Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-20 / 221. szám
1981, szeptember 20., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET 150 éve született Izsó Miklós „A szobrászat újra megszületik itt” Alig múlt százötven éve, hogy 1831. szeptember 9-én megszületett Izsó Miklós, a XIX. századi magyar szobrászat legjelentősebb alakja. Tipikus magyar művészsors volt az övé. Életében küzdelmek, meg nem értés, sikertelenség, kenyérharc jutott osztályrészéül. Csak akkor döbbentek rá kortársai, mekkora tehetség veszett el, amikor meghalt fiatalon, váratlanul. Sárospataki gimnazistaévei után 1848-ban még gyerekfejjel honvédnek állt, meg is sebesült, majd a szabadságharc leverése után bújdosott. Rimaszombatban ismerkedett meg Ferenczy Istvánnal, s három évig nála dolgozott, tanítványa volt. Ferenczy alig egy héttel halála előtt útjára bocsátotta Izsót, s „mint ügyes és szorgalmas embert a Művészet pártfogóinak kegyeibe” ajánlotta. „Ha nem is akarjuk túlbecsülni a rokkant öreg mesternek a fiatal művészszel való véletlen kapcsolatát — írja Petrovics Elek —, mégis azt hisszük, hogy a világlátott és közlékeny Ferenczy három év alatt töb- * bet adott Izsónak a puszta kézi ügyességénél. Érintkezésük nyomán , így egy percre mintha egymásba fonódnék a múlt és a jövő, s megindulna az, amit a fejlődés folyamatosságának szoktak nevezni." Izsó Pesten kőfaragóként kereste kenyerét, mígnem a bécsi magyar ifjak' pártfogásával az osztrák városba került szobrászsegédnek, majd a müncheni akadémián tanult. Első portréját és zsáner- szobrát (Széchenyi és a Puszták furulyása) is Münchenben mintázta, amelyekkel Pesten szép sikert aratott. „Müncheni fogantatású, máig leghíresebb szobra a Búsuló juhász, amelynek már az is történeti érdekességet ad — jegyzi meg egy életrajzírója —, hogy az első igazán magyar szellemű szobor, amelyet azonban a jellemzés mélysége és komolysága művészi tekintetben is magasan fel ül emel az etnográfiai érdekesség színvonalán." 1862-től már Pesten élt, főként portrékat mintázott — nem megrendelésre, saját ambícióból —, szellemi életünk nagyjairól, írókról, színészekről, művészekről (Arany János, Egressy Béni, Megyeri Károly, Fáy András, Almási Balogh Pál). „Mellszobrain — írja keserű Katalin — nemcsak akadémikus felkészültségéről adott számot, hanem egyéni elkötelezettségéről is az ábrázoltak életműve iránt, szobrainak éppen az akadémizmustól eltérő realizmusával, lényegre törő, jellemábrázoló képességével, összefogott formaalakításával.” Előzetes ígéret ellenére sem kapott megrendelést a Tudományos Akadémia ekkor épülő palotájának szobordíszeire. Csupán Révay Miklós egész alakos szobra és néhány dekoratív plasztikai munka viseli magán Izsó keze nyomát. Érdemes megnézni, az épületet díszítő többi szobor közül hogy emelkedik ki nemes egyszerűségével, művészi hitelességével ez a szobor! Tervet készített az Akadémia előtt felállítandó Szé- chenyi-emlékszoborhoz. Bál- pályamunkáját a bírálók a legjobbnak ítélték — „a his- toricus érzés, a magyar ty- pus, s a büszke férfias jellem Izsóban oly szerencsés kifejezést nyert” — mégsem az ő terve valósult meg. Egyetlen maga tervezte és befejezett emlékműve a debreceni Csokonai-szobor — amelyet 1871-ben avattak fel —, remekbe készült alkotás. Élete utolsó éveiben két monumentális emlékmű foglalkoztatja — a budapesti Petőfi- és a szegedi Dugo- nics-szobor. Hirtelen halála miatt e két köztéri szobrát már nem fejezhette be. Életművéből kiemelkednek remek terrakotta szobrocskái, a Táncoló hajdúk sorozat. „A szobrászat újra megszületik itt ősi mivoltában — írja Fülep Lajos — a maga törvényeivel és tiszta művészi lehetőségeivel, jellegzetes testformát, mozgást és temperamentumot választva magának anyagul”. Táncoló figuráiban a szobrászi megfogalmazás nagyszerűsége az emberi, ftemzeti jelleggel párosul, amint az emberi test és a tánc sajátos szobrászi értékét mutatja fel egyéni formanyelven. Jelentőségéről idézzük Petrovics jellemzését: „A magyar szobrászat csöndes vizéből Izsó Miklós szinte úgy bukkan föl egyszerre, mint valami eruptív természeti tü- nemén". Ö az első magyar szobrász, aki nemcsak gjnbe- ri érzésben, hanem művészi munkájában is magyar volt, s aki magával hozott mindent, ami addig hiányzott: a romanticizmus felszabadító szellemét, a nemzeti tartalmat, s mindezt egy nagy és eredeti tehetség fényében.” Kádár Márta Tízéves a tokaji írótábor A lapok hírül adták, hogy augusztusban ismét írótáborozás volt.Tokajban, az idén immár a tizedik. A tokaji írótábor jubileumhoz érkezett. Jó alkalom arra, hogy megismertessük olvasóinkkal ezt az irodalmi-közéleti eseményt Hegyi Imrének, a Hazafias Népfront Borsod megyei bizottsága nyugalmazott titkárának a segítségével, akinek — többek között — nagy szerepe volt az írótábor kigondolásában és létrehozatalában. Előzmények A történet elég messzire nyúlik. 1940 májusában1 Ti- szaladányban író-paraszt találkozót szerveztek a népi írók, amelyen az akkori falusi élet nyomasztó gondjairól, tennivalóiról esett szó. Többek között Darvas József is ott volt. Később, 1944-ben Darvas Tiszaladányban húzódott meg a nyilasok elől. 1960. augusztus 28-án — idézi Hegyi Imre, a népi írók régi barátja — az első találkozó emlékére, Darvas József segítségével, újabb találkozót rendeztek, éppen a tsz-szervezések idején. Az emberek elég komoran hallgattak. Felállt Darvas József: „Engem 1944-ben egy embererdő védett Tiszaladányban. A pap is kijátszotta a csendőröket. .. Nem hoztunk magunkkal belépési nyilatkozatokat, de ha annyira akarják, elküldhetünk egy gépkocsit.” Az emberek megértették a tréfát; szívüket simogatta, hogy Darvas embererdőnek nevezte őket, amelv óvta a bújdosót. A találkozó hangulata barátságosra fordult. Tiszaladánytól Tokajig De még mindig Ladányban vagyunk. Tizenkét év múlva, 1972-ben, ismét összehívták az írókat, de most már azokat, akik a közben létrejött Napjaink című miskolci irodalmi folyóiratban tevékenykedtek. Darvas József ismét elment. Tiszaladányban kezdték a táborozást, aztán átutaztak Tokajba, amely alkalmasabb volt annyi ember befogadására. (Persze, Tokaj neve, szépsége, bora is közrejátszott.) A tábor először inkább baráti találkozó, kellemes együttlét volt. 1973-ban előbbre léptek. Azóta mindig valami aktuális, fontos irodalmi, művészeti, társadalmi kérdést vitatnak meg. Közülük néhány: munkások az irodalomban — a munkásábrázolás (Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében vagyunk, egy nagy iparvidék közelében); az ifjúság, a nők, a család helyzete, állapota; a művelődés szerepe ma; a demokrácia; az információ; Móricz Zsigmond (születésének 100. évfordulóján). Mind-mind izgalmas téma. Olyan előadók szerepeltek, akik egy-egy kérdés alapos ismerői, neves közgondolkodók: Fekete Gyula, Mód Aladárné, Hankiss Elemér, Kosa Erzsébet, Gombár Csaba, Turgonyi Júlia, Bata Imre, Molnár Zoltán, Jókai Anna, Tarján Tamás stb. A tizedik írótábor Az idén Bartók Béla születésének 100. évfordulóját ünnepelték. Dobossy László egyetemi tanár, Cs. Varga István debreceni adjunktus, Tarján Tamás irodalomtörténész tartott előadást, aztán elkezdődött a műhelyvita, az őszinte, nyílt, demokratikus párbeszéd, főleg Bartók magyarságáról, nemzetköziségéről, s ebből kiindulva általában a hazafiságról, a magyarság közép-európai helyzetéről. A mai magyar társadalom címmel Sarlós István, a HNF Országos Tanácsának főtitká_ ra tartott érdekes, közvetlen előadást. A hozzászólók közül talán Jókai Annáé volt a legszebb, a legszenvedélyesebb. A tábornak — már hagyományosan — külföldi vendégei is voltak: a nagyváradi román Família című irodalmi folyóirat szerkesztőségének három tagja. A tokaji egyetem A tokaji írótábor ma már fogalom. Borsodban pedig társadalmi esemény; a táborozok ugyanis fölkerekednek, s bejárják szinte az egész megyét. Koszorúznak, író-olvasó találkozókon vesznek részt, ellátogatnak a gyárakba, a termelőszövetkezetekbe. A Napjaink rendszeresen közölni szokta az elhangzott előadásokat, mindenki számára hozzáférhetővé téve. A tábor ezzel — utólag — az egész ország számára is eseménnyé válik. Egy tizennyolcadik századi orosz feljegyzés ^szerint az orosz diákok a prágai, a krakkói, a bécsi, a párizsi, a berlini — és a tokaji egyetemre jártak. A feljegyzés írója valószínűleg tréfából írta oda Tokaj nevét. Ma a Tokaji írótábor kicsiben mégis, mintha egyetem volna... Győri László Valentyin Szorokin: Őszelő Tajtékzó tengerhaboktól Tükörezüst A parti föveny Szomorúfűz-ágak ringnak A csillámló Habok felett Üstökös fénycsóvák hullnak alá Rét felett vadludak Éneke száll Itthagyta a nyár utolsó hajnalán E mély-kék tavat A lábam alatt Fáradt testem megremegett Lassan felnyitottam Szemem S egy kék-vörös szitakötő libbent el Mint lágy szellő Az ágak közt Barta Kálmán fordítása Izsó Miklós: Búsuló juhász Szúdy Géza: Árulás Régen fújod, mégsem elég. Vonítsd, ne hagyd abba még! Hisz ez a dolgod, míg bírod, Hogy kimondod, hogy leírod. Tépázva, ha kell, önmagad Leleplezed az igazat, Mint kést, mit majd egy perc kiránt Üdvöd vagy halálod gyanánt. Mert mint a hús mélyén a csont, Rejtőzködik... De te kimondd! Leplezd le, mindig tudd, hogy a Szép fej belülről koponya. Hazug a felszín, zúzd be hát! Bőröd is kesztyű csak, kabát. Dobd le, vetkőzz, mélyebbre áss, Hogy hol a hit s az árulás! A magadé, a létedé, Mely lök a pusztulás felé. Izsó Miklós: Fonóházi jelenet
