Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-20 / 143. szám

1981. június 20„ szombat mdilUl-fíTd H vélemények világa „Temetni jöttem, nem dicsérni...” A nagy angol drámaköltő „Julius Caesar”-jából tudjuk, hogy Antonius milyen mes­teri módon fordította meg közönsége hangulatát, és akik imént lelkesen helye­selték Julius Caesar meg­gyilkolását, a szónoklat ha­tására megváltoztatták vé­leményüket. Nyilvánvaló, hogy sem Antonius, sem az őt megmintázó Shakespeare nem foglalkoztak tudomá­nyosan a meggyőzéssel, bár amit az ókorban retorikának neveztek, abból sok minden a mai korszerű tankönyvek­be is átvehető lenne. A rendszerezésre, a pszicholó­giai szempontok végiggon­dolására azonban csak szá­zadunkban került sor. A bírósági tárgyalások hívták föl a figyelmet arra a kérdésre, hogy a sorrend menyire fontos a hatásban. Akik úgy vélték, hogy az el­ső helyen levő közlés a ha­tásosabb, azok szerint a vádlott hátrányos helyzetben van. Mások viszont úgy vé­lekedtek, hogy az utolsó he­lyen levő közlés a hatáso­sabb, s az „utolsó szó joga” ezért a vádlottat előnyös helyzetbe juttatja. Mindkét álláspont mellett felhozha­tók érvek. Az első hely a figyelem megragadása szem­pontjából kedvező, a befoga­dó még nem fáradt. Ezen­kívül az „első benyomás” frissesége is fokozhatja a meggyőző hatást. A végső közlés után viszont már nem hangzik el semmi sem, ami elhomályosíthatja a hatást, így az emlékezet jobban megrögzíti az elhangzottakat. A vita ma sem dőlt el, csak annyi bizonyos, hogy a „kö­zépső részek” valóban ke­véssé kecsegtetnek meggyő­ző maradandósággal, hogy azután az első vagy az utolsó szó lesz eredményesebb, az a helyzettel, a téma fontossá­gával, aktualitásával függ össze. Felmerül még, hogy mi­lyen szerepet juttassunk a szándékunkkal ellentétes ér­veknek? Antonius a kétolda­lú közlést alkalmazta, azaz ravaszul kitért az álláspont­jával ellenkező érvekre is, melyeket természetesen egy­től egyig még ő maga meg is cáfolt. Ezáltal azonban objektívebbnek, tárgyilago­sadnak tűnt, s eljárásával fokozta őszinteségének, hite­lességének benyomását. Ez­zel szemben, ha csak a ma­ga álláspontját hajtogatta volna az ellenérvekre nem vesztegetve a szót, egyoldalú közlést alkalmazott volna. Az újabb vizsgálatok azt mutatják, hogy az egyoldalú érvelés alacsonyabb iskolai végzettségű személyek ese­tében hatékonyabb, mint magasabb iskolai végzettsé­gű, az elvont gondolkodásra hajlamosabb személyek ese­tében. Valójában a helyzet az, hogy az iskolai végzett­ségtől függetlenül az embe­rek egyoldalú közlésre min­dig fogékonyak, ha nincs lehetőség vetélytársközlőkhöz fordulniuk, illetve teljesen új dolgokról van szó. Ez ritka, bár előadódható eset. Mivel a saját aktivitás, erőfeszítés, gondolati munka mindig előnyben van hatás szempontjából a készen ka­pottal szemben, nem meg­lepő, hogy az egyoldalú köz­lés által a tudatban mozgósí­tott ellenérvek általában ha­tékonyabbak, mint a közlő által felsorakoztatott érvek. Ha tehát felmerülhet, hogy a befogadók az adott témá­ban egyéb közlőkhöz is for­dulhatnak, illetve a téma nem elég új ahhoz, hogy ne lennének a befogadókban sa­ját ismeretek, tapasztalatok, akkor célszerűbb kétoldalú közléshez folyamodni. Ilyen­kor ugyanis az ellenérvek áramlása ellenőrizhető és tu­datosan semlegesíthető, míg a tőlünk független, más for­rásból érkező ellenérvek fe­lett nincs uralmunk. Az orvoslásból