Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-17 / 166. szám
I 1981. július 17., péntek JEGYZET Szépséghibák Ami szép, az szép, mondjuk, de ami jő, az is szép. Az elismerés azonban nem jelenti azt, hogy a szépséghibákat ne lássuk meg, hogy ne mondjunk legalább any- nyit: nocsak! Így van aztán, ha a sétáló nyitott szemmel jár. elkerülhetetlenül szemébe ötlenek a környezet arcának pörsenései, amiket nem is lenne olyan nehéz eltüntetni. Megyek a csabai utcákon, és még mindig borzasztanak azok az ország-világ előtt a televízióban is kiénekelt sárga dobozok a piros felirattal: „Az IKV kezelésében”. Évekkel ezelőtt erőszakolta fel ezeket a rossz ízlés a csabai házakra, és most már csak az idő vasfogában reménykedhetünk, mert leszedni, ugyebár, szégyen lenne. Különben az Irányi utcában egy új tábla felszerelésével és a régi doboz segítségével pompás szöveg olvasható: ,,MAHIR — az IKV kezelésében”. Megyek a postára, a gyönyörű modern postára. és kis híján beesek az üvegajtón. Visszanézek, hát pontosan az ajtó előtt hiányzik három jókora darab a betonszegélyből. Csúnya és veszélyes. Az ilyen szépséghibákra mondjuk, hogy reménytelenek. Ezért ide senki nem jön ki, hogy megcsinálja. A Csemege előtt, hús lombú fák árnyékában, az István király téren modern padok. Alattuk és körülöttük ömlesztve a szemét. Meggymag, papírzsebkendő, műanyag dobozok, kosz és piszok. Lehet, hogy szemét- gyűjtő is van a közelben. Én nem láttam. És takarító is lesz? A csabai Lenin úton Me- zőberény felé fut az autó. Friss búzában. Jó nagy darabon. Ingyen galambeleség, és nyilván a balkáni gerlék is szeretik. Van is belőlük rengeteg. Galambból is. Tessék csak megnézni, milyen a színház homlokfala, az ajtók környéke? A betonjárda? A buszmegálló? Tiszta guanó. Ilyen melegben még szaga is van. Tényleg nem lehet semmit tenni? Ha a színházat tatarozzák, befestik, visszajönnek a galambok, és le... festik más színűre? És egészséges ez? A madárürülék, mondják, nem éppen steril. Még undorító is. A városközpontban főleg. Az autóbuszról jut eszembe: aki a legutóbbi vasárnap délelőtt 9.30-kor Csabáról Gyulára akart buszozni, döbbenten látta, hogy három buszra való ember várakozik egyetlen egyre. Segített a helyzeten, hogy egy sárga után egy piros is befutott, Szarvasról jövet Gyulára tartva. így is 15 perccel később indultunk, és máig sem értjük, hogy miért nem rugalmasabb a Volán? Kánikulai vasárnapokon, meg egyáltalán nem lehetne pótjáratokat indítani? Ilyenkor mondja az utas: „Ha nekem volna két buszom, és azzal keresném a kenyerem, biztos, hogy mind a kettőt beállítanám.” De a Volánnak két busza nincs. Sokkal több van. Más. Felveszem Gyulán a telefont. Jelentkezik a központ. A vasútállomást kérem, mert busszal vissza, arra nem vállalkozom. Foglalt. Tétovázom egy pillanatig, mire a központos női hang arrogánsán: „Nem hal- i lotta. hogy foglalt? Tegye le!” Visszahívom, és megköszönöm a szíves hangú, kedves figyelmeztetést. Aztán az órámra nézek: még csak 14 óra 20 perc... Előttünk a vasárnap délután. Szépséghibák? Nevezzük annak. Meg türelmetlenségnek, felületességnek, közömbösségnek: lehet választani és újabbakat mondani. De, hogy jó-e, és miért találtuk ki önmagunk bosz- szantására, fogalmam sincs. Nem írom alá, hogy ilyen az élet. Ahogy sokan mondanák- Sass Ervin Gyermekideggyógyász Világszövetség- knnaress7us Budapesten tartja soron következő kongresszusát — július 20—22 k'özött — a Gyermekideggyógyász Világ- szövetség. A rendezvénynek a Budavári palota ad otthont, ahol öt kontinens 30 országának neves szakemberei vitatják meg e szakterület legújabb eredményeit. Csillagászati árakon is veszteséges A történet hőse egy javarészt lakásépítéssel foglalkozó vállalat. Igaz, hogy tevékenységi köréből adódóan némileg speciális a helyzete, hiszen vállalkozáspolitikáját, kalkulációját