Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
NÉPÚJSÁG 1981. augusztus 20., csütörtök o SZÜLŐFÖLDÜNK Legnagyobb villamosenergia-forrásunk: a szászhalombattai Duna- menti Hőerőmű Hz élet háza Higgyék el, semmi túlzás nincs abban, hogy a budai Vár egyik nagyon szép, történelmi környezetéhez harmonikusan illeszkedő modern épületét az élet házának nevezem. E csupa üveg, műtő tisztaságú épületben folyó mindennapi munka nélkül egyszerűen megbénulna az élet Magyarországon: leállnának a gyárak, tízezerszámra pusztulnának az állatok, nem nyomhatnának újságokat, nem működne a televízió, s minden városban, falun, tanyán csak a hold világítana éjszakánként. Pedig ebben az épületben nem termelnek semmit, „csupán” országos szinten megtervezik, irányítják, és szinte percenként ellenőrzik a hazai villamos- energia-termelést (figyelembe- véve a Szovjetunióból érkező importáramot), válamint arra ügyelnek, hogy a termelés és a fogyasztás minden pillanatban egyensúlyban legyen. Mivel a villamos energiát nem lehet tárolni, ez rendkívül bonyolult, nagyfokú szervezettséget igénylő, minden változásra érzékenyen és azonnal reagáló műveletsort, illetve cselekvőkészséget feltételez. A munkát az is nehezíti, hogy az egyensúlyt nemzetközi méretekben kell fenntartani. A Magyar Villamos Művek Tröszt Országos Villamos Teherelosztója része a KGST-or- szágok villamosenergia-rend- szerének. Nemzetközi szerepe és jelentősége a méreteinél jóval nagyobb, hiszen a határokat átszelő nagyfeszültségű távvezetékek hazánkat a Szovjetunión kívül Csehszlovákiával és Romániával, valamint rajtuk keresztül valamennyi KGST-országgal összekötik. A szoros együttműködés párhuzamos üzemmódot jelent, így például, ha a budai Várban hibásan dirigálnak egy Albertir- sán elvégzendő műveletet, az a 750 kilovoltos távvezeték másik végpontján, Vinyicán okozhatna óriási kárt. A magyar villamos energiai' rendszer egyensúlyát ráadásul nem bármilyen módon, és bármilyen áron kell fenntartani, hanem a lehető leggazdaságosabban és a lehető legnagyobb biztonsággal. A feladat sokrétűségére utal, hogy a két követelmény esetenként ellentmondhat egymásnak, mert a túlzott gazdaságosság a biztonság rovására mehet, míg a túlzott biztonságra való törekvés gazdaságtalan lehet. Az Országos Villamos Teherelosztóban nemcsak megtervezik a Dunamenti Hőerőmű, a Gagarin Hőerőmű, a Tiszai Hőerőmű, továbbá valamennyi körzeti erőmüvünk és két vízierőművünk évi, havi, heti, napi termelését, hanem a különféle műszerek és a váltóműszakos diszpécserszolgálat révén éjjelnappal figyelik a rendszert, hogy mindig az adott helyzethez igazodva adhassanak módosítási utasításokat. A program szerint automatikusan dirigáló számító- gépes folyamatirányítás segíti a diszpécser munkáját is annyiban, hogy a normál állapottól való eltérést azonnal jelzi, s a diszpécser — a bármikor képernyőre hívható adatok ismeretében — optimális parancsot adhat az egyes erőművek esetenkénti terhelési változtatására. Ebből adódik, hogy a diszpécsernek a mindenkori beavatkozásra való készenlét miatt állandó stresszhatást kell elviselnie, és óriási a felelőssége is, mert a legkisebb váratlan esemény láncreakciószerűen terjedhet tovább, s ha nem avatkozik azonnal közbe, nagyon rövid idő múlva már a legnagyobb üzemzavar közepén találja magát. Váratlan esemény sok minden adódhat: időszakos teljesítménykiesés valamely erőműben, az időjárás miatti alaphálózati zavar, vagy éppen, ha a fűtésszezon előtt hirtelen csökken a hőmérséklet, a villamosenergia-fogyasz- tás ugrásszerűen növekedik. Érdekesség, hogy az Országos Villamos Teherelosztóban rögzített adatok szerint az utóbbi időben jobban takarékoskodunk a villamos energiával, mert a fogyasztás növekedésének üteme a megszokott évi 7—8 százalékról 3,5—4 százalékra csökkent. A. G. A számítógépek légkondicionált terme, ahová csak papucsban lehet belépni, s ahol rágyújtani sem szabad, mert a hőérzékelő vészjelzők azonnal riasztják a tűzoltókat Az intézmény szíve, a műtő tisztaságú vezérlőterem Az Országos Villamos Teherelosztó csupa üveg épülete harmonikusan illeszkedik a történelmi környezetbe Estefelé mindenütt kigyulladnak a fények. A villamos energia olyan számunkra, mint a levegő, csak éppen emberek termelik és gazdálkodnak vele — valamennyiünknek (Fotó’ MTI — KS) Nemzet és állam Az azonos nyelvet használók, közös ősöktől származók, hasonló anyagi és szellemi kultúrával rendelkezők összességét kifejező etnikum (nemzetiség) lényegében véve egy idős az emberiséggel. A kisebb vagy nagyobb területek társadalmát megszervező, a békés munka, vagy a külső hódítás szolgálatába állító állam több ezer éve létező kategória. Az etnikumot gazdasági, politikai és kulturális közösséggé nyilvánító és fokozatosan azzá is formáló nemzet alig kétszáz éves fogalom, az uralkodóvá váló kapitalista termelési mód, a megszülető polgári társadalmak szülötte. Az állam alapja korábban az urlakodó (vagy az uralkodó csoport) által hódítás, örökség, házasság stb. révén szerzett terület volt, így ennek népessége igen sok esetben vegyes, tarka képet mutatott. A hosszú időn át fönnálló állami képződményekben (pl. a római birodalomban, de említhetnénk a középkori Magyarországot is) minden kényszer nélkül, tendenciaként érvényesült a nyelvi és etnikai egységesülés, de ez odáig sosem jutott, hogy igazán egynyelvű államok jöttek volna létre. Magyarországon és általában fiele t-Közép-Európában az ismert történelmi okok (tatár, majd török támadás, az ezekkel szemben, illetve ezek következtében létrejövő sok nemzetiségű birodalmak, végül a nagyarányú telepítések) következtében a történelmileg kialakult egységekben, tartományokban etnikailag meglehetősen sokszínű, nemcsak egymás mellett, de egymással keverten élő lakosság alakult ki, Nyugat-Európa államaitól ezen a téren is különbözve. A XIX. századba, a „nemzeti ébredés” korszakába érkezve, térségünk valamennyi népének vezető rétege célul tűzte ki az állami és az etnikai határok összhangba hozatalát, a kapitalista fejlődés számára a legkedvezőbb keretet ígérő nemzeti állam megteremtését. Ennek érdekében a középkorban csak a társadalom (sok esetben több etnikumból összetevődő) felső rétegét jelölő náció, nemzet fogalmát kiterjesztették az uralkodó osztályokkal azonos nyelvet beszélő népi tömegekre, hogy ezeket megnyerjék a közösként meghirdetett nemzeti célokért folytatott küzdelemhez. Ebből fakadt azután a más nyelven beszélők asz- szimilációjának az igénye, ennek elmaradása, vagy visszautasítása esetén pedig az „idegenek” kirekesztése nemcsak az új nemzetfogalomból, de az államalkotók köréből is. Magyarországon a cél nem a kirekesztés, hanem a befogadás volt, de az egyenlő jogok biztosítása 1848-ban, majd az 1868-as nemzetiségi törvényben nem változtatott azon a tényen, hogy a nemzet és az állafn személyi tartalma igen mesz- sze került egymástól, illetve a kettő egysége (az egységes magyar politikai nemzet) fikció, vágyálom maradt. Kelet-Közép-Európában a múlt században történtek ugyan próbálkozások az állam és a nemzet fedésbe hozatalára (forradalmakkal, autonómiákkal, föderációkkal), de a demokratikus kísérletek kudarca után a határok újrarajzolására csak felülről, az I. világháború győztesei által megrendezett párizsi békekonferencia diktált békeszerződéseiben került sor. A létrehozott polgári berendezkedésű „nemzeti államok” lakossága 20— 30 százalékban, helyenként még nagyobb arányban kisebbségekből állt, akiknek a helyzete országonként igen különböző volt, de diszkriminációmentesnek sehol sem volt nevezhető. A kisebbségek szerződésben biztosított nemzetközi jogi védelme ellenére mindenütt megindult a nemzet és az állam összhangját akadályozó kisebbségek felszámolásának a folyamata, általában a bot és a mézesmadzag politikájának váltogatásával, meg a statisztikák manipulálásával. Magyarország helyzete annyiban volt sajátságos, hogy Trianon után itt 10 százalék volt a nemzeti kisebbségek aránya, viszont minden harmadik magyar más ország állampolgárává vált, kisebbségi sorsra jutott. Így 1920 után számunkra ismét távol került egymástól az állam és a nemzet, de most fordítva, a magyar állam lakossága jóval elmaradt a magyar nemzet lélekszámútól. A II. világháború után a szocialista gazdasági és politikai viszonyok kialakulása új távlatokat nyitott, lehetőséget kínált a nemzeti ellentétek gyors kiküszöbölésére, a nemzeti kisebbségek helyzetének gyökeres megváltoztatására. A személyi kultuszt kísérő törvénytelenségek és torzulások azonban korlátozták az elvi lehetőség megvalósulását, s a kérdések megoldása egyébként is nehezebbnek bizonyult a vártnál. Minthogy a történelmileg kialakult nemzeti kisebbségek a szocializmusban sem tűnnek el, magától értetődik, hogy meg kell adni számukra a lehetőséget saját kultúrájuk, hagyományaik ápolására és fejlesztésére. A Magyar Népköztársaság alkotmánya — de a többi szocialista országé is — ezt biztosítja, így jövőjüket garantálja. Hazánkban a nem magyar nemzetiségek aránya ma 5 százalék körül van, s a velük szemben követett politika a gyakorlatban is biztosítja az elv. a deklarált jogok érvényesülését. Történelmi és kulturális értékeiket megőrző politikánkkal elősegítjük, hogy nemzetiségeink hidat képezzenek a magyarság és a szomszédos népek között. E hídszerep természetesen nem korlátozódik a hazai nemzetiségekre, ugyanezt a szerepet kell betölteniük a szomszédos államokban élő magyar kisebbségeknek is. Beszédünket, de talán gondolkodásunkat is túlságosan gúzsba köti a meggyökerezett szóhasználat, amely azonosítja az állam- polgárságot a nemzetiséggel, és nem veszi észre, hogy az Egyesült Nemzetek tagságát államok. és nem nemzetek alkotják. Államunk az itt élő magyarok és a mintegy félmillió nemzetiségi kisebbség közös állama, ugyanúgy, ahogy a szomszéd országokban a névadó nemzet és a többi nemzetiség, köztük az ott élő magyarok közösen alkotják az államot. A nemzetnek viszont nem részei a saját államban élő nemzeti kisebbségek, de részei a más államokban élő, az adott nemzettel azonos nyelvet beszélő, jórészt azonos kultúrájú és történelmi tudatú nemzetiségek. Jeszenszky Géza
