Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-23 / 249. szám
1981. október 23., péntek NÉPÚJSÁG Befejeződött a nemzetközi banktanácskozás Tegnap Budapesten a jegyzőkönyvek aláírásával befejeződött a Nemzetközi Beruházási Bank és a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank tanácsának ülése. Az üléseken részt vettek a tagországok: a Bolgár Népköz- társaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Lengyel Nép- köztársaság, a Magyar Nép- köztársaság, a Mongol Nép- köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjetunió és a Vietnami Szocialista Köztársaság delegációi. A Nemzetközi Beruházási Bank tanácsülésén J. Steis- kal, a Csehszlovák Állami Bank elnöke, a csehszlovák delegáció vezetője, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank tanácsülésén H. Kaminsky, az NDK Állami Bankjának elnöke, az NDK TELEX • MOSZKVA Baráti látogatásra csütörtökön Moszkvába érkezett Phoune Sipraseuth, a Laoszi Forradalmi Néppárt Politikai Bizottságának tagja. a Központi Bizottság titkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese, külügyminiszter. • SZÓFIA Tudor Zsivkovot, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárát, az államtanács elnökét 70. születésnapja alkalmából a Német Demokratikus Köztársaság legmagasabb kitüntetésével, a Kari Marx Érdemrenddel tüntették ki. • TRIPOLI Az Egyesült Államok kihívó közel-keleti politikáját bírálta az ABC amerikai televíziós társaságnak adott nyilatkozatában Moamer el-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője. Kadhafi rámutatott: a légi előrejelző és ellenőrző radar- rendszerrel (AWACS) ellátott különleges amerikai felderítő gépek Egyiptomba való küldése ellentétes az arab népek érdekeivel és csupán az amerikai imperializmus hegemonisztikus céljait szolgálja. • CANCÚN Jósé Lopez Portillo mexikói elnök tegnap Cancunban megnyitotta az úgynevezett észak—dél-párbeszéd keretében zajló csúcsszintű tanácskozást. A konferencián 22 fejlett tőkés és fejlődő ország vezetői vesznek részt. Jelen van Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár is. • TEHERÁN Az iráni parlament leszavazta Khamenei államfő miniszterelnök-jelöltjét. A csütörtökön reggel megtartott szavazáson 80 képviselő szavazott Ali Akbar Velajati kinevezése ellen és 74 mellette, 38-an pedig tartózkodtak. Velajati kinevezésének elutasítása általános meglepetést keltett, mert az Iráni Iszlám Köztársaság történetében a parlament először vetett el ilyen szintű kinevezést. • LONDON Nyugati hírügynökségek által is szokatlanul keménynek minősített beszédben szólította fel fokozott fegyverkezésre Washington nyugat-európai szövetségeseit csütörtökön Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter. delegációjának vezetője elnökölt. A tanácsülések a kölcsönös egyetértés és érdemi együttműködés légkörében zajlottak le. Az NBB jóváhagyta a hitelezendő új létesítmények körét; a bank 1982. évi hiteltervét, valamint határozatot hozott számos, a bank tevékenységét érintő kérdésben. Az NGEB tanácsülésén megvizsgálták a hitelterv teljesítésének menetét, módosították a tanács 1982. évre szóló munkatervét, és az 1983. évre szóló munkaterv tervezetét. Meghatározták azoknak az országoknak a körét, amelyek az NGEB revíziós bizottságába jelölteket állítanak a következő időszakra, valamint a bank tevékenységének további tökéletesítését érintő kérdéseket vizsgálták meg, amelyekről határozatokat hoztak. (Folytatás az 1. oldalról) teihez szól, hanem a világ haladó gondolkodású, békeszerető fiataljaihoz is. Az európai ifjúsági leszerelési akciónapok központi rendezvényei két helyszínen zajlanak majd. Október 24- én és 25-én Oslo mellett kerül sor a nyitó rendezvényre. Az akciónapok keretében a DÍVSZ — ez alkalommal először — európai ifjúsági béke autóbusztúrát is szervez. A túra során két autóbusz indul majd Európa két pontjáról; több országot végigjárva október 30-án Drezdában találkoznak a túra résztvevői. Az akció célja, hogy minél több fiatal minél több országban személyesen találkozhassék egymással és hallassa hangját a béke és Az Anvar Szadat egyiptomi el- nők elleni merénylet egy olyan puccskísérletnek volt a része, amely iszlám köztársaságot akart létrehozni Egyiptomban — jelentette egyiptomi kormánykörökre hivatkozva csütörtökön az ABC amerikai televíziós társaság. Az ABC értesülése szerint Abud el Zumur, az egyiptomi hadsereg alezredese volt a puccs főszervezője. Ö volt a vezetője annak a különböző mohamedán csoportosulásokat tömörítő szervezkedésnek, amelynek Kairóban, El-Mansurában, Aszjutban és más egyiptomi városokban voltak titkos sejtjei. A szervezet legalább öt merényletváltozatot dolgozott ki Szadat meggyilkolására. Az első két gyilkossági tervet meghiúsították, de az ösz- szeesküvőknek harmadszorra sikerült megölniük Szadatot. Az alezredes terve szerint az államfő halálát szerte Egyiptomban lázadásoknak kellett volna követniük, azonban — mint ismeretes — csak Aszjutban robbant ki fegyveres lázadás. A harminc órán át tartó harcokban 114 ember vesztette életét. * Ismételten az ENSZ-köz- gyűlés elé került az ún. Kam- bodzsa-kérdés. Az ülésszak résztvevői többségi szavazással elfogadták a délkeletázsiai országok szervezetének, az ASEAN-nak az indítványát, hogy hívjanak össze nemzetközi konferenciát — az indokínai ország ügyében immár másodszor — s megszavazták a „külföldi csapatok” kivonására tett javaslatot is. Nem titok, hogy milyen külföldi csapatokról van szó. Vietnami alakulatok állomásoznak immár több mint két éve Kambodzsában. Ezek az erők segítséget nyújtottak a népirtó Pol Pot-rezsim szétzúzásához, s jelenlétük ma még elengedhetetlen a békés kambodzsai fejlődés biztosításához. A vietnamiak — s ezt jól tudják az „igennel” szavazó ENSZ-tagállamokban is — felszabadítóként érkeztek Kambodzsába, s az is elfogadott tény, hogy Hanoi segítsége nélkül szinte a kőkorszakba zuhant volna visz- slza a khmer nép. Hazánk és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatait az utóbbi években stabil, kiegyensúlyozott fejlődés jellemezte. A több mint 60 millió lakosú ország külpolitikáját alapvetően a NATO-hoz és az Európai Gazdasági Közösséghez való tartozás határozza meg, ugyanakkor több NATO-tagállammal ellentétben, különböző fórumokon síkraszállt az európai enyhülési folyamat folytatásáért. A szocialista országok irányában az együttműködés szélesítését, a párbeszéd fenntartását szorgalmazza. Megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a Szovjetunióhoz és az NDK- hoz fűződő kapcsolatoknak. Politikai kapcsolataink az 1977-ben aláírt közös nyilatkozatban kifejezett szándékoknak megfelelően fejlődnek, s az utóbbi esztendőkben a legmagasabb szintre emelkedtek. 1977-ben Bonnban, majd 1979-ben Budaa leszerelés érdekében. Az egyik autóbusz október 26- án indul Koppenhágából, és október 30-án érkezik Drezdába. A másik autóbusz október 24-én Budapestről indul, Győrön és Bécsen keresztül, majd Brno és Prága után ugyancsak október 30- án érkezik Drezdába. Itt rendezik meg október 31-én —november 1-én a leszerelési akciónapok záróprogramját, amelynek házigazdája a Szabad Német Ifjúság (FDJ) lesz. A leszerelési hét során október 29-én és 30-án Budapesten, a DÍVSZ székházában közös szemináriumra is sor kerül a DÍVSZ és a Szocialista Internacionálé ifjúsági szárnya, a Szocialista Ifjúság Nemzetközi Szövetsége (IUSY) között. Az ABC jelentése szerint az összeesküvők a múlt hét csütörtökén hatalmukba akarták keríteni az egyiptomi műholdas távközlés kairói földi állomását, de a hatóságok pár órával a tervezett támadás előtt tudomást szereztek a dologról, és meghiúsították az akciót. A kairói televízióállomás szintén az egyik célpontja volt az összeesküvőknek. Az egyiptomi biztonsági erők olyan szövegekhez jutottak, amelyeket a puccsisták a televízióban akartak felolvasni, és amelyek szerint Egyiptomot iszlám köztársasággá. Abud el Zumur alezredest pedig államfővé nyilvánították volna. Az ABC úgy véli, hogy a puccskísérlet két ok miatt hiúsult meg. Az első ok az volt, hogy Mohamed Abdel Halim Abu Ghazala egyiptomi hadügy- és hadiipari miniszter túlélte a Szadat elleni merényletet, és azonnal parancsot adott a stratégiailag fontos létesítmények biztosítására. A másik ok az volt, hogy Abud el Zumur szervezkedésének fontosabb embereit Is letartóztatták a Szadat elleni merényletet megelőző hetekben. Az is ismert, hogy a vietnami néphadsereg egységeinek kivonását egyelőre lehetetlenné teszi az a támogatás, amit a Kambodzsával ellenséges erők kapnak Thaiföl- dön. A thai táborokban menedéket kapott a Pol Pot-re- zsim megannyi véres kezű vezére. Itt — a nemzetközi segélyszervezetek szállítmányait felhasználva —. egész bázisrendszert építettek ki. A polpotisták lehetőséget kaptak arra is, hogy fenntartsák fegyveres erőiket, sőt, a thai hatóságok utat nyitottak a kínai fegyverszállítmányok előtt. Más Kambodzsa-ellenes csoportok is szervezkednek, mind nagyobb propagandát csap a nyugati sajtó az amerikaiak által pénzelt „szabad khmerek” és az egykori államfő, Szihanuk emberei körül. Ezek a csoportosulások nem képesek megakadályozni a kambodzsai népet, hogy a maga által választott úton haladjon, de erejük sajnos elegendő ahhoz, hogy jelentős mértékben lassítsák a békés fejlődést. pesten találkozott Kádár János. az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Helmut Schmidt szövetségi kancellár. Gazdasági területen az NSZK a legfontosabb tőkés partnerünk. Ugyanakkor Magyarország a harmadik legfontosabb szocialista partnere a szövetségi köztársaságnak. Az NSZK-ba irányuló exportunk csaknem 42 százalékát anyag- és félkésztermékek teszik ki, s mintegy 7 százalékban gépipari, 24 százalékban fogyasztási cikkeket, több mint 23 százalékban pedig mezőgazdasági termékeket szállítunk. A Német Szövetségi Köztársaságból Ugyancsak anyag- és fél- késztermékeket, továbbá különféle fogyasztási cikkeket és mezőgazdasági termékeket kapunk. Hazánk számára az NSZK mindenekelőtt a fejlett technika, technológia legfőbb szállítója. Véget ért a Nemzetközi Újságíró Szervezet kongresszusa Moszkvában tegnap véget ért a Nemzetközi Újságíró Szervezet IX. kongresszusa. A 120 ország mintegy 180 ezer újságíróját átfogó nemzetközi szervezet tanácskozása terjedelmes dokumentumot fogadott el a nemzetközi kérdésekről, az újságírók feladatairól a békéért, a nemzetközi együttműködésért folyó küzdelemben. A, kongresszus állást foglalt amellett, hogy meg kell teremteni a nemzetközi tájékoztatás új rendjét, azoknak az állásfoglalásoknak megfelelően, amelyeket eddig a többi között az UNES- CO-ban és más szervezetekben kifejtettek, s az új nemzetközi gazdasági rend létrejöttével párhuzamosan a tájékoztatás rendjének is tükröznie kell a világban kialakult új viszonyokat. Véget kell vetni az olyan tájékoztatási monopóliumoknak, amelyek nem az igazságot és a békét szolgálják. * * * Csütörtökön Moszkvában ünnepélyes keretek között nyújtották át Komját Irénnek, a Magyar Üjságirók Országos Szövetsége alelnökének a Vo- rovszkij-díjat, amelyet ez év tavaszán a Szovjet Üjságíró Szövetség ítélt oda a béke, a szocializmus és a kommunizmus, a népek közötti barátság eszméit propagáló publicisztikai tevékenységéért. A magas szovjet újságíró-kitüntetést Viktor Afa- naszjev, a Szovjet Üjságirók Szövetségének elnöke adta át. A három indokínai szocia- lista ország — Vietnam, Laosz és Kambodzsa — már több olyan tervezetet terjesztett az ASÉAN-országok elé, ami lehetővé tette volna a békés rendezést, és természetszerűleg a vietnami erők kivonását is. E javaslatok azon az alapelven nyugodtak, hogy Kambodzsában semmiképpen nem állhat vissza a népellenes csoportok uralma, nem kerülhetnek ismét hatalomra azok, akik több millió khmer haláláért felelősek. Az indítványokat az ASEAN-or- szágok visszautasították, részben Kína és az Egyesült Államok nyomására. E két hatalom közvetlenül felelős az indokínai népek és Kambodzsa tragédiájáért, s a jelenlegi állapotokat továbbra is saját érdekükben akarják kihasználni. Sajnálatos, hogy az ENSZ-tagállamok többsége ezt még nem ismeri fel, s olyan javaslatra adta „igen” szavazatát, ami akadályozza a konstruktív kibontakozást Délkelet-Ázsiában. Miklós Gábor Mégis összeesküvés volt? Kambodzsát sújtó szavazás K DÍVSZ tevékenységéről Meghalt Bencsik András Bencsik András ny. r. főhadnagy, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1938 óta volt a párt tagja, 73 éves korában elhunyt. Temetése katonai tiszteletadással október 24-én, délelőtt 11 órakor Békéscsabán, a vasúti temetőben lesz. AZ MSZMP BÉKÉSCSABAI VÁROSI BIZOTTSÁGA, BÉKÉS MEGYEI RENDÖR-FÖKAPITÁNYSÁG hírek hírek hírek Ma: Gyöngyi napja A Nap kél 6.14 — nyugszik 16.42 órakor A Hold kél 1.11 — nyugszik 15.21 órakor ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1891. október 23-án született, és 87 éves korában, 1978-ban hunyt el Palló Imre Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, 1957— 58-ban az Operaház igazgatója. — SZARVASON a Hazafias Népfront városi elnöksége tegnap, csütörtökön délután ülést tartott. A mezőgazdaság helyzetéről, elsősorban a parlagföldek hasznosításának jelentőségéről, társadalmi szükségességéről Szekeres István, a szarvasi Táncsics Tsz elnöke, a város közművelődési helyzetéről, kulturális lehetőségeiről pedig Laurenczy Jenő, a szarvasi Városi Tanács művelődési intézményeinek főigazgatója tartott előadást. (szí) — A FÉKON békéscsabai gyára 130 nyugdíjas részére szervezett kirándulást Hajdúszoboszlóra, ahol fürdés, napozás, séta között választhattak a résztvevők. A jól sikerült kirándulást közös ebéd zárta Szeghalmon, a Puszta csárdában. (BM) — BEFEJEZÉSÉHEZ közeledik a szőlőszüret. A termés nagyobb része hordókban áll. Az összes szőlőterület felét művelő kisgazdaságok végeztek a szedéssel, és már csak néhány nagyüzemben van hátra munka, ahol kései fajtákat, jobbára olasz- rizlinget, kékfrankost termesztenek. Az idén a tavaszi fagyok miatt az elmúlt évek átlagához képest kevesebb szőlő termett ugyan, de a bőséges napsütés következtében a szokásosnál két-három fokkal nagyobb a szemek cukortartalma. — A MAHART értesíti az utazóközönséget, hogy az esztergomi 7.30-as, a surányi 7.45 órás járatokat, valamint a budapesti sétajáratot október 25-én, vasárnap közlekedteti utoljára. — GYULÁN, a Mogyoróssy János járási-városi könyvtár ma esti vendége Miskol- czi Miklós író, több népszerű mű (például Színlelni boldog szeretőt) szerzője. Az író-olvasó találkozó házigazdája Ternyák Ferenc. A kezdési időpont: 18 óra. (szi) — ÚJ HŐSZIGETELŐ nemes vakolat gyártását kezdték meg az idén az Országos Ásvány- és Ércbányák pilisvörösvári üzemében. A perlit alapanyagú, száraz nemes vakolat vízzel keverve vihető fel a felületekre, és egyelőre a kis- és családi házak építőinek ad segítséget. — A GYULAI Szabók Ipari Szövetkezete 35 éves fennállását ünnepli ma délután két órakor. A szövetkezetét 1946-ban 24 szabó alakította, közülük néhányat most emlékplakettel tisztel meg az üzem. (szi) Barús idő Várható időjárás ma estig: lassanként országszerte erősen megnövekvő felhőzet, egyre több helyen esővel, záporral, élénk délnyugati, majd erős északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Eleinte az évszakhoz képest hűvös időre számíthatunk, futó esőkkel. Az éjszakai lehűlés erősödik, az időszak közepén talajmenti fagyok, kisebb fa. gyök kialakulhatnak, majd változóan felhős idő várható, a hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hőmérséklet általában 5—10, az időszak közepén 0—plusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 9—14, majd 12—17 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. — „KÉKFÉNY” a vasutasban. Ma, pénteken este 6 órától Békéscsabán, a vasutas művelődési házban a televízió népszerű műsorának, a Kék fénynek munkatársaival találkozhatnak a bűnügyek iránt érdeklődők. Az est vendége Szabó László és Agárdi Tamás lesz. (gk) — A FÜZESGYARMATI Nagyközségi Tanács az idén 12 ezer forintot biztosított az ifjúságpolitikai célok megvalósítására. Az összeg felett a KISZ-bizottság rendelkezett, elosztva a különböző ifjúsági szervezetek között, amelyet versenydíjak, írószerek vásárlására fordítottak. (bl) — MEGÉRKEZTEK Budapestre a megsérült MALÉV- gép utasai. A MALÉV 641 számú, szerdán Prágában megsérült Amszterdam—Budapest járatának utasai közül 73-an autóbusszal, a többiek vonattal, majd repülőgéppel folytatták útjukat Prágából. A megsérült MA- LÉV-gép valamennyi utasa jól érzi magát. A baleset következtében néhányan kisebb sérülést szenvedtek, őket a helyszínen elsősegélyben részesítették. Az utasok hozzátartozóit azonnal értesítették a későbbi hazatérésről. — A Békéscsabai Szőrme- és Kézműipari Vállalat első három negyedévi eredménye alapján előreláthatóan igen sikeres évet zár. Az eddigi ötvenmillió forintos árbevétel, amely ötmilliós nyereséggel párosul, rekordnak számít a vállalat életében, (szi) — A KOMLÓI Zobák-bányá- ban a csütörtök hajnali órákban teljesítette idei, 161 ezer 850 tonnás termelési programját a József Attila brigád. Az Agócs Attila vezetésével dolgozó, a Nép- köztársaság Kiváló Brigádja címet viselő nyolcvanfős fejtési csapatot a több mint hatszáz méter mélyen levő munkahelyükön köszöntötték az üzem vezetői. A komplex brigád nagy erőssége, hogy 15 kétszakmás tagja van, akik ha kell vájárként, ha kel) lakatosként dolgoznak. Az év hátralevő részében 30 ezer tonna szén kitermelését vállalták ráadásként. Magyar—NSZK kapcsolatok