Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

1981. augusztus 20,, csütörtök NÉPÚJSÁG a Az erősítés defekt miatt elveszett. Anklami dallamok Mezőberényben A Békéscsabáról jövő me­netrend szerinti autóbusz hirtelen fékez, dudál. Majd lassan elindul, s maga mel­lett elhagy néhány fehér, utánfutós, DDR-es személy- gépkocsit, no meg egy piros Ikaruszt, kíváncsian kite­kingető utasaival. Hát igen, nehéz ügy par­kolni Mezőberényben, a köz­ségi tanács száz évnél is idősebb épülete mellett. A vendégségbe érkezők izgal­mánál a vendégfogadó hely­belieké még tán nagyobb a mai hétfő délutánon: aztán lassan beáll a busz és ki­szállnak az NDK-ból jött vendégek... A szertartásos kézfogások után népes és feltűnően fiatal csapat lép­ked a műmárvány tanács­házi lépcsőkön a nagyterem­be ... * * * Zolnai László, a mezőbe- rényi pártbizottság titkára kerekbe fogalmazott monda­tokat nyújt át a vihar előtti hőségben, az utazástól igen­csak elpilledt vendégeknek. A tolmács hűen és a helyi sajátosságokat is megma- gyarázóan fordít. A város környéki nagyközség tizen­kétezer lakosának minden­napjairól, sok száz esztendős történelméről, a magyar, a német és a szlovák nemze­tiségű herényiek építő-alko­tó munkájáról. És a szép, biztató tervekről is, amelye­ket talán a község lakói is most hallanak először: hogy befejezés előtt áll az ezer négyzetméteres, a városok­nak is irigylésre méltó tor­nacsarnok építése, hogy a Zsúfolt a herényi program is. Is, hiszen a délelőttöt Gyulán, zömében városné­zéssel töltötték a vendégek. És most este hat óra tájt van. De hát menni kell... Irány a vasipari szövetkezet, üzemlátogatás. A jókedély az uralkodó. Vidámak, és na- gyon-nagyon szimpatikusak a vendégek. Az együttes ve­zetője közben megjegyzi né­mi önszemrehányásként: de- fektje volt annak az autó­nak, amely a csoport hang­erősítő berendezéseit szállí­totta, így az Csehszlovákiá­ban ragadt... Semmi ok az aggodalomra: hasonló, illet­ve azonos márkájú van itt is, a művelődési házban. * * * Nyolc órára hirdették meg a nyolcvanperces időtarta­mú (íme, német pontosság!) műsort. Az előadás meg­kezdése előtt percekkel moccanásnyi hely sincsen a pár éve avatott, szép és tá­gas mezőberényi művelődési központ nagytermében. A pótszékek megteltek, a ház néhány alkalmazottjának már csak a faltámasztás jut..-. Köszöntő, ismertető. Meg­tudjuk, hogy a 180 tagú együttesnek szavalóköre is van a most bemutatkozó artistastúdión, tánccso.porton, zenekaron és énekegyüttesen kívül. Egy-egy fellépésen 80 —100 tagjuk lép színpad­ra... A fenntartójuk a helybeli szövetkezeti szak­munkásképző iskola, a ta­gok zöme ott tanul. Eleddig hét állami kitüntetést érde­meltek ki munkájukkal... frit 2= Őlcuter-- £,nseml>lm 214 ANKLAM Pasewalktr AV.ee 90 a Telejon SS 72/55 75 Ensembleletter Hant-fürgén Kruse Telefon 57 26 Nálunk talán szokatlan, de NDK-ban természetes: névje­gye van az együttesnek, minden fontos adattal, az elenged­hetetlenül szükséges emblémával. Íme, a.z anklamiaké most kezdődött ötéves terv­ciklusban egészségügyi köz­pont építését tervezik, és felújítják a három általános iskolát, a gimnáziumot... Majd Petőfi Sándor herényi kapcsolatairól esik szó. A kényelmes, piros fotelokban ülő német fiatalok közül többen akaratlanul is bólin­tanak. Hiszen Petőfi a ma­gyar irodalom világhírű alakja... De már új az, hogy ezen a helyen állt Or- lai-Petrich Soma festőmű­vész háza, aki a költő roko­na és barátja volt, hogy ép­pen 132 évvel és egy hónap­pal ezelőtt innen indult az egyetemes líra egyik legna­gyobb alakja Bem seregébe, a szabadságharc katonájá­nak ... „A Keleti-tenger partjáról, az anklami járás azonos ne­vű székhelyéről, az innen ezerötszáz kilométerre levő, NDK-beli, húszezer lakosú Anklamból érkeztünk” — kezdi egy szuszra válaszbe­szédét a testes és középko­rú, igen jó humorú és kedé­lyes Hans-Jürgen Kruse, a vendégegyüttes művészeti vezetője. Bemutatja a cso­portot, az egész amatőr együttes jelenlevő egyhar- madát. Táncosokat, zenésze­ket, énekeseket, artistákat... Akikkel ma este a mezőbe- rényiek a művelődési ház­ban találkozni fognak. A Fritz Reuter elnevezé­sű — magyar megfelelőbe áttéve — esztrádegyüttes szakmunkás, gimnáziumi ta* nuló és dolgozó fiatal tag­jai jó étvággyal látnak hoz­zá a szívesen szervírozott herényi uzsonnának, s mi tagadás: némi fintorokkal' kísérve adóznak a magyar ízeknek, zamatoknak... De jólesik, ízlik, nem vitás... És jönnek a műsorszámok. Éneklő (a hazai jó táncda­lok stílusában) fiatalok, majd zsonglőrködő fiúpáros, az­tán táncosok csodaszép nép­viseletben, népdalokat elő­adó pár, hangszerszólisták, gumiszőnyegen fantasztikus dolgokat bemutató kislá­nyok és tizenéves srácok... * * * Igen, így kell nagyszerű dolgokat nagyon egyszerűen előadni! Hogy az alig har- minckettednyi késés is funk­ciót kap, értelmet, és ezáltal az egész valami nehezen megfogalmazható természe­tességet, bájt. Az NDK-beli amatőr művészeti csoport minden produkciója mentes volt attól a „csináltságtól”, általában felesleges és za­varó műviségtől, amely egy­re inkább jellemzőjévé lesz a magyarországi, sokszor csak önmutogató szándék­kal fellépő táncegyüttesek­nek, csoportoknak. S még egy „különlegesség”, ami így igazi és hű: a tánc és ének­számok — éppen sok száz éves eredeti hangulatát fel­elevenítve, bizonyos'* epikus, elbeszélő tartalommal telí­tett. Az idegen, s nem sokak által beszélt nyelv akadá­lya leomlik, a nézőtéren mindannyian érezzük és tudjuk, miről mesélnek az anklami dallamok, táncok, mozdulatok... * * * Vége az előadásnak. A táncosok, énekesek, zenészek, artisták „civilbe”, azaz far­merba, trikóba öltöznek. Kint hideg északi szél fúj, kitörőben a vihar... Indul­nak vacsorázni. Egy szép és emlékezetes, békés fellépés csodás emlékével. Akárcsak mi. a közönség tagjai, haza, otthonainkba... Nemesi László A szélsőségek művészete Képzőművészeti kiállítások Gyulán Valami tetten nem érhető származású kupolát bocsát azonnal, a belépés pillanatá­ban a nézőre az a kiállítás, amely a gyulai művelődési központ földszinti előterében szeptember 11-ig várja láto­gatóit, ha úgy tetszik: ál­dozatait. És valami meg nem magyarázható oknál fogva jó itt áldozatnak lenni. A XIII. nyári művésztelep vendégei­nek vázlataiból — feltehető­en — a legjobbakat gyűjtöt­ték csokorra a rendezők, és tárták a művészeti élményre vágyó helybeli és turistaként idelátogató közönség elé. Aki az elmúlt művésztele­pek történéseit, záró kiállí­tásait is figyelemmel kísér­te, azonnal a szemébe ötlik egy igen jelentősnek minő­sülő változás: polarizálódott az alkotók művészete, forma­nyelve. Igaz, szélsőségesen. Azt hiszem, senki nem vál­lalná most a kádi szerepét; honnan és hová nyúlik a szélső határ. Hiszen egyszer jelen van a napjaink képző- és elsősorban festőművésze­tére iellemző „napi” realiz­mus, ha még vázlatosan, de mégis kibomló stílusiránya, s jelen van a modellfesté- szeí”-nek, avagy „szür-szür- realizmus”-nak, avagy „neo- naturalizmus”-nak nevezhe­tő stíluság. Igen, ez utóbbi szorul magyarázatra. Nem minősítés gyanánt, hanem mert a hazai és ezen belül is a Gyulára látogató közönség számára talán még nemany- nyira ismert a természet és hétköznapi környezet fény- képszerű megjelenítésének külföldön már évek óta dívó formája. Formai, hiszen a tartalom kifejezésének szán­déka azonos, sőt néha tán intenzivebb is, mint a „na­pi” realizmus alkotóinak ké­pein, alkotásain. A szándék: ez a kulcsszó. Itt a szándék: még az utolsó, a legeslegutolsó pil­lanatban rögzíteni és meg­örökíteni valamit, ami a kö­vetkezőkben végleg elveszik. Legyen ez a dicső múlt egy- egy képviselőjének arcmása, legyen ez egy mozdulat X. Y. modell részéről, legyen ez a tegnap rekvizitumainak ki­rakata. És folytathatnék