Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-11 / 187. szám
1981. augusztus 11., kedd Kiveszőiéiben a jő modor? Aki látta a William Golding regényéből készült, A legyek ura című filmet, bizonyára megdöbbent, és alaposan elgondolkozott azoknak a gyerekeknek a szörnyű tettein, akikben a gyilkolási vágy már-már a cezaromániá- val párosulva ösztönösen a felszínre tört, s szörnyű tragédiába torkollt a lakatlan szigeten. De megemlíthetnénk a Ha című, ugyancsak angol filmet is, amelyben a fiatalok eszeveszett dühvei ártatalan embereket lőttek halomra. Akaratlanul is ezeket a képsorokat juttatta eszembe Békéscsabán, a Kulich Gyula téren lejátszódott jelenet. Egy idősebb nő kézen fogva J éves kislányt vezetett. Minden bizonnyal az unokája lehetett. Olyan 10—12 év körüli fiúk útszéii hangon szidalmazták az asszonyt azért, mert kilyukasztotta labdájukat. Erre ő is kiabálni kezdett: „Ha a másikat is az arcomba dobjátok, azt is ki fogom szúrni.” Mire az egyik gyerek így vágott vissza: „Az anyádat szúrd ki, te...” (sic!). Valamelyik ezután arra próbálta biztatni társait, hogy keressenek köveket, és azokkal dobálják meg az „öreglányt”. Szerencsére erre már nem kerülhetett sor, mert az asszony sebtiben elhagyta a teret. Bizonyára más módon is el lehetett volna intézni a labdaügyet. Feltételezhető, hogy a gyerekek részéről nem volt szándékos, hogy a labda odapattanjon az asszonyhoz. Ám, a második incidensről már csakis ők tehetnek! A tegező, durva, szemtelenkedő hangnem kapcsán felmerül a kérdés: vajon kitől vagy kiktől tanulták ezt a faragatlan modorra valló stílust? Gyengülnek az emberek egymás közti érintkezésében az olyan jó tulajdonságok, mint a figyelmesség, előzékenység, udvariasság és a szép beszéd. Vannak szülők, akik saját gyermekeiket is lepocskondiázzák, más családokban mindez fordítva történik. Egy időben sokat foglalkozott a sajtó, a rádió az eladók és vevők, a tanárok és diákok, a hivatalnokok és ügyfelek, az orvosok és betegek stb. kapcsolatában tapasztalható fonákságokkal. A sokat emlegetett udvarias beszédet ne csak másoktól követeljük meg, hanem igyekezzünk mi is barátságosan, kedvesen közeledni embertársainkhoz. Jó lenne, ha megszűnnének az érthetetlen piszkálódások, gúnyolódások, durva kitételek. Kevesebb lenne a családokban, az emberek között az olykor tettlegességig fajuló veszekedés. Kölcsönös tiszteletadással, rtagyobb türelemmel és megértéssel előbb érjük el célunkat, mint gyűlölködéssel, kiabálással vagy durvasággal. R , II keleti kapunknál Délelőtt a gyulai határátkelőhelyen Diétás konzervek cuknr- és vesebetegeknek A VI. ötéves terv időszakában az élelmiszeripar új diétás készítményekkel bővíti a választékot: a program első lépéseként a Budapesti Konzervgyár só- és energiaszegény készételeket kísérletezett ki. Gyártásuk az idén megkezdődik. Több éves előkészítő munka eredményeként a tervezett hétféle készétel közül a szigorú feltételeknek végül is négy föleit meg. A MÉM-töl már a gyártási engedélyt is megkapták. A húsgombócot káposztafőzelékkel elsősorban cukorbetegeknek gyártják, ebben kevesebb a liszt, több a káposzta és a tejföl. A lecsós marhahús, a húsgombóc tejfölös kapormártásban és marharagu vadasan, egytől egyig sószegény ételek, ezeket főként vesebetegeknek szánják. E készítmények ízében érződik ugyan a só hiánya — bár más közömbös fűszerek ezt némileg ellensúlyozzák — ám mégis várhatóan szívesen fogadják majd a diétázók, hiszen eddig az ilyen ételek hiányoztak a konzervek választékából. Egy alkalmi postás kisasszony A nyári szabadságolások idején az élet minden területén gond a helyettesítés. A postán is, hiszen a küldeményeket mindig kézbesíteni kell. Kapóra jönnek hát a vállalkozó szellemű fiatalok, akik a nyári szünidejük egy részét ezzel a hasznos munkával töltik. Drugánné Csep- regi Magdolna 1981 nyarán ötödször szerződött a posta szolgálatába. Békéscsabán az V. kerületet járja kerékpáron két hatalmas táskával. — Hogyan szánta rá magát erre a munkára? — kérdezem. — Már középiskolás koromban is dolgoztam minden nyáron. Jártam ki termelőszövetkezetbe, voltam baromfifeldolgozó. De inkább arra vágytam, hogy emberek között mozogjak, ellessem a hétköznapi élet apró örömeit, gondjait. Szerettem ezt a munkát sok mindenért. Nem olyan egyhangú, mintha egy hivatalban ülnék nyolc órán át. Ráadásul itt a szabad idő jóval több. — Hány órát dolgozik naponta? — Hétre megyek a postára az újságokért. Tíz órára már rendszerint befejezem. Vannak persze nehezebb napok is, amikor például a napilapokon kívül egyszerre érkezik meg a Szabad Föld, az Ország-Világ és más hetilap. Ilyenkor nagyobb a csomag, már benn a postán is több az elosztók munkája, fél órai késéssel indulhatunk mi kézbesítők a szélrózsa minden irányába. Ha a megszokottnál később érkezünk, akkor az olvasók egy része már az utcaajtóban várja a sajtótermékeket. Minden munkának vannak persze árnyoldalai is. Vasárnap igen nehéz a rakomány. Ráadásul akkor is mennünk kell, ha esik, ha fúj. Csaknem 800 napilapot és hetilapot kézbesítek naponta, fessék elképzelni a vasárnapi súlyt. — Pénzbeszedéssel is foglalkoznak? — Én ezen a nyáron hat hetet vállaltam. így beleesett egy pénzbeszedés. Ez egy kis többletmunkát jelentett, 21 ezer 671 forintot gyűjtöttem össze. Többen nyaralás előtt előre fizettek, s a számlákat utólag dobtam be. Igen jólesett a bizalmuk. Aztán mások a szomszédokat kérték meg, hogy váltsák ki az ő előfizetésüket is. A körzetben végül is senki nem maradt „adósa” a postának. Az egyetem öt év. A szüleimnek sok pénzébe került. Amit én kerestem, abból utaztam Jugoszláviába, NDK- ba, és jutott belőle ruhákra is. Egyszóval jól jött a plusz kereset, ráadásul a rövid munkaidő mellett járhattam strandra, segíthettem odahaza. Úgy érzem, minden egyetemistának ezek az évek élete legszebb szakaszai közé tartoznak. Nos, nálam ez egybeesik az alkalmi kézbesítéssel. így mindkettőre szívesen emlékszem majd. Drugánné Csepregi Magdolna a közgazdaságtudományi egyetemet jelesen végezte. Ilyen osztályzatot érdemel az alkalmi hírlapkézbesítésből is. Ary Róza .Mára befejeztem. Az idő: fel tíz óra Fotó: Kovács Erzsi A határhoz közeledve, a nemzetiszínű sorompórúd a magasba emelkedik. A határőrök és a vámosok korrekt módon teljesítik teendőiket, s az utasok is nyugodtan megvárják, amíg átesnek a szükséges formaságokon. Van, aki azonnal továbbmegy, mások meg az átkelőhely épületébe is bemennek, hogy az előtérben kicsit megpihenjenek, avagy átváltsák pénzüket. * * * A határ túlsó oldaláról több román, magyar és bolgár rendszámú személygépkocsi, illetve kamion érkezik. Úgy látjuk, mintha Gyula felől kevesebb gépjármű jönne. Ködmön Géza őrnagyot, az átkelőhely parancsnokát civil öltözékben találjuk. A forgalom sűrűsége iránt érdeklődünk. — Mint ismeretes, a Romániában két évvel ezelőtt bevezetett üzemanyag-korlátozást tavaly már feloldották, ezért az 1978. évhez viszonyítjuk az idei forgalmat. Ez, a januártól augusztusig terjedő időszakot alapul véve, 30—35 százalékos növekedésnek felel meg. Ugyanakkor most kétszer, illetve háromszor annyi kamion halad át a határon, mint tavasszal. Természetesen mindez nem jelenti azt, lödnek az utasok. Az előcsarnokban egy németül beszélő, négytagú családra leszek figyelmes. — Honnan jöttek és hová utaznak? — kérdezem a fiatalasszonyt. — Tizenöt napot töltöttünk Brassóban, férjem szülővárosában. De ezenkívül megfordultunk Buzauban is. Egyébként Hamburgban lakunk. A férj is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Mint mondja, néhány éve élnek az NSZK- ban, s ő mint okleveles mérnök most egy hamburgi cégnél dolgozik. Nagyon szeretné, ha családjával valamelyik évben Budapestet és a Balatont is felkereshetné. Ezután anyanyelvemen váltunk egykét szót. Megem-. líti, amíg Brassóban lakott, jó néhány barátja révén egy kicsit megtanult magyarul is ... * * * Az épületből kilépve, tőlünk jobbra egy magyar rendszámú Zsigulit látok. Utasai győriek. Útlevelüket már ellenőrizték, ám a vám- vizsgálat még hátra van. Először a férfi száll ki az autóból, majd a feleség, s utána a gyerekek. — Hány naposra tervezték az utazást? — Mindössze kettőre — válaszolja az apa —, és ezt Nagyváradon fogjuk tölteni. A határőrök igyekeznek kulturáltan és gyorsan kezelni az útleveleket Tavasz óta többszörösére emelkedett a kamionforgalom a gyulai átkelőhelyen ‘ hogy az utasoknak sokat kell várakozniuk a határátkelőhelyen. — Meg van-e elégedve a határőrök munkájával? — A jelenlegi állomány kellő gyakorlatra tett szert ahhoz, hogy a feladatokat pontosan ellássa. Nagy gondot fordítanak a biztonságos, gyors és kulturált útlevélkezelésre. Akadnak olyanok, akik jól beszélnek egy-egy idegen nyelvet, többek között a románt is. — Milyen hiányosságokat tapasztalnak a határőrök az ellenőrzések során? — Már többször is előfordult, hogy a turistaútlevélben ugyan megvolt a kiutazási engedély, de a határidő lejárt, és így kénytelenek voltunk az illetőt visszaküldeni. Noha ez a fajta probléma a határidő nélküli, 5 évre szóló útlevelek esetében megszűnt, de még mindig utaznak az úgynevezett „ablakos” útlevéllel is. Állampolgáraink Bulgáriába, Csehszlovákiába, Lengyelországba, az NDK-ba és Romániába utazáskor az 5 éves időtartamra érvényes útiokmányokat bármikor igénybe vehetik, de a Szovjetunióba és Jugoszláviába kétévenként csak egyszer utazhatnak ki. Ugyanakkor lehetőség nyílik az úgynevezett tranzit utazási engedélyek kiadására is. * * * Közben állandóan cseréGondosan átvizsgálják a gépkocsik csomagterét is Fotó: Martin Gábor — Miért ezt az útirányt választották? — Gyulán rokonaink vannak, és így egyúttal őket is meglátogattuk. Szerencsés utat kívánva elbúcsúzok tőlük. Az előcsarnokban egy román kamionossal elegyedek szóba. Az egyik magyar1 vámtiszt készségesen vállalja a tolmács szerepét. — Mióta járja a külföldi országokat? — Már a hatodik éve. Azelőtt egy vállalatnál dolgoztam. — Mi a legnehezebb ebben a munkában? — Igaz, van egy társam is, akivel felváltva vezetek, de előfordul, hogy 600 kilométert is megteszünk naponta. Aztán nem könnyű megszokni a családtól való távollétet sem. — Milyen árut szállítanak? — Most 15 tonna sertéshúst viszünk Bécsbe, és ha szükséges, akkor visszafelé is árut hozunk ... Bukovinszky István
