Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-30 / 151. szám

1981. június 30., kedd II Galamb-sztori Sokáig nyomják a csengőt. Bosszankodva nyitom az aj­tót. Az egyik lakótárs mor­cosán közli: — Baj van a galambbal. — Talán elpusztult sze­gény? — sajnálkozom. — Ugyan, a csabai Fehér Galamb vendéglőről beszé­lek — legyint és egy szuszra sorolja: — Mióta új személyzet van, sós, szinte ehetetlen az előfizetéses ebéd. Az adag is kevesebb, mint régen, ha reklamálunk, azt válaszolják: nem kötelező itt étkezni. * Nevetnék a sztorin, de semmi okom a derűre. Vég­tére is 400 emberről van szó, akik naponta betérnek ide jeggyel a kezükben. A Kner Nyomda Dürer üzemének portáján idősebb férfi áll elém. — Puskásnét keresi? Köz­ügyben? Az ebédről én is tudnék mesélni — csörgeti meg a kulcscsomót Bús László rendész. — Jó ha tud­ja: én nem válogatok, min­dent megeszek. De amikor elébem tették azt a valamit, amelyben sós szalonnadara­bok úszkáltak, elment az ét­vágyam. Képzelje, először egyetlen gombócot adtak második fogásként. Kértem a panaszkönyvet, amire a szőke pincér félvállról meg­jegyezte: teljesen felesleges irkálni, úgyis „leépítenek” bennünket. Beletörődöm: az étterem nem apácazárda. A vendég­nek az a dolga, hogy egyen és hallgasson. Puskás János- né főbizalmi viszont nem ilyen megértő. — Engem a főnöknő és némelyik beosztottjának vi­selkedése háborított fel a legjobban. Először nem akar­ták ideadni a vásárlók könyvét. Az egyik kolléga­nőnkét az üzletvezető be­hívta a konyhába, és minő­síthetetlen hangon kioktatta, hogy be ne tegye a lábát a vendéglőbe. Pedig a borsos tokány és a vesevelő szerin­tem is szagos volt. Igaz, a megyei KÖJÁL megállapítot­ta : baktérium nincs egyik ételben sem. A vállalati el­lenőr azt mondta: lehet, hogy a hús fele romlottan került az edénybe, és túlfűszerez­ték, egyébként finom. — Hűtőjük nincs? Ezt Zs. Józsefné kérdezte a főnöknőtől. Akkor tört ki a botrány. Az idős, ősz hajú asszony szemlesütve forgatja a kitépett papírlapot. — Pénztáros vagyok, évti­zedek <sta én veszem az ebéd­jegyeket. Az áll a cetlin, hogy erősen kifogásoljuk a közétkeztetés színvonalát. Baj van az ételek mennyisé­gével, minőségével. Olykor nem adnak süteményt, sa­vanyúságot. Ezt az AGRO'- KER-esek is aláírták. — Érdemes hadakozni? — Aligha. Másnap egysze­rűen rám sem hederítettek. Addig vártam, míg lejárt az ebédidőm és éhen dolgoztam tovább. Azóta a rendésszel járok étkezni. Bús László még utánam szól: — Tudja, mit mondott a felszolgáló? A rómaiak nem ölték meg az ellenséget, ha­nem kiéheztették... o — A vén szipirtyó ... A lányok, asszonyok csend­ben várják a hatást. — Ezt a főnökasszony mondta a kolléganőnknek, aki alig 40 éves. Ugyanis alá­írta a panaszkönyvet — ha­jol a számológép fölé Bara­nyai Kálmánná az AGRO- KER egyik irodájában. Lipták Mátyásné még hoz­záteszi : —■ Régebben nem volt eny- nyi baj. Most a gyengébb ételhez még durva hangnem is járul. A terhűkre va­gyunk, csak az étlapról ét­kezőket babusgatják —sum­mázza a véleményét, és ke­zembe nyom egy ebédjegyet. Déli 12 óra. Az étterem li­la sötétségben lebeg. Bámu­lom a plafont. Csillogó gömb, színes lámpák, közöt­tük olcsó diavetítő. Az esti hangulat kellékei, fülsiketítő diszkózenével. Csörömpölnek a tányérok. Jön a szőke fel­szolgáló. Kedélyes, mint min­dig. Köhécselek a sós. erős levestől, de kibírom. A sült bordát és a burgonyát nya­kon öntötték zsírral. — Kérem a vásárlók köny­vét. Áll az ijedtség a levegő­ben. — Jót, vagy rosszat akar beleírni? — Majd kiderül. Lapozok. A panasz után menetrendszerűen két di­csérő bejegyzés. Nem is rossz, alig másfél hónap után. — Mindig, mindenkinek odaadja a könyvet? — szólí­tom meg Szilaczki Pált. — Persze, egy szóra, uram. — De Zs. Józsefnét nem szolgálta ki. — Én ... dehogynem. Aki templomba, kocsmába, étte­rembe jár, az ne siessen. Déltől 15 óráig van közét­keztetés. — Ez a római módszer? — Kérem szépen, nekem van egy védekezési sziszté­mám, ami bevált. Haragsza­nak ránk, azt hiszik, ma­szekok vagyunk, és agyon­keressük magunkat. Meg­mondtam a „nagyságos asz- szonynak” is, ha irigyel bennünket, álljon be és csi­nálja. Q Testes asszonynak képzel­tem, aki csípőre tett kézzel áll a placcon és dirigál. Csa­lódtam. Törékeny alakja van, a szava is halk. Három év alatt csaknem 5 millió fo­rintot kell befizetnie a vál­lalatnak. Eddig legalább 130 ezret költött az üzletre. — Egy szó sem igaz abból, hogy romlott húst adtunk a vendégeknek — ereszti ki lassan a cigarettafüstöt Be­nedek Zoltánná, az üzlet ve­zetője. — Friss húst kapunk naponta. Akkor is a szom­szédos ZÖLDÉRT-boltból hoztunk 30 kilót, mert elfo­gyott a készlet. Mi kell az embereknek? Egy elterjeszti, hogy büdös a hús, és vége. Legalább 80-an itthagyták a borsos tokányt, amelyben füstölt sonka, szalonna, uborka volt. Az új szakácsot, az új ízeket szokni kell. A KÖJÁL sem talált semmi szabálytalanságot. Egy csöppet sem izgatott. Még mosolyog is. — Végeredményben több panaszra számítottunk, -Ha az előfizetésesek 40 százalé­ka elégedett az ebéddel, az nekünk is elég. Végül is egy „lerobbant” üzletet vettünk át, amely senkinek sem kel­lett éppen a típusebéd miatt. A napi bevételünk duplája a tervezettnek, a vállalat elé­gedett a munkánkkal... — Csak a fogyasztók rek­lamálnak ... _ — Az az asszony sportot űz a panaszkodásból. A nyersanyagnormánk 10,07 fo­rint és 20 százalék az állami támogatás. Mit akarnak 13,20-ért? Ilyen árak mellett! — Haragszik Zs. Józsefné- ra? — Természetesen. De ez magánügy. — Nem hiszem, ön üzlet­vezetőként sem kedveli, és elüldözteti a beosztottjaival. Ezt erkölcsösnek tartja? Darabokra töri a gyufa­szálat. — Csak azt tudom mon­dani, hogy nem feltétlenül kell mindenkinek nálunk ét­kezni. — Mi lesz a vásárlók könyvi bejegyzéssel? — Szóban válaszoltam. A vállalat ebbe nem szól bele. A magas, fekete hajú pin­cér mellém ül, és a tér­demre teszi a kezét. — Mondja, a jót miért nem írják meg a vendéglá­tásról ? Icike-picike dicséret­tel is beérnénk. o Töprengek. Mi ez? Túlzott igények? Gáncsoskodás, irigység? Kibékíthetetlen el­lentmondás? Vannak-e cso­dák? A szerződéses rendszer olyanná alakul, amilyenné tesszük. Ez is rajtunk, em­bereken múlik. Türelmetle­nek vagyunk, rosszindulatú- ak? Lesz-e megnyugtató el­lenőrzés? Észreveszem, hogy nyug­talan vagyok, kissé reszket a kezem. A poharamból ki- löttyen a meggylé. Az abro­szon folt éktelenkedik. A felszolgáló szemérmesen fél­renéz. Seres Sándor A Vöröskereszt Vas megyei vezetősége idén harmadszor szervezte meg a testi sérült gyer­mekek részére a Győr-Sopron megyei röjtökmuzsaji SZOT gyermeküdülőben a „napfény” tábort. Érdemes megjegyezni, hogy a szakszervezeti gyermeküdültetés 30. évfordulóján az itt pihenő százhúsz gyermek üdültetési költségét társadalmi munkával gyűjtötte össze a Vörös- kereszt (Fotó: KS) II lakásépítés lehetőségei és feltételei I. Hogyan juthatunk lakáshoz? Új jogszabályok — új feltételek „Az új lakások számotte­vő részét a lakosság anyagi eszközeinek bevonásával kell megépíteni. Hosszú lejáratú építési kölcsönnel, bővülő körben nyújtott szociálpoliti­kai támogatással szervezett, közművesített telekellátással indokolt ösztönözni a szemé­lyi tulajdonú lakások építé­sének korszerű, több szintes és csoportos telepítésű csa­ládi házak formáit.” (A ma­gyar népgazdaság VI. ötéves terve, 46. paragrafus (5) be­kezdés.) A lakásellátási formák je­lenleg érvényben levő rend­szere politikai és állami ha­tározatok alapján 1971-ben lépett életbe. Főbb elveiben az ezen határozatok végre­hajtása során kidolgozott rendszer alapvetően ma is alkalmas a szabályozó sze­repére. Továbbfejlesztését szolgálták az időközben meg­jelent kiegészítések és mó­dosítások. Mindezt 'ügyelem­be véve a lakásépítés és gazdálkodás távlati tervében foglaltak alapján került sor a múlt évi felülvizsgálatra, és tapasztalatok alapján tör­ténő kiegészítésre. Változások Ez év január 1-től a lakás- gazdálkodás rendszerének to­vábbfejlesztését, a lakásalap jobb kihasználását, az azzal való ésszerűbb gazdálkodást segítik azok a változások, amelyek a lakások elosztásá­ról és a lakásbérletekről szó­ló 1970. évi határozatokat módosítják. E módosítások a népgazdaság VI. ötéves ter­vében foglaltaknak megfele­lően fejlesztik tovább a la­kásgazdálkodást, fokozottabb anyagi érdekeltségre ösztö­nözve a lakások építőjét, vá­sárlóját, korszerűsítik a te­tőtér-beépítés és emelet- ráépítés szabályait, és ser­kentik a lakáscseréket is. A jelen tervidőszak az 1990-ig szóló második tizen­öt éves lakásfejlesztési terv középső szakasza, amelyben töretlenül kívánják folytatni a lakásépítést, növelve a meglevő lakásállomány fel­újítását, korszerűsítését, ja­vítva a lakásgazdálkodást, és mindezzel emelni a lakásel­látás színvonalát. Minden állampolgár szá­mára, aki valamilyen for­mában lakáshoz akar jutni, fontos, hogy valamennyi le­hetőséggel tisztában legyen. Hasonlóan fontos a társada­lom részére is, hogy minden állampolgár saját anyagi te­hervállalásával lakáshoz jus­son, mégpedig mind a társa­dalom, mind az egyén szá­mára legmegfelelőbb, legcél­szerűbb formában. Nyilvánvaló, hogy a VI. és VII. ötéves tervben továbbra is legfontosabb feladatunk a mennyiségi lakáshiány csök­kentése lesz. Ezért erősíteni kell — a lakásépítésre ren­delkezésre álló állami erő­források szűkössége miatt — a magánépítkezést, ahogy a népgazdasági tervben is megfogalmazásra került. Ezért indokolt, hogy átte­kintő módon tájékoztatást adjunk mindazoknak, akik lakásproblémájukat bárme­lyik formában kívánják meg­oldani, és azoknak is, akik életkörülményeik megváltoz­tatása miatt jelenlegi laká­sukat kívánják másikkal el­cserélni. Lakásépítési formák A lakásállomány közel há­romnegyed része személyi tulajdonban van. Hazánkban tehát a jellemző lakástulaj­don-forma a magánlakás. A lakáshiány felszámolására irányuló középtávú és távlati tervekben is megfogalmazó­dik az a követelmény, hogy minden állampolgár lakás­igényének, anyagi teherbíró­képességének megfelelően részt vállaljon a lakásépítés költségeiből. Az ez évben életbe lépett pénzügyi vál­toztatások is ezt irányozzák elő azzal, hogy az egyenlőbb és arányosabb teherviselést segítik. A lakásellátás főbb formái nem változtak: — Az állami lakásépítés keretében bérlakások és ál­lami beruházásban megvaló­suló, értékesítés céljára tör­ténik lakásépítés. — A magánlakás-építés csoportosítása többrétű mint az állami lakásépítésé. A fel­épülő lakástípustól függően az egyik forma a több szin­tes, ezen belül telepszerű, vagy egyedi lakóházépítés. A másik nagy csoportba pedig a családiház-építés tartozik, amely megvalósulhat csopor­tos korszerű, vagy hagyomá­nyos családiház-építési for­mában. E különböző formáknál az építkezés helye, az építtető foglalkozása, az építkezés szervezeti megoldása szerint más és * más, differenciált, tehát megkülönböztetett tá­mogatások és kedvezmények érvényesülnek. Bérlakások Az állami bérlakásra vo­natkozó lakásigénylések tár­sadalmi elbírálása, illetve a tanácsi lakáselosztás rendsze­re lényegében nem változott. A helyi tanács állapítja meg azok körét, akik a jövedel­mi, vagyoni és szociális hely. zetük alapján tanácsi bérla­kásra jogosultak. Új viszont az a rendelke­zés, amely a lakás használat­ba vételi díjának összeget felemelte. A másik lényeges változás, hogy a lakás-használatbavé­teli díjak differenciáltan ke­rülnek megállapításra, és ez­zel is ösztönzik a lakáscse­réket, továbbá a bérletről történő lemondást. A lakáscserére vonatkozó rendeletek új vonása, hogy ha a bérlő több szobás laká­sa helyett kisebbet kér, ak­kor részére a leadott tanácsi bérlakás használatbavételi díjának kétszeresét kell kifi­zetni, míg a bérlő a kisebb lakásért csak egyszeres díjat fizet. Ez például azt jelenti, hogy ha valaki háromszo­bás városi összkomfortos la­kásáról lemond egy egyszo­bás bérlemény ellenében, és ha a háromszobás lakás használatbavételi díja 66 ezer forint, akkor 132 ezer forin­tot kap, míg az egyszobás la­kásért — példánknál marad­va — 30 ezer forintot fizet. A térítés a lakásra megál­lapított használatbavételi díj háromszorosa akkor, ha a bérlő úgy mond le lakásbér­leti jogviszonyáról, hogy nem kér másik állami lakást. Aki például lemond a városi két­szobás lakásáról, amelynek használatbavételi díja 48 ezer forint, az 144 ezer forint té­rítésben részesül. Tehát az állami bérlaká­sok cseréjében anyagilag is érdekeltté teszik a bérlőket. Remélhetőleg, ez kedvezően segíti a lakásgazdálkodást, hiszen akinek az igényét a meglevő bérlakás nem elé­gíti ki, az figyelemre, méltó térítéssel kiegészítheti saját megtakarításait, és OTP-hi- tel igénybevételével építke­zés vagy vásárlás útján meg­oldhatja lakásproblémáját. De ez fordítva is igaz. Azok, akik a család létszá­mának változása miatt ki­sebb lakásba költöznek, meg­felelő anyagi térítéshez jut­nak. Otthonházak Az állami bérlakások kere­tében említést kell tennünk az otthonházakról. Ezek léte­sítését elsősorban az indokol­ja, hogy a városi lakosság családösszetétele jelentősen átalakult. Mind több azok­nak a nyugdíjasoknak a szá­ma, akik életkoruk és egész­ségi állapotuk miatt megfe­lelő gondozást nyújtó szol­gáltatást igényelnek. Ezt cé­lozzák a nyugdíjasok házai. Az ilyen házakban a nyugdí­jas bérlők rendszeres egész­ségügyi ellátást és állandó gondozást is kapnak. Az otthonházak körébe tartoznak a garzonházak. Ezekben az egyedülálló sze­mélyek, és fiatal, illetve gyermektelen házaspárok kaphatnak lakást. A garzon­házba bérlőül csak ideigle­nes elhelyezésre, legfeljebb a jogos lakásigény kielégítésé­ig tartó időre is lehet bérlőt kijelölni. Az otthonházak további formája a szobabérlők háza. Ez a lakással nem rendelke­ző, egyedülálló személyek és fiatal házaspárok időleges el­helyezésére szolgáló önálló épület, vagy épületrész. Ez tehát időleges — albérleti jellegű — elhelyezésre szol­gáló lakásokból áll. Ilyen otthonházak építésé­re a megyénkben is sor ke­rült. Sőt, az OTP is kezde­ményezte már ilyen épületek, illetve épületrészek értékesí­tés céljából történő megépí­tését fiatalok részére. Az állami bérlakások használatbavételi díjának felemelése tehát azt a törek­vést valósítja meg, amelynek célja az arányosabb tehervi­selés kialakítása. Ez pedig azt igényli, hogy az állami lakásra jogosultaknak is fel kell készülniük — szociális helyzetükkel arányos — anyagi hozzájárulásra. Aki pedig a tényleges igé­nyének megfelelő kisebb la­kásba költözik, vagy nagyobb lakás építésének, vásárlásá­nak terhét vállalja, jelentős anyagi támogatást vehet igénybe. Központi elszívórendszer Lakótelepek központi cső- vezetékes szemétgyűjtő rend­szerének gyártására írt alá együttműködési szerződést a Szellőző Művek a svéd Cent- ralsug céggel. A teljesen au­tomatizált rendszer előnye más megoldásokkal szem­ben, hogy a zárt csővezeté­keken elszívott háztartási szemét a lakásokból emberi kéz érintése nélkül jut el a lakótelep központi szeméttá­rolójába, ahonnan hatalmas konténerben szállítják el a hulladékot. A központi el­szívórendszer kialakítása ugyan a hagyományosnál na­gyobb beruházással jár, de működtetése sokkal gazdasá­gosabb, nagyobb kényelmet kínál. Előzetes számítások szerint Magyarországon egy- egy lakótelepi lakás költsé­gét 15 ezer forinttal növelné az új rendszer alkalmazása — ez 6-7 év alatt megtérül­ne —, viszont üzemeltetése évente mindössze 500 forint­ba kerülne lakásonként. Ki­sebb változtatásokkal kórhá­zi szennyes ruhák központi összegyűjtésére is alkalmas­sá tehető a szállítórendszer.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents