Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
a 1981. június 25., csütörtök SZERKESSZEN VELÜNK! Évzárók, ballagások, érettségi vizsgák, felvételik sorozata zajlik júniusban. Nemrégiben a szeghalmi Vigh Matild Általános Iskola nyolcadikosai is végleg elbúcsúztak az iskolától. Három osztály 81 tanulója ballagott, többségük a következő tanévtől középfokú oktatási intézményben folytatja tanulmányait Fotó: Tóth Imre Kommentár nélkül Barátom meséli: — Automata mosógépet vettünk, így tovább már nem volt szükségünk a régi centrifugánkra. Bevittem a bizományiba, mondták, beveszik, csak kérjek hozzá a Gelkától érintésvédelmi igazolást. Elmentem a centrifugával a Gelka központjába. Azután vissza a Lencsést úti lakótelepre, mert május óta az itt lakók ilyen ügyeikkel csak ide fordulhatnak. Fordultam, fogadtak. Megvizsgálták a centrifugát, kiadták az igazolást. Percek alatt, 100 forintért. A bizományi 400-at fizet, ha eladják a masinát. Jó üzletet csináltam? Más: Évekkel ezelőtt egyik lakótelepünkön felépült egy körülbelül 60 lakásos ház, amelynek belső falait nem megfelelően helyezték el, a műszaki előírásokat nem tartották be. A lakók hosszas pereskedés után elérték, hogy a falak egy részét kicserélik. Ez már mégiscsak eredmény. Az kevésbé okozott örömet, amikor az egyik földszinti lakásban a babakocsi- tárolóval közös falat előzetes bejelentés nélkül cserélték ki a lakók távollétében. Hazatérve, kinyitották beépített szekrényüket — ennek hátsó fala volt közös a tárolóval —, s legjobb ruhadarabjaikat hamvasszürke, finom tégla- és betontörmelékkel fedve találták. Üröm az örömben. Megkérdeztük az illetékest Zöld út a nyulászok előtt A fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségében figyelemre méltó adatot közöltek. A nyúltenyésztők tavaly 901 tonna nyulat adtak át az ÁFÉSZ-felvásárlók- nak, ezért 37,3 millió forint árbevételhez jutottak. Mindezek ellenére ÁFÉSZ-eink távolról sem használják ki a nyúlhústermelés helyi lehetőségeit. Sok még a tartalék. Kétségtelen, az utóbbi években jelentősen növekedett a lakosság érdeklődése a nyúltenyésztés iránt. Az 1972. évi csúcstermelést, az 1140 tonna értékesített nyulat 1980-ig a megye nem érte el. Az ágazat 1973-ban zuhant mélypontra. Az okok között a nyúlbetegség (mi- xomatózus’ elterjedését, továbbá a nyúl feldolgozásával és értékesítésével foglalkozó vállalatok nyerészkedési törekvéseit tartják számon. Az akkori monopolhelyzet már a múlté. Ma Békés megye nyúl tartói három partner közül, számukra a legszimpa- tikusabbal köthetnek szerződést. A vaskúti Bácska Tsz, a dunavarsányi Petőfi Tsz, továbbá a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ versenyez a termelők kegyeiért. A nyúl felvásárlási árát rendezték. Öröm a Békés megyei termelők számára, hogy megszüntették a kis- tenyésztők diszkriminációját, amely azt jelentette, hogy a megyében felvásárolt hűs- nyulakért kilónként olykor 2-3 forinttal is kevesebbet fizettek, mint a szomszédos Csongrád megyében. A fel- vásárlási ár országos szintjét alkalmazzák Békésben is. A nyári ár 37, a téli ár pedig kilónként 46 forint.' A MÉSZÖV lépéseket tett a monopolhelyzetből adódó kistermelői kiszolgáltatottság felszámolására. így érték el a kistenyésztők a termelés és értékesítés biztonságát. A két tsz és a kovácsházi