Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-24 / 120. szám
1981. május 24., vasárnap fl frizura és ami mögötte van A kisközségbe ipari üzemet telepitettek, még valamikor a hatvanas években. A lányoknak, asszonyoknak valami elfoglaltságra, pénzkereseti forrásra volt szüksége, az anyavállalatnak pedig munkáskezekre, így azután mindenki jól járt. Kevesen gondolták még akkor, milyen nagy változást hoz a falu életébe ez az egyszerű gazdasági lépésnek számító ipartelepítés. Most, tizenegyné- hány év után már világos: megváltozott a szemlélet, átalakult, vagy talán pontosabb kifejezés, hogy -átrétegződött a falu társadalma. Eleinte makacs ellenérzés fogadta főként az idősek körében a tényt: dolgozni járnak a lányok, asszonyok, lekötik magukat, ahelyett hogy az „asz- szony dolgával”, a háztartással törődnének, meg a kerttel, jószággal. És egyébként is, hova jutunk, ha a nők fakanál helyett gépekkel foglalatoskodnak!? Sok férj sem nézte jó szemmel, hogy az asszony munkába áll, sőt ma is akad család, ahol a férj nem engedi dolgozni járni a feleségét. (Aki otthon sokkal több, és gyakran nehezebb munkát csinál, mert, „ha már úgyis otthon van" jelszóval jószágot hizlal, veteményez, esetleg még a tsz-ben dolgozó férjének is segít.) Aztán lassan kezdett rangot jelenteni a faluban, hogy valaki az üzemben keresi a kenyerét. A világ nem dőlt össze, a család nem hullott szét, legfeljebb lassacskán, kényszerűségