Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
2£8h_áugusztus_J);i_vasárn^ KULTURÁLIS MELLÉKLET Ébresszen hattyúdal A kulturális hagyományozódás kérdéseiről Felettébb időszerű és fontos kiadvány látott napvilágot a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottsága (DAB) közleményei sorában. „A népi-paraszti kultúra integrációja a fejlett szocialista társadalom kultúrájában” címmel rendezett szemináriumot a DAB Művelődéskutató Munkabizottsága és a KLTE Felnőttnevelési és Közművelődési Tanszéke. Az elmúlt év őszén megtartott konferencia anyaga most a bevezető előadást tartó Soós Pál szerkesztésében kézbe vehető és tanulmányozható. Voltaképpen tíz jeles szerző — köztük pedagógusok, művelődéskutatók, a párt- és állami irányításban dolgozók — előadásai kerültek együvé ebben a kiadványban. A szerzők tapasztalatai és nézetei alapvetően megegyeznek abban, hogy a fejlett szocialista társadalom sem nélkülözheti mindazt az értékegyüttest, amit általában a folklór, közelebbről a népi-paraszti kultúra jelent. Érdemes ebben az összefüggésben Kodály Zoltán megállapításait felidézni : „Mi a faluban nemcsak egy csomó dalt tanultunk, hanem másvalamit is, ami nélkül ezek a dalok sem jöhettek volna létre: kultúrát. Bármilyen furcsának hangozzék is; egységes, homogén kultúrát, amelynek ez a dal elválaszthatatlan része, mintegy tetőpontja, de mindenesetre szerves kivirágzása. Olyan kultúrára kell gondolnunk, melyet írás és olvasás nélkül is meg lehet érteni, de amelyben megvan a kultúra fő tulajdonsága: az, hogy részesét felvértezi minden eshetőségre, és boldog emberré teszi mindaddig, míg a neki megfelelő életkörből ki nem lép.” A mostani és hazánkban is torz kinövéseket, hamis túlzásokat produkáló ún. neo- folklorizáció divatja idején különösen nem árt hangsúlyozni a népi kultúra szervességének, bensőséges élet- teliségének lényegi fontosságát. Amikor tehát hagyomá- nyozódásról, átörökítésről gondolkodunk, mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy a teljes népi kultúra nem örökíthető át az eleven szocialista magatartás, viselkedés, életmód kultúrájába. Vargyas Lajos szerint a népi kultúrának három lényeges rétege, eleme különíthető el az átörökítés szempontjából. Az első az, amelynek elemei a magas kultúrába szinte változatlanul továbbörökíthe- tők (a gyermekjátékok, a népnypelv, a társadalmi érintkezés, fellépés hagyománya), a második réteg az, amely felett véglegesen eljárt az idő (a babonák, az ősi hitvilág és világkép elemei), s végül vannak a népi kultúrának olyan műveltségelemei, amelyek csak a „magas” kultúra formáiban feldolgozva élhetnek tovább, megújítván így azokat (népzene, népköltészet, népművészet, népi ízlés az építkezésben, táncművészet). A népi-paraszti kultúra aktív korszakának lezárulása után és annak értékeire irányuló, napjainkban egyre társadalmiasodó szükséglet idején fontos arra a sajátosságra utalnunk, hogy a népi kultúra mindig is a művészettel való aktív élést, gyakorlást jelentette. A kultúrával, művészettel élés dolgában azonban új fejleményekkel találjuk magunkat szembe, amiről már Veres Péter is aggódva meditált: „Valamikor az ember művészettel és költészettel élt a maga mindennapjaiban. Nemcsak vaKárolyi Júlia versei: Madarak I. Most kert vagy. Kezed nyíló kapu. Érzem madaraid tigrisleheletét. Hiába félt a szél, levetem testem borzongásöltönyét. Lábam szár lesz, hajam gyökér karomból szárny fejemből madár amely elrepül, ha elveszíti emlékezetét. Madarak II. Erdőrétegek hamu lebeg Tüskés madarak barna mezőben Barna mezőben tüskés madarak Tüskével szálló madarak Álló madarak s szálló tüskék e Állapotok I. Kérdőjellé görnyedtünk. Két kérdőjel szembesül egymás erőterében. sárnap a templomban, hanem munka közben is, és úgyszólván egész életében. Ahogy megéhezett arra, amit a művészet jelent énekben, zenében, dalban, akár beszélgetésben, akkor azt a maga módján, a maga embereivel, a maga között levő tehetségekkel kielégítette. Most olyan történelmi korszakváltozáson vagyunk, amelyben tisztára produkciós jellegűvé lejsz a nép szellemi és lelki tápláléka is.” Ezért — fűzi hozzá más helyen: „Kételkedem abban, hogy a teljesebb emberség felé vezetne az, hogy az emberek százmilliói csak “-nézők-“, “hallgatók“ legyenek, hogy sajátmaguk ne dolgozzanak, ne muzsikáljanak, ne mesélgessenek, hanem csak “élvezzék« azt, amit a “hivatott“ művészek produkálnak.” Durkó Mátyás mutat rá arra, hogy közművelődési munkánk nagy adóssága azoknak a műveltségi fokozatoknak, hozzátehetnénk: aktív részvételi alkalmaknak a kikísérletezésére, amelyeken keresztül az alacsonyabb művelődési fokról szerves egymásraépüléssel fejlődhetnek a régi népi kultúra birtokosai a teljes szocialista kultúra birtokosaivá. Természetesen ez az integráció nem jelenti és jelentheti a népi-paraszti kultúra teljes történeti állományának a beépítését a szocialista kultúrába. A kritikai átörökítés válogatást, szűrést, elhatárolást és elutasítást is jelent. (Gondolunk a nacionalista jellegű, romantikusnépies illúziókra, vagy pl. a Gyöngyösbokréta-mozga- lomra.) Az integráció folyamatába különböző szakemberek legszélesebb köreit tanácsos bevonni. A „mit” és „hogyan” kérdéseiben a Bartók és Kodály-modell ma is időszerű útbaigazításokkal szolgál, de arra is szükség van, hogy alkalmazzuk és továbbvigyük e két óriás alapkoncepcióit a mai magyar szocialista művelődés- politika új feltételrendszerében. A szocialista kultúrába — mutatott rá a debreceni szemináriumon Éles Csaba — csak azt integrálhatjuk, illetve kell integrálnunk, amire a minden oldalú humanizmus, a szép, tartalmas, tevékeny és békés emberi élet érdekében szükségünk van. A nemzetközi kultúra haladó és értékes eredményei iránt fejlődő szocialista nemzeti kultúránk érdekében vonzódunk; és megfordítva: a nemzeti (ezen belül: népiparaszti) kultúra mind teljesebb és elemzőbb feltárásával az egyetemes kultúrát is gazdagítani kívánjuk. Erre a feladatra figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Főosztálya és a Művelődési Minisztérium által kidolgozott tárcaszintű kutatási főirány is, amely a magyar kultúra emlékeinek feltárására, nyilvántartására és kiadására vonatkozó feladatokat tartalmazza. A DAB kiadványa jól hasznosítható, színvonalas elméleti hozzájárulás közös kötelezettségeink teljesítéséhez. Jó szolgálat ez a kötet, a Nagy László fogalmazta óhaj szellemében: „Legyen vállalható aki átlátható, legyen fölfogható aki elfogható, legyen elrejthető aki megköthető...” Pálréti Ágoston Szénási Mihály: Pusztai temető Szénási Mihály: Erdei ösvény Kortársunk: Sarkadi Imre Hatvan éve született a Körhinta írója Rejtélyesen halt meg, zaklatottan élt, két végén égette a gyertyát. Szinte már 1961. április 12-e hajnalán, halálakor, új legenda született, Sarkadi Imre legendája. Azóta húsz esztendő telt el, megjelentek összegyűjtött írásai, könyvek, tanulmányok tárták fel életét, életművének értékeit. A legenda széjjeloszlott, egy jelentős szocialista ihletésű író maradt a helyén. Hatvan évvel ezelőtt, 1921. augusztus 13-án született, viszonylag jómódú debreceni cívis családban. Leérettségizett, jogi egyetemre járt, aztán felcsapott újságírónak egy debreceni kormánypárti laphoz. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt tagja lett, mint annyi más népi mozgalomhoz közelálló értelmiségi, s a párt lapjának újságírója — Darvas József hívására. Illyés Gyula is rátalált: „Irodalmi fölfedezettem volt; kedves, folyton dorgálás alatt álló vidéki édes öcsém, ... reménységem, hogy nem gyöngül a magyar irodalom.” Ekkor lett igazi újságíró: hol a Tiszántúlon, hol a Dunántúlon bukkant föl, s lelt rá mindig a falu legégetőbb kérdéseire. A polgári-értelmiségi származású fiatalember a parasztság életének egyik legjobb ismerője. Cikkei ekkortájt mindig a falu változásairól szólnak, elbeszélései azonban még egy ideig, körülbelül 1948-ig, értelmiségi gondolatkörben mozognak. A fordulat éve számára is változást hoz, akkor válik szépíróként a parasztság ábrázolójává. Monográfiájának szerzője azzal magyarázza, hogy Magyarországon a fel- szabadulás után a paraszti élet sűrítette magába a legnagyobb változásokat. Hozzátehetnénk egyéb okokat is, a lényeg ugyanaz: Sarkadi számára a magyar falu átalakulása jelenti azt az élményt, amely őt az elkötelezett, szocialista szemléletű, realista elbeszélések, kisregények, drámák felé hajtja. 1949—1955-ös korszakának legjobb műve a Gál János útja. Az előszóban ő maga fogalmazza meg, hogy Móricz Zsigmond Boldog emberének folytatásául szánta. A születő új embert ábrázolta: a cselédből a maga gazdájává, termelőszövetkezeti taggá váló nincstelent. A regény 1950-ben jelent meg egy sematikus áradatban, amelyből szenvedélyessége, átéltsége, hitelessége messze kiemelte. Másik nevezetes alkotása ebből az időből az új magyar filmművészet egyik legnagyobb büszkeségének, a Körhintának a forgató- könyve. A Tanyasi dúvad című regénye szintén ekkori. Méltó párja a Gál János útjának. Első színre vitt drámái is e tájt születnek: az Üt a tanyáról, s a Szeptember. Mindmind kivétel nélkül a paraszti élet tükre. Igaz, néha torzít a tükör. Sarkadi Imre sem kerülhette ki a sematizmus buktatóit. Talán éppen ezért talált magára nehezen 1956 után. Pedig egy pillanatra sem vállalt közösséget az ellenforradalommal. József Attila-díjas. Kossuth-díjas író volt, egészen fiatalon, körülményei mégis mostohára fordultak, az irodalmi élet szélére került. Ráadásul megbetegedett, súlyos műtéten esett át. Tovább alkotott, de már nem a paraszság érdekli, nem járja az országot, irodalmi életet él a fővárosban, arról ír, amit legjobban ismer, s ami talán akkor izgalmasabb is volt: az értelmiségről. A vergődő értelmiség izgatja, azaz önmaga. Négy jelentős mű zárja le emberi és alkotói életútját: A gyáva, a Bolond és szörnyeteg című kisregények, s az Elveszett paradicsom, és az Oszlopos Simeon című drámák. Sötét képekkel küszködik bennük, küzdelme „az élet értelmét, társadalmi helyét elvesztett, de azt szüntelen kereső, visszaperlő ember tragikus küzdelme.” S ezzel a szakasszal csukódik be Sarkadi Imre életműve. Halála véletlen volt és korai. Nem szabad anarchikus hőseihez hasonlítani. A teljes Sarkadi Imréhez hitelesen hozzátartozik a Gál János útja, a Körhinta, s természetesen A gyáva is. Egyszer a szocialista realizmus mibenléte felől elmélkedett. Az ő legjobb művei kétségtelenül beletartoznak. Híven, lelkesen szolgálta a felszabadulás után létrejött új rendet, még bizonytalanságai, útkeresései ellenére is a miénk. Az érdeklődő olvasóknak Hajdú Ráfis és Kónya Judit Sarkadi-könyveit ajánljuk, s természetesen az író nagy példányszámban megjelenő, gazdag könyvtermését. Friss és tanulságos olvasmányok. Győri László