ÁFÉSZ mit tesz a termeltetés fellendítésére? — Legújabb értesüléseink szerint — mondotta Fekete Béláné, a MÉSZÖV osztály- vezetője — megpróbálják megnyerni a kistermelőket a nyúlhústermelésre. A három partner a 150 forintot érő tenyészanyag darabjait árkedvezménnyel adja a vele szerződőknek. A termelés feltételeinek biztonságát szolgáló takarmányellátás is jobb. A gabona- és malomipari vállalat mellett a kondorosi szövetkezeti takarmánykeverő és a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz is vállalkozott nyúltáp gyártására és forgalmazására. A megyében már 32 nyú- lászszakcsoport tevékenykedik, mind több termelő csatlakozik valamelyikhez, mert rájöttek, hogy közösen köny- nyebb hasznosítani a termelés és az értékesítés lehetőségeit. Sokat jelent a tenyésztői kedv növekedésében a korábbinál lényegesen tá- gabb fajtaválaszték (új-zé- landi, kaliforniai). Űjabban a fehér prémű állatok a legkeresettebbek a külföldi piacokon. Az ágazat kapcsán sorolhatnánk tovább az elért eredményeket, köztük az állategészségügyi szolgálat színvonalas munkáját, s azt, hogy az OTP és a takarék- szövetkezetek hitellel támogatják a pályakezdő nyulá- szokat. Korántsem mondtunk el mindent erről a most már igazán felfelé törekvő ágazatról, melyet sok ember hobbiból, állatszeretetből karolt fel, de nem lennénk őszinték, ha az anyagi érdekeltségről megfeledkeznénk. Akik még többet szeretnének megtudni a nyulászkodásról, keressék a tenyésztéshez vezető utat az ÁFÉSZ-ek és a szakcsoportok portáin. Egy biztos; a nyúl közép- és hosszú távon egyik legjobb dollárkitermelő cikke a népgazdaságnak. Egyszerűen nem tudunk belőle annyit előállítani, amennyinek ne lenne jó piaca. A megye kis- tenyésztői elé ez évben a nyúlhústermelés 30 százalékos növelését állították elérendő célként. Arról van szó, hogy 1981-ben 1200 tonna vágónyulat kellene előállítani, többet, mint 1972- ben! A körülmények alakításából arra lehet következtetni, hogy a nyulászás körül rendet tettek. Hát kérem, lehet termelni. D. K. A Békés megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója, dr. Pankotai István tájékoztatja lapunk olvasóit a nyugdíjak alakulásáról: — A Minisztertanács 18/1981. sz. rendelete a párt- határozatnak megfelelően fejezi ki a társadalom törekvését, hogy a nyugdíjak reálértékét igyekezzünk megőrizni. Tavaly az országban 55 milliárd 979 millió forintot fizettünk ki nyugdíjakra, ebből Békés megyében 2 milliárd 129 millió forintot. Megyénk 435 ezer lakosa közül 87 ezer 900 a nyugdíjas. Sokan mentek régebben alacsony összegű nyugdíjba, nagy számmal vannak tsz- járadékosok is. A Miniszter- tanács rendelkezése kedvező hatással lesz a nyugdíjak alakulására. Június 1-től a nyugdíjak évenkénti emelése legkevesebb 100 forint, vagy a nyugdíj 2 százaléka lehet. Azok a nyugdíjasok, akik eddig automatikusan 70 forintot kaptak, a júniusi nyugdíjjal már a két összeg közötti különbséget, júliustól pedig a 100 forintot vehetik át a postásoktól. Jövő év január 1-től újabb 100 forintos ABC-szauna? Nemrégiben voltam a békéscsabai bioszaunában, amit a szolgáltató szövetkezet üzemeltet. Mutattak ott egy fogyasztógépet, amelybe a páciensnek bele kell ülnie (már ha belefér), s a reá fújtatott forró levegő any- nyira megizzasztja, hogy a kúra alatt lead néhány kilót. Mondták