Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-31 / 126. szám
o 1981. május 31., vasárnap \ KULTURÁLIS MELLÉKLET Békésből indult híres művészek Emlékezés Szegedi (Zeggin) Györgyre Aligha van még egy helye országunknak, mint éppen Békés, ahonnan oly híressé vált művészek származtak volna, mint ebből a patinás múltú dél-alföldi megyéből. Hiszen mindenki tudja, hogy innen indult el Munkácsy Mihály (1844—1900) a legnagyobb magyar festő és Erkel Ferenc (1810—1893) zeneszerző, nemzeti operánk megteremtője. Hazai és nemzetközi művészeti rangjuk helyi megbecsüléseként méltán neveztek el róluk múzeumot Csabán és Gyulán, a közművelődés itteni szolgálatára. E két magyar géniusz, Munkácsy és Erkel „békési fészké”-nek tudata régtől fogva, ma is elevenen él a nagyközönség emlékezetében. Vagyis, hogy honnan „röppentek ki” e ritka adottságú pikturális-muzikális honi talentumok képességeik ki- teljesedése.felé. Talán, mert a múlt fél évezredes ködébe nyúlik vissza, ezért kerül már kevesebbszer szóba, hogy a német festészet és grafika óriása, Dürer Albert (1471—1520) ötvösmesterséget űző apja is Békés megyéből, az egykori Ajtós községből indult el külföldi útjára, és telepedett le 1455- ben Nürnbergben. Ami pedig végképp nincs a köztudatban, az az a régen feledésbe merült tény, hogy szintén Gyuláról kerekedett fel, és nyugat felé vándorolva _____________________:______ v égül is Münchenben talált új otthonra Szegedi (Zeggin) György (1520—1581) neves gyulai ötvösmester, aki abban az évben született, amikor Dürer elhunyt, és aki négyszáz évvel ezelőtt Bajorországban — híres ötvösdinasztiát alapítva — úgy halt meg, mint a XVI. század „második Dürer”-je. * * * Pályáját röviden áttekintve, elmondhatjuk, hogy Szegedi (Zeggin) György 1520- ban, a Tisza-parti „hírős város”-ban, Szegeden látta meg a napvilágot. Apja, Ötvös János becsült rézműves volt, aki őt Gyulára adta ötvösinasnak, mert itt tekintélyes szakemberek működtek a török hódoltság előtt. A tehetséges fiú nemcsak az ötvösszakmát sajátította el a gyulai Demeter mester keze alatt, de tanítója leányának kezét is elnyerte. Gyulán maradását neki is az akkori egyre terjeszkedő török megszállás fényegette. Ezért 1557- ben, fiatal feleségével és kisfiával Gyuláról vándorútra kelt. Bécs érintésével, és Nürnbergben való átmeneti tartózkodása után, végül is a bajorországi Münchenben telepedett le. A következő évtől, vagyis 1558-tól kezdve már az ő neve is (németes torzítással, Georg Zeggin- ként) szerepel a müncheni ötvösmesterek lajstromában. Második házasságát Wiss- reiter Annával gyulai feleségének és első fiának elhunyta után kötötte. Az udvarnak is megelégedésére dolgozó, magyar származású mestert az uralkodó Albrecht herceg gazdag nászajándékkal jutalmazta, a müncheni ötvös céh pedig „mívlátó mester”-ré választotta, azaz tisztévé tette, hogy a helyi éremművészek, ötvösök egy része felett felügyeletet gyakoroljon. A pompás aranyezüst ékszerek, és művészi kivitelezésű használati tárgyakon kívül. György mester készítette — három munkatársával — Orlando di Lasso udvari karmester zsol- táros könyvéhez az ezüst fedőtáblát. E zsoltárkönyv — mely a müncheni Nationalbibliothek tulajdona —, számunkra azért is jelentős, mert miniatúrái között Hans von Muelich ábrázolásaként György mester portréja is fennmaradt. A négy évszázaddal ezelőtt elhunyt Szegedi (Zeggin) György, az egykori gyulai ötvöslegény nemzetközi hírű német „Goldschmid”-dé, azaz aranyművessé vált. Fia, Georg és ennek származékai közül Zeggin Paul (1602— 1666) is éremművész lett, sőt az őt követő generációk tag-, jai is folytatták a család ősi mesterségét. * * * Szegedi (Zeggin) Györgye ről Siklóssy László írt először felfedező jellegű közleményt a Szegedi Szemle 1929. 4. számában. Megjegyezte, hogy „... Szegedi Györgyről és családjáról a magyar műtörténelem ezed- dig mit sem tudott. En akkor lettem rájuk figyelmes — hangsúlyozta Siklóssy —, amikor ,Műkincseink ván- dorútja Becsbe’ című könyvem előkészületei közben a bécsi udvari gyűjteményekre vonatkozó körülbelül húszezer regesztát átnéztem. Az ott talál adatokat bőségesen egészítették ki Max Frankerburgernek, a müncheni ötvösökre vonatkozó részletes, okmányszerű adatai.” Ilyen méltánylandó kutatási körülmények kapcsán bontakozott ki Szegedi György figyelemre méltó életútja, mellyel 1943-ban Temesváry József is foglalkozott a Délmagyarország című napilapban megjelent cikkeiben. írásaiban — többek között — ismertette a Müncheni Állami Levéltár igazgatójának, dr. Knöpfler- nek — 1943 tavaszán — Szegedre küldött levelét, melyben a magyar származású Zeggin ötvösdinasztiával kapcsolatban — Münchenben őrzött — dokumentumokról adott felvilágosítást. Ebből tűnik ki az is, hogy György mester 1581-ben hunyt el. Emlékező írásunk -befejezéseként Temesváry megállapítását idézve, és ezzel egyetértve leszögezhetjük a következőket: .......A mi alf öldi múltunkban nincs olyan sok kimagasló egyéniség, hogy Szegedi György felett napirendre térhetnénk anélkül, hogy őt nagyjaink közé sorozva ne tartsuk számon. Tagadhatatlan, hogy jelentősége kisebb Ajtósi Dürer Albertnél, de vele együtt Szegedi György, az akkori Alföld művészi életének hitelt és megbecsülést érdemlő dokumentuma.” Szelesi Zoltán Irodalmon kívüli szolgálat Mezei András: Ilyen gazdagok vagyunk? Jól emlékszem, pedig húsz éve is van már, hogy egyik humoristánk arról írt szel' lemes gúnnyal, miért nincsen magyar krimi? Ki akarná ugyan — szólt az indok summája — a Mariska néni pár száz forintnyi kis pénzecskéjét, meg düledező házacskáját időnap. előtt, te-, hát bűnös úton elörökölni? Meg betömi sem érdemes oda, ahol nincs igazgyöngy, briliáns, vagy valami más, különösen nagy érték. Azóta — változnak az idők, változnak a helyzetek — biztos más a véleménye, mert nyilván a valóság ihletése nyomán megszülettek, ha gyengére, zsengére sikerülve is, könyvben, filmen és színpadon a magyar krimik. Hisz a Kék fényben is láthatta ország-világ nem egyszer az elrabolt, vagyont érő ékszerek képét, vagy véletlenül megmaradt párját. Ez a „fejlődés” — mondhatnánk, pedig már akkor is létezett ennél jóval hátborzongatóbb, valódi krimi. A görgőséke kálváriája ugyanis az ötvenes évek vége felé kezdődött. S aztán jött szép sorban a többi, egy részüket a Nehéz emberek című Kovács And- rás-filmből, később pedig a televízióból ismerte meg a közönség. Ügy jó két éve meg nagy port vert föl — de mint szokott lenni, el is ült — a2 Élét és Irodalom vitája, amelyet Mezei András Valami nincs kitalálva című cikke robbantott ki. A „pikantériát” hozzá a szerző költőírói mivolta szolgáltatta. Aztán most megírta a folytatást könyvben, megint csak arról, hogy találja már ki valaki a szocializmusban és a szocializmus védelmében azt az érdekeltségi formát, amely nem engedi a szocialista államot millióktól, sőt súlyos milliárdoktól — jó részét devizában értve — megfosztani. A bebizonyosodottén hasznos újat létrehozó találmányokat végtelen sorozatban elgáncsolni. Hanem pont az ellenkezőjére ösztönözzön majd: a megvalósításban való érdekeltségre. Mert ennek híján, mi is a legtöbb esetben a helyzet? Volt. aki azt* mondta: egyenesen fantasztikus, szerintem: kész krimi. Csak ott fordul elő a bűnös hanyagság, a lopás, meg az agyafúrt cselszövés, a hiteles dokumentumok semmibevevése, mint egy-egy nagy horderejű találmány esetében. És csak a legvadabb bűnügyi történetben esik meg, hogy egyéni érdekből — persze a köz köntösébe burkolózva — tisztesnek tartott, sőt nagy befolyással bíró személy a feltalálónak szánva, a saját hazájának tetemes kárt okozzon. És nem csak anyagi téren. Ez sajnos nem túlzás, van rá, elég név szerinti példa is a könyv riportjaiban, amelyeket már a vita után készített a szerző. \ De jócskán, megtette a magáét a szakmai hiúság is — az a fajta gőg —, amely képtelen elviselni, hogy egy laikus képes arra, amit a tudomány nem tudott megoldani. Ezt a fajta — akadályozni a végtelenségig —akciót legjobban talán az el- romolhatatlan lift, meg a gyorsan és tartósan a mainál jóval nagyobb gyümölcs- termést produkáló gyógymet- szés esete tükrözi. Igaz, azt is el kell ismerni, hogy vannak nagyon becsületes szakemberek, akik a feltalálóval együtt küzdenek — és önzetlenül! — mint ezt például a Széles Lajos i)ácsi-féle égési gyógyszer elismertetése során többen is tették. De említhetném a Műegyetem egyik tudományos tanácsadóját is, aki a budapesti távfűtő- rendszerre vonatkozó hibás és óriási kárt okozó döntés megváltoztatásáért küzd, a több, mint tíz év alatt tengeri kígyóvá tekeredett ügyben. Nagy munkára — és ahogy maga , is említi, irodalmon kívüli szolgálatra — vállalkozott Mezei András, amikor az igazán föl sem mérhető nemzeti hasznot ígérő, ám többségében meg nem valósult vagy igen későn realizálódott találmányok nyomába eredt. Az előbbiekből, ha lesz is valami, a gazdasági élet nemzetközi piacáról már lekéstek. Pedig mekkora érdeklődés volt irántuk: amikor a szabadalomról tudomást szerezték, egymásnak adták az ország kilincsét főleg a nyugati vállalkozók. Akik vagy a licen- cet vagy a gyártmányt vették volna — de nem kapták. Csak a Szabó István-féle görgőseke iránt 24 országból 64 cég érdeklődött, de vagy választ sem kaptak az illetékes helyről, vagy valaki lebeszélte őket. Pedig — és ez óriási dolog ezen a fronton — 25 év után sem avult el ez a nagyszerű találmány, melyről a szovjet szakértők azt mondták, hogy az eke ötezeréves történetében forradalmi fordulatot hozott. De ha egy rövid idő után az addig jó helyett, csak elrontott darabok jönnek ki, majd pedig senki sem vállalkozik a tisztességes gyártásra, hova jutunk? Oda, hogy évente csak Magyarország hozzávetőleg 10—20 000 tonna kőolajat pocsékol el a mező- gazdaságban. Ami pénzre átszámítva 1957-től kezdve 1,8 —3,6 milliárd forintot tesz ki... S ez is elég ahhoz —mert hol van még a többi miatt keletkezett kár —, hogy a címben szereplő kérdőjelet felkiáltóval helyettesítsük. Mert a tények szerint: ilyen gazdagok vagyunk! Erre a következtetésre jut az. ember, amikor leteszi ezt az egy ültőhelyben elolvasott könyvet, meg arra, hogy jó lenne legalább a saját kárunkon tanulni. Vass Márta Mladon/iczky Béla: Ady E. Kovács Kálmán versei: Jelet a porba (Az 50 éves érettségi találkozóra) Mire az alkotás kínzó vágya? Életünk az Idő megzabálja. Míg építünk, szántunk, \ verset írunk, konok világtörvény ássa sírunk. Fellebbezés? Egy jelet még a porba... Sziklaszívű hóhér sújt tarkódra. Kegyelemért? Kihez? Egy istenhez, ki saját fiának sem kegyelmez? Mint siralomházban, biztos végünk: halálos ítélet alatt élünk: „Utolsó kívánság?’’ „Még egy élet.” „Minden halandó csak egyszer élhet.” * * * Ha végső percemben kérdez a sors, a válaszom mégis: érdemes volt. Pitypangvilág Vigyázzatok, a pitypang támad, körülfogta már kerted, házad. Mind előrébb álnéven setten, ahol egy volt, most vannak ketten. Titkos magvait minden széllel ejtőernyősök szórják széjjel. Elüldöz minden más virágot, vak vagy, ha tervét most se látod. Tépd szét a versem, ne is lássák, kasza kell ide, nem imádság! Ménesi György: Ki azt mondja ki azt mondja el kell menni nem tarthatja vissza senki a kalapját megemeli — a kalapját megemeli ki azt mondja nincs ereje köti lánya fia neje lelke mélyén az se marad — lelke mélyén az se marad s ki csipetnyi szerelemért erzsébeti tekintetért hét határba elkujtorog — hét határban itt kujtorog y
