Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-08 / 158. szám
NÉPÚJSÁG 1981. július 8., szerda Marjai József befejezte berlini tárgyalásait HÍREK HÍREK HÍREK ti TELEX BUDAPEST Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kedden találkozott Ind- radzsit Guptával, az Indiai Kommunista Párt Központi Végrehajtó Tanácsa titkárságának tagjával, aki a Szak- szervezetek Országos Tanácsának meghívására tartózkodik hazánkban. Az elvtársi légkörben és az egyetértés szellemében folytatott megbeszélésen kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjuk soron levő feladatairól, véleményt cseréltek a nemzetközi élet és a nemzetközi munkásmozgalom fontosabb kérdéseiről, valamint a pártközi kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről. & MOSZKVA A moszkvai Politikai Könyvkiadó gondozásában „Lenini úton” címmel megjelent a Leonyid Brezsnyev munkáit tartalmazó mű nyolcadik kötete, amely az 1979 áprilisától 1981-ig terjedő időszakot fogja át. A kötetben szereplő munkák azt a sokoldalú tevékenységet tükrözik, amelyet az SZKP és a szovjet állam a XXVI. kongresszus előkészítésének és lebonyolításának idején fejtett ki. íjt VARSÓ A PAP lengyel hírügynökség tegnap ismertette 9 Lengyel Püspöki Kar ^közleményét arról, hogy II. János Pál pápa Józef Glemp püspököt, eddigi warmiai (olsztyni vajdaság — Észak-Lengyelor- szág) megyéspüspököt nevezte ki gnieznoi és varsói érsekké és egyben Lengyelország prímásává. Józef Glemp a több mint egy hónappal ezelőtt elhunyt Stefan Wyszynski bíborost követi a lengyel katolikus egyház élén. ^ BECS A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) kormányzótanácsa keddi bécsi ülésén mély aggodalmának adott hangot az iraki atomreaktor elleni izraeli légitámadás mi_ att. ' Leszögezték, hogy az IAEA megbízottai legutóbb január 18-án éllenőrizték az iraki nukleáris berendezéseket, és semmi nyomát nem találták, hogy az atomenergiát nem békés célokra kívánnák felhasználni. Az Irak elleni izraeli légitámadás a nyílt erőszak megnyilvánulása, a nemzetközi békét és biztonságot, fenyegető cselekmény volt — állapította meg a kormányzótanács. X TOKIÓ Szuzuki Zenko japán miniszterelnök külön szeretne tárgyalni Reagan amerikai elnökkel a hét legfejlettebb tőkés állam július 20-án kezdődő ottawai csúcstalálkozóján — jelentette be tegnap a tokiói miniszterelnöki hivatal szóvivője. Hozzáfűzte, hogy a találkozóra „csak akkor kerül sor, ha az idő engedi”. A japán kormányfő a múlt szerdán találkozott Mi ke Mansfield tokiói amerikai nagykövettel, és akkor kért lehetőséget a Reagannal való különtárgyalásra. % NEW YORK Ignatius Fonszekát, Srí Lanka állandó ENSZ-képvi- selőjét választották meg New Yorkban a leszerelési világértekezlet előkészítésével foglalkozó különleges ENSZ-bizottság elnökévé. A bizottság hétfőn kezdte meg ülését a világszervezet székhelyén. Fonszeka bemutatkozó beszédében leszögezte: a leszerelést célzó erőfeszítések különleges jelentőséggel bírnak akkor, amikor a nemzetközi légkör mind feszültebbé válik, és folytatódik a fegyverkezési hajsza. Marjai József miniszterelnök-helyettes, a magyar— NDK gazdasági és műszakitudományos együttműködési bizottság társelnöke július 7- én Berlinben tárgyalásokat folytatott partnerével, Wolfgang Rauchfussal, az NDK minisztertanácsának elnök- helyettesével. A tárgyalások során áttekintették1 az együttműködési bizottság XIX. ülésszakán a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére hozott határozatok megvalósítását. Intézkedéseket egyeztettek az 1981. évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyv teljesítésének biztosítására. Különös figyelemmel foglalkoztak a lakosság közvetlen ellátását szolgáló fogyasztási cikkek szállításával összefüggő kérdésekkel, és megfogalmazták azokat a feladatokat, amelyek elősegítik az NDK-ból Magyarországra exportált gépek, járművek, mezőgazdasági géKét felszólaló volt az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó keddi teljes ülésén. Dr. Franz Ceska nagykövet, az osztrák küldöttség vezetője általános politikai jellegű felszólalásában hangsúlyozta, hogy a bonyolult nemzetközi helyzetben a madridi találkozónak feltétlenül sikeresen, érdemi megállapodással kell befejeződnie. Vitába szállt azokkal a nem hivatalosan hangoztatott nyugati véleményekkel, amelyek szerint „jobb időkre várva” későbbre kellene halasztani a megegyezést a függőben levő kérdésekről. Leonyid Iljicsov külügyminiszter-helyettes, a szovjet küldöttség vezetője hasonlóképpen azt hangsúlyozta, hogy Európa népei eredményt várnak a madridi találkozótól, mert a helsinki Bizonyára lett volna mi- ről tárgyalnia Andrej Gro- mikónak vendégével, Lord Carringtonnal, aki azonban mindössze -villámlátogatást tett Moszkvában. Nem tudni, vajon a kurta vizit milyen lehetőséget nyújtott a szovjet—brit kapcsolatok áttekintésére és egyéb fontos kérdések megvitatására. Félő, hogy a külügyminiszterek csupán arra szorítkoztak, amire a látogatást követő szűk szavú közlemény is utal: jobban megismerték egymás álláspontját. Szó se róla, ez sem csekélység. Annál is inkább nem, • mert az álláspontok meglehetősen eltérőek. Lord Carrington a Közös Piac afganisztáni „rendezési tervét” terjesztette elő Moszkvában. Azt az elképzelést, ami szerint kétszakaszos nemzetközi konferenciát kellene összehívni az úgynevezett afgán kérdésről. Az első szakaszban a Biztonsági Tanács öt állandó tagja ülésezne India, Pakisztán és Irán képvisepek alkatrészellátásának javítását. A két ország között az idén előirányzott külkereskedelmi forgalom meghaladja az 1,4 milliárd rubelt. A gépiparban, elsősorban a jármű- és mezőgazdasági gépgyártásban folyó együttműködésről, valamint az alkatrészellátás problémáiról Marjai József Günther Kleiber miniszterelnök-helyettessel. az NDK általános gépipari,- mezőgazdasági gép- és járműipari miniszterével is tárgyalt. Elhatározták, hogy a két ország vállalatai szakosítási szerződéseket kötnek közúti járművek kölcsönös szállítására. Marjai ' Józsefet fogadta Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának elnöke, az NSZEP PB tagja. A megbeszélésen részt vett dr. Szalai Béla berlini magyar nagykövet. Marjai József kedd este visszaérkezett ‘Budapestre. záróokmányban megfogalmazott célok megvalósítása nem teljes európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia nélkül. Nem érthetünk tehát egyet azokkal jelentette ki —, akik a helsinki záróokmányból csak egyes, általuk kiemelt tételeket vesznek figyelembe, és másodlagosnak tekintik a katonai biztonság valójában közös érdekű kérdéscsoportját. Amennyiben ez az egyoldalú megközelítés érvényre jutna, megbontaná az összeurópai folyamat sszükséges -egyensúlyát. A szovjet küldöttség vezetője érintette a bizalomerősítő intézkedések területi érvényessége kiterjesztésének kérdését, és utalt rá, hogy ez az egyik fő megoldatlan probléma. A madridi találkozó legközelebbi teljes ülését pénteken tartják.' lőinek bevonásával. Ha valamelyest előbbre lépnének, akkor rendeznék a második fordulót, amelyre a kabuli kormányzat is meghívást kapna. A terv már korábban napvilágot látott, s fogadtatása sem Afganisztán, sem a Szovjetunió részéről nem volt kedvező. A szovjet álláspontot Gromiko most személyesen is tolmácsolhatta Lord Carringtonnak, az indítvány kezdeményezőjének. Eszerint nem tekinthető tárgyalási alapnak semmi olyan terv, amely Afganisztán megkerülésével, az afgán kormányzat kikapcsolásával próbál a szó ban forgó ügyről tárgyalni. Kabul 1980. május 14-én részletesen kifejtette, hogy milyen keretek között képzeli el az afgán kérdés tartós rendezésének megvitatását. Afganisztán kormánya a külső, ellenséges beavatkozás megszüntetését tekinti a tárgyalások feltételének. Ezt a tényezőt viszont a Közös PiBemutatkozott az új olasz kormány Az új olasz kormány kedden bemutatkozott a parlamentben. Giovanni Spadoli- ni miniszterelnök előterjesztette programját és közölte: kormánya elődjének, a För- lani-kabinetnek a politikai nyomdokain kíván haladni. Az új kormány külpolitikai vonalának alapját a NA- TO-hoz és a Közös Piachoz való , hűségben jelölte meg. Síkraszállt a NATO európai rakétatelepítési határozata mellett, ugyanakkor közölte, hogy kormánya „bátorítani” kívánja a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről folytatandó tárgyalásokat. A telepítések elhalasztására vonatkozó szovjet javaslat szerint „jelenlegi formájában nem elfogadható”. Olaszország támogatja a SALT-tár- gyalások folytatását és „idő- szerűsítését” is — mondotta. Az olasz miniszterelnök kiállt a Camp David-i egyezmény niellett és a különbékét „a közel-keleti békefolyamat kezdetének” minősítette. Bel- és gazdaságpolitikai kérdéseket érintve Spadolini bejelentette, hogy kormánya törvénytervezetet akar előterjeszteni a P—2 titkos szervezet feloszlatásáról, és hogy végleg le szeretnének számolni a fegyveres bandákkal. Szabályozni kívánják a közalkalmazottak sztrájkjogát. Spadolini ötpárti kormánya várhatóan bizalmat kap csütörtökön a szenátusban, szombaton pedig a képviselőházban. Szerbiai ünnepségek A Jugoszláv Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága 1941. július 4-én, Joszip Broz Tito főtitkár elnökletével Belgrádban megtartott ülésén határozatot hozott az országot megszállva tartó német fasiszta erők és csatlósaik elleni fegyveres felszabadító harc megkezdéséről. E határozat alapján három nappal később, július 7-én, a Versectől délre fekvő Fehér- templom községben egy szerb partizánszakasz végrehajtotta az első fegyveres támadást a hitleristák ellen. A történelmi eseményről, 40. évfordulója alkalmából, kedden egész Szerbiában köztársasági ünnep keretében emlékeztek meg. A központi ünnepséget az állam- és pártelnökség, a szövetségi és köztársasági képviselőházak és kormányok, a tömegszervezetek képviselői részvételével Fehértemplomon tartották meg. ac Lord Carrington által most Moszkvában is közzétett indítványa figyelmen kívül hagyja. Sajnálatos, hogy a szokatlanul szűkre szabott tárgyalási idő nyilván korlátokat szabott a szovjet—brit kapcsolatok részletesebb elemzésének is. Amióta a Tory- kormány hatalomra került, London és Moszkva között — képletesen Szólva — megnőtt a távolság. A kereskedelmi mérlegben is érvényesült a konzervatívok befolyása: amíg az USA kivételével valamennyi fejlett tőkés országgal bővült a Szovjetunió árucsere-forgalma, addig Nagy-Britanniával csökkent. Mindent egybevetve, sikeresnek és reménytkeltőnek tehát egyáltalán nem minősíthető a brit külügyminiszter moszkvai villámlátogatása. Legföljebb az álláspontok kölcsönös megismerését, az alaposabb tájékozódást szolgálhatta. Persze, ez önmagában sem lebecsülendő tényező. Más kérdés, hogy minden egyes ilyen elszalasztott alkalomért kár. Gyapay Dénes Ma: Ellák napja A Nap kél 4.56 — nyugszik 20.42 órakor A Hold kél 12.13 — nyugszik 0.35 órakor ÉVFORDULÓ Háromszázhatvan évvel ezelőtt, 1621. július 8-án született, és 74 éves korában, 1695- ben halt meg Jean de La Fontaine francia meseköltő. Tizenkét könyvre osztott híres Meséi a franciák immár 300 éves kézikönyve, amelynek derűje, okossága, változatossága, sőt praktikus tanulságai az iskolától az öregkorig elkísérik őket életükben. * Elhunyt Gyergyai filbert Életének 88. évében, július 7-én elhunyt Gyergyai Albert, állami díjas műfordító, kritikus, a Nagyvilág című folyóirat főmunkatársa, nyugalmazott egyetemi tanár. Temetéséről később intézkednek. Művelődési Minisztérium, Magyar Írók Szövetsége — A GYOMAI Katona József Művelődési Ház két előadást rendez az építőtáborozó fiataloknak a közeljövőben. Július 10-én, este 8 órától a Körösmenti szövetkezeti táncegyüttes és a Békés Banda lép fel, július 13- án pedig Tolnai Péter és Kovács Ilona a különböző népek zenéjéből ad műsoros estet'. — KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY. A Volán 8. számú Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy július 9‘én 18 óra 30 perctől előreláthatóan 20 óra 45 percig Békéscsabán, a dolgozó fiatalok VI. országos kempingtalálkozójának megnyitó ünnepsége miatt forgalomkorlátozás lesz. Emiatt az autóbuszjáratok nem érintik a Szabadság tér, a Jókai Színház és a Körös Hotel elnevezésű megállóhelyeket. A járatok Szabadság téri végállomása a Munkácsy utcában lesz ez idő alatt. A 8-as helyi járat a Bánszki utcában áll meg. A Jókai színházi megállóhely helyett a 2-es, 5-ös, 6‘0s jelzésű járatok a Tanácsköztársaság útján, a szolgáltatóház előtt állnak meg. Változó idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Főként keleten szórványos zápor, helyenként zivatar. Zivatar idején átmenetileg megerősödő szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, legmagasaßT) nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között. * '. — A SZARVASI Bútoripari Szövetkezet szerződést kötött az IMK NSZK bútorkereskedő céggel, akiknek a második félévben 5 millió forint értékű szobabútort szállítanak. Ezen a héten tárgyalásokat kezdenek a jövő évi megrendelésekről. — „NEM ENGEDJÜK, hogy Hirosima és Nagaszaki megismétlődjék!” „Előzzük meg egy új tragédia veszélyét!” — ezekkel a jelszavakkal indult el kedden a Hirosima— Nagaszaki békemenet, amely augusztus 9-én, a város elleni atomtámadás 36. évfordulóján érkezik Nagaszakiba. A békemenetben, amelyet minden évben az atom- és hid- rogénfegyverck betiltásáért küzdő japán országos kongresszus kezdeményez, különböző társadalmi szervek képviselői vesznek részt. — MAGYAR REPÜLŐGÉP balesete. A magyar légierő egy repülőgépe kedden szol- gálatteljesités közben, eddig ki nem derített okból, a magyar—osztrák határ közelében, osztrák területre zuhant. A repülőgépvezető katapultált, életben van. A körülmények kivizsgálása folyamatban van. — ÉGETT A GABONA. Orosházán, a lábon álló gabonatáblában „gyermekjátékból” keletkezett tűzhöz riasztották július 6-án az orosházi tűzoltóságot. A gyors beavatkozás eredményeként a tűz 2 ezer négyzetméterre terjedt ki, így 5 ezer forintos kár keletkezett. A tűzeset figyelmeztet arra, hogy az érett gabona őrzését a tűzveszélyes helyeken a csapadékos időjárás ellenére is fenn kell tartani. — A MÁV BÉKÉSCSABAI Körzeti Üzemfőnöksége tájékoztatja az utazóközönséget, hogy július 8-án Békéscsaba —Kétegyháza állomások között 11 órától 14 óra 40 percig pályafenntartási munkálatok miatt a személyvonatok közlekedését szüneteltetik. Ez idő alatt az utasforgalmat autóbuszokkal bonyolítják le, amelyre a vonatjegyek érvényesek. Ezen a napon és a jelzett időben Békéscsaba—Szabadkígyós állomás között az utasforgalmat pótlás nélkül szüneteltetik. Időjárás előrejelzés a Tiszántúlra Mk»záporeső futóeső A hét közepétől általában kevés felhő, túlnyomóan száraz idő várható. A nappali gomolyfelhő-képződésből elszórtan kisebb záporok, zivatarok kialakulhatnak, de mennyiségük nem lesz számottevő. A hőmérséklet emelkedik. Hajnalban 13, 18 fok közötti minimumhőmérsékletek várhatók. A kora délutáni órákban 27, 32 fokig melegszik fel a levegő. A jövő’ hét közepe felé nyugatról kissé hűvösebb, nedvesebb légtömegek érik el a Kárpát-medence területét. Megnövekszik a felhőzet, többfelé lehet számítani záporesőre. A hőmérséklet néhány fokot csökken. Megkezdődött az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka a Kremlben (Telefotó) Kél felszólaló a madridi találkozón Kurta vizit Moszkvában