Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-27 / 227. szám

1981. szeptember 27., vasárnap

o

Kongresszusra készülnek az ipari szövetkezetek

N

em egészen 3 hét múlva, október 16—17-én tartják VIII. kongresszusukat az ipari szövetkezetek. ötévenként kerül sor erre a fontos eseményre. Az ezt megelőző kongresz- szusok mindig mérföldkövet jelentettek a szövetkezeti mozgalomban, az ott kapott útmutatások, irányelvek öt évre határozták meg a munkát.

Ez a kongresszus a szokottnál is fontosabb, mert egy 10 éves periódus lezárását jelenti. A VI. kongresz- szuson adták ki ugyanis a jelszót a szövetkezetek: „jöjjünk elő a pincékből!” Ma már furcsán hangzik ez, de akkor nem volt ebben semmi mulatságos. A szövetkezetek túlnyomó többsége akkor még pincékben, rossz sufnikban, düledező épületekben működött. Ma viszont mintegy 80 százalékuk az eltelt 10 évben épült új üzemházban végzi tevékenységét.

A szövetkezetek fejlődése jól nyomon követhető szakaszokra osztható. A kezdeti kézművestevékenységet egyre inkább az ipari jellegű munka váltja fel, és napjainkban a szövetkezetek már felveszik a versenyt korszerűségben és termelékenységben az ipari üzemekkel is. Ez annak köszönhető, hogy megváltozott a beruházási politika. Most már nem építkeznek, nem telephelyet bővítenék, hanem inkább gépvásárlásokkal, technológiai korszerűsítésekkel, munka- és üzemszervezéssel bővítik a termelést.

Nyugodtan mondhatjuk: nem eredménytelenül. Míg 1970-ben 25,5 milliárd forint volt az ipari szövetkezetek éves termelése, 1980-ra 70 milliárd forintra nőtt. ÉS közben a mennyiségi növekedéssel együtt egyre magasabb minőségi követelményeknek felelnek meg a szövetkezeti termékek. Jól jelzi ezt, hogy a szövetkezetek által előállított termékek 25 százaléka exportra, nagyobbik fele pedig tőkés exportra kerül.

Ez a nagyarányú fejlődés megyénkben is jól látható. Békés megyét egyébként is a „legszövetkezeti bb” megyének tartják, és nem is alaptalanul. Az iparon belül nálunk a legmagasabb a szövetkezetek aránya, így érthető, hogy tevékenységüket különösen nagy figyelem kíséri. Megállapíthatjuk, hogy szövetkezeteink jól gazdálkodtak a pénzzel^ és az idővel is. Elég, ha erre csak néhány kiragadott példát említünk: a szarvasi Szirén Ruházati Szövetkezet új üzemházat épített, korszerű gépeket vásárolt a konfekcióüzembe — és ma már termelésének nagyobb részét tőkés országokba exportálja. Az ugyancsak Szarvasi Vasipari Szövetkezet eredményes termékszerkezetváltást hajtott végre. A korszerű, gyakran licenc alapján gyártott vasalók, húsgépek, háztartási villamos készülékek minden piacon jól értékesíthetők.

De bármerre nézünk a megyében korszerű központi telepeket, modern szövetkezeti üzemeket találunk, Tótkomlóson, Mezőberényben, Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Békésen — és még folytathatnánk a sort — jól gazdálkodó, nyereséges ipari szövetkezeteket találunk. Nem ritka az olyan ipari sz’övetkezet sem, amelyik országos igényeket elégít ki. Az Orosházi KAZÉP például a Thermopress-kazáncsalád egyedüli gyártója, az ugyancsak Orosházi Vas-, Mű- anyagipari Szövetkezet pedig KGST-szakosodásban gyártja a vákuumformázó gépet.

Bár az ipari szövetkezetek termelési mennyiségének csak 10 százaléka származik szolgáltatásból, mégis rendkívül fontosnak tartják ennek az ágazatnak a fejlesztését. Rév Lajos, az OKISZ elnöke sajtótájékoztatóján elmondotta, hogy kezdeményezők voltak néhány új gazdálkodási formának, melyektől a szolgáltatói tevékenység javulását várják. A napokban megjelent rendeletekből már megtudhattuk, hogy január 1-től mód nyílik kis szövetkezetek, munkaközösségek, különféle társulások létrehozására. Ezzel az eddigi koncentrációs törekvések után várhatóan egy decentralizációs folyamat indul meg, melytől a lakosság jobb ellátását várják. És egyben egy olyan verseny is, mely jobb munkára serkenti a már meglevő szövetkezeteket, vállalatokat.

Az országban most 867 ipari szövetkezet és 16 szövetkezeti vállalat és közös vállalat működik. Ezek mintegy 300 ezer dolgozót foglalkoztatnak, családtagokkal együtt tehát jóval több. mint egymillió embert érint e szövetkezetek sorsa. Emiatt a sors miatt nem kell aggódni. Az ipari szövetkezetek túlnyomó többsége nyereséges, harminc alatt van azoknak a száma, amelyek veszteséggel zárták az évet. Megyénkben az elmúlt évben ilyen nem volt, valamennyi szövetkezetünk pozitív mérleggel állhatott a tagság elé.

Várhatóan nem lesz gond a jövőben sem. Az ipari szövetkezetek munkáját egy olyan szövetkezeti törvény segíti^ mely nemzetközileg is egyedülálló. A szövetkezeti szervek képviselőinek vétójoguk van az őket is érintő kormányzati döntések meghozatalakor, és számos más garancia is segíti az egyenletes fejlődést. És, hogy a lehetőségeket ki is használják, azt az bizonyítja, hogy a szövetkezti ipar gyorsabban fejlődik az országos átlagnál.

a rövidesen összeülő VIII. kongresszuson lesz tehát miről beszámolnia az országos tanácsnak. A szövetkezeti mozgalom virágzik, egyenletesen fejlődik és nincs olyan jel, mely azt mutatná, hogy kedvezőtlen változás állhat be ebbe a folyamatba.

Lónyai László

Kerttulajdonosok figyelmébe

(Tudósítónktól)

Közeledik az október, a szüret fő időszaka. Az év folyamán gondosan ápolt szőlőtőkék termését hamarosan betakaríthatjuk és hozzáláthatunk a borkészítés első műveleteihez, a szőlőszemek ledarálásához, préseléséhez, majd a mustot megfelelő edényzetben tárolva, várhatjuk az erjedés beindulását és a bor megszületését.

Előtte azonban biztos fedél alatt kell tudnunk a termést, amelynek minőségét többek között meghatározza a szüret időpontja is. A túl korai betakarítás egyet jelent azzal, hogy a még elvárható cukortartalomról mondunk le, a késői viszont a termés mennyiségét csökkenti — igaz. a cukor koncentrációja a szemekben nő. de ez már amiatt áll elő. hogy a szemek nedvességet veszítenek, így a cukornak csak a koncentrációja lesz nagyobb, míg a mennyisége változatlan marad. A minőségi fajták a 19 cukorfokot általában

október 5. és 15-e között érik el (így például a hárslevelű, olasz- rizling, kékfrankos.) A tömegtermő fajták 16 cukorfoka szeptember 30. és október 10. körül várható (például a kövidinka, izsá- ki sárfehér, piros szlanka.)

Néhány hasznos tanács a borkészítéshez; a szőlő, a bor minden idegen szagot könnyen felvesz. ezért különösen ügyeljünk a tisztaságra, siessünk, hogy a zúzott, törött szőlőt minél kevesebbet érje a levegő: erjedés

után a7 edényeket töltsük fel és jól zárjuk le, ha a bor kissé megtisztult, fejtsük le. válasz- szuic el a seprőjétől: az edényeket állandóan tartsuk színültig.

Ha a szőlőfogyasztás időszakát szeretnék megnyújtani, akkor a késői érésű, laza fürtű, nagy bogyojú fajták fürtjeit tarthatjuk el. olyan kamrákban, ahol elegendő páratartalom van ahhoz, hogy a szemek gyors tcp- pedését elkerüljük. Téli eltartásra a szőlőt mindig száraz időben szedjük le.

Stefán László

„Most fél erővel keressük meg a pénzünket”

i ■ •

Gyenge Sándor Nagy Mihály Gyepes András

A Budapesti Bútoripari Vállalat gyulai gyárában eddig szalagcsiszolón csiszolták a furnírozott bútoralkatrészeket, most pedig már a jóval korszerűbb kontakt csiszológépen dolgoznak.

— Azelőtt nehéz munka volt. Néha három műszakban dolgoztunk, hogy a termeléshez szükséges összes igényt kielégítsük. Most az új gépen egy műszak is elég — tájékoztat Gyenge Sándor, a csiszolóbrigád vezetője.

— Hányán vannak a brigádban? — kérdezem.

— Négyen. Rajtam kívül Nagy Mihály, Dandé Mihály (aki éppen szabadságon van) és Galambos Imre.

— Előbb hányán voltak?

— Tizenketten.

— Tehát nyolcán „munka- nélküliek” lettek?

Galambos Imre válaszol:

— Nem, mert a gyárban máshol szükség van rájuk.

— Ha most négyüknek annyi a teljesítményé, mint

volt akkor, amikor 12-en dolgoztak, bizonyára a keresetük is jóval több lett.

Egy kis gondolkodás után Nagy Mihály veszi át aszót:

— A keresetünk nőtt, természetesen nem olyan arányban, mint amilyen a 12 a 4- hez, bár nem volna rossz. De hát tudjuk jól, hogy sokba került az új csiszológép, és nem olcsó az áram, ami a gépet üzemelteti. Viszont a régihez képest fél erővel keressük meg a pénzt. Igaz, nagyobb szakértelem és fokozottabb figyelem kell ehhez a munkához.

— Van más előnye is az új gépnek?

— Igen. A régi csiszolás! módszerrel nem lehetne a gyár termelési folyamatához szükséges bútoralkatrészeket elkészíteni. A mi szempontunkból sokat számít, hogy munkaidő után kevésbé fáradtan jutunk haza, és az is, hogy nincs éjszakai műszak.

Gyenge Sándor folytatja:

— De vizsgálódjunk még a gyár szempontjából! Amikor három műszak volt, égtek a villanyok, működtek az egész műhelyt kiszolgáló porelszívó berendezések.' Tudtuk, hogy ez bizony sehogy sem jó, mert a versenyképességnek a minőség mellett a termék minél olcsóbban történő előállítása a legfontosabb feltétele. Megemlítem, hogy például a svéd megrendelésre gyártott „Rektor” szobabútorok — mint minden más terméknek — az árát az előállításra fordított összes költség alapján határozták meg. Az ár akkor is marad, ha a költségeket csökkentjük, a különbség pedig a vállalat kasszájában többletnyereségként jelentkezik. Ebből egy rész minket illet.

— És fejlesztésre is több jut, ami azért fontos, hogy többet és még gazdaságosabban termeljünk — egészíti ki Nagy Mihály.

Galambos Imre megjegyzi:

— Mi vígan megyünk az

ötnapos munkahét elé, Most már akármennyit rendelhetnek a svédek, sem nekik, sem a belkereskedelemnek nem maradunk az adósai.

Gyepes András főművezető ugyancsak igen elégedett az új csiszológéppel, ami lehetővé tette a termelési folyamat akadályának kiiktatását. Ezért mondja:

— A gép üzembe helyezésével régi vágyunk valósult meg. Kezelését hamar elsajátították a brigád tagjai. Az igaz, hogy eddigi munkájuk elismeréseként kerültek ide. Érdemes tudni, hogy hárman — Gyenge Sándor, Nagy Mihály és Galambos Imre — a közelmúltban kiváló dolgozók lettek. Valami még történt: Gyenge Sándor már egy újítást is beadott az import csiszolópapír vegyszerrel való megtisztítására, hogy azt újra fel lehessen használni. Ilyen módon 120-szal több szekrényajtó csiszolása válik lehetővé, ami komoly megtakarítást jelent.

Pásztor Béla

A kontakt csiszológép

Fotó: Veress Erzsi

Józsi bácsi villái

— Hogy ez micsoda? Ez kérem egy négyzetes rónahúzó. Ez a kilencszázas évek elején volt használatban. De itt van a lóvontatású változata is. Vagy nézze meg ezt a szérűleszedő villát. Ezzel a századforduló előtt dolgoztak. A legöregebb ez az eke. Ennek csak a vasa van fémből, a többi fából készült.

Lassan minden rejtett kincs előkerül az istálló homályából. Rögtönzött kiállítás tárgyaiként sorakoznak a kút, meg a gém között az évszázadokat megélt faeszközök : favilla, nagygereb- lye, négyzetbe ültető lábnyomófa, azután egy pókháló lepte járom.

— Legtöbbet a Sanyi nyakán volt ez — sóhajt Józsi bácsi. Födetlen fejéhez száraz falevelek verődnek. A szeptember végi napsütés régmúlt nyarakat idéz, hét' ven évvel ezelőtti időket, amikor Csipái F. József öt* éves gyerekként csodálkozott rá a tanyát ölelő világra, a Köröshöz vezető utat szegélyező 120 szilvafára, amiből mára már csak minden tizedik maradt meg. No, meg a falura, Békésszentandrásra, ahova hat kilométeres út vezet innen, végig a gáton.

— Ezt én még ma is majd mindennap megteszem kerékpárral vagy gyalog, ha nagy a sár. Viszem a tejet a Zalka Tsz felvásárlójához.

Józsi bácsi már csak egy tehenet tart. Valamikor az ötvenes években ő volt a megye leghíresebb bikatenyésztője. Nevető szemekkel emlékszik ezekre az esztendőkre.

— Még Békéscsabára is elvittek, ott álltam a tribünön május 1-én, a sok nép meg mind integetett.

Az emlékezést a kutyák csaholása szakítja meg. Mintha kitörni készülnének az ólból. Hűséges társai az egyszál maga maradt öregembernek, s most méltán vészije zokon, bezárattatásukat.

— Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük, már kétszer feszítették rám az ajtót, ablakot a betörők. Halottak napján jöttek először, november 17*én másodszor. Pénzt követeltek, én meg a kisbaltával feleltem. De ne

„Úgy maradtam, mint az ujjam”

higgye, hogy azért hagyom itt a tanyát.

Egy pillanatra az arcára ül: mennyire öreg. De legyint, s mozdul megint korát feledve, tesz, vesz, készíti fotózáshoz a múzeumnak felajánlott eszközöket.

— A parasztember eszközeihez, szerszámaihoz sok keserűség, izzadtság tapad. Ezért nincs szíve megválni tőlük. A faluban építkezem. Oda, hogy vigyem magammal ezt a nagyboronát, például.

A szerszámokat úgy lehet, átveszi a múzeum, de az emlékképektől nem szabadulhat a gazda. Ha lenéz a Körös vizére két fivérét látja, akik a lovakat fürösztve fulladtak a hullámok közé legszebb legénykorukban.

Ha körülnéz a tanyán, a semmiből Ilonka néni ködalakja csoszog elő, meg azé a hálátlan teremtésé, akit a menhelyről vettek ki, de hogy szakmát adtak a kezébe, odahagyta őket örökre, még az öregasszony temetésére sem jött el.

— Ügy maradtam itt, mint az ujjam. Valamikor csodacsikókat neveltem. Sanyit, a tenyészbikámat me- gyeszerte emlegették. No, de hagyjuk. Megyek be a faluba, őszre talán kész a ház. Meg az ól. Az ám a korszerű. Majd, ha bejön velem, megmutatom. Húsz disznót tudok ott tartani. Még a padlást is kiköveztet- tem.

Furcsa érzés szorongat. Alig maradt valami a szeptemberből, s nyári meleg ül a fűszálak, a lassan vetkőző fák ágai közt. Szálas öregember lót-fut a tanya épülete körül, favillát cipel, faekét görget, térül-fordul, s lószerszámot aggat a verandára, a szíjak subickján ha- nyutt vágódik a napsugár.

— Ezt nézze meg — mondja, s már húz maga után egy kis szín felé, amely mögé

, cifra kocsi van beszegezve.

— Egy évig pihentették a kifaragott fát, csak utána jött a vasalás. Apám rendel-1 te így — mutat a vasalt kocsira —, azt mondják, Csabán felállítottak valami öreg szélmalmot, oda vihetnék ezt a kocsit is, valahová az előtérbe, nem kellene szégyenkezni miatta.

o

Megyünk vissza a faluba. Csipái bácsit mindenfelől mosolyogva köszöntik.

— Négy Csipái Ferenc volt a faluban. Az egyik még valami rendőrségi ügybe is belekeveredett. Akkor lettem Csipái F. József. Mert Ferenc József lennék tulajdonképpen, de úgy nem jó, mert még azt hinnék, hogy valami Habsburg-ivadék vagyok.

Alig áll meg az autó a takaros ház előtt, Csipái bácsi már ki is pattant.

— Ne haragudjon, sietek, mert nyakamon a harangszó.

Az építőmunkások elismerően bólogatnak. Az egyik a ház felé int:

— Józsi bácsi villára cseréli a favillát.

— Nem tudom, mit érnek azok a faekék, de ha valaki 75 éves korára ilyen fürge, egészséges, az az igazi érték. — mondja a másik.

Az öregember erre visz- szafordul.

— A munka teszi. Az örökös tevékenység.

Elgondolkodik.

— Meg talán annyi még, hogy mindig óvakodtam a nehéz ételektől.

Ennyin múlna valójában?- * —lift... liEMBggaBMMoaag- -v • *

„Ezek a szerszámok száz évet éltek meg, a múzeumnak adnám őket”

Kép, szöveg: Kőváry E. Péter