szorosabb korlátok határolják, mint a más jellegű vállalatokét. Ennek ellenére a történetből levonható néhány általános tanulság is. Két veszteséges év után ! nemrégiben szanálási bizott- ; ság kereste fel a vállalatot. ! Mindez talán furcsa, de igaz. Mert hogyan lehet, hogy a vásárlók szemében már-már csillagászatinak számító la- kásárak mellett veszteséges legyen az építő vállalat? Először is vizsgáljunk meg néhány tendenciát. Számokkal népi fáraszthatom az olvasót, de türelmét három trendvonal felrajzolásáig igénybe veszem. A termelési érték tendenciája az elmúlt tíz évben tisztességesen emelkedett a vállalatnál, ugyanakkor az átadott lakások számát mutató vonal enyhén, míg a nyereség trendje meredeken lejt. Hiszen a csökkenő pro- j duktum és az emelkedő tér* ; melési érték között csak az áremelkedés lehet a kapocs, j Egy évtized távlatában ez ; utóbbi hiába haladja meg a 100 százalékot, mégis kevés a nyereségességhez? Egy olyan gazdaságban, ; ahol áru és pénzviszonyok uralkodnak, a termelési érték alakulása önmagában is minősíti a vállalatok teljesítményét (bár a számokat itt sem árt megtisztítani az ;• áremelkedésektől). De a termelési érték növekedése a ■ létrehozott új érték gyara* : podását is jelenti, amely — ha gazdaságos a termelés — együtt jár a haszon növekedésével. Nálunk viszont 1979- ig az építőipar meghatározott kulcs szerint a ráfordításai után számolhatott el nyereséget. Igaz, hogy a lakások maximális előállítási költségét behatárolták a műszaki- gazdasági normatívák (rövidítve MGN), de az anyagárak, bérek emelkedésével minden évben nőtt az MGN is. Így a belső tartalékok feltárása, a saját frontvonal rendezése nélkül is nyereséges lehetett a vállalat. Sőt a költségek emelkedésével — változatlan nyereségkulcsnál — elméletileg még a nyereség is nőhetett. A szóban forgó vállalatnak viszont csökkent a nyeresége, ami a belső viszonyok rendezetlenségére utalt. A termelési érték növekedését — az előbbi folyamat ismeretében — enyhén csökkenő produktum mellett is meg lehet magyarázni. De mit szólt mindehhez a tér« veket jóváhagyó, majd a végrehajtást értékelő főhatóság? A termelési érték dinamikus növekedésére bólintott. S hogy a lakásszám nem emelkedett? Erre elfogadta a vállalat magyarázatát: az építőipar átlagához képest kevés az eszköze, és gyorsabban fogy a létszáma. Hiába, ennyire futja az erőből, de tessék megnézni a termelékenységet! Valóban, ha elosztjuk a növekvő termelési értéket a csökkenő létszámmal. ugyancsak dinamikus a fejlődés. Csak éppen a dinamikában itt sem az új érték, hanem az anyagár és a béremelkedés a döntő faktor, amiben ugye a vállalatnak semmi érdeme nincs. Igaz, vannak másféle átlagszámok is. Ezek szerint a vállalat dolgozói évente majd 100 órával kevesebbet dolgoznak az ipari átlagnál, és egy lakásra mintegy 10 százalékkal több munkaórát fordítanak. Ugyanakkor a bérek meghaladják az átlagot. Néhány éve az egyik tervértékelő jelentésben szerepelt a következő mondat: „a múlt évben csak a bértervünket teljesítettük”. Ügy vélem, ehhez nem kell kommentár. A vállalat belső életének rendezetlensége a szervezetlenségre, fegyelmezetlenségre vezethető vissza. Az ütem- telen munka következménye, hogy holtidőkben is fizetni kell a dolgozókat, a munkacsúcsokban pedig torlódik az ember, anyag, folyik a pocsékolás, és egymás munkájának rongálása. Ha pedig háromszor kell elvégezni ugyanazt, akkor az háromszor annyiba kerül. Addig nincs is baj, amíg nem számít, hogy mennyi az ára, és amíg van fedezete a többlet- költségnek is. A múlt évben viszont végleg elapadt a pazarlás fedezetének forrása. Mert a szabályozórendszer módosításával csak a megtermelt új ér- "ték után lehet nyereséget elszámolni, egycsapásra tetemes veszteség érte a vállalatot. A szanálási bizottság felméri a helyzetet, majd javaslatot tesz a vállalat gazdaságos működtetésére. Nincs könnyű dolga. A termelő szervezetlenségét a vásárlóval, azaz a lakásárak emelésével nem fizettetheti meg. A belső tartalékokat pedig azoknak kellene kiaknázni, akik idáig is oly előszeretettel hivatkoztak az objektív körülményekre. Mert köny- nyebb ülve maradva megmagyarázni, hogy mit miért nem lehet, mint megmozdulni végre. Németh K. Géza Hazánk, Kelet-Eurápa o Helyesbített irányban (1953—55) 1953 tavaszán lényeges változások történtek a két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetésében. Március 5-én elhunyt I. V. Sztálin, a Szovjet Kommunista Párt és a kormány vezetője. Az egyszemélyi irányítást kollektív vezetés váltotta fel. Az SZKP élére N. Sz. Hruscsov (szeptembertől első titkárként) került, a miI nisztertanács elnöke G. M. Malenkov lett. A szovjet párt fontos határozatokat hozott a pártélet lenini normáinak helyreállítására és továbbfejlesztésére, a pártmunka valamennyi fontos kérdésének kollektív megoldására. L. P. Beriját, az SZKP elnökségének tagját, miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert a megindult pozitív folyamatokat veszélyeztető párt- és államellenes tevékenysége miatt júliusban leváltották és kizárták a pártból, majd bíróság elé állították és kivégezték. Fontos lépéseket tettek a szocialista törvényesség helyreállítására, hozzákezdtek a jogtalanul elítéltek rehabilitálásához. Változások történtek a gazdaságpolitikában. Csökkentették a nehézipari, növelték a könnyű- és élelmi- szeripari beruházásokat, abból a célból, hogy tovább javítsák a lakosság életszínvonalát. Nagy hangsúlyt helyeztek a mezőgazdaság anyagi-műszaki és káderbázisának erősítésére, a mező- gazdaságban dolgozók anyagi érdekeltségének javítására. Az Egyesült Államok elnöki székében a hidegháborút reprezentáló H. Trumant az a D. D. Eisenhower tábornok váltotta fel, aki a második világháború idején a nyugat-európai szövetséges erők főparancsnoka volt. A két világhatalom közötti „olvadás” megindulásának köszönhetően 1953. július 27-én megkötötték a nagy nemzetközi feszültséget keltő koreai háborút lezáró fegyverszünetet, majd 1954-ben az indokínai háborúnak (ideiglenesen) véget vető genfi egyezményt. A Szovjetunió 1953. augusztus 20-án felrobbantotta első hidrogénbombáját (tíz hónappal az amerikai után), ezzel a hadászati egyensúly lényegében helyreállt. A kelet-közép-európai országok szempontjából különösen nagy jelentőséggel bírt a Jugoszláviához való viszony normalizálása. A javulás első jelei 1953 nyarán mutatkoztak. Felújították munkájukat a határbizottságok, a Szovjetunió és a többi szocialista ország ismét nagykövetet cserélt Belgrád- dal. Rendezték a dunai hajózás problémáit. (Ekkor került Budapestre a Duna Bizottság.) Helyreállították a közlekedési és postai kapcsolatokat. (Jugoszlávia azonban valamivel korábban megkötötte az immár NATO-tag Görögországgal és Törökországgal a konzultatív jellegű Balkán-paktumot, amelyet 1954 augusztusában kölcsönös katonai segélynyújtási megállapodással egészítettek ki.) 1955. május 27.—június 2, között szovjet párt- és kormányküldöttség látogatott Belgrádba N. Sz. Hruscsov és N. A. Bulganyin (aki februárban vette át a miniszter- elnöki posztot a lemondott G. M. Malenkovtól) vezetésével. Az államközi és a gazdasági kapcsolatokat sikerült rendezni, de számos ideológiai kérdésben a nézet- különbségek nem szűntek meg. A térség szempontjából ugyancsak jelentős esemény volt a négy megszálló nagyhatalom és Ausztria képviselői által 1955. május 15-én aláírt osztrák államszerződés, amely visszaállította az „,örök semlegességet” vállaló Ausztria teljes szuverenitását. Még ez év szeptemberében a Szovjetunió felvette a diplomáciai kapcsolatot az NSZK-val. 1955 végén felvették az ENSZ-be Albániát, Bulgáriát. Magyarországot és Romániát.