a végtelennek tűnő sort... S mivel több, másabb, ha úgy tetszik: nemesebb mind­ez, mint a technika eszközé­nek rajza, a fénykép? Mert g fentebb említett megoldás egy olyan, a technika eszkö­zével nem kivitelezhető in­tuícióval, az alkotói tehetség morzsákból összerótt építő erejével telítődik, ami úgy- ahogy hitelessé emeli a ké­pet, a festményt, az alkotást. Ugyanis óhatatlanul az alko­tó által fontosnak ítélt ke­rül a vászonra, fogalmazódik a terrakottába, s o kevésbé fontos, a lényegtelen, a nem jellemző marad el, felejtődik ki. Pofon egyszerű: mond­hatnék. Csak hát ez a forma, ez a stílus ebben a megol­dásban is még több elkötele­zettséget, még pontosabb mérlegelést kíván, mint ál­talában. Nehéz lenne most felsorol­ni mind a harminckét rész­vevő és kiállító nevét, alko­tásainak listáját, azok érté­kelését is nyújtva. De mégis, egynéhányat. Ezen „modell- festészet” képviselője a há­zigazda városban élő-dolgozó Székelyhídi Attila kiállított akvarellvázlatainak sorozata. Arcok és tájrészletek, felna­gyított (ha nem is méreté­ben, de jelentőségében min­denképpen!) arcrészlet és le­vélforma, táj és mozdulat, szépség és tisztaság: ez su- gárzódik és tartalmasul váz­latain, amelyeket talán csak a meghatározás (!) határol el a késztől. De ugyanez mondható el Szakáll Ágnes, Bertalan Katalin, Kaposvári György, Balogh Gyula, Ma­rosvári György leginkább belsőket ábrázoló, és többé- kevésbé „elkészült” vázlatai Egy példa a XIII. gyulai nyári művésztelep kiállításá­nak „szélsőségeire”. Szekér Ferenc gipszmodellje egy va­lódi székbe ültetve... kapcsán is. És a másik „véglet”? Nos, őket — bi­zonyos, a művésztelepekre jellemzően adott stílusbeli átfedések ellenére is — Sajó Imre, Miskolczi Gabriella, Erdélyi Hajnal, Lukács Ist­ván, Szőke Sándor, Szabó Éva, Erdei Gábor képviseli, de igazi ellenpontként talán Salamon György akvarelljei. A névsor hiányos, és nem is minősítő szándékú. A váz­lat alatt nemcsak olaj- és vízfestés, ceruza- és színes grafitrajz értendő, hanem kisplasztikái tanulmány, „al­kotáscsíra” is. E polarizáló­dás ellenére mégis — bár bátortalan hangon!... — az is megállapítható, hogy erje­désben, újabb stílus, és for­mai megoldások irányába ka­csingatón alakulhat még a gyulai nyári művésztelep. Azt hiszem, ebben (is) van létjogosultsága, elkötelezett­sége. * * * Ismét bátortalan a hang: kicsit hajánál fogva előrán- gatQttnak érződik a gyulai Erkel Múzeum „Vizuális Kollégiuma”. Aminek ez idénybeli utolsó előttinek tervezett kiállítását szintén szeptember közepéig a vár három szűk termében tekint­hetik meg az érdeklődők — fura módon: művilágítás mellett! Pedig a most sze­replő Ejás Kovács József impresszionista ihletésű olaj­képei nagyon-nagyon igé­nyelnék a természetes meg­világítást. Sőt: mintha a vár ezen termei nem lennének alkalmasak a képzőművésze­ti tárlatokra... A közelebbi címmegjelölé­seket szándékosan mellőző képek csodás, élő pasztell­színeikkel vonzzák a néző tekintetét. Absztraktoknak is tűnhetnek, de az alkotó ké­pei többek és közelebbiek ennél. Közelebbiek a hétköz­napok hangulatait, mindany- nyiunk életérzéseit ecsettel, ... és Bukrán Edit „napi realista” kisplasztikája Fotó: Fazekas László spaknival vászonra-falapra varázsló tehetségéből fogan­taivá. Levegős festészet ez. A hangulatfestészet szép, ér­tékesnek ítélhető darabja mind a tizennyolc kiállított mű. Kár, hogy ide, és nem méltóbb helyre került. (nemesi) HANGSZÓRÓ B.N.E.-nek igaza van Gyorsan fel kell oldanom a cím „titkosírását”: a B.N. E. Bajor Nagy Ernőt jelent, kortárs zsurnalisztikánk ne­ves személyiségét. Vele be­szélgetett a rádió „Fehéren- feketén” című, Boros János szerkesztette folyóirata hét­főn este kilenc órakor. Valamit a folyóiratról. Ez­úttal három témát boncol­gattak, az egyikben Bajor Nagy Ernőtől tudakolta Fri- derikúsz Sándor, Hogyan ér­zi magát? Aztán egy kerüle­tében „rettegett” pesti adó­ügyi szakemberrel beszélget­tek, majd örökzöld téma, a „Mi lesz veled, vasút?” ke­rült terítékre. Hogy most csak a Bajor Nagy Ernővel készített csevegést járjuk kö­rül, legyen oka annyi: „min­den szentnek maga felé haj­lik a keze”. Egyszerűbben: ha már újságíró nyilatko­zott, illő, ha vele foglalko­zunk. És ha már olyan fe­lelősségtudattal és rengeteg okos, mai dolgot felemlítve, akkor pedig kötelesség oda­figyelni rá, hozzátenni a hallgató érzéseit, véleményét. Számos kérdés állítatta „sarokba” az újságírót, B. N. E.-t, becsületére és tehetsé­gére legyen mondva: állta a sarat. A legrázósabb kérdés­re is volt „rázós” válasza, egyszóval nem sikerült za­varba hozni őt. Legyen szabad ezúttal ezek közül válogatni. Például ar­ra, hogy mi bosszantja Ba­jor Nagy Ernőt, kitűnően megfelelt: „Az, hogy gyak­ran elintézhetetlenek az el­intézhető ügyek, mert hiva­talokban, tanácsnál, minisz­tériumokban olyan emberek is ülnek, akik nem tudnak azonosulni a társadalmi mé­retű felelősséggel.” Más: „Tanfolyamokon és egyebütt megtanultunk egy sor idéze­tet a kritikáról és az önkri­tikáról. De erre eszünk ágá­ban sincs gondolni.” Harma­diknak: „Sok fiatal olyasmi­vel tölti az idejét, melynek semmi köze az életre való felkészüléshez.” Ha még több Bajor Nagy Emő-mondást felsorolnék, valóságos szentenciagyűjte­mény kerekedne belőle, meg­fordítva: ebben a húszperces csevegésben annyi lényegbe vágó dolog hangzott el, me­lyek nem egy, hanem jóval több „misét” érdemelnének, egyszerűen a jövőnk érdeké­ben. Nyilatkozó kollégánk távol tartotta magát attól, hogy egy pillanatra is túlságosan okosnak tartsák, végezetül meg is jegyezte: „A fejlő­dést a lehetőségeinkhez kell mérni, ha ezt tesszük, ak- kor mindig van szemre-' hánynivaló önmagunknak." Érzem, hogy ez a jegyzet­terjedelem roppant kevés volt ahhoz, hogy többet ad­jon az emlékeztetőnél: mi­ről csevegett egy újságíró egy másikkal a rádió ..Fehé- ren-feketén” című folyóira­tában. Arra azonban nyilván elég, hogy egy hónap múl­va., amikor a „Fehéren-fe- ketén” újból jelentkezik, töb­ben kapcsolják be a készü­léküket. Érdemes lesz! (Sass) Megnyílt a megyei munkásfilmnapok eseménysorozata Szerdán, tegnap délben Rideg Gábor, a Művészet című fo­lyóirat főszerkesztője nyitotta meg Békéscsabán, a Kner Nyomda földszinti kultúrtermében a VI. békéscsabai alkal­mazott grafikai művésztelep hagyományos zárókiállitását. A több mint félszáz, zömében a közeljövőben kivitelezésre és az „utcára” kerülő embléma, plakát és csomagolóanyag tár­latát augusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Ké­pünkön: a kiállítás egy részlete Potó. Fazekas László Tegnap, szerdán délelőtt Végh Andornak, a Békés megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójának .köszöntő sza­vai után Vámos László, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője ünnepélyes keretek között megnyitotta a III. Békés me­gyei munkásfilmnapok szep­tember végéig tartó ese­ménysorozatát, illetve annak nyitórendezvényét, a felsza­badulás utáni magyar film­művészet munkás témájú filmjeinek fotó- és plakátki­állítását. A békéscsabai Kossuth té­ren megtartott ünnepségen a megyei tanácsi osztályvezető beszédében először a szocia­lista kulturális forradalom éveinek harcát, az elért ered­ményeket elemezte különös tekintettel a filmművészet átalakulására, a munkásté­májú műalkotások tudatfor­máló hatására. Majd szólt a munkásfilmnapok, a magyar filmalkotások sikereiről, a most kezdődő harmadik Bé­kés megyei rendezvénysoro­zat programjáról. Kilenc te­lepülésen 37 játszási napon négy új filmet láthatnak ked­vezményes bérleteket váltva az ipari és mezőgazdasági szocialista brigádok, az üze­mek és vállalatok dolgozói, a közönség. A munkásfilm­napok programját lapunkban már korábban ismertettük. N. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents