Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

1981. augusztus 1., szombat NÉPÚJSÁG flz Országos Béketanács és az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának nyilatkozata TELEX • BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fe­jezte ki jókívánságait dr. Kurt Furglemek, a Svájci Államszövetség elnökének hazája nemzeti ünnepe al­kalmából. • • MOSZKVA Csütörtökön rövid pihe­nésre a Szovjetunióba érke­zett Him Sen, a Kambod­zsai Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Kambodzsai Nép- köztársaság miniszterelnök­helyettese, külügyminiszter. Hun Sent érkezésekor Vik­tor Malcev, az SZKP KB tagja, a külügyminiszter el­ső helyettese fogadta. • BRAZZAVILLE A Kongói Népi Köztársa­ságban tegnap ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a „július 31. mozgalom” 13. évfordulójáról. 1968-ban Marien Ngouabi vezetésével ezen a napon választotta Kongó a fejlődés .nem tőkés útját. A fővárosban tartott megemlékezésen Denis Sas- sou Nguesso, a párt KB el­nöke, az államtanács elnöke felavatta Ngouabi egykori ál­lamfő mauzóleumát, s elhe­lyezte a kegyelet virágait. Az évforduló tiszteletére ren­dezett ünnepségeken külföl­di delegációk, közöttük szov­jet küldöttség is részt vesz. • HANOI Vietnamban ünnepélyesen felavatták Haiphong szovjet segítséggel kibővített kikötő­jét. Az új kikötő 11 dokkal rendelkezik, ezek több tíz­ezer tonnás hajók fogadásá­ra is alkalmasak. • LONDON 21 hetes sztrájk után a brit közalkalmazottakat tö­mörítő kilenc szakszervezet vezetősége csütörtökön éj­szaka elfogadta a Thatcher- kormány felkínálta 7,5 szá­zalékos béremelést az ere­detileg követelt 15 százalék helyett. A több mint fél­millió közalkalmazottat érin­tő 21 hetes munkabeszünte­tés az 1926-os nagy általános sztrájk óta a leghosszabb ilyen megmozdulás volt a szigetországban. A helsinki európai bizton­sági és együttműködési érte­kezleten részt vett 35 állam képviselői 1975. augusztus 1- én írták alá a helsinki záró­okmányt, melyet Európa né­pei az enyhülési folyamat folytatásához fűzött remé­nyeik új távlatainak alapja­ként üdvözöltek. Az évfor­duló alkalmából az Országos Béketanács és az Európai Biztonság ás Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága nyilatkozatot tett közzé, amelyben -rámutatnak: a záróokmány eredményeként számos, a kontinens békéjé­nek, biztonságának, az eny­hülés folyamatának megszi­lárdítására irányuló kezde­ményezés bontakozott ki a politikai, gazdasági és kultu­rális élet területén. A NATO-tagországok kor­mányai azonban figyelmen kívül hagyják a Szovjetunió és a szocialista országok bé­kekezdeményezéseit, a Szov­jetuniónak azon nyilatkoza­tát, hogy kész az előzetes, Lódzban asszonyok felvonulá­sával" tetőzött csütörtökön a he­lyi „Szolidaritás” által szerve­zett négynapos akciósorozat. A hatalmas textilipari központ fő­utcáján a Zycie Warszawy című, lap tudósítása szerint több tíz­ezer asszony vonult fel a? ellá­tási nehézségek miatti elégedet­lenségük kifejezéseként. Az akció meghirdetése előtti két héten valóban nem volt ki­elégítő a lódzi vajdaság hús- és más élelmiszerellátása, de a lódzi küldöttek kongresszusi fel­szólalása, a velük folytatott var­sói megbeszélések után és a vajdasági hatóságok erőfeszítései révén a helyzet érezhetően ja­vult. A7 előkészített akciót azon­ban ennek ellenére nem fújták le. * * * A szejm pénteken meg­szavazta a kormány válság­ellenes és gazdasági stabili­zációs programját, amely a gazdasági hanyatlást és az életszínvonal csökkenését hi­vatott megfékezni oly mó­don, hogy egyben előkészítse a gazdaság mélyreható meg­reformálását is. Még a parlamenti viták idején több varsói vállalat képviseletében nagy létszá­feltételek nélküli, és azonna­li tárgyalásokra az Egyesült Államokkal a fegyverzetek, mindenekelőtt a nukleáris fegyverek korlátozásáról. Napjainkban az Egyesült Államok és NATO-szövetsé- gesei a fegyverkezési ver­seny fokozásával, a katonai erőfölény megszerzésére irá­nyuló törekvéseikkel előidé­zői a nemzetközi élet fe- szültségi növekedésének. A Helsinkiben megkezdett folyamat továbbvitele érde­kében megnyitott madridi európai biztonsági és együtt­működési találkozó munká­ját felfüggesztették. őszin­tén reméljük — hangoztatja a nyilatkozat —, hogy az őszi megnyitásig hátralévő időben a résztvevő kormá­nyok józan megfontolása, a népek iránti felelőssége ke­rül előtérbe, így a tanácsko­zás tartalmas és. kiegyensú­lyozott dokumentummal zár­ja munkáját és döntést hoz az európai katonai enyhülési mú Szolidaritás-küldöttség érkezett a szejm épületébe, és az ellátási problémákról, a húsnormák csökkentésének kérdéseiről tárgyalt a parla­ment elnökével, a kormány több tagjával, és annak a bizottságnak az elnökével, amely a tavaly nyár óta kö­tött társadalmi megállapo­dások végrehajtását ellenőr­zi. A küldöttség követelte a húsfejadagok csökkentéséről szóló döntés visszavonását. A szejm elnöke tájékoztat­ta a képviselőket a Szolida­ritás küldöttségének látoga­tásáról. Ezzel kapcsolatban a szejm határozatban kötelezte a kormányt, hogy minden lehetőt tegyen meg a jelen­legi húsnormák mielőbbi visszaállítása érdekében, fo­kozott mértékben lépjen fel a spekuláció ellen, és javít­sa meg a mezőgazdaság ipa­ri eszközökkel való ellátását. A határozat azt is tartalmaz­za, hogy javítani kell a ke­reskedelem működését. és leszerelési konferencia összehívására. Népünk, Európa és a vi­lág valamennyi népének létérdeke a nemzetközi fe­szültség enyhítése, az álla­mok közötti együttműködés, az egyre súlyosabb terheket jelentő fegyverkezési ver­seny megállítása. Ezért üd­vözöljük és együttműködünk minden békeszerető erővel, mely fellép a középhatósu­garú, nukleáris rakéták nyu­gat-európai telepítése, az új típusú neutron tömegpusztí­tó fegyverek gyártása és felhalmozása ellen, a nuk­leáris fegyvermentes öveze­tek létrehozása, a politikai és katonai enyhülés, a lesze­relés, a béke megvédése mellett. Népünk őszinte meggyő­ződése, hogy közös erőfeszí­téssel a béke megóvható, le­hetőség van az enyhülés folytatására; ez felel meg Európa és a világ népei lét­érdekeinek. (MTI) Gambiai hírek A Dawda Jawara_ gambiai elnök kérésére Gambiába légi úton behatolt szenegáli csapatok pénteken, az elnök­höz hű rendőri egységekkel együttműködve elfoglalták az országnak legalább a fe­lét, és a főváros nagyobb részét, így a repülőteret is. Banjulban a felkelők már csak a rádiót tartják kezük­ben. Mivel ezeket a híreket maguk a felkelők is megerő­sítették, a nyugati hírügy­nökségek szerint a csütörtö­ki államcsínykísérlet már is kudarcnak tekinthető. Az AFP közléseire hivat­kozva a TASZSZ szovjet hírügynökség párizsi jelen­tése emlékeztet arra, hogy a Nyugat-barát Szenegál hadseregét a múlt év no­vemberében egyszer már be­hívták Gambiába. Erre francia támogatással ke­rült sor. Irán II nyugtalanság földje Baniszadr megkezdte má­sodik száműzetését, s per­sze, hol másutt, mint Fran­ciaországban, amelyet 1979. februárjában a haza induló Khomeini ajatollah külön- gépén hagyott el. Akkor az imám egyik legközelebbi ta­nácsadója, ma legveszedel­mesebb ellenfele. Legalábbis Teheránban., a hatalom mai birtokosai így beszélnek ró­la. Alig több, mint két év telt el a sah elűzése óta, és az iszlám forradalom már legnevesebb gyermekeit is felfalja. Ha nem szöknek meg előle időben, mint az exállamfő. De nem mindenki mene­külhet el Iránból a máskép­pen vélekedők közül. A ha­talmat immár tökéletesen monopolizált „kemény isz­Baniszaűí, a megszökött el­nök. lám” vonal vezetői, az úgy­nevezett fundamentalisták pedig mind kevésbé ismer­nek könyörületet. A minap Kairóba szökött iráni főtiszt úgy nyilatkozott, hogy az országban tömegméretű ül­dözés folyik, rengeteg em­bert hurcolnak meg, tartóz­tatnak le, kínoznak meg, végeznek ki. Nos, könnyen lehet, hogy a repülőtiszt elfogultan, s túlzón nyilatkozott. Csak­hogy az Iránból áradó hírek hasonló képet festenek az iszlám köztársaság közálla­potairól. Nincs olyan nap mostanában, hogy ne jelen­tenék be Teheránban né­hány ellenzéki kivégzését. Az állandó tömör indoklás: az iszlám köztársaság intéz­ményei ellen bujtogattak, il­legális propagandaanyagokat terjesztettek, betiltott szer­vezetek tagjai voltak. Az életével játszik ma Iránban az, aki tagja az iszlám for­radalom győzelmében orosz­lánrészt vállalt mudzsahedi- nek (baloldali, de mohame­dán alapokon álló szervezet) szövetségének, vagy, aki a volt elnök sokszorosított üzeneteit, felhívásait ter­jeszti, esetleg betiltott lapo­kat oszt szét az emberek között, de még azok is, akik csak tüntetnek. Sőt, azok leginkább, mert bizonyos­nak látszik, hogy az elmúlt hetekben kivégzettek több­sége olyan fiatal, akiket még a Baniszadr leváltásakor rendezett rokonszenvtünteté- sek idején fogtak el az isz­lám gárdisták. Mi egyebet mutat mindez, mint a hatalom fokozódó nyugtalanságát? Pedig vég­tére is a két éven át dúló ádáz küzdelem a hatalomért látszatra befejeződött. A fundamentalisták utolsó el­lenlábasa, Baniszadr, úgy járt, mint a sah idején: emigrációba kényszerült, s még örülhet, hogy élve meg­úszta. A hatalmi harc azonban nem dőlt el, csak más esz­közökkel folytatódik. A min­dennapos merényletek, bom­barobbanások mutatják, hogy az illegalitásba szorí­tott ellenzék maga is az erő­szak fegyveréhez nyúl. Az állami terror vetélkedik az egyéni terrorral. S nyomuk­ban gyorsan nő a politikai háború áldozatainak száma. Mindez azt sugallja, hogy semmiképpen nem fogadható el készpénznek a teheráni kormányzat állandó propa­gandája, amely szerint a perzsák túlnyomó többsége lelkesen támogatja a mai rendszert. Ezt még a minapi elnökválasztáson győztes Radzsai kormányfőre adott mintegy 13 millió szavazat sem bizonyíthatja. Hiszen a voksolás eleve kényszerpá­lyára volt irányítva: nem­csak vallási kötelességgé tették a szavazást, hanem a választó személyi irataiba is bejegyezték, hogy szavazott, s nem titkolták: akinél hiányzik a pecsét, annak ké­sőbb problémái lehetnek. Alternatíva sem volt, hiszen Radzsai ellenjelöltjei maguk is a miniszterelnök támoga­tására szólítottak fel. Ügy tűnik, a lakosság fe­lét kitevő nemzetiségieket leszámítva, az irániak több­sége még támogatja Kho- meinit és végrehajtóit, de nagyon jelentős, nyilván milliókban mérhető már azoknak a száma, akik aktí­van, vagy passzívan szembe- szállnak, nem értenek egyet Teherán mai, hatalmukat a vallási fanatizmusra, építő uraival. Ezek között ma még talán nem sorsdöntő erő a fegyverrel is harcolni kész ellenzék, a mudzsahedinek, a fedajinok tábora. De, egy­részt kezükben igen sok fegyver van, másrészt máris találkoznak az értelmiségiek és a liberális burzsoázia Ba­niszadr nevével fémjelzett áramlátával. A jövő tehát nem meg­nyugtató a vallási vezérkar és segítőik számára, s ezt bizonnyal maguk is látják. Ezért az idegesség, ami az elnyomás mind keményebb formájában nyilvánul meg Iránban. Avar Károly Radzsai, az új elnök (Fotó: AP — MTI — KS) HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Boglárka napja A Nap- kél 5.21 — nyugszik 20.19 órakor A Hold kél 6.33 — nyugszik 21.17 órakor ÉVFORDULÓ Harmincöt évvel ezelőtt, 1946. augusztus 1-én történt hazánkban a stabilizáció; a fantasztikus méreteket öltő inflációt felváltotta a jó pénz, a forint. A Magyar Kommunista Párt kezdeményezte a sta­bilizációt. A Politikai Bizott­ság 1946. május 8-i ülésén fogadták el a pártnak „a magyar pénzügyek rendbe hozásáról és az értékálló pénz kibocsátásáról” szóló tervét. Az ezzel kapcsolatos határozat hangsúlyozta, hogy az infláció újból rendkívül felgyorsult, és operatív be­avatkozás nélkül az infláci­ós pénzügyi gazdálkodás tel­jes csőddel fenyeget. A má­jusi határozat a végleges valutastabilizáció időpontját augusztus elsejében határoz­ta meg, hogy az új termés értékesítése és a beszolgál­tatásra kerülő termények át­vétele már jó pénzben tör­ténjék. — ELHUNYT ABONYI JÁ­NOS, nyugállományú BM- alezredes, a Magyar Parti­zánszövetség tagja. Temeté­se augusztus 4-én, délután 3 órakor lesz katonai tisztelet- adással a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Magyar Partizánszövetség, Belügyminisztérium — BÉKÉS megyében az elő­ző évekhez képest 10—15- ázázalékkal jobb az egy- és kétnyaras pontyivadékok, valamint a növényevő halak súlygyarapodása, szépen fej­lődtek a kísérletképpen be­telepített, Észak-Olaszor- szágból származó, gyors nö­vekedésű harcsák a Körösök mentén. — SZARVASON, jújius 31­én, tegnap 17 órakor a Deb­receni Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági fő­iskolai karának aulájában megnyílt Bodrogi Sándor nagykátai lószőrékszer-ké- szítő és Kishonti Pál oros­házi lószerszámkészítő kö­zös kiállítása. A tárlatot au-' gusztus 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — AZ ORION GYÁR újdon­sága után infrasugarakkal távvezérelt színes televízió prototípusa készült el a szé­kesfehérvári Videoton gyár­ban. Az infra „Super Mo­dul” típusú készülék távirá­nyítású kapcsolóján egyide­jűleg 16 tv-állomás prog­ramozható előre, állítható a hangerő, a kontraszt, a fény- és a színszabályozó. — GRAND RAPIDS michi- gani kisvárosban két ötéves gyerek betört egy lakásba, amelynek lakójáról tudták, hogy szabadságra utazott. A fridzsidert kifosztották, az ételeket a konyhapadlóra „mixelték”, festékeket öntöt­tek ki, képeket téptek le a falról. A törvénnyel nem gyűlik meg a bajuk, mivel az állam törvényei szerint eljárást csak hét éven fe­lüliekkel indíthatnak. — A NYÁRI hónapokban is folyamatos a bárányexport a Lajtahansági Állami Gaz­daságból. Legutóbb több mint nyolcszáz bárányból álló szállítmányt indítottak útnak az NSZK-ba. A 40 ki­lósra hízott bárányok spe­ciális kamionokban teszik meg az utat. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő fel­hőzet, főként a keleti, észak­keleti megyékben néhány helyen zápor, zivatar. Mér­sékelt, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 14, 19, legmagasabb nappali hőmér­séklet: 27, 32 fok között. — AZ IBUSZ Utazási Iroda megyei igazgatósága féléves forgalmi tervét 27, árréster­vét pedig 23 százalékkal tel­jesítette túl. Az előző évhez képest jelentősen emelke­dett a fizetővendég-szolgá­latot igénybevevők száma. (Is) — A MEGYE kisiparosai ké­szülnek az őszi BNV-re. Fa­faragók, tányérfestők, cipé­szek és seprűkészítők küld­ték be előzsürizésre minta­darabjaikat a KIOSZ-tit- kárságra. Várhatóan heten- nyolcan képviselik megyén­ket, több mint ötven ter­mékkel a szeptemberi vásá­ron. (Is) — MEGTELEPEDTEK a hamvas réti héják a nagy­kunsági Abátszalókon és környékén. E ritka ragado­zó madarak nagyon kevés helyen fordulnak elő ha­zánkban, az ornitológusok mindössze 10—12 pár fész­kelőhelyről tudnak a Han­ságban, és csak elvétve buk­kannak fel az ország más tá­jain. V — BÉKÉSCSABÁN, cukor­beteg gyerekeknek 10 napos tábort szerveznek augusztus 20-tól, melyre 20—25 gyere­ket várnak. A tábor célja a gyerekek közösségi életre nevelése. A táborozás ideje alatt teljes orvosi és szakfel­ügyeletet biztosítanak a ren­dezők. (Is) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Jánosházán megtartott 31. heti lottósorsoláson a kö­vetkező számokat húzták ki: 19,21,27,48,81 A lottószelvények értéke­lése közben öttalálatos szel­vényt találtak. A nyertes szelvény száma 62 791 418. A lottószelvények értékelése még tart. A július havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 28. já­tékhét szelvényei vesznek részt. — DRÁGUL A MÉZ. A Hungaronektár Országos Méhészeti Szövetkezeti Kö­zös Vállalat a feldolgozási költségek emelkedése miatt augusztus 1-től átlagosan 8 százalékkal növeli a méz belföldi fogyasztói árát. A 4 ezer 219-es számú Fúrta—Gyula összekötő út 64+761 kilométerszelvé­nyében levő gyulai Fehér- Körös-hidat a folyó felújítá­si munkálatok miatt au­gusztus 3-án, 11 órától szep­tember 4-ig a járműforga­lom elől elzárják. A gépjár­művezetők térképes útba­igazító táblák és sárga út­irányjelző táblák alapján a 44-es számú főút Gyula— Veszély csárda—Gerla ösz- szekötő út—Békéscsaba—Do­bozi út—Doboz—Sarkad te­relő úton közlekedhetnek járműveikkel. „Éhségmenet” Lódzban

Next

/
Thumbnails
Contents