Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
KULTURÁLIS MELLÉKLET Levelek és válaszok nyomában A szexualitás önállósulása és egyebek Mindenkor érdemes meg szórakoztató is, lelkiismeretesen végigolvasni főleg a hetilapok szerkesztői és orvosi üzeneteit; hitelesebb képet kapunk az embereket foglalkoztató, gyötrő gondokról, mintha mindőjükkel külön leülnénk beszélgetni. Mert a levél, a tanácskérő is, intimebb kapcsolatot enged m'eg a másikkal — jelen esetben a tekintélynek tartott- ismeretlennel —, s ennélfogva az önfeltárás teljes őszinteségét nem akadályozza olyan gátlás, mint a személyes beszélgetésben. Ilyen helyzetben' nincs is értelme a kendőzésnek, a szépítésnek, a levélíró érdeke, hogy a valóságot vesse papírra, a tényleges szituációt, s a belőle származott konfliktust. Másképp az olyannyira várt tanács még írott malasztnak sem jó. Persze az esetek egy részében így sem más, hiszen hiába látja világosan a válaszoló a romba dőlt házasság okát az olyan lakásban, amely még annak sem nevezhető, s méghozzá tízen laknak az egy helyiségben, ha nem tud helyette másikat adni. Mint ahogy másik férjet vagy feleséget sem, az egyedül kínlódó elhagyottnak. De a levelek többsége nem is ezekből áll. * * * A hatvanas évek vége felé kezdődött a jelenleg tetőzni látszó szexhullám. A tetőzés ugyan csak óhaj, de talán valóság lesz, és ennél magasabbra nem csap. így is éppen elég — sőt, túlságosan is magas. Ezt, ha számtalan egyéb jelből nem lehetne megállapítani, elegendő az előbb említett szerkesztői és orvosi üzenetekre figyelni a Magyar Ifjúság, a Nők Lapja, az Új Tükör, stb. hasábjain. A folyamat ütemét is pontosan mutatják, egészen addig, hogy ma már az orvosok szinte kizárólag szextémában adnak tanácsot, s a szerkesztők sem tehetnek másként. Mivel csak arra reagálhatnak, ami a levegőben van, ami problémát okoz. Amivel hozzájuk fordulnak. Mindig is így volt — a kor kopogtatott be a szerkesztőségekbe —, a jó öreg/ Új Idők idejében is az akkori kérdéseket kellett megválaszolni. Hogyan viselkedjék a fiatalasszony a nem éppen tapintatos anyósával férje megsértése nélkül; miként lehet a ház kikapós urát a szoknyája mellé szoktatrfi; miért nehezebb megtartani, mint megszerezni a férfit? És így tovább, egészen a reménytelen és boldog szerelem sokfajta buktatójáig, ál- és valódi problémákkal. A kérdéseket akárhogyan vetették is föl, lényegében mind a szerelem körül forgott. Nyilván hazugság vagy legalábbis önbecsapás lenne azt állítani, hogy a szexualitás nem érdekelte, vagy érintette, a század húszas, harmincas, negyvenes éveiben élő embereket. Dehogynem. Csak inkább a hamu alatt parázslóit, pedig már az a kor is „modern” volt, szabadosság szempontjából is. Igaz, nyíltan csak kevesen engedhették meg maguknak. Fönt és lent. A mostani időkben már nem a szerelem a nagy téma — pedig van és lesz is mindenkor! —, hanem az arról leválasztott és önállósult szexualitás. Sokszor a két fogalom összecserélődik, de jóval inkább az egyoldalúság, az egybemosódás jellemző. Mintha a puszta szex pótolhatná a szerelmet, vagy egyet jelentene vele; holott pont fordítva igaz, a valódi szerelemmel jár együtt. A negatív irányú változás akkor is veszélyes lenne, ha a szexuális életet élők korhatára nem szállt volna le eddig elképzelhetetlenül alacsonyra. Ha csak a felnőttek szexdilemmája adná a sok kérdést, végtére az ő korukhoz illő probléma, és természetesen a testileg-lelkileg érett fiataloké. Hiszen képmutatás azt tagadni, hogy a szerelemben , nem adódhat szexuális konfliktus is, ami házasságot, együttélést egyaránt tönkretehet, vagy legalábbis zavart okoz. És tenni kell róla. Ebben, mint kérdésben, semmi különös nincs, a normális világhoz tartozik. Kulturált megoldása is. Más eset azonban a kié- gettség, a mindent szexbe fojtás, mert ez már a társadalmat kezdi, ki, ha nagy méreteket ölt, s ennek a veszélye nem képzelt, -hanem létező, ugyanis ez a „felnőttbetegség” ragályos, s terjedése ellen sehol a világon nem találták meg a hatásos ellenszert. Ezért volt idejük a fiataloknak és a még szinte gyerekeknek is mintát venni az idősebbektől. Kinek otthon, kinek másutt, majd később egymás közül. így az út a vertikálisból horizontális irányt vett. S míg az utóbbi évtizedben a középiskolás lányok problémája volt a lefeküdjek-e vagy sem, ma már ezt a kérdést a náluk fiatalabbak is kezdik feszegetni. Persze csak egyesek, de az is éppen elég nagy baj, mert az egyes sohasem egyet jelent, hanem többet, ha sokat még nem is. * * * Az orvosi és szerkesztői üzenetek tükröt tartanak elénk, s a benne látható kép konzekvencia levonására ösztönöz, különösen, ha egyre szaporodnak az egyfajta jelenségek. Erről volt szó — általánosságban — idáig, most nézzünk meg egyet konkrétan. Érdemes, mert több szempontból tanulságos a falusi kislány tanácskérése és az arra küldött szerkesztői üzenet. Jó egy hónapja jelent meg a legnagyobb példányszámú hetilapban. „Tatarozzák nálunk a művelődési otthont. Én a hetedikes vizsgám után egy ideig Pesten voltam keresztanyáméknál, azután nagymamámnál nyaralok a Velencei tónál. Míg itthon vagyok, kijárok segíteni a művelődési otthonhoz. Tanítanak vakolni, de többnyire csak ide-oda küldözgetnek. Anyu nem nagyon szereti, hogy odajárok, pedig nincs igaza. A kőművesbrigád nem is iszik annyira, nem is beszélnek csúnyán, inkább vidámak. Hozzám mind nagyon kedves. Engem azonban csak a Csaba érdekel, ő 18 éves. Bandi bácsi a vezető, komoly családapa, 38 esztendős, rém rendes, megérti a fiatalokat. Sokszor elküld bennünket valamiért, hogy egy kicsit együtt lehessünk, és nem szól, ha elmaradunk. Jutalmul csak egy puszit kér. Huncutságból többször megpróbálta, hogy szájon csókoljon, de Csaba is ott volt és nevetett, hogy ez csak tréfa. Csaba állandóan le akar , velem feküdni, azt mondja, ha megnövök, úgyis elvesz. Ha nem bizonyítom be, hogy szeretem, máshoz pártol. Nem akarom őt elveszíteni, de nagyon félek a szüleimtől. Tessék tanácsot adni.” „Nem ajánlom, hogy 14 évesen kalandokba bocsátkozz. Az a jóságos Bandi bácsi gavallérosan elengedi a munkását veled, a munkaidőt ugye, nem ő fizeti. A Csabának tett szívességért, viszont (mint rendes családapa), nálad szeretne fizetséget behajtani. Csaba nevet, ha a főnöke veled próbálkozik, bár állítólag szeret téged. De hát Bandi bácsi „elnéző” magatartásáért ő is elnézéssel tartozik. Szeretnélek kiábrándítani; ha a tagok közül egyik sem részeges vagy káromkodós, azért még nem tanácsolom neked, hogy az egész brigáddal ud- varoltass magadnak. Itt mind csak azt nézi, hogyan használja ki, akit lehet. Lelkiismeretlenek a munkában és lelkiismeretlenek veled. Ha erre módot adsz nekik, majd osztozkodnak rajtad. Nem a; szüléidtől kell félned, hanem attól, hogy bajba kerülsz, pedig kár volna érted. Hagyd abba ezt a kockázatos játékot. Utazz a legsürgősebben nyaralni a nagyihoz.” * * * Mindig más frissen olvasni valamit, mint akár rövid távról visszaemlékezni rá. Az idő az akkor hirtelen támadt gondolatokat és az érzett izgalmat tompítja. A dolgok élességéből inkább csak azok hangulata marad meg, még ha az olvasmányunk nem is írásmű, hanem mindennapi reagálás a felvetett aktuális problémára. Egy ilyen kiemelés, mint a fenti újraolvasása a szó szerinti szövegnek — a naiv hangú, őszinte gyereklevél halk, de mégis kiáltó segélykérése, s az arra adott pattogó stílusú utasításszerű válasz, amelyből inkább a felnőtt ért, mint egy gyereklány —, még a recenzensnek emiatt került ide, hanem is felkavaró élmény. De nem hogy az olvasók is érezzék, a cikkben felvett gondolatok mellett az élet szomorú valóságát. És mindnyájunk felelősségét. Vass Márta Csuta György: Téli álom Abu al Kaszim as-Sabbi: (Tunisz) Részegség Szerelemnek a mámora részegítőbb bornál s a tavasz a mi bormerítönk. Merítsd a borát, csodamód szeretem, soha még szebb lányt nerri szült a világegyetem. Korsó ez az éj, nincs mámorítóbb, tele van, csupa tűzzel árad a hold.' Merítsd a borát, e drága nedűt, törd össze a bút, űzd a keserűt. Sziklán nevetünk, ölelünk ködöket, nem esünk mi le róla, lehet meredek. És megmaradunk. Megvéd természét-anyánk. Az éjszaka hűse vigyáz mireánk, s tavasz meg a hold, hullám süketen, s virrasztva madár szerelmetesen. Részeg szerelem bódit, megitat, perzsel, sebesít és kínokat ad. Elengedi s újra elkapja szívünk, csalogat s hurkot vet újra nekünk. Carlos Pellicer: (Mexikó) Kívánságok Mért adtál nekem, trópus, színteli kezeket? Amit csak megérintek, nap tölti meg. Más tájon majd, ha jön a szelíd este, zörgetem színtjátszó üvegemet. Csupa hang és szín legalább egy percre ne legyek. Legalább csak egy percre változtasd meg szívem éghajlatát. Elhagyatottság félárnyékát igyam, a csendben magányos erkélyen hajoljak át, finom hajtású köpenybe burkolózzam, szórjam magam szét gyöngéd áhítat partján, sima hajat édesen simogassak, leheletfinom tollal álmomat leírván. A napnak szárnysegédje csak percig ne legyek! Mért adtál nekem, trópus, színteli kezeket? Szokolay Károly fordításai Csuta György: Csendélet Képeink Csuta György amatőr festőművész alkotásai. Békésen él, ott dolgozik, ott fest. Eddig harmincnyolc kiállításon szerepelt, legutóbb például a Békés megyei amatőr képzőművészek gyulai bemutatkozásán. Nyaranta alkotótáborokba jár, a békésin rendszeresen részt vesz. Kötődése és szenvedélye a békési táj, a Körösök, a vizek vidéke. / Vajnai László: Számadás Volt, két-szárnyas ablakom. Nem égnyi. Igyekeztem rajta, kinézni. Volt egy ajtóm, szűk, résnyi. Megpróbáltam rajta kilépni. Volt, földem, egy tenyérnyi. Vers-kalászom rajta kevésnyi. Volt, mesés gazdaságom ... Volt. — Mint folt hátán a t folt.