a szolgáltató egység dolgozói, hogy sajnos, még kevesen veszik igénybe a bioszaunát. Ezen nem is csodálkozom, amikor Békéscsabán létezik „ABC-szauna” is... Ez a „különlegess rendeltetésű” áruház (a 30-as) nem a pénztárak előtt izzasztja meg a vásárlókat (hiszen a magas árakat többé-kevésbé már megszoktuk), hanem a gondolák között, vagyis ön- kiszolgálás közben. Az elmúlt forró napokon annyira beszorult az árukkal tömött gondolák légterébe a tikkasztó, forró levegő, hogyné- hányan vásárlás nélkül, félig aléltan támolyogtak ki a boltból. „Ide hozzuk a fizetésünket, nem telik ebből annyira, hogy legalább egy ventillátort beszereljenek?” — méltatlankodtak a vásárlók. Természetesen az eladók sem tudják megszokni nyugdíjemelést kapnak. A minimális nyugdíjak is emelkednek a munkások és alkalmazottak esetében: az eddigi 1630 forintról 1660 forintra, január 1-től pedig 1760 forintra. A házastársi pótlékok összege is nő. Júniustól azok a nyugdíjasok, akiknek a saját jogú ellátása havonta nem több 1850 forintnál, feleségük után havonta 600 forintot kapnak. A házastársi pótlék minden esetben úgy változik, hogy a nyugdíjellátás összesen 2450 forint legyen. Az ennél magasabb összegű nyugdíjasoka 180 forintos jövedelmpótlé- kot kapják, házastársi pótlékra nem jogosultak. Az egyéb nyugellátások; a rokkantsági, a baleseti rokkantsági, az özvegyi nyugdíjak, az árvaellátás összege, a hősi halottak hozzátartozóinak támogatása, az egyéb járadékok is az öregségi nyugdíj összegének megfelelően, tehát évenként nem kevesebb, mint 100 forinttal emelkedhetnek. Júniustól a fizikai munkakörben foglalkoztatottak az 1790 forinthoz képest 1820-at, január 1-től pedig 1910-et kereshetnek a nyugdíj mellett. B. Zs. a levegőtlen munkahelyet, ahol naponta nyolc órát kell tölteniük... Az ABC-áruház eladóterét ugyanis valóban nem lehet szellőztetni. A nagy kirakatok feletti tizenegy keskeny csapóablakból csak ötöt lehet kinyitni. A szemközti falon azonban nincs ablak, így mit sem ér az a parányi légáramlat, amely az üzletbe jut. Magyarán, a forró, ápo- rodott levegő a boltban reked napokon át — ahol sokszor egy időben százan is vásárolnak — és mint a szolgáltatóház bioszaunájában, megizzasztja a rosszul- léttel küszködő vásárlókat. Vannak, akik a boltból kijövet fellélegeznek: megint leadtam két százast, meg vagy fél kilót! Az ABC-szauna egyetlen hátránya, hogy amikor kint hűvös van, bent sem izzad az ember. Lehet, hogy úgy gondolják a kiskereskedelmi vállalatnál, hogy minek akkor néhány forró nap miatt felszerelni valami légkondicionáló berendezést, vagy ventillátort! Jó, jó. És ha hosszú, forró nyarunk lesz ? ... a. ő. Döntött a Legfelsőbb Bíróság Az eltartók mindent tagadtak Egy idős özvegyasszony fiatal házaspárral tartási és öröklési szerződést kötött. Ebben a házaspár vállalta, hogy a matróna eltartásáról, ápolásáról és eltemettetéséről gondoskodik, viszonzásképp az asszony rájuk hagyja a házát, s erről végrendeletet készített. Az idős nőnek' nyugdíja is volt, de azzal a megállapodás értelmében szabadon rendelkezett. Évekig minden rendben volt. amikor a fiatalok kérték, hogy az időközben felemelt nyugdíjára való tekintettel járuljon hozzá eltartásához, ezt az asszony megtagadta. mire a viszony any- nyira megromlott közöttük, hogy a házaspár ellen pert indított: kérte a tartási és öröklési szerződés megszüntetését. Keresetében arra hivatkozott: azóta, hogy nem teljesítette kérésüket^ nem gondoskodnak róla. Az eltartók mindent tagadtak. Még tartott az ügy bírósági tárgyalása, amikor az idős asszony meghalt, de a pert testvére folytatta. A járásbíróság, majd fellebbezésre a megyei bíróság a keresetet elutasította. Ezt azzal indokolták, hogy az eltartók nem adtak okot a szerződés megszüntetésére, mert nincs adat arra, hogy a gondozást és ellátást megtagadták' volna. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság az alsófokú ítéleteket hatályon kívül helyezte. és új eljárást rendelt el. Határozatában a következőket mondta ki: — A jogszabályban meghatározott okok esetén a tartási, öröklési szerződés megszüntetését bármelyik fél kérheti. Az eltartott halála után is vizsgálni kell, hogy az elhunyt ilyen arányú keresete mennyire volt megalapozott. Bár az idős asszony azt állította, hogy a fiatalok, amiért anyagi kérésüket nem teljesítette, többé nem törődtek vele, sem erre nincs megnyugtató adat, sem arra, hogy a szerződő felek viszonya miért romlott meg. Ezt pedig tisztázni kell, mert tartási, öröklési szerződést csak egyoldalú, súlyos szerződésszegés esetén lehet megszüntetni. Amennyiben az elhunyt állítása megfelelt a valóságnak, alkalmas lehet az öröklési szerződés megszüntetésére. Az erre vonatkozó tényállást új bizonyítási eljárással kell tisztázni. Hajdú Endre Folytassa, sofőr! A reggeli sokadalom kellős közepén jutottam fel a buszra. A viszonylag korai időpont ellenére a nap — mintha csak erejével kérkedne — forró fazékká változtatta az utasteret. Patakzik rólunk a veríték, ingerültté, idegessé tesz bennünket az állandó ide-oda lökdösődés. De megnyugtat egy mély férfihang. A vezető mikrofonon jó reggelt kíván a munkába indulóknak, majd irigylésre méltó orgánumával tájékoztat a következő megálló pontos helyéről, és „tisztelet- teljes kéréssel fordul a kedves utasokhoz, hogy segítsék egymást, a le-, illetve a felszállásnál”. A meglepetés szó nem fejezi ki pontosan azt az érzést, amit akkor éreztem. A második, sőt a harmadik megállónál is megismétlődött az eset. A negyedik után a sofőr pajkos huncutsággal javasolta egy ifjú párnak, amelyik az első ajtó lépcsőjén állva csó- kolózott; „ha nem fárasztó, húzódjanak a kocsi belsejébe, mert most pontosan a visszapillantó tükröt takarják előle.” Éppen azon jártak a gondolataim, hogy íme, így is lehet... amikor egy biciklis hirtelen a jármű elé kanyarodott, gyors fékezés, az összeütközést csak a sofőr évtizedes tapasztalata akadályozta meg. A bekapcsolva felejtett mikrofonból a „hogyaza ..kezdetű közismert mondat vágódott az utasok közé. Az esetet követően némán nyíltak az ajtók, kommentár nélkül értük el az újabb és újabb megállókat. Amikor leszálltam, az motoszkált bennem, beszélni kellett volna ezzel az emberrel, ne adja fel, hiszen megpróbálta, és a kísérlet — az elszólás ellenére — mindenképpen követésre méltó. Lovász Sándor A kemény tél alaposan tönkre tette megyénk útjait. Több helyen már sok munkával és nagy anyagi ráfordítással kijavították az úthibákat. Sokakat bosszant, és balesetveszélyes is a békéscsabai, Kulich-lakótelepi ABC-vel szembeni útfel- fagyás, amely szintén megérett a javításra Fotó: Demény Gyula