Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-25 / 251. szám
1981. október 25., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET Műterem a negyedik emeleten 1932. április 5.: „Metykó Gyula II. éves tanítványom nemcsak rendkívüli tehetsége és művészi hivatottsága révén egyik legkedvesebb tanítványom, hanem mint komoly, szerény és jómodorú ifjú is rászolgál teljes szim- páthiámra. Csók István s. k. az orsz. m. kir. Képzőműv. főiskola ny. r. festőprofesz- szora.” A Mester ajánló sorait ma is őrzi Metykó Gyula. Ha- lomnyi levél, újságkivágás, katalógus és irat között. A festő január 4-én lesz hetvenöt éves. Életpályája történelem. Ebben lapozunk pesti műtermében, egy Pé- terffy Sándor utcai ház negyedik emeletén. „Kohán Gyurka is járt ide, meséli, itt is aludt többször.” Emlékek érkeznek, rövi- debb-hosszabb időre. Sínkéről, akit Vésztőről ismert, és nagyon szeretett. Portrét is festett róla, a kép valahol Vésztő—Szeghalom környékén lehet, ismeretlen helyen ... Látni szeretné any- nyi év után. Metykó Gyula Vésztőn született 1907. január 4-én. A szülők, nagyszülők Békésről származtak ide. Az apa cipész, a nagyapa kalaposmester volt. 'Gyula festőművész lett. ’ Indulása nyomorral és fényekkel teli. Akiről Csók István ennyi jót írt, nem volt akárki. A szegénység mégis sokáig megtelepedett nála, és nem akarta elhagyni. „Harmadik gyerek voltam a családban. Vésztőn jártam elemibe, aztán Láng Gyula tanár készített fel polgári iskolai vizsgákra. Gyomán és Körösladányban vizsgáztam. Már az elemiben felfigyeltek a rajzaimra, víz- festményeimre. Rengeteget rajzoltam! A pajtásaimat, Adler Vilmost, Friedmann Edét, Katona Gabit. .. Friedmann orvos lett, Adler író, a Katona ... nem is tudom. Velük gyerekeskedtem." így maradt Metykó Gyula életében Vésztő mindig ugyanaz. A szülőföld, az ifjúság színtere. Az egyetlen és a bizony meg nem ismételhető. Érkeznek az emlékek, rö- videbb-hosszabb időre. A műteremben sok száz festmény, rajz hallgat. A pálya tanúi,, a „rendkívüli tehetség” alkotásai. Negyvenöt éve indult, mint önálló művész. Akkor még főiskolás, és miután egy évig mester nélkül tanult a Csók-osztály (a Mestert kultúrpolitikai nézetei miatt felmentették festőprofesszori állásából), átvette azt Glatz Oszkár, akit nem szerettek, „kicsinyesnek” tartották. Végül Kandó László növendékeiként végeztek. 1937-ben megjelent képeslapot olvasok. A hír, amit közöl, nem mindennapi: Metykó Gyula elnyerte a Képzőművészeti Főiskola Székely Bertalan díját „Festőművészet” című freskótervével. Ott a kép is, a díjnyertes. Mennyi volt az a díj? „Háromezer pengő. Óriási összeg. Annyit nem láttam egyben soha. Nyakamba vettem a világot. Meg bevásároltam: festékeket, ecseteket, vásznakat.” Másik újság. „Csendes beszélgetés Metykó Gyula festőművésszel, a Székely^ Bertalan-díj nyertesével." Kávéházi interjú. Ügyes indítás: a hírlapíró külföldi újságot forgat. A keresztrejtvényben „Hatbetűs magyar festőművész”. Ki lenne más: Metykó, aki „Csókról beszél melegen, finoman, a tanítvány visszaemlékező szeretetével és hódolatával.” Aztán a szakmai „ars poetica”: „A távlat és a dinamika kihangsúlyozására törekszem. Képeimen a harmadik dimenzió fontos szerepet játszik.” Most hogy vagy ezzel? — kérdezem. A festőállványra vadonatúj képet tesz. Még friss rajta a festék. „Csömöri utca”. „Sokfajta irányzaton végigmentem. Évekkel ezelőtt visszataláltam a természetszeretethez. Mindegy, mi az, ami megfog. Aztán már csak az izgat, hogy megtaláljam a festői megoldást. Ez a lényeges, a fontos. Minden más hozzámagyarázás.” És a művésztelepek? A főiskola? „1928-ban feljöttem Pestre. Bemutattam a rajzaim Krivátsy Szüts György festőművésznek, aki szabadiskolát vezetett a városmajorban. Elfogadott tanítványának, sőt, még azt is megengedte, hogy darab ideig a műteremben alhassak. Ha nem festettem, jártam a fővárost. A véletlen — milyen különös! — így hozott ösz- sze Dési Huber Istvánnal. A Margitsziget bejárójánál, ahol belépőt kellett váltani. Désinek nem volt pénze, láttam, hogy magamfajta szegénylegény, befizettem. Kiderült, hogy ő is festő. Erre az örömre még egy görögdinnyét is vettem (akkor éppen volt pár fillérem), és megettük. Azt mondta: ismeri Rudnay Gyulát. Elvisz hozzá, hogy jobb helyre kerüljek. El is mentünk. Rudnay később ajánlást írt Révész Imre professzorhoz, aki a kecskeméti művésztelep tanára volt. Így kerültem Kecskemétre. Révész az izmusoktól mentes őszinte művészet irányába vitte hallgatóit — legalábbis ezt tartották róla. Én is így éreztem." 1930. április 20. Kecskeméti Közlöny: interjú Révész Imre professzorral. „Soha ilyen nehéz helyzetben nem volt a növendékek élete. Szorgalmasak, tehetségesek, minden támogatást megérdemelnek. És igazán csoda, hogy a rettentő nagy szegénység meg nem öli bennük az ambíciót. A végletekig bíznak, türelmesek.” Tizenegyen voltak, közöttük Metykó -yula. így volt? „Bíztunk, vártunk és dolgoztunk. Éjjel-nappal. Mindenki vinni akarta valamire. Ez pedig óriási hajtóerő.” A megpróbáló kecskeméti kitérő után következett a főiskola. Hét évig járt ide, elvégezte a grafikai és a freskófestő szakokat is. Harminchétben jött a nagy elismerés, a Székely Berta- lan-díj, és ugyanabban az évben felvették tagnak a Magyar Képzőművészek Egyesületébe. „Amikor a főiskolát morzsoltam, akkor sem éltem valami jól. Különösen az első években. Kétszer is segélyért folyamodtam megyém alispánjához, egyszer 60, másodszor 50 pengőt knvtam... De ezt is csak úgy, hogy a Mester, Csók István írt a kérvényhez ajánlósorokat: »Öt segélyezni nemcsak legmelegebben ajánlom, hanem kérem is neki a kért segítséget megadni, mert személyében a jövő magyar művészet egyik legerősebb oszlopát támogatjuk.«•” 1938. május 5-én lett tagja a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének. Kiállítások, tárlatok visszhangozzák a nevét: Műcsarnok, Nemzeti Szalon, Ernst Múzeum, Fővárosi Képtár... Az egyik képes- lao egy oldalon közli Metykó Gyula, Bernáth Aurél, Szőnyi István képeinek reprodukcióját. Boldog voltál? „Talán. Nem biztos. A siker fölemeli az embert, aztán, ha nem követi újabb és újabb, elfelejtenek. Dolgoztam megállás nélkül. Aztán jött a háború.” Negyvenötben megfagyott lábbal jött haza. Súlyos hetein. Vésztőn töltött egy évet, amíg felgyógyult. Aztán vissza Pestre. A képeinek eay része elveszett, a háború nem válogatós. Fest, fest és fest. Kiállításokon szerepel, gyűjteményes tárlata 1971-ben volt Kiskunhalason és 1980 áprilisában szülőfalujában, Vésztőn. Jó volt otthon, újra? „Nagyon. De nem szakadtam én el különben sem, Vésztő az nekem Vésztő, az ifjúság, a bölcső. Azért is szeretném Vésztőnek ajándékozni képeim egy részét. Ami bemutatna engem: honnan hová érkeztem bizony majdnem fél évszázad alatt. Ez a legkevesebb, amit tehetek. Ez az én hódolatom. Aztán nagyon szeretnék festeni Vésztőn. Eltölteni ott pár hetet." „Komoly, szerény és jómodorú ifjú, rendkívüli tehetség” — írta róla Csók István, a Mester. Ma majdnem hetvenöt évesen ugyan- úev komoly, szerény, halk szavú, csak nem ifjú már. Megért háromnegyed évszázadot, életpályája történelem. A műterme, a Péterffy Sándor utcában — azt hiszem — több is, mint kincsesbánya. Órákig nézegetjük még a képeit, száguldozunk az idő országútján: „Ezt ’35-ben festettem, ezt öt éve, ezt a tavasszal, Csömörön. Mostanában oda járok szívesen.” Jönne Vésztőre is, ha hívják. Jönne ide is, szívesen. Sass Ervin Szente Béla: Már nehéz tüdővel Már nehéz tüdővel jár a futó, Homlokán veríték helyett nyirok, S a távok, mind beláthatatlanok. Most trónjára ül az őszutó. Kívántad ezt a nehéz levegőt? — A tavasszal könnyű megküzdeni! — De milyen, mikor a köd elszeli Testét, s nem csókja fojtja el tüdőd?! A járművek elkerülnek sorra. Szemeid köveit utánuk hajítod. Bezuhansz egy elképzelt bokorba, S ablakait a tavaszra nyitod. Még nehéz tüdővel jár a fűtő: Tüdeje trón, s a király az őszutó. Fehér Mária : Búcsú Kisodródtam. Most mellém ül a csend. Mindenből belém vés egy kicsit, de úgy, hogy fáj a karcolása. Maradni volna jó, de idesüketlik a távol hívó hallgatása. Mozgástól, színtől, hangtól fosztott térben, szürke, csendes, merev világban sírni se tudtam, csak kívántain. És amíg vésett belém csontomig nyomot az elhagyott zajok emléke — csontomon túl is belém vájta, hogy nem lehet vége. Metykó Gyula: Homoktermelés Zsadányi Lajos: * Evek suhannak... Evek suhannak madárszárnyon, de a szerelmünk megmarad. Kezem kinyújtom s feléd tárom, ahogy először láttalak most is olyan a hajad színe, szemedben ott a lobogás. Finoman hajlik ajkad íve, asszony vagy megejtő varázs. Koppan a lépted s alig várom, Nyíljon az ajtó s te belépj. Óvó figyelmem rád-vigyázzon, Élettárs, hitves, feleség! Mit mondhatna a múló évek hónapok, napok szép sora... Akik szeretnek mindig égnek, Szerelmük nem hal meg soha. Olyan vagy mint tizenhét éve ... Siet az idő, de te még Állsz a májusi napsütésben Testvérként köszöntve a fényt. Most is olyan a hajad színe, szemedben ott a lobogás ... Dobog, dobog a férfi szíve, Asszony vagy gyönyörű varázs! Metykó Gyula: Vésztői vadvizek
