Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-25 / 251. szám
1981. október 25., vasárnap o IZHilUKTllej----------------------------------------M egpecsételt sorsú tsz-ek? Ha minden szál szakad Meddig bírják eérnával? Lyik északi, örökösen belvíztől szenI I védő tsz-ünkben hutai-szemlén történt, hogy a fodrozódó víztükörre mutatva, kifakadt az elnök: „Legjobb lenne így hagyni, ahogy van, vaduljon el a föld, sorsa úgyis megpecsételődött, kár bele a sok műtrágya, a vetőmag, a költség, meg a munka. Ügy- is mindig elviszi az áradás!” A keserű szavak hallatán legtöbben — mindannyian talán — együttérzéssel bólogattunk, jogosnak tartva a tsz-elnök keserűségét, amit végtére még a közgazdasági megfontolások is erősítettek. Több millió forintban — úgy lehet milliárdokban — mérhetnénk tudniillik a megtakarítást, ha az átlagosnál rosszabb körülmények között kínlódó közös gazdaságokban fölhagynának a földműveléssel, s az így felszabaduló kezeket gyümölcsözőbb tevékenységben hasznosítanák — mondogattuk akkor ott egymásnak okosan, a látvány hatása alatt. De megengedhetjük-e magunknak, hogy akárcsak egy talpalatnyi termőföldet is az enyészetnek engedjünk át, legyen szó akár a legrosz- szabb minőségű talajról, az adott esetben? Legutóbbi országgyűlésünkön hangzott el, éppen a MÉM-miniszter szájából, hogy a termőföld becsült értéke a nemzeti vagyonnak mintegy 20 százalékát képezi. Ám még ennél is pontosabban érzékelhetjük, mit jelent számunkra, ha arra gondolunk, milyen hatalmasak feladataink a hazai élelmiszer-ellátásban, továbbá az ásványi anyagokban, energiahordozókban mért szegénységünket ellensúlyozó élelmiszer-kivitelünk fokozásában. Nálunk, helyzetünkben ugyanis luxus lenne engedni annak a közgazdasági aranyszabálynak, miszerint ott kell pénzeinket befektetni, ahol a megtérülés a leggyorsabb és a leg- busásabb. Nem tehetjük ezt, egyszer, mert a legrosszabb föld termékére is nagy szükségünk van, másodszor pedig jogos A jóslatok, szórványos jelek és természetesen az évszázados tapasztalat szerint bármelyik nap beköszönthet immár az esős évszak. Tegnap már országos esőt jelzett a rádió. Mezőgazdasági üzemeink többségében a rendkívüli időjárás előnyeit kamatoztatni tudták, s nem kevés azon termelőszövetkezetek és állami gazdaságok száma sem, amelyek ezt az előnyt az őszi kalászosok termesztésének bővítésére használták ki. A SZEGHALMI SÁRRÉTI TSZ-BEN figyelemmel a népgazdasági igényekre, illetve a búzatermelés növelését szorgalmazó intézkedésekre eleve 2 ezer 550 hektárt jelöltek ki kenyérgabona-termesztésre. A szövetkezet dolgozói nemcsak ezt a tervet teljesítették optimális időben, hanem az előirányzott 50 hektárral szemben 200 hektárt vetettek be őszi árpával, a beütemezett 600 hektárral szemben pedig több mint 700 hektár repcével. Jó szervezettséggel megfelelő magágyat készítettek a Negyven—ötven ember munkáját végzi el, felére csökkenti a betakarítási időt, s naponta hatszáz—nyolcszáz kísérleti parcelláról töri, morzsolja le a termést az Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének kísérleti gazdaságában munkába állított kis kombájn. A gép rendkívül pontosan dolgozik, s tökéletesen eleget tesz azoknak a magas követelményeknek, amelyeket a kísérleti termesztés szakigénye minden embernek, hogy ott boldoguljon, ahol él. Márpedig az nem adatik meg mindenkinek, hogy a legjobb adottságú termőtáj nyújtson neki otthont. Következik pedig mindebből, hogy államunk a legrosz- szabb körülmények között gazdálkodókat sem hagyhatja magára, pusztán abból a meggondolásból, hogy az ott felhasznált pénzek nem fiadznak még csak átlagnye- reséyet sem. O egint más kérdés, hogy termelőszövetkezeteinknek abban a 30 százalékában, ahol jóval az átlagos színvonal alatt tevékenykednek, nem minden esetben írható a mostoha körülmények, kedvezőtlen természeti adottságok számlájára a sikertelenség. Ez átfogó vizsgálódás és elemzés tárgya. E kivételektől eltekintve, és mindazonáltal azt kell mondanunk, hogy az előbbiekből kiindulva országunk mindig is külön figyelmet fordított azokra a mezőgazdasági üzemekre, amelyek a gazdálkodás tárgyi, személyi és egyéb feltételeivel az átlagosnál kedvezőtlenebb helyzetben igyekeztek eleget tenni feladataiknak. A külön figyelem mellett, a lehetőségek szerint, intézkedések sora segítette a hátrányok fokozatos megszüntetését. A hangsúly itt a lehetőségekhez mért fokozatosságon van, hiszen a részleges kedvezményektől, az adósságok elengedésén át a dotációig, majd az átfogóbb egyedi rendezésig hosz- szú út vezetett. Ha eltekintünk is ez esetben a teljes körű rendezéstől, érdemes felidézni az eltelt két évtizedet, a szocialista mezőgazdaság 20 esztendejét azon szempont szerint is, hogy a lenini hármas elvből az önkéntesség, a fo- -kozatosság az állami támogatás hármas jelszavából éppen ez a harmadik milyen fejlődésen ment keresztül, míg az egyszerű vetőmaghitelektől, a megsegítésként adott lovaktól, traktoroktól a támogatás ma is élő — igaz szűkülő mértékű — formáin át eljutottunk a szeghalmi közös gazdaságban, amit tanúsít az is, hogy a vetés eleje már nagyon szépen sorol, s ezért úgy döntött a szövetkezet vezetése: ha teheti, 3 ezer hektárra növeli a búza teljes termő- területét. A MEDGYESEGYHÁZI HALADÁS TSZ-BEN ugyancsak növelni tervezik az eredeti előirányzathoz képest a búza termőterületét. A tervben szereplő 1100 hektárból eddig 800 hektáron került földbe a mag. Itt is a jó idő volt az, amely segítőtársul szegődött a szövetkezetiekhez. Tavaly ilyenkor még 2 ezer hektáruk volt szántatlan, jelenleg már csak ezer hektár maradt hátra. Remélik, hogy kedvezőbb gabonatermesztő év elé néznek, mint amilyen a megelőző volt, amikor is belvíz húzta keresztül számításaikat. Így jártak a kukoricával is, amelynek 1150 hektárjából mindössze 900 maradt, ami terem. Eddig a tengeri felét hordták le a gépek a táblákról. emberei támasztottak vele szemben. Ezért úgy tervezik, hogy jövőre automata mérőberendezéssel is kiegészítik, s lehetővé teszik, hogy a betakarítást követően azonnal, a parcellán rögzíteni tudják a hozamokat. A kombájnra nagy szükség volt: az új fajtákat, fajtajelölteket, a jövő kukoricáit „vizsgáztató" kisparcel- lák termését eddig ugyanis kézzel takarították be, s ezzel igen sok kézi munkaerőt kötöttek le. mostani legfelső lépcsőig: az alacsony színvonalon gazdálkodó, gyenge adottságú üzemek külön ösztönzésének átfogóan rendezett módjához. Az új — mondhatni generális — rendelkezések természetesen nem jelentik teljes kritikáját a megelőző intézkedéseknek, hiszen megyénkben is jó néhány közös gazdaság — a dobozi Petőfi, a gyulai Lenin, a sarkadi Lenin, a biharugrai Felszabadult Föld, a sar- kadkeresztúri Egyetértés, a vésztői Körösmenti, a méhkeréki Balcescu, a kötegyá- ni Petőfi, az endrődi Béke, vagy a zsadányi Magyar— Lengyel, hogy csak a legszélsőségesebb példákat említsük — csak úgy maradhattak felszínen, érhették meg az új feltételek kialakulását, hogy az állam külön erőket vetett be fölemelkedésükre. Ez azonban még mindig csak egyik oldala a kérdésnek, mert ha népgazdaságunk számol is azzal, hogy a kérdéses területeken befektetett energiái kevesebbet hoznak a konyhára az átlagosnál, joggal várja el ugyanakkor, hogy segítsége ne jelentsen ablakon kidobált pénzt. A megsegített közösséget tehát ez a segítség elkötelezi, legalábbis azzal. hogy megtanuljon és tudjon élni új lehetőségeivel, s legyen ereje a sikertelenségek okait saját hibáiban, tévedéseiben, hozzáértésének hiányosságaiban is keresni, nemcsak a rossz kö- rülménvekben. lami segítséggel és hozzáértéssel — a kettő csak együtt ei valamit egyébként is — a rossz körülmények is megváltoztathatók, ahogy ezt akár Füzesgyarmat vagy Szeghalom példái is igazolják, illetve a már bizonyítékul szolgáló talaj rendezések (többek között Battonyán) példázzák. Ha azt állítjuk tehát, hogy a „gyenge” tsz- *ek sorsa megpecsételődött, akkor azt kell kiegészítésül hozzátennünk, hogy ezt a pecsétet épp ezek a jó példák ütik rá sorsukra, jövő„Csapolják” a Balatont Szombaton reggel megnyitották a magyar tenger siófoki zsilipjeit, s megkezdődött a Balaton ,,csapolása”. A november 4-ig tartó vízeresztés során huszonnégymillió köbméterrel csökken a tó vízháztartása, ennyi folyik le a Sió-csatornán a Dunába. A hagyományos őszi „csapolást” arra is fölhasználják, hogy a Sió-csatornán uszályokat, hajókat engednek le, illetve vontatnak Siófokra. A huszonnégy hajóegység között például a balatonfüredi hajógyárban készült három, úgynevezett fókát — önjáró uszályt — is leengednek a Dunára, onnan pedig több kisebb hajót vontatnak Siófokra. A csatornán a vízeresztéssel teremtett hajózási lehetőséget a balatoni halgazdaság is igyekszik kihasználni. Ugyanis ilyenkor van az angolnák őszi vonulási ideje, ezért a Sió zsilipjeinél két angolnacsapdát szereltek föl, hogy a szökni készülő — ízletes húsáért külföldön igen keresett — angolnákból minél többet zsákmányolhassanak és értékesíthessenek. Két brigád együttműködése A Dél-magyarországi Tervező Vállalat Geodéta Szocialista Brigádjával igen jó kapcsolatot alakított ki az Orosházi Üveggyár előkészítési osztályának Rudas László Szocialista Brigádja. A szegedi vállalat különféle mérési munkálatokat végez az év eleje óta az üveggyárban. A közös munka összehozta a két brigád tagjait. Az orosháziak jártak vendégségben Szegeden, s a szegediek pedig Orosházán. A jól sikerült, tartalmas találkozók csak elmélyítették a két brigád és a két vállalat közötti együttműködést. (ps) Felmondott egy műszak. A gyár kapujában a munkások értetlenül néztek ösz- sze: felmondott volna egy műszak?! Találgatások, cáfolatok. Majd rövidesen kiderül, ők ilyenről nem is hallottak, de esetleg tudnának beszélni másról, ami több egyszerű hírverésnél. Szavaik mögött csalódottság, felhalmozódott indulatok, egy gyár életének belső válsága ... Hogy tehát a hír ilyen formában nem igaz, arra gyorsan fény derült. A Budapesti Harisnyagyár gyulai gyárának igazgatója, Falvay Tibor így fogalmaz: — Az alaptalan szóbeszéd most különösen ártalmas. Vajon kik, és miért keltenek pánikot?! De nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Hárman ugyanis, a gépmesterek, a lakatosok elégedetlenségét bizonyítva egyszerre nyújtották be felmondásukat. Rövidesen azonban meggondolták magukat. S miközben az okokat kutattuk, kiderült, itt valójában többről van szó, mint néhány ember meggondolatlan lépéséről. Ingerült asszonyok A harisnyagyárban már évek óta tart a gépi rekonstrukció. A régiek helyére újakat, termelékenyebbeket állítanak. állítottak. Mindenki tudhatta, hogy ezek beüzemelésével az átállással, a betanulással, sok zökkenő jár, de hogy ezek az állapotok idáig vezessenek, arra senki sem számított... A vadul kattogó 2—AN és 2—ANK gépek között ingerült asszonyok. A hónapok óta tartó huzavona,. a keresetek visszaesése, s ahogy ők látják: gondjuk elkendőzése kimerített mindenkit. Az igazukat keresik. Júliusban az egész műszak felzarándokolt az igazgatóhoz. Urczucza Józsefné a vállalat kiváló brigádjának tagja. Február óta 25 gépet kezel. azelőtt 16-ot. A 25-ből most öt, néhány perc múlva már nyolc áll, javításra, gépmesterre vár. — Nincsenek meg a feltételei annak, hogy ennyi gépet kezeljünk. Tavaly év végén és most az év elején 140 uj gépet állítottak üzembe, a gépmesterek száma ugyanakkor nem változott. Bármennyire is igyekszem, nem termelek annyit, mint az év elején a tizenhat géopel. A pénz ezer forinttal kevesebb. Pótlékokat fizetnek nekünk, de ez lenne a megoldás?! Molnár Istvánná kötőnő, szakszervezeti bizalmi. — Amióta az igazgatónál jártunk, valamit javult a helvzet. De sokan önhibájukon kívül azóta is kevesebbet keresnek. Nem a kötőnőkkel van itt a baj. Választ mindig kapunk, csak a várt intézkedések maradnak el. — Márpedig csak a válaszokból nem lehet megélni — méltatlankodik Kiss Zoltánná, ifjúsági szocialista brigádvezető. — A munkaügyisek azt mondják, a norma tökéletes. És a fejtételek? Az nem elégséges indok, hogy változtassunk — magyarázzák ők. Amikor a vezérigazgatónő járt itt, elismerte, hát igen, a 3200 forint, a négy és fél—ötezer helyett, három műszakban tényleg nem sok. És milyen következtetésre jutott? Dolgozzanak többet! Csak itt lenne a műhelyben, egy napot közöttünk, ő is rájönne, mi az igazság. Kiss Zoltánná szavainak Száphalmi József gépmester is fültanúja. — A kötőnők türelmetlensége indokolt. Ök azért jönnek ide, hogy zavartalanul dolgozzanak. Erre mit tapasztalnak? Kevés a gépmester, ráadásul egy részük most ismerkedik az új gépekkel. Aki ismeri ezt a munkát, az'tudja, hogy mi minden múlhat a begyakorlott karbantartókon. B Hz hét letelt A két tűz között őrlődő Kovács László üzemvezetőt szintén vád érte: nem segít az asszonyok gondját orvosolni. — Az az igazság, hogy az új gépek beüzemelésénél máskor is voltak ilyen gondjaink. A vállalat vezetőitől kértem, hogy segítsenek. Adtak egy műszakit, majd emelték a pótlékot. De állítom, hogy a gyár nem volt felkészülve ennyi gép fogadására. De vajon az információk időben, a valóságnak megfelelően jutottak-e el a gyár igazgatójához, és Budapestre, a vállalat vezetőihez? És ha igen, miért maradnak el változatlanul a helyzet végleges megoldását hozó, a többség megelégedésére szolgáló intézkedések? Fekete Józsefné szb-titkár. — A szakszervezeti bizottság többször is tájékoztatta a gyár, a vállalat vezetőit a kötőnők helyzetéről. Mi is beszéltünk a dolgozókkal: a termelés növelése azt kívánja, hogy több gépet kezeljenek. Vállaljuk! —mondták, csak fizetésünk ne csökkenjen. Sajnos, nem ez történt. Igaz ugyan, miután júliusban az asszonyok felkeresték az igazgatót, és a szakszervezeti bizottság is tárgyalt az ügyről, a szeptember 1-től adott újabb pótlékok javítottak a helyzeten, de a leglényegesebb kérdés megoldatlan maradt. A gyulai harisnyagyár igazgatója február óta Falvay Tibor. — Az új gépekre került dolgozók tíz hétig előző munkaterületükön elért átlagkeresetüket kapták, hogy a begyakorlás ideje alatt ne csökkenjen a jövedelmük. Á tíz hét letelt. Mivel a körülmények nem az elképzelések szerint alakultak, a jövedelemkiesést pótlékkal próbáljuk ellensúlyozni. Sokszor az a vád ért, késnek az intézkedések. Én erre azt mondom, hogy végül is a megoldást hozó intézkedések maradtak el, vagyis a pótlék késett, mert időközben a helyzet megváltoztatására többféle kísérletet is tettünk. Az asszonyoknak meg kell érteniük: termelési céljainkban nem léphetünk vissza. Ami pedig a tájékozódást illeti, igyekszem minél többet beszélni a munkahelyen a dolgozókkal. Ezt ők is tapasztalhatták. A felmondás háttere S mert az elején már említett gépmesterek, illetve karbantartók felmondása is a kérdéshez kapcsolódik, nézzük, miért szánta rá magát a három fiatalember erre a lépésre? Kovács László üzemvezető: — Korábban a műszakiak alapbért kaptak. Az ő munkájuktól nagymértékben függ a kötők termelése, keresete. Néhányukkal azonban elszaladt a ló. Eltűntek munkahelyükről, nem igyekeztek, az asszonyok pedig türelmetlenkedtek. Ezért augusz- Uistól a műszakiak keresete lényegében a kötőnők teljesítményétől függ. Igen óm, de az első hónapban kevesebb lett a bérük, mint amennyit korábban megszoktak ... Kincses József gépmesterrel, aki 15 éve dolgozik a vállalatnál, az éjszakai műszakban találkoztunk. — Felmondtunk. őszintén szólva elhamarkodott lépés volt. De eredménye mégiscsak lett. Összehívták a műszakiakat. Nekünk megmagyarázták, hogy rosszul értelmezünk, számítunk. Volt igazság benne. Havasi János, Kincses József munkatársa. — Visszaléptünk. Rendezték a fizetésünket, így az talán eléri a korábbit. Nem azért mondom, de jobb lenne, ha a pénzt a mi műszakunk teljesítménye után kapnánk, nem pedig a három műszak termelési átlaga alapján. Ez ösztönzőbb lenne. A gyár igazgatója egyébként gyakran megfordul a munkások között, beszélget velük. A műszakiak tehát nem sokat elmélkedtek. Vajon, ha az asszonyok panaszkodás helyett hasonló lépésre szánnák rá magukat, gondjaik nekik is egyszerre megoldódnának? Mert most a folyamatos, zökkenőktől mentes termelés feltételeinek hiánya miatt, ők húzzák a rövi- debbet. És még fel kell tenni a kérdést: elég hatékonyan működik-e ott a gyári és tovább megyünk, a vállalati demokratikus jelzőrendszer, ahol hónapok óta megoldatlan kérdések terhelik a hangulatot?! És csak a jelzőrendszer a hibás? Kepenyes János jükre. Kőváry E. Péter Az esős idő küszöbén Kél tsz a gabonaprogramért K. E. P. Jól vizsgázott az új kombájn A gyár nem volt felkészülve száznegyven gép fogadására Fotó: Veress Erzsi