ismerjük az immun-oltást, melynek jó­voltából kis adagban olyan mérgező anyagot juttatnak a szerveztbe, melyre válasz­ként a szervezet ellenanya­got termel, s ezáltal védetté válik a valóságos fertőzéssel szemben. (Ez pl. a himlőol­tás alapelve.) Valami hasonló történik kétoldalú közlés al­kalmával is. A felhasznált (és olykor meg sem cáfolt) ellenérvek ugyanis felkészí­tik a befogadót, hogy amikor ténylegesen ellentétes érde­kű, értékrendszerű közlőtől hallja azokat, akkor a ko­rábbról ismert pozitív érve­ket immár a sajátjaként mozgósítva, maga hárítsa el hatásukat. Ez a működés olyan erős, hogy nem is tu­datos módon lép föl, ameny- nyiben az „immunizáló” köz­lések korábban megtörtén­tek. A meggyőzésben a gondo­lati-értelmi tényezőkön túl jelentős szerepet játszanak az érzelmek. Ugyanazt elő­adhatjuk érvelő-gondolkod- tató módon, s az érzelmeket felkorbácsoló, hangulatot ébresztő módon is. Melyik módszer hatásosabb? A vizsgálatokból az derül ki, hogy az érzelmi alapon történő meggyőzés hatáso­sabb, a hit fölébe kerül az értelemnek. Ez a hatás azon­ban csak akkor várható, ha nem túl bonyolult, inkább érzelmi-viselkedésbeli, sem­mint tudatos, megfontolt vá­laszokra számítunk. Ráadá­sul a két tényező nem is választható el mereven egy­mástól, mert az érzelmek, ismeretek, nézetek nélkül édeskeveset érnek, másrészt a tudás nem színtiszta el­vontság ; hit, meggyőződés nélkül nem ösztönöz cse­lekvésre. A demagógia eszköze a ki­zárólagos érzelmi hatás, amikor is a közlő tudatosan felkorbácsol érzelmeket kö­zönségében (rendszerint fe­nyegetéseket, veszélyeket em­leget), és a felkeltett érzel­mek lecsillapítására is maga vállalkozik (ígérget, dicsek­szik, hízeleg). A hatás koc­kázatos, mert ha túl nagy feszültséget ébreszt a közlő, az elszabadult érzelmek fö­lött már nem tud uralkodni többé, s a keletkező szoron­gás, pánik maga alá temet­heti. Ha viszont túl óvatos, a kívánt tömeghangulat nem születik meg. Kedvelt nyers­anyaga az ilyen közléseknek a sovén indulat, az előítélet, s hosszú távon sosem ma­rad el a jól megérdemelt kudarc. A meggyőzés ered­ményességének ezért biztosí­téka csak az ítélőképességre való hivatkozás lehet, mely nem kevésbé általános az emberekben, mint a vak elő­ítélet. Csepeli György Tegnap, pénteken délután a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsé­gének Békés megyei szerve­zete Békéscsabán, a Techni­ka Házában rendezte titkári értekezletét. Az egyesületi titkárok az értekezleten több napirendi pontot vitattak meg. Az első napirendi pont keretében az új tanfolyami szabályzat is­mertetésére került sor. Ez­után a különböző termelő egységekben tevékenykedő művezetők helyzetével kap­csolatos munkaügyi minisz­tériumi anyag tematikáját vitatták meg a jelenlevők. Végezetül a közelmúltban zárult műszaki-fejlesztési hónap rendezvénysorozatát értékelték. Városi, járási ifjúmunkás találkozó Óvatosság — nyáron is Egészségünk védelmében Orosházán, a gyopárosi tó mellett vernek sátrat szom­baton a városi-járási ifjú­munkás fiatalok kempingta­lálkozó résztvevői. Oros­háza üzemeiből, intézmé­nyeiből 24 csapat, a járás­ból 4-en neveztek be a ver­senybe. A programban sze­repel a tó körbefutása, aka­dályverseny, légpuska-lövé­szet, szellemi totó, gránát­dobás, kötélmászás, paprikás- krumpli-főzés, célbarúgás. A hivatalos megnyitóra szombaton délután fél 4-kor kerül sor, ahol Kiss Pál, a városi KISZ-bizottság titkára köszönti a fiatalokat. A ver­seny értékelése vasárnap délután 3 órakor lesz. Ekkor derül ki, hogy melyik 4 vá­rosi és két járási csapat vesz részt a jövő hét végén, Pósteleken megrendezendő megyei vetélkedőn. Ilyenkor nyáron rendsze­rint megfeledkezünk az óva­tosságról, gondatlanok, fi­gyelmetlenek vagyunk, örü­lünk a szép időnek, a kitá­gult térnek. Az egészségünk megőrzése saját érdekünk, kerüljük el a kisebb-na- gyobb nyári veszélyeket. — Mitől óvakodjunk, mire vigyázzunk az esztendőnek ebben a színes, tartalmas szakaszában — erről kérdez­tük dr. Maurer Józsefet, a Békés megyei KÖJÁL igaz­gató főorvosát. — Szezonális betegségek­ről beszélhetünk ilyenkor is, amelyeket a gyors időjárás­változások, a helytelenül tá­rolt, romlott, esetleg rosz- szul összeválogatott ételfé­leségek fogyasztása, vagy más hatás okoz. Idénykezdet előtt már bejártuk, ellenőriz­Pillanatkép a szarvasi Árpád Szálló előtt Fotó: Bukovinszky István tűk a strandokat, vizsgáltuk a víz mennyiségét, minőségét, bakteriális összetételét. Né­hány esztendeje dolgoztunk ki egy olyan újítást, amellyel mindössze 20 perc alatt a helyszínen megállapítjuk a strandvizek szennyezettségét. Az ügyeleti szolgálat május 1-től szeptemberig ezt is fi­gyeli. A fagylaltgyártáshoz csak előzetes engedélyünk alapján kezdhetnek. Már nyi­tás előtt, és menet közben is ellenőrizzük a napközis és építőtáborokat. Egészségügyi szolgálat figyeli az emésztő­rendszeri megbetegedéseket. A járóbeteg-ellátás' dolgozói azonnal jelzik, ha valami rendellenességet tapasztal­nak. Intézkedéseink ellené­re előfordult strandvízere- detű megbetegedés tavaly Bé­késen, Gyulán, Gyopároson. Hogy miért? Mi csak a kö­rülményekre ügyelhetünk, a fürdőzőket nem vizsgálhat­juk meg. Ha valakinek bőr­betegsége, hasmenése, láza van, forduljon a kezelőorvo­sához, s az ő utasításai sze­rint menjen vagy ne a strandra. Jelenleg a megye minden strandvize megfelel a higiénés követelmények­nek. — Szívesen járjuk a ter­mészetet, örülünk, ha jó idő­ben kimozdulhatunk a négy fal közül. Megyénkben kitű­nő szabadfolyású vizek, szép tájak találhatók. Úszhatunk, kirándulhatunk bárhová? — A városi zártság leg­jobb ellenszere a természet- járás. Vizsgálataink szerint tiszták a Körösök és a Be­rettyó, az úszni tudóknak a kijelölt helyeken alkalmasak ezek a vizek a fürdésre és sportolásra. Rendszeresen figyeljük a csatornákat, ezek könnyebben fertőződhetnek. A Békéscsabán átfolyó csator­nában nem szabad fürdeni. Ha vízromlást észlelünk a hosszúfoki, a kákafoki csa­tornákban és a Körösök holt­ágánál, azonnal jelezzük. A szúnyog-, rovar- rágcsálóir­tás csak járvány esetén Kö- JÁL-feladat, másként pedig a szakmai irányítás, az ellen­őrzés a miénk. Pósteleket, Szanazugot sokan felkeresik, de léinek a kullancsoktól. Az idén már irtották ezeket. Megnyugtatásul annyit, hogy a mi vidékünkön nem hor­dozzák a fertőző agyvelő-, agyhártyagyulladás kóroko­zóit. Legszívesebben az er­dős, bokros vidékek aljnö­vényzetében tanyáznak, és az arra járók testhajlataiban telepednek meg. Jó ha kirán­dulások, túrák után minden­ki ellenőrzi magát. Ha kul­lancsot talál, kaparni, húzni nem szabad, mert a feje be­szakad, és komoly bőrgyulla­dást okozhat. Az tévhit, hogy a fej tovább fúródik az em­beri testbe. A teendő: bár­miféle olajat (napozó vagy főző) rá kell cseppenteni a kullancsra, néhány perc alatt megfullad, és óvatosan, főként csipesszel ki relifet húzni. Ha nincs olaj, jó az ecet és a citromcsepp is. — Mit tesznek nyáron az egészségnevelök? — Még az iskolai évben egy tanácsadó kiadványt osz­tottunk a gyerekeknek, ame­lyet a Vöröskereszttel és a közlekedésbiztonsági ta­náccsal közösen szerkesztet­tünk. A vakációs viselkedés­hez ajánlottunk néhány tudnivalót. A békéscsabai telefondoktor speciálisan nyári higiénés gondokról szól majd. A nálunk gya­korlatozó egészségügyi főis­kolások a napközis táborok lakóinak rendeznek elméleti és gyakorlati bemutatót. Egészségnevelési csoportunk filmeket vetít a táborozó fia­taloknak. — Néhány jótanács? — A fokozódó hőmérsék­let, a napsütés mellett ügyel­jünk arra, hogy a napszú­rást, a leégést elkerüljük. Az üdülőkörzetek, gyógyhelyek esténként harsogó zenekarai korántsem a pihenést segí­tik, s arról sem szabad el- ledkezni, . hogy Magyaror­szágon este 10 óra után csendrendelet van. A szülők figyelmébe: nyári táborba induló gyerekeiket orvosi vizsgálat nélkül nem enged­hetik el. Akik elhagyják az országot, érdeklődjenek ná­lunk, hogy melyik országba, milyen védőoltás a kötelező. Nálunk megkaphatják eze­ket, és a nemzetközi érvé­nyű sárga oltási lapot is. A legvégére hagytam a legfon­tosabbat: pihenéskor, üdülés­kor felejtsük el az autót, gyalogoljunk és mozogjunk sokat! Bede Zsóka „Vihart aratva zendül a magyar nyár...” Érdekes és tanulságos len­ne egyszer alapos vizsgálat tárgyává tenni, hogy a kü­lönböző művészeti ágakban, elsősorban az irodalmi alko­tásokban valamilyen módon megfogalmazott állítások tényszerű történelemszemlé­lete között milyen időbeli összefüggések húzódhatnak meg. Juhász Gyula közis­mert versének befejező vers­sorát választottuk az 1891. június 21~i battonyai agrár­szocialista zendülés 90. év­fordulója alkalmából írt megemlékezésünk címéül. Ezt a verset a költő 1918- ban írta. A befejező tétel­mondat igeideje egyértelmű­en a jelenre, s talán még in­kább a közeli jövőre utal. A költői gondolat vátészi erejét az 1918—1919-es for­radalmi események nagysze­rűen bizonyították. Mégis — úgy véljük — a költőt sző­kébb hazájához, a korabeli Gsanád vármegyéhez fűződő történelmi ismeretei és ta­pasztalatai is hozzásegítették ehhez a sajátos megfogalma­záshoz, hiszen a vers meg­írása előtt majdnem két év­tizeddel már valóban szikrát vetett a szalma a keleti, lus­tán szunnyadó Délkelet-Al- földön, fellángolt a léha, lomha magyar táj megutál­va száz here társadalmi „pi­maszát”. Vihart aratva zendült a magyar Nyár 1891. májusá- ban—júniusában Orosházán, Békéscsabán, Battonyán, s valamivel később másutt is! Ezekhez a társadalmi viha­rokhoz vezethető vissza Fé- ja Géza „sajtóvihart” is ka­varó, emlékezetesen szép, s ma is a megdöbbentés ere­jével ható szociográfiája, a „Viharsarok” is. Ritkán nyílik azonban al­kalom és lehetőség arra, hogy a művészetnél jóval ér­zéketlenebb történelmi-társa­dalmi közgondolkodásunk tudatába juttassuk, hogy a mi harcainknak nemcsak közvetlen, hanem évszázad­dal, vagy éppen évszázadok­kal előbbi előzményei is vol­tak, melyeknek tapasztalata­it a jelenben is hasznosítani lehet, a jövőnek megőrizni és átadni pedig fontos köte­lességünk. Nem célszerű eh­hez pusztán a kerek évfor­dulók lehetőségeit megra­gadni ! A századforduló Békés me- g”ei agrárszocialista zendü­léseinek 90. évfordulójához érkeztünk. Természetesen a centenárium bőségesebben adhat feladatokat a történel­mi szakirodalom számára, mégis úgy véljük, hogy a 90 év egy inkább elképzelhető emberöltő. A mindennapi tényleges emberi kapcsolatok társadalmi elismerésével így is többet késtünk, mint amennyit kellett volna! Ter­mészetesen vannak bizonyos magyarázatai ennek. Amikor az 1891-es oroshá­zi május 1-i, békéscsabai május 5-6-i, s a battonyai június 21-i agrármegmozdu­lások 25. évfordulójához ért a magyar történelem — 1916-ot írtak. Kinek jutott volna eszébe az első világhá­ború egyre embertelenebbé váló évében a „nagy aréná­ba” induló” „Mesebeli Já­nosok” igazságos harcot foly­tató szüleiről a legcsekélyebb mértékben is megemlékezni? Az események 50. évforduló­ján, 1941-ben, a második vi­lágháború kiteljesedésének évében az unokákat sem lett volna éppen célszerű nagy­apáik valóban tragikus, igaz­ságos hősi harcára emlékez­tetni! A 75. évforduló 1966- ban már a századforduló ag­rármegmozdulásaihoz méltó környezetben találta az utó­kort, noha az ötvenes évek közepéig-végéig tulajdonkép­pen csak addig jutottunk el, hogy a földmunkásmozgalom legjelentősebb eseményeit, ezekben a korabeli Szociál­demokrata Párt szerepét a magyarországi munkásmoz­galom szerves részének is­mertethettük el. Most a századik évfordu­lótól már csak egy évtized választ el bennünket. Alig másfél hónapja a Magyar Történelmi Társulat, a Bé­kés megyei Tudományos Koordinációs Szakbizottság, s az ülésszaknak otthont adó, igen jelentős földmunkásha­gyományokkal rendelkező egykori legnagyobb magyar falu, a ma erőteljesen ipa­rosodó Orosháza város két­napos rendezvénysorozata is azt bizonyította, hogy meny­nyi még az elvégzendő, pon- tosítandó, tisztázandó fel­adat! Helyes ezeknek a „történelmi adósságoknak” a törlesztéséhez minél előbb hozzákezdeni! Pontosan 90 évvel ezelőtt, 1891. június 21-én (akkor is ép en egy vasárnapi napon) jelentős megmozdulások, s véres atrocitások történtek Battonyán. Az előzményeket, kiváltó okokat, az esemé­nyeket és a mozgalom jelen­tőségét, valamint sajátossá­gait nagyon nehéz lenne egy rövid méltató cikkbe bele­sűríteni, ezért csak a leglé­nyegesebbekre szorítkozha­tunk. A kiegyezés után a koráb­ban mezőváros jogállású Bat- tonya ellentmondásos társa­dalmi fejlődése nagyon fel­gyorsult. 1869-ben 8642 la­kost írtak össze Battonyán, 1890-ben már 10 018 volt a la­kosok száma. Az 1880—1891 közötti népességnövekedés 31 százalékos volt, s ezt a tempót olyan nagy városok is csak megközelíteni tud­ták, mint Szeged, Arad vagy Orosháza. Sajnálatos módon azonban ez a növekedés nem járt együtt az iparosodással, hiszen a mezőgazdaságból 9118 kereső és eltartott élt Battonyán, iparból pedig mindössze 1238, ami az össz­lakosság hozzávetőlegesen 10 százalékát képezhette. S még súlyosabb gond volt, hogy a községben 7067-en (az össz­lakosság 65 százaléka) a leg­csekélyebb mértékben sem rendelkeztek földdel. Ezek­nek az agrárproletároknak nemcsak a foglalkoztatása, de megélhetése is szinte teljesen megoldatlan volt. A mező- gazdasági gépek elterjedt al­kalmazása egyre több batto­nyai agrárproletár kezéből ütötte ki a kaszát és kapát. A közeli Mezőhegyesi Álla­mi Ménesbirtok pedig in­kább a Felvidékről hozatott a battonyainál is olcsóbb munkaerőt az idénymunkák elvégzésére. Súlyosbította a helyzetet, hogy valóban „ezernyi fajta népbetegség”, Titkári értekezlet a MTESZ-nél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents