szerint az esztendő első felében ugyanannyi élelmiszert értékesítettek, mint 1980 hasonló időszakában. Több áru állt a fogyasztók rendelkezésére és javult a választék is. Ennek ellenére még mindig akadnak ideiglenesen vagy tartósan hiányzó termékek. Jobb lett az áruszállítás, a békéscsabai és az orosházi fiók — megelőzve a szolnokit és a karcagit — 100 százalékra teljesítette túratervét. Alapvető élelmiszerek közül az egykilós csomagolású és a zsákos étkezési sóból van raktáron, vákuumsóból viszont nem sikerül az igényeket kielégíteni. Lesz elegendő normál és finomított kristálycukor, mokkacukorból azonban csak a Róna elnevezésűből tudják teljesíteni a megrendelést. Jelenleg jó az utánpótlás étolajból, a negyedik negyedévben palackos napraforgó étolaj kerül a polcokra. Ugyancsak enyhülnek az ellátási gondok margarinból. A hazai terméket pótolja a külföldről beszerzett Vitol margarin, és az azt helyettesítő aromás ételzsír. • A disznóvágási szezonban nem szenvedünk hiányt első osztályú B rizsből, a fényezett- ből csak elvétve kaphatunk. Folyamatos szállításra vállalkozik a FÜSZÉRT az úgynevezett gyorsrizsből. Tovább bővül a gépi gyártású száraztészták választéka. A két és a négytojásoson kívül forgalomba kerül a hat- és a nyolctojásos, az ugyanilyen kézi készítésű termék beszerzése sem okoz gondot. Búzadarából a közeljövőben fél kilós csomagolásút is árulnak. Az új gabonaipari -termékek közül ajánlják a rizs-, a szója- és a borsólisztet, valamint a hántolt árpagyöngyöt, kölest. A második félévben, de különösen a negyedik negyedévben megnő a kereslet az édesipari áruk iránt. Az ipar a termelést ez évben sem növelte, így esetenként ellátási zökkenőkre számíthatunk. Töltött és töltetlen savanyú cukorkából, zseléből — a 10 dekás kivételével — igény szerint szállítanak a fiókok. Több lesz a magyar rágógumi, de omlós- és selyemcukorkából és a közkedvelt Dunakavics drazséból bizonytalan kínálat várható, ugyanúgy, mint a keményítő alapanyagú burvekedett igényeket kielégíteni. Lisztes áruk közül jó ellátás várható mézesből, babapiskótából, sóspálcikából, illetve a töltött teasüteményekből. Nem javul a kínálat minőségi és háztartási kekszből, olcsóbb teasüteményekből. Az elmúlt évben meglehetősen hiányos volt a Télapó, a karácsonyi és az újévi idényáru-ellátás. Ebben az esztendőben — a szaloncukor kivételével — több ilyen édesség kerül az üzletekbe. A visszaigazolások szerint csokoládéfüggelékből 15, egyéb függelékből 40, Télapó-figurából 11, Télapó műanyag csizmából 69 százalékkal nő a kínálat. Befőttekből, főzelékkonzer- vekből, bébiételekből, hús- és ételkonzervekből folyamatos, jó ellátásra. számíthatunk. A IV. negyedévben 50 grammos, alufóliás jugoszláv sertésmájkrém is kapható lesz. A hazai halkonzervgyártás jelenleg szünetel. de 30—35-féle importból származó termék vár eladásra. Ami a déligyümölcsöket illeti: a citrommal nincs gond. A DÉLKER Vállalat előrejelzése szerint narancsból a tavalyihoz hasonló mennyiség érkezik az országba, azzal a különbséggel, hogy a kubai narancs aránya eléri a 40 százalékot. Banánból sajnos, szintén nem lesz több a taMagyar részvétel az éghajlati világprogramban — -A tűzvédelemnek rendkívül széles körű társadalmi bázisa van. Megyénkben a társadalmi tűzvédelmi munkások száma megközelíti a 7 ezer 500-at. Tűzvédelmi bizottság működik a megye minden jelentősebb üzemében. E társadalmi testületek az adott üzem vezetőjének irányítása alatt állnak. Szervezik, irányítják a tűzvédelBelvízelvezetés Békéscsabán A Hazafias Népfront békéscsabai városi bizottsága október 29-én, csütörtökön, a Kiss Ernő utcai székházában tartotta kibővített elnökségi ülését. Gaika Pál városi elnök megnyitó beszéde után az első napirendi pontban Erdélyi József, a városi tanács mérnöke Békéscsaba belvíz- és csapadéklevezetésének problémáiról beszélt. Elmondta, hogy 1976. óta 47,6 millió forintot fordítottak a belvíz elvezetésére. A VI. ötéves tervben 58 millió forinot irányoztak elő a probléma megoldására. Előrelátható- I lag a VII. ötéves tervben Békéscsaba nagy részén megszüntetik a még meglevő gondokat. A beszámoló elhangzása után kérdésekre válaszolt az előadó. Az ülés második felében az V. és a VI. kerületi Hazafias Népfront körzeti bizottságának titkárai Zádori Lajos; illetve Sreit János, a választás óta végzett munkáról számolt be. A tanácskozás végén beielentések hangzottak el. Az , ENSZ Meteorológiai Világszervezetének tavaly indított tízéves éghajlati világprogramja keretében az Országos Meteorológiai Intézet központjában megkezdődött az adatok számítástechnikai feldolgozása. Témakörök szerint csoportosítják a beérkező adatokat, hogy egységes képet adjanak a Kárpát-medence városainak klímájáról, .továbbá a magas légkörről és a mezőgazdaság számára hasznosítható éghajlati összefüggésekről. Az első információkat a közelmúltban küldték el a világprogram washingtoni adatbankjához. Lépp Ildikó, az Országos Meteorológiai Intézet tudományos titkára elmondta: a világprogram indítását az indokolta, hogy az elmúlt két évtizedben az éghajlat bizonyos változásait figyelték meg valamennyi földrész meteorológusai. Európában például az évi átlag- hőmérséklet emelkedett, Amerikában viszont szokatlanul hidegek a telek. Afrikában rendszeresen elmaradnak az esős évszakok, ami a sivatagok terjedését idézi elő. Mindezek nyomán merült fel a kérdés: meteorológiai korszakváltás küszöbén állunk-e? A tízéves program várhatóan erre is választ ad. A meteorológiai tudomány eljutott arra a szirítre, hogy a korábbiaknál megalapozottabb következtetéseket vonjon le az összehangolt megfigyelések alapján. A közös munka lehetővé teszi az előrejelzések további pontosítását, s olyan prognózisok készítését, amely a gyakorlat számára az eddigieknél is hasznosabbá teszi a meteorológiai szoláltatásokat. A mezőgazdaságban például a prognózisok ismeretében hideg- vagy éppen melegtűrő fajtákat lehetne kikísérletezni, és a vetés időpontját is még inkább az időjáráshoz igazíthatnák. Mindez a hozamok Jovábbi jelentős növekedését eredményezné. A világprogramban más tudományágak, a többi között a hidrológia és a fizika is képviseltetik magukat, s az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO is részt vesz benne. A magyar meteorológusok munkája kiemelt figyelmet kap a világprogramban. Hazánkban ugyanis 200 évre visszamenőleg részletes adatokat őriznek a napi hőmérsékletváltozásról, s ezek elemzéséből értékes tudományos következtetéseket vonnak le. Különösen érdekegek a budapesti adatok, a város fejlődése és az éghajlati változás között ugyanis máris összefüggést találtak. Eszerint a házsorok szaporodását a helyi klíma fel- melegedése követte, s a centrumban felszálló meleg levegő helyébe a külvárosokból betóduló levegő az ipari légszennyeződést is magával sodorja. Tárgyalnak arról is, hogy az agrometeorológiai kutatások gyorsítására a világprogram keretében Magyarországon nemzetközi kísérleti bázist hoznak létre, ahol komplex módon elemzik a hőmérséklet, a páratartalom, a csapadék, a talaj víztartalmának változásait. gonya- és szőlőcukorból. Táblás csokoládéból némiképp többet gyártanak a tavalyinál, díszdobozokból, darabos csokoládéból és csomagolt ' csokoládédrazsékból most sem képesek a megnőA hét végétől fokozatosan csökken a csapadék. A felhőzet felszakadozik, eleinte néhány, később több órás napsütés. A beérkező hideg levegő hatására jelentős nappali felmelegedés nem várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között alakul. A csapadékos idő elmúlásával az éjszakai fagyok ismét jelentkeznek. Várható erősségük a talaj mentén meghaladja a miKedden délután tartotta ülését a HNF gyulai városi elnöksége Banadics Márton elnökletével. Ezen elsőként meghallgatták Gál Imre tájékoztatóját a Budrió lakótelepi körzeti HNF-bizottság egyéves munkájáról, amelyen többek között szó volt arról is, hogy a hozzájuk tartozó Ajtósfalva lakossága kéri a település belvíz- mentesítését, amely már eddig is sok kárt okozott. Ezt követően Nádházi András alelnök számolt be valyinál. örvendetes: a Nescafé iránt megnövekedett kereslet teljesítésére a Com- pack Vállalat új csomagológépeket szerzett be, így mindenképpen javul az ellátás. (seres) nus/ 2 fokot, s a magasabb lég- rétegekben is számítani lehet fagyokra. A fagyos időszak várhatóan a hét másodig feléig tart. A jövő hét végére kisebb enyhülés ígérkezik, felhősebb, csapadékosabb időjárással, esetleg havas esővel, havazással. Az éjszakai lehűlések még egyelőre nem okoznak talaj- fagyot, így a talajművelési munkálatok jelentősebb nehézségek nélkül folytathatók. a várospolitikai bizottság munkájáról, amelynek most a legnagyobb gondja a közterületek fokozott védelme. Egy felmérés szerint az utcákon, tereken mintegy 50 vagonnyi építőanyag áll .engedély nélkül, és ugyancsak félszáz vagonra tehető a különböző hulladék, szemét, amit illegálisan helyeztek el a lakók. A két bizottság vezetőjének beszámolója ' után a jól dolgozó HNF-aktívákat megjutalmazták. Béla Ottó Tanácskozott a HNF gyulai elnöksége Gazdag élelmiszer-választék a békéscsabai 100-as ABC-ben Fotó: Martin Gábor ngrometeoroligiai előrejelzés