Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
1981. augusztus 2., vasárnap Három új szobor Békéscsabán Három új szoborral gazdagodott Békéscsaba a napokban. Nem volt ünnepség, nem volt szoborleleplezés. Csak úgy egyszerűen minden dobverés nélkül felállították. így is lehet, s így is célt ér: gyönyörködtet, gazdagít, környezetünk kulturáltságát teszi tartalmasabbá. Az író nőalak Borsos Miklós szobrászművész alkotása, és most már a szoborsétányt gazdagítja. A másik kettő a városi tanács udvarán került elhelyezésre. Mindkettő — a Búzavető és az Asszony kenyérrel — Kiss Nagy András alkotása. Fotó: Váradi Zoltán „Életköszöntő” Most csend van a gyulai egészségügyi szakközépiskola lánykollégiumában. Bárnép- telennek látszik a hosszú, üvegezett folyosó, sok min* den árulkodik arról, hogy nyáron sem lakatlan az épület. Benyitunk a legközelebbi ajtón. Aprócska helyiség- ba kerülünk, ahonnan három szoba is nyílik. Míg tétovázunk, hogy merre induljunk, ősz férfi lép be. Ahogy megpillant bennünket, kedvesen elmosolyodik, és a kezét nyújtja. — Tóth Tibor — mutatkozik be. Már tudjuk, hogy ő a nyári művésztelep vezetője, sőt. egyik kezdeményezője. Társalgásunk — stílusosan — a kollégiumi társalgóban zajlik le. Kicsit rideg ez a félhomályos, sötét bútorokkal berendezett helyiség, bár itt-ott látni az otthonosságra törekvés nem túl sikeres nyomait. A környezet hatását azonban hamarosan közömbösíti az egyre érdekesebbé váló beszélgetés. A kezdetektől indulunk. * * * — Mohács adott először otthont ennek a tábornak, aztán átköltöztünk Gyulára — meséli Tóth Tibor. — Személyes kapcsolat köt Békés megyéhez, többek között ezért kezdtem el itt a puha- tolódzást — vallja be. — Gyula megtetszett a társaságnak, s amikor idekerültünk, természetes törekvésként merült fel, hogy „beleássuk” magunkat ebbe a helybe. Miközben másfél évtized távlatából visszatérünk a jelenbe, kis társalgásunk egy fiatalabb művésszel, Székelyhídi Attilával gyarapodik. A magas, sötéthajú férfi figyelmesen hallgat, csak néha szúrja közbe gondolatait. Elsősorban az idei táborról beszél: — Nem könnyű figyelemmel kísérni a munkát, hisz más-más helyszíneken dolgoznak a csoportok. Vannak ismerősök, akikhez eljárhatnak, s így nemcsak a hagyományos modellfestésre, hanem életmódfestésre nyílik lehetőség. S ezt az igényt nem csak az érdekesség- keresés motiválja ... * * * Beszélgetés közben azon gondolkodom, hogy milyen heterogén összetételű ez a művésztelep. Többszörösen is az: a hivatásos művészek, a Eszter az alföldi kisváros postahivatalában nőtt fel. Postamester volt az édesanyja, sőt a nagyanyja is. Már kiskorában megtanulta a telefon kezelését, a pénzes- utalvány, a csomagfeladó vény kitöltését. Szerette a körülötte nyüzsgő embereket és azok is kedvelték az örök vidám kislányt. Hétéves sem. volt, amikor édesapja meglialt. Édesanyjának ettől kezdve ő volt a mindene. A széltől is féltette, babusgatta, becézgette, mintha csecsemő lenne. Eszter természetesen a postát választotta élethivatásul, s a kisablak mögött évtizedeken át gyorsan, pontosan, szakavatottan dolgozott. Munkaidő után minden percét édesanyjával töltötte. Ügy érezte: egy életen át nem tudja meghálálni édesanyja jóságát. Most ő is leste minden gondolatát a beteg asz- szönynak, s igyekezett kedvében járni. Soha nem beszéltek róla, de hallgatólagos megegyezés jött létre közöttük: az anya nem ment férjhez a lánya miatt, most Eszteren a sor ... Észre sem vette, hogy osztálytársnői időközben férjhez mentek, gyerekeket szültek. Eszter nem ismerte a szerelmet, a lopott csókok édes ízét, a vidám ifjúsággal vele járó sok-sok apró örömet, szorongást, az imádott fiú féltésének sajátos érzését. főiskolások és a képzőművészetet amatőr szinten művelők egyaránt megtalálhatók közöttük. Akadnak festők, szobrászok, keramikusok, férfiak és nők, 60 és 20 évesek, fővárosiak és vidékiek. Mindez mellékesnek tűnik, hisz a törekvés közös: színvonalasat alkotni, tanulni egymástól. Ez utóbbi főleg a műkedvelőkre és a kezdőkre vonatkozik, akik a 8- tagú alkotócsoport munkáját figyelve rengeteg új ismeretet szerezhetnek. Nemcsak a képzőművészet technikájáról, hanem például az alkotómunka szépségéről, a művészi magatartásról... — Olyan alkotói szemléletet akarunk megismertetni, amelynek középpontjában a felelősség áll — folytatja gondolataimat Tóth Tibor.— A művész együtt él a társadalommal, de ez nem jelent feltétlen alkalmazkodást. Sőt, mindig új utakat kell, hogy keressen. Nehéz abbahagyni a beszélgetést, hisz mindkettőjüknek rengeteg a mondanivalója képzőművészetről, alkotói törekvésekről, de a művésztelepről is. Szóba kerül például a fejlesztés talán nem is olyan távoli lehetősége. A gyulai Városi Tanács és a Népművelési Intézet — a két fenntartó szerv — forgatja a „fejében” egy állandó művésztelep létrehozását. Már kiszemelték az alkalmas épületet, ahol két műtermet, egy műhelyt és Amikor édesanyja meghalt, egy teljes évig gyászolta. Nemcsak a ruhája volt fekete, hanem gyászos és szomorú volt a hangulata, fájdalmasan sivár volt az élete. Mígnem egyszer, egy szép napon hídépítők érkeztek a városba. Nagy szenzáció volt, hiszen jóképű férfiak egész hada dolgozik majd itt legalább három éven át. A jó megjelenésű, feltűnően elegáns, középkorú főmérnök első útja a postahivatalba vezetett. Több elintézni valója lévén, hosszabb ideig ott maradt. Behízelgő hangon dicsérte Eszter gyors és pontos munkáját. Búcsúzáskor kezet csókolt, és megígérte: másnap újra eljön. Harmadnap már vacsorára invitálta a postáskisasszonyt. De bátorkodott megjegyezni, hogy csináltasson új frizurát, festesse be őszülő haját,, divatosabb nyári ruhába öltözzön. Hiszen olyan szép és jó az alakja, hogy érdemes „adni” magára. Eszter, akit nem kényeztetett el a sors, nem szokta a bókokat, a kedves becéz- getést, örömmámorban úszott. Fülig szerelmes lett az ismeretlen férfiba. Soha nem kérdezett itőle semmit, de vakon követte, bárhova hívta. Gyakran jött érte autóval, és a legközelebbi város vendéglőjébe mentek. Gavallér volt a mgynök úr: a több fogásos finom vacsonéhány lakást lehetne kialakítani. Persze;, ez még a jövő zenéje. És milyen körülmények között dolgoznak most? * * * Nem is ojyan kihalt a folyosó. Hangokat ugyan alig hallani; a szobrászok csendben dolgoznak. Csak a modell szólal meg néha, elunva a fárasztó mozdulatlanságot. Feje három példányban formálódik, hasonló és mégis más-más módon. Még elnagyoltak az agyagfejék vonásai. A fiatal szobrászok szakértő mozdulatokkal simítják egyre kifejezőbbé, az arcot. Nem zavarjuk őket tovább. Visszafelé még bepillantunk a „rajzterembe”. Senki sincs most itt, a délelőtti munka eredményei azonban élettel töltik meg a helyiséget. Ugyanaz az alak sokféle változatban, sokféle szemszögből: ezt látjuk az állványokra rögzített papírokon. A modell üres, emelvényen álló széke körül festői összevisszaságban hevernek az alakrajz kisebb-nagyobb kellékei. Nézegetjük a még kialakulatlan rajzokat, az amatőrök alkotásait. Tetszik, nem tetszik? — ez az, amit a laikus szem el tud dönteni. A szakember azonban már rangsorol. Észreveszi a kibontakozó egyéniséget, aki talán épp itt. a gyulai művésztelepen válik majd érett művésszé... Kép, szöveg: Gubucz Katalin ra előtt rövid itallal, utána Egri bikavérrel kocintottak. Eleinte csak néhány száz forintot kért kölcsön, aztán megjött a bátorsága és ezreket kért, amit „elfelejtett” visszaadni. Eszter nem is kérte, boldog volt, hogy adhatott. Hiszen jócskán volt megtakarított pénze a takarékban, azelőtt semmire nem költött jóformán. Most új ruhákat vásárolt, kicserélte a lakás berendezését. Megfigyelte: mit szeret enni-inni az imádott férfi.' Szakács- könyveket bújt, odahaza sü- tött-főzött, meg is feledkezett már arról, hogy vendéglőbe kellene menni. A férfi is megszokta: munka után bőséges étel-ital várja a kényelmesen berendezett lakásban. A lány valósággal megfiatalodott a szerelemtől. Boldogságában folyton nevetett, a város lakói előtt ismét a régi, örök vidám kislány ült a postahivatal kis ablaka mögött. Igaz, hogy akik a legjobban szerették, megpróbálták óva inteni, a mérnök úr családi állapotára utalni, de Észter nem figyelt az „irigyek”, a „rosszmájúak” szavára. Élte a maga életét boldogan, önfeledten. Munka után rohant a boltba, vásárolt nagy izgalommal, s folyton azért rettegett: meg lesz-e elégedve a kedves vendég a vacsorával. A mérnök úr természetesen mindig elégedett volt, ki nem fogyott a dicséretből, a bókokból. Hétvégén mindig elutazott „beteg édesanyjáKi tudja miért, de a köztudatban a kis-, vagy rövidfilm úgy szerepel, mint a játékfilmgyártás amolyan mellékterméke. Ha a televízió nagy ritkán nem tűzné ezeket a nemegyszer bril- liáns alkotásokat műsorára, talán még inkább elkerülné a figyelmünket. És érdemtelenül. Mert bár a mozikban az úgynevezett nagyfilm előtt — elsősorban időtöltőnek — levetítenek egyet-egyet, de ez a szándékos háttérbe szorítás ismét csak a kis-, vagy rövidfilmek mellékességét erősíti. A szellemes, Bátorság, fussunk című színes francia vígjáték „kísérőműsora” ürügyén jutott eszembe mindez. Az alig tízperces kis ékkőfilm az Életköszöntő címet viseli, rendezője Ko- lonts Ilona. A talán túlzónak tűnő jelző igazságáról bárki meggyőződhet, aki megnézi. Tudom, arra még nem volt példa, hogy valaki a „kísérőműsor” kedvéért — jaj, milyen lebecsülő ez a filmforgalmazási meghatározás is! —■ váltson mozijegyet ... Az Életköszöntőt 1980-ban, Kambodzsában forgatták. A polgárháború, és az azt megelőző fasisztoid rémuralom kegyetlen éveit átélő asz- szonyok és gyermekek tiszteletére, az elhunyt ezrek és százezrek emlékezetére. A hangsúly azonban a túlélőkön, a mán, a felocsúdottak életteremtő mosolyán, életköszöntését van. Igazi mestermunka, sőt: tökéletesnek is nevezhető művészi alkotás a teljes egésszé kerekített kisfilm. Nemcsak „kilóra”, de nemegyszer minőségben is több jó és elsőrangú kisfilm születik évről évre a hazai filmstúdiókban. Nemcsak a nemzetközi és világversenyeken és -fesztiválokon aratunk velük a nagydíjakban (lásd az Oscar-díjat, a nyár eleji, cannesi fesztivál aranypálmáját!), hanem ha nagy ritkán a nézők elé kerülnek ezek a filmek, közönségünk is ovációval fogadja. Akkor miért nincs meg a láncszem, a filmet a közönséggel összekötő bemutatóhely Magyarországon? Miért időtöltő, „kísérőműsor” a kis- és rövidfilm? A filmforgalmazás kényelmessége miatt? Érdektelenség miatt? Ki tudja? Ki tudja ... (Nemesi) hoz”, a fővárosba. Eszter ilyenkor mosott, vasalt, takarított, hogy hétfőtől péntekig mindén szabad percét szerelmesével tölthesse. Az egyik szép őszi napon a szokásosnál is nagyobb gondossággal öltözött, fésül- ködött. Szebb, csinosabb akart lenni, mint bármikor. £>él körül várta a férfit, addig igyekezett a lehető legprecízebben dolgozni. Tizenegy órakor azonban váratlan esemény történt.' A főmérnök úr címére egy távirat érkezett Budapestről: „ ... Gabi az éjjel rosszul lett. Kórházba vittem, megoperálták vakbéllel. Ha tudsz, azonnal gyere ... Szerető nejed”. * * * Eszterrel forogni kezdett a világ. A távirat a földre hullt, s neki nem volt ereje felemelni, kikézbesíteni. A hivatalfőnöknél beteget jelentett, s nagy kínkeservesen haza vánszorgott. Eldobta magát a heverőn. Fájdalmában sírni sem tudott. Égő szemekkel gondolta végig az elmúlt hónapok boldog eseményeit, amelyek immár soha nem fognak megismétlődni. Életében először most kezdte sainálni elfuserált ifiúkori éveit. . Sokat olvasott és hallott már arról, hogy a szerelemnek mindig nagy az ára. De azt most a saiát bőrén érezte. hogy a kései szerelem mekkora lelki megrázkódtatást. egv életre szóló kiábrándulást jelent... Ary Róza Kései szerelem... Alkotómunka — felelősséggel
