Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-09 / 211. szám

1981. szeptember 9„ szerda o Jól hajadnak a munkálatok Békéscsabán, az „új” Szarvasi úton. Mint arról korábban már lapunk hasábjain beszámoltunk, a víztoronytól átvágva, új útszakaszt nyitottak a Szarvasi úton, amely egyenesen beletorkollik a Békési útba — kikerülve ezzel a Kner Nyomda előtti kereszteződést. A világítótestek már állnak az út betonozása befejezéshez közeledik, aztán jö­het az aszfaltterítés Fotó; Jávor Péter Ravennai kitüntetés békéscsabai művésznek Az olaszországi Ravenna vá­rosában évente rendezik meg a nemzetközi Dante-emlék- kiállítást, melyre kisplaszti­kákkal és érmekkel nevez­hetnek be a képzőművészek. Hazánkból is több művész küldte be alkotásait az idei kiállításra. Szeptember 7-én Budapesten, a Művészetek Házában adta át a magyar szobrászoknak ítélt kitünte­téseket Severino Ragazzini, a Dante-kiállítás alapítója és igazgatója. Megyénk szob­rászművésze, Mladonyiczky Béla is ekkor vette át pla­kettkollekciójáért a „Centró Dantesco” különdíját és elis­merését. g. K. Feladat és felelősség a cigánygyerekek nevelésében Felkészítés az új tantervre Méresse vérnyomását — az őszi BNV-n Az idei BNV látnivalóinak sorában — első alkalommal — egészségnevelési műsoro­kat is tartanak: az A pavi­lon közelében, a díszkertben levő színpadon. Az Országos Egészségne­velési Intézet és a fővárosi egészségnevelési központ szervezte egész napos prog­ramok az egészséges élet­módra irányítják a figyel­met. Erről szólóan tanulsá­gos pantomim-történeteket láthatnak, előadásokat hall­hatnak a vásárlátogatók. Te­lefondoktori felvilágosítást is kaphatnak — ingyenesen — az érdeklődők a színpad közelében felállított két te­lefonfülkében. Aki kívánja, megméretheti vérnyomását, pulzusát, tüdőtérfogatát, s sportorvosi tanácsokat is kaphat. A vásár első hetének délelőttjein a Nógrád és a Hajdú megyei egészségneve­lési osztály is társul a prog­ramhoz. É megyékből ama­tőr és hivatásos bábegyüt­tesek tartanak előadásokat, lesz egészségnevelési ke­resztrejtvény- és rajzver­seny, valamint élelmiszer­bemutató vitamin- és fe­hérjedús ételekből. A Hajdú megyeiek Ki nyer mai- szerű vetélkedőjén a muzsi­ka az egészségért szól. „Addig hajlítsd a vesszőt, amíg fiatal”. Ennek a peda­gógiai alapelvnek az alkal­mazását javasolta-sürgette lényegében a beszámoló és a sok hozzászólás a megyei úttörőelnökség szeptember 8-i, tegnapi ülésén az első napirend tárgyalásakor. A téma: „A cigánytanulók kö­rében folytatott úttörőmun­ka tapasztalatai, javaslatok a továbbfejlesztésre”, az elő­adó pedig Pataki József megyei úttörőelnök volt. A konkrét tényeket, ada­tokat felsorakoztató beszá­moló és a hozzászólók is egyetértettek, s egymást erő­sítették abban, hogy a fel­nőtt cigányság helytelen szokásait, életvitelét, felfogá­sát gyökeresen megváltoz­tam nagyon nehéz. Különö­sen fontos tehát a követke­ző generációt, a mai gyere­keket — gyakran az erős családi hatás mellett is — helyes irányba befolyásolni, nevelni. S ebben nem kis feladat és felelősség hárul az iskola mellett az úttörő­szervezetre. A megye álta­lános iskoláiba 1980 81-ben 1761 cigánygyermek járt, s közülük több mint 1600 volt kisdobos, illetve úttörő. Az iskolában és az úttörőközös­ségben az eredményes ne­velőmunkát számos körül­mény gátolja, egyebek kö­zött az, hogy a cigánygyere­kek között nagyon sok a hátrányos helyzetű, sokat hiányoznak, visszahúzó ha­tással vannak rájuk rende­zetlen családi körülményeik, sok a veszélyeztetett gyerek. A pedagógus úttörővezetők igyekeznek bevonni a cigány- gyerekeket a közösségi munkába, az arra alkalma­sak választott tisztségviselő­ként is dolgoznak őrsök­ben, rajokban, s esetleg az úttörőtanácsban. Igaz, keve­sen, s ennek oka többek kö­zött a hátrányos helyzetük. A sport iránt igen nagy ér­deklődést tanúsít a cigány- gyerekek többsége, több úttörőcsapatnál, mint példá­ul Mezőgyánban, Geszten, Békésen, kiemelkedő ered­ményeket is érnek el. A témához sokan szóltak hozzá, mondtak véleményt, személyes tapasztalatokat is az elnökség tagjai közül. Vidó György hangsúlyozta, hogy egyéni foglalkozást igényelnek a cigánygyere­kék, s ehhez jól képzett, nyugodt, higgadt pedagógu­sokra van szükség. Hammer Gizella arról beszélt, hogy várhatóan a most felnövek­vő generáció másként él majd, mint szüleik. Pataki István, a KISZ megyei bi­zottságának első titkára ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy az úttörőszervezet fel­adata a nem cigánygyerekek körében is tapasztalható előítélet felszámolása, ez ugyanis gátolja a cigánygye­rekek közösségbe való be­illeszkedését. Ancsin Pálné társadalmi, oktatáspolitikai kérdésekkel való összefüg­gésében taglalta a témát, s azt hangsúlyozta, hogy az iskola, az úttörőcsapat köz­vetlen, személyes kapcso­latban áll a cigánygyere­kekkel. s ebben van a nagy lehetősége és felelőssége a gyermekszervezetnek. A napirendnek megfelelő­en ezután Varga Sándor megyei úttörőtitkár terjesz­tette elő a megyei tanács és a megyei úttörőelnökség együttműködési szerződése megújítására tett javaslato­kat. majd többek között az úttörővezető-képző tábor és a külföldi úttörőtáborozások tapasztalatairól volt szó. T. I. Békéscsabán a szakmun­kások szakközépiskolájá­ban az 1981,'82-es tanévben vezetik be az új nevelési és oktatási tervet. A tagozatve­zetők és a szakközépiskola első osztályában tanító szaktanárok felkészítő ta­nácskozáson vesznek részt szeptember 10-én Békéscsa­bán, az ifjúsági és úttörő­házban. Az egynapos tanácskozáson először az idei tanév fel­adatairól beszél Ráta Pál megyei felnőttoktatási szak- felügyelő. Ezt követően a szakmunkások szakközép- iskolája nevelési és oktatási tervének koncepciójáról tart tájékoztatót Gálos Júlia, az Országos Pedagógiai Intézet osztályvezető-helyettese. A délelőtti programban sze­repel még egy előadás az osztályfőnöki óra szerepéről és programjának sajátossá­gairól, melyet dr. Kéri Ta- másné, az OPI főelőadója tart. Délután szekciónként szak­tárgyi viták következnek, melyekben a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, fizika és a kémia oktatásának kérdé­seiről beszélnek a szaktaná­rok. Ugyanakkor lesz a ta­gozatvezetői munkaközössé­gi foglalkozás is. G. K. A jövő évtől ismét gYermekjelmez­kölcsönzés A Jelmezkészítő- és Kölcsön­ző Vállalat békéscsabai fiókjá­nak szolgáltatásait évente átla­gosan hatszázan veszik igény­be. A fiók 1973. óta csak eskü­vői ruhákat kölcsönöz. A mint­egy hetven menyasszonyi ruha csaknem félmillió forintot ér. A divatirányzat követésére a vál­lalat budapesti központjából évenként 30—35 új ruhát kap­nak és így két év alatt teljesen kicserélődik a készlet. Az utóbbi években — különö­sen farsangkor — mind többen keresik fel a boltot gyermek­jelmezekért. Az igények kielé­gítésére 82-től előreláthatólag száz-százötven jelmezes induló készlettel, nyolcéves szünet után ismét kölcsönözhetők lesznek gyermek jelmezek. Tervezik, hogy még az idén ősszel esküvői ruha: női- és férfibemutatót tartanak Békés­csabán. A kiállítás célja, hogy a lakosság megismerkedhessen a legújabb modellekkel. L. S. Gépkocsiátvételi sorszámok: 1981. SZEPTEMBER 7-ÉN Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 11 431 Trabant Lim. (Budapest) 3976 Trabant Lim. (Győr) 3634 Trabant Lim. (Debrecen) 2232 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 5590 Trabant Lim. Spec. (Győr) 5272 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3115 Trabant Combi (Bp.) 2411 Trabant Combi (Győr) 2095 Wartburg Lim. (Bp.) 4658 Wartburg Lim. (Győr) 3418 Wartburg de Luxe (Bp.) 4110 Wartburg de Luxe (Győr) 3645 Wartburg de Luxe tolt. (Bp.) 931 Wartburg Lim. tolt. (Bp.) 643 Wartburg Tourist (Bp.) 2169 Wartburg Tourist (Győr) 1143 Skoda 105 (Bp.) 4356 Skoda 105 (Győr) 4140 Skoda 105 (Debrecen) 3876 Skoda 120 (Budapest) 4497 Skoda 120 (Győr) 2927 Skoda 120 (Debrecen) 2994 Lada 1200 (Budapest) 11 671 Lada 1200 (Debrecen) 9355 Lada 1200 (Győr) 927 Lada 1300 (Budapest) 6172 Lada 1300 (Debrecen) 4660 Lada 1300 (Győr) 1041 Lada 1500 (Budapest) 6887 Lada 1500 (Debrecen) 5406 Lada 1500 (Győr) 1874 Lada Combi (Budapest) 3827 Lada Combi (Debrecen) 1552 Lada 1600 (Budapest) 2592 Lada 1600 (Debrecen) 1161 Moszkvics (Budapest) 11 008 Polski Fiat 126 (Budapest) 6128 Polski Fiat 126 (Győr) 1749 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Budapest) 1835 Dácia (Budapest) 3124 Dácia (Debrecen) 2332 Zaporozsec (Budapest) 32 562 Mesedélután, kiállítás Dévaványán A nyári „uborkaszezon” után a dévaványai József Attila Művelődési Ház sok­színű programmal várja lá­togatóit. Szeptemberi ösz- szeállításuk jól reprezentál­ja, hogy a nagyközség vala­mennyi korosztályára gon­doltak műsortervük elkészí­tésekor. Szeptember 11-én, pénte­ken a legkisebbek veszik birtokukba a művelődési há­zat. „Mókabál” címmel gyermekszínházi előadáson szórakozhatnak 14 órától az apróságok. Szombaton, 12- én, este 7 órától diszkó­zenére táncolhatnak a déva­ványai fiatalok. Vasárnap 9 órától rendezik meg a mű­vészeti csoportok járási be­mutatóját, este 8 órától pe­dig a népszerű Karthágó együttes ad koncertet. Két héttel később. 26-án ismét lesz diszkó, 27-én pedig me­sedélutánra várják a gyer­mekeket. A képzőművészeti világ­hét keretében reprodukció­kiállítás nyílik szeptember 27-én. A „Festmények — levelezőlapon” című kiállí­tást október 10-ig tekinthe­tik meg az érdeklődők. Hét­főn, 28-án, este 7 órakor Munkácsy Mihály életéről, művészetéről hallhatnak előadást, amelyet diaképek­kel illusztrálnak. G. K lobb mini 1500 kerámiakocka díszíti majd a Magyar Tudo­mányos Akadémia Központi Hivatalának falát Budapesten. Szávoszd Katalin keramikusművész több éves munkával ké­szítette el'az ötször tizenhárom méter alapterületű fal anya­gát (MTI-fotó — E. Várkonyi Péter felvétele — KS) Bulgária nemzeti ünnepén 1944. szeptember 9. — tör­ténelmi nap Bulgária szá­mába. Harminchét évvel ez­előtt ezen a napon — a szovjet Vörös Hadsereg kö­zeledtére — Szófiában a Ha­zafias Frontban egyesült ha­ladó erők, mindenekelőtt a kommunista párt tagjai, fel­kelést indítottak a fasiszta kormányzat ellen. Győzött a fegyveres forradalom, rádió­szózat adhatta tudtul a vi­lágnak: „Bulgária szabad!”. A partizánosztagokból had­sereg kovácsolódott, amely a népfelkelés sikere után bekapcsolódott a hitleri Né­metország elleni küzdelem­be. Bolgár katonák ezrei ál­dozták életüket a hazánk te­rületén folyó harcokban is. Az örökre emlékezetes dá­tum, a „deveti szeptemvri”, az ország címerében is sze­repel. Érthető, hiszen a bol­gárok számára nemcsak ha­zájuk felszabadulását hozta a fasiszta iga alól, hanem egyben egy új korszak kez­detét is. A népi demokrati­kus forradalomnak kezdet­től fogva szocialista jellege volt. Földreformot hirdettek, kikiáltották a népköztársa­ságot, államosítási törvénye­ket hoztak. Az eltelt 37 esz­tendő gyökeresen megváltoz­tatta Európa egyik legszegé­nyebbjeként számon tartott balkáni ország életét. To­vább fejlődött a hagyomá­nyosan fontos mezőgazda­ság és élelmiszeripar, de mellettük új iparágak sora alakult ki. Bulgária nap­jainkban már korszerű ipa­ri-agrár állam. A fejlődés egvik tényezője, hogy Bul­gária — hazánkhoz hason­lóan — kezdettől fogva ak­tív résztvevője a KGST mun­kájának. Országainkat gaz­dasági, politikai, kulturális kötelékek fűzik össze. Azo­nos meggondolások alapján lépünk fel a nemzetközi kérdésekben, rendszeresek a magas szintű találkozók, eszmecserék. Állandóan bő­vül a kétoldalú kereskede­lem, erősödik a gazdasági együttműködés, eredménye­sen dolgoznak a közös vál­lalatok; évről évre sok ezer magyar turista keresi fel a bolgár tengerpart üdülőhe­lyeit. Legnagyobb nemzeti ünne­pén szívből köszöntjük a testvéri bolgár népet, továb­bi sikereket kívánva or­szágépítő munkájukhoz. (KS) Korea 33 éve Égbenyúló hegyormok, dús erdőségek, gazdagon termő rizsföldek, égszínkék, végte­len tenger — ezek a képek jelennek meg előttünk, ha Koreára gondolunk. Ám e csodálatos szépségű ország népe évszázadokig sínylődött a kínai, majd a japán gyar­mattartók rabságában. A fel­szabadító szovjet hadsereg előrenyomulása, a japán fa­siszta hódítók veresége a félsziget népe előtt is meg­nyitotta az utat az új élet­hez. Északon éltek is a le­hetőséggel és 33 évvel ez­előtt, 1948. szeptember 9-én megalakult a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, ímely a szocializmus felépí­tését tűzte célul maga elé. Délen, az amerikai megszál­ló csapatok tevékeny közre­működésével antidemokrati­kus bábrendszer jött létre. Az első évek építőmunká­ját azonban hamarosan fél­beszakította az amerikai imperialisták által kirobban­tott háború, amely szinte mindent elpusztított. A KNDK népe hősi harcban — a szocialista országok segít­ségével — megvédte függet­lenségét, és folytathatta ha­zája újjáépítését. Az elmúlt negyedszázadban szorgalmas munkával bámulatos sikere­ket értek el, mind az ipar, mind a mezőgazdaság terü­letén. Az országépítés munkáját vezető Koreai Munkapárt múlt évi VI. kongresszusa az eredményekre támasz­kodva még nagyobb, még lel- kesítőbb feladatokat tűzhe­tett az elkövetkező tíz évre a dolgozók elé. A kongresszus ugyanak­kor javaslatot dolgozott ki az északi- és a déli ország­rész régóta áhított egyesülé­sére, a Korjo Demokratikus Szövetségi köztársaság lét­rehozására. A javaslat nagy visszhangra talált Dél-Ko- reában is. Az ott uralkodó, az amerikai megszállók szu­ronyaira támaszkodó ural­kodó klikk azonban mindent elkövet az egyesülés meg­akadályozására. Éppen ezért a KNDK javaslatának alap­vető pontja az amerikai csa­patok kivonása Dél-Koreá- ból, ami lehetővé tenné a termékeny párbeszédet a két országrész képviselői között. A KNDK augusztus 6-i nyi­latkozatában javasolta, hogy az egyesítést óhajtó északi és déli politikai pártok, tár­sadalmi szervezetek, és a külföldön élő koreaiak rész­vételével rendezzenek az ország egyesítését előmozdí­tó konferenciát, Phenjan- ban, Szöulban, vagy Pan- mindzsonban. Nagy nemzeti ünnepén kí­vánjuk a baráti Korea né­pének: érjen el még nagyobb sikereket a szocialista építő­munkában csakúgy, mint hazája békés, demokratikus alapon történő egyesítését célzó törekvéseiben. Gáti István Nyelvtanfolyamok a TIT-nél Az iskolai nyelvoktatáson kívül is egyre több ember szeretne megtanulni legalább alap- vagy középfokon vala­milyen nyelvet. Az idegen nyelvek oktatásához évek óta eredményesen járul hozzá a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat országszerte, így megyénkben is. A Békés megyei és a bé­késcsabai városi szervezet az idén is meghirdeti nyelvtan- folyamait. Programjukban természetesen szerepel az an­gol, a francia és a német nyelv oktatása, hisz e három világnyelv iránt a legna­gyobb az érdeklődés. Kellő számú jelentkezés esetén esz­perantó, latin, lengyel, olasz, orosz, román, spanyol, szerb- horvát és szlovák nyelvű tanfolyamokat is indítanak. Az úgynevezett gyorsított tanfolyamokon összesen 128 óra alatt sajátíthatják el a hallgatók az angol, a német és az orosz nyelvet. Ugyan­ezekből a nyelvekből szer­veznek vizsga-előkészítőket. A tanfolyamok szeptember 15-től május 31-ig tartanak, heti egy-két alkalommal. Az érdeklődők1 szeptember 10-ig jelentkezhetnek a TIT bé­késcsabai városi titkárságán. G. K.

Next

/
Thumbnails
Contents