Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-26 / 226. szám
1981. szeptember 26., szombat Milyenek a fiatalok? Ülésezett a Hazafias Népfront megyei bizottsága h — Fiataljaink többsége a politikai életben, a munka, ban, a magánéletben megfelel a társadalom elvárásainak^— mondotta az egyik felszólaló tegnap, szeptember 25-én, Békéscsabán, a Hazafias Népfront megyei bizottságának^ ülésén. Szikszói Ferenc, a HNF megyei titkára tájékoztatta a résztvevőket a népfront ifjúság- politikai tevékenységéről. A népfrontmunkában már hagyományai vannak az ifjúsággal való foglalkozásnak. Az aktivisták intézkedési terv szerint következetesen dolgoznak. A VII. népfrontkongresszus határozatai alapján kiemelt feladat ez megyénkben is. Az itt élők egyharmada, közel, 148 ezer ember a fiatalok korosztályához tartozik. Tevékenységüket, munkájukat, a közvélemény általában reálisan értékeli. Nevelésükben a család, az iskola, a munkahely mellett jelentős szerepe van az ifjúsági és a népfrontmozgalomnak. Az elmúlt időszakban kedvezően változtak a fiatalok élet- és munkakörülményei. A lakásigénylők száma egyre nő. A települések vezetői, tanácsi testületéi évek óta kiemelt feladatként kezelik a fiatal házasok lákáshoz juttatását, mégis ezen a területed csak relatív javulás tapasztalható. Intézményes ellátásban közel 25 ezer fiatal részesül, egyes helyeken nagy a zsúfoltság. Több az oktatási intézmény, a néhány esztendővel ezelőttinél, de még így sem elegendő. A fiatalok egészségügyi ellátása az állami egészségügyi szolgálat fejlődésével arányosan szervezettebbé vált. Az állami és nép- képviseleti szervekben, tömegszervezetekben, a mozgalmak választott testületéiben nő a fiatalok aránya. A népfront számított és számít az ifjúságra a választásoknál, a helyi, területi politika formálásánál. A közéleti járatlanság, tapasztalatlanság gyakran fékezi az aktivitást, de akadnak a fiatalok körében érdektelenek is. Megyeszerte megújították a HNF-testületeket, s a helyi bizottságok mégsem lehetnek elégedettek a fiatalok arányával. A népfront feladatként vállalja az agitá- ciós, propagandatevékenység fokozását, a közélettől távol élő fiatalok mozgósítását. Erősíteni kell a lakóterületi politikai munkát, s itt számítanak a fiatal tanácstagokra, a gyesen levő asz- szonyokra is. A lakóterületi fórumok a szocialista demokrácia megvalósulását szolgálják. A HNF figyelemmel kíséri, s ha tudja, segíti a pályaválasztás, pályakezdés, lakásépítés gondjainak megoldását. A fiatalok részt vesznek a népfront olyan akcióiban is, amelyek a népek közötti barátságot, a béke védelmét szolgálják. Kertbarát-mozgalomban, környezetvédelmi őrszolgálatban, ifjúsági klubokban, kisállattenyésztő szakkörökben sokan tevékenykednek. A népfront vizsgálta a gyermek- és ifjúságvédelem, a nő- és rétegpolitika gondjait, a hátrányos helyzetű fiatalok életét. Felvilágosító munkájuk során a család felelősségére, megnövekedett jelentőségére irányították a figyelmet. Fórumokat, társadalmi vitát szerveztek, hátrányos helyzetű rétegeknek, nagycsaládosoknak, cigányoknak, szülőknek, és pedagógusoknak. Részt vesznek a nevelőiskola programjának megvalósításában, a szülői munkaközösségek tevékenységében, az Olvasó népért, a honismereti mozgalomban is. A témáról a népfront megyei bizottságának sok tagja mondotta el véleményét az ülésen. Többségüket a közéletiség, a szülő-gyermek kapcsolat gazdagítása, az ifjúsági mozgalom és a népfront kapcsolata, a szabadidő megfelelő kihasználása, az igényes szórakozás feltételeinek megteremtése foglalkoztatta. Ezen a tanácskozáson is jelen voltak az ifjúsági mozgalom, a tanácsi irányítás, a művelődéspolitika megyei vezetői, így a gondok és eredmények tanulságait közösen értékelhették a Hazafias Népfront megyei bizottságával. Bede Zsóka A Vörös Hadsereg nyomában (Tudósítónktól) Szeptember 23-án délelőtt a solti 1332. számú Vécsey Károly Üttörőcsapat teljes létszámmal (nyolc autóbusz) látogatott el az elsőként felszabadult magyar nagyközségbe. A „Hass, alkoss, gyara- píts!” úttörőakciót indító ünnepélyes csapatgyűlést a fel- szabadulási emlékmű előtt tartották meg. A vendégeket a 3976-os számú Mező Imre Üttörőcsapat fogadta. Madár István, solti igazgató méltatta Battonya történelmi múltját. A két úttörőcsapat közösen rótta le kegyeletét a hősi halált halt szovjet katonák sírjánál és az emlékműnél. A vendégek az ünnepség után megtekintették a helytörténeti kiállítást a tanácsházán. Délután a pajtások rajonként találkoztak, ismerkedtek, és átadták az egymásnak készített ajándékokat. Később „Ügyesség — bátorság” sportversenyt rendeztek. A solti úttörőcsapatnál hagyomány, hogy minden évben felkeresnek egy- egy történelmi emlékhelyet. Jó lenne, ha megyénk úttörőcsapatai is követnék példájukat. Dobozi Zsuzsa Konyhabútor mozgássérülteknek Mozgássérülteknek tervezett konyhabútort készített a Tisza Bútoripari Vállalat szombathelyi gyára. A tervezők orvosokkal, rehabilitációs szakemberekkel konzultáltak a formák és a méretek kialakítása előtt. A cél az volt, hogy a tolókocsival közlekedő emberek is könnyen használhassák a mosogatót, a főzőlapot, minden nehézség nélkül hozzáférjenek a fiókokhoz. Tanácsülés Vésztőn Tegnap, pénteken délután 14 órától ülést tartott Vésztőn a nagyközségi tanács. Első napirendi pontként Mike János tanácselnök-helyettes számolt be arról, hogy a községben levő nem tanácsi szerveknél hogyan tartják be a dolgozók érdekében ho- zott művelődésügyi, egészségügyi, szociális és munkaügyi jogszabályokat. Er' ről a közelmúltban széles körű ellenőrzést végzett a tanács. Az e célra alakult ideiglenes bizottság vizsgálta a művelődési bizottságok munkáját, az üzemi étkeztetés, az üdültetés, a munkavédelem helyzetét. Megállapították, hogy a vizsgált jogszabályokat végrehajtják az intézményekben, viszont a művelődés, az egészségügy és a tömegsport területén továbblépés szükséges. Ezután a nem tanácsi szervek községpolitikai programja került napirendre. Komáromi Gábor tanácselnök arról számolt be, hogy Vésztőn csökken a munkaképes korú lakosság száma, így a VI. ötéves tervben változik a foglalkoztatottság szerkezete. Külön beszélt az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem és a szolgáltatások fejlesztési terveiről. Ezt követően szóbeli tájékoztató hangzott el a szeghalmi járásbíróság Vésztőt érintő működésének tapasztalatairól. Ezt dr. Jakó Károly, a járásbíróság elnöke tartotta. A tanácsülés bejelentésekkel zárult. Gépparkcsere a varrodában Sebő Ferenc, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége felkérésére nemzetiségi népzenei hanglemezt készít, s ehhez gyűjti a megyénkben élő román nemzetiségek zenéjét is. Szeptember 24-én és 25-én Méhkeréken járt. Képünk a művelődési házban készült: Kovács Tivadar és Kovács János méhkeréki népzenét játszik Fotó: Fazekas László Környezetkímélő agrotechnika a Balaton vidékén Új gépek érkeztek a Gyulai Szabók Ipari Szövetkezetébe. A százhúsz japán gyártmányú varrógép — tekintve, hogy a nagy tétel miatt 15 százalékos árengedményt kaptak — 13 millió forintba került, aminek nagyobb részét tőkés-export- árualapbővítő és KFA-hitel- ből fedezte a szövetkezet. A gépparkcsere révén a gyulai 6zabók biztosítani tudják a kooperációs szerződésekben A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanulói létszáma az idén a demográfiai hullám hatására megnövekedett. Ebben a tanévben a korábbi öt helyett hat első osztályt indítottak. A növekvő tanulólétszám és a fakultatív oktatás bevezetése a jövőben szükségessé teszi majd a tantermek számának növelését. Ebben a következő évtől segítséget nyújt a diákotthon, amely 7 tanulószobát bocsát az iskola, illetve a tanulók rendelkezésére. Ezekben a napokban folyik a gimnáziumban a kazánok bontása, s október 17- től áttérnek a gázfűtésre. Igyekeznek tehát minél korelőírt, az NSZK partnerek által elvárt technikai, technológiai szintet, vagyis bonyolultabb, következésképpen drágább fazonokat is termelékenyen állíthatnak elő. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az ebből adódó 6—8 százalékos termelékenységnövekedés „kitermeli” a szövetkezet dolgozóinak az ötnapos munkahetet. szerűbb körülményeket biztosítani a mintegy 720 diák számára, akik jelenleg őszi, közhasznú munkájukat végzik a pósteleki konzervgyárban. Teljesítményüket jól jellemzi, hogy naponta körülbelül 18 vagon nyersanyag előkészítési munkáit végzik el. A tanulók egynapi keresetüket a rokkantak javára ajánlják fel. Nemcsak az őszi munkában értek el szép teljesítményt a diákok, hanem a tanulmányok terén is. Mutatja ezt többek között az, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkező negyedik osztályosok 70 százaléka nyert felvételt az 1981/82-es tanévre. l. jt A Balaton vidékén működő mezőgazdasági üzemekben az idén már környezetvédő szemlélet számos jó példájával lehetett találkozni — állapította meg vizsgálatait összegezve a Balatoni Intézőbizottság környezet- és vízvédelmi szakbizottsága. A tó és a 71-es számú főútvonal között néhány helyen megszüntették a vegyszerveszélyekkel járó szőlőművelést. Több gazdaságban fokozottan ügyeltek a permetezés és a vegyszerfelhasználás módjára, a dózisok megállapítására és az anyagok tárolásának szakszerűségére. A Badacsonyi Állami Gazdaság Szőlő- és Gyumölcstermelési Rendszer gesztoraként, a termelőszövetkezeti társüzemekkel együtt környezetkímélő technológiát vezetett be. Pontos vizsgálatokkal állapítják meg például a talajerőpótló anyagok mennyiségét, s így az ésszerű takarékosság mellett a környezetet is kevésbé terhelik. Bevezették a mélyműtrágyázást: rendeltetési helyére, közvetlenül a gyökérzet felvevőhelyéhez juttatják a műtrágyát, ezáltal minimális az erózióval járó károsodás. Sikeres — különösen a meredek hegyoldalakon — a szőlősorok közti füvesítés. A lassan bomló növényvédő szerek alkalmazását mellőzik. Ugyancsak Badacsonyban kísérleti jelleggel megkezdték a biológiailag tisztított szennyvizeknek csepegtető rendszerben történő öntözéses hasznosítását. A kísérlet kiállta a közegészségügyi vizsgálat próbáját, és gazdaságilag is előnyösnek bizonyult. A BIB szaktestülete szorgalmazta, hogy a jó példák alkalmazását mielőbb terjesszék el a tó több mint 5000 négyzetkilométeres vízgyűjtőterületén. Hz Erkel Ferenc Gimnázium életéből A nemzetiségi ismeretterjesztésről A TIT Békés megyei Szervezetének nemzetiségi ismeretterjesztő bizottsága szeptember 24-én, csütörtökön 14 órától plenáris ülést tartott Békéscsabán, a TIT és a HNF városi szervezete székházában. Elsőként dr. Grin Igor, a nemzetiségi ismeretterjesztő bizottság elnöke számolt be az 1980-ban alakult bizottság eddigi tevékenységéről. Elmondotta, hogy míg 1979- ben 24 nemzetiségi előadást tartott a TIT a megyében, addig az elmúlt évben ezek száma már 69-re emelkedett. A legtöbb előadást, 40-et román nyelven tartották. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy rendkívül jó kapcsolat alakult ki a Magyar- országi Románok Demokratikus Szövetségével, s a jövőben a többi nemzetiségi szövetséggel is szeretnének hasonló együttműködést megvalósítani. A beszámolót követően dr. Eperjessy Ernő, a Művelődési Minisztérium nemzetiségi önálló osztályának főelőadója, a Magyar Néprajzi Társaság nemzetiségi szakosztályának elnöke tartott előadást a nemzetiségek kulturális életéről. Beszélt a lenini nemzetiségpolitikai elvekről, a ' hazánkban élő nemzetiségek és a különböző országok kapcsolatáról, a nemzetiségek szerepéről, a nyelvtanulásban. Elismerően értékelte a tavaly, Békéscsabán megrendezett nemzetközi nemzetiségi konferenciát, melyen 79 előadásból 27 foglalkozott a hazai gondokkal. Végezetül a résztvevők kérdéseket tettek fel. Szóba kerültek többek között a nemzetiségi klubok működésével, szerepével kapcsolatos gondok. G. K. NagYbánhegyes II sport és az egészségügy helyzetéről tanácskoztak (Tudósítónktól) Szeptember 24-én együttes ülést tartott a nagybánhe- gyesi községi pártvezetőség és a tanács. A tanácskozás első napirendi pontjaként az Edzett Ifjúságért mozgalommal kapcsolatos tevékenységet tárgyalta a testület. Gyimesi András, a koordinációs bizottság elnöke írásos beszámolójában részletesen elemezte az ezzel kapcsolatos munkát, eredményeket, és a további feladatokat. A hozzászólók kiemelték a tevékenység jelentőségét, s sok szó esett a tárgyi lehetőségek megteremtéséről is. Például jó lenne egy sportudvar az iskolába, bitumenes pálya, s javítani kellene a téli sportolás feltételein. Nagy előrelépésként értékelték e tekintetben a községi fürdő megnyitását, hiszen azóta nyolcvan gyerek tanult meg úszni. Mint megtudtuk, rövidesen szakedző foglalkozik az úszni szerető tanulókkal. A további lehetőségbővítésben a község lakóinak összefogására lesz szükség, ennek szervezésében a tanácstagok, a község, valamint az iskola vezetői vállalnak nagy szerepet. A másik témakör, amelyet az együttes ülés tárgyalt, a járóbeteg-ellátás helyzete volt. A beszámoló szólt a tárgyi és személyi feltételekről, s az egészségügyi helyzet értékelésekor megállapította többek között azt, hogy a korábbi évekhez képest jelentős mértékben csökkent a táppénzesek száma, s igen nagy javulás tapasztalható az üzemi balesetek tekintetében, melyek száma fele a korábbinak. Az együttes ülés ezután a községet érintő közérdekű kérdésekkel foglalkozott. Czanik Ferenc Kaszkadőrök bemutatója A kaszkadőrök első országos találkozóját és bemutatóját október 4-én, vasárnap délelőtt rendezik meg a toki Egyetértés Termelőszövetkezet vadaskerti ménesében. A program a meghívásos lovasverseny mellett különleges látnivalókat ígér. A közönség megismerteti a kaszkadőr lovasok ügyességet, erőt, bátorságot követelő produkcióit, közöttük a harci jeleneteket. Bemutatják tudásukat motoros kaszkadőrök, s bizonyítják különleges képességüket a sashegyi kutyaképző iskola „tanítványai” is. A kaszkadőrtalálkozó alkalmával népművészeti kirakodó-^ vásárt is rendeznek. Az esemény színhelye Budapestről a Volán Széna téri menetrendszerű járataival, gépkocsival Perbál vagy Zsámbék felől közelíthető meg. Nahát — csodálkozik a köbe vésett alak is —, kánikula szeptember végén? Fotó: Fazekas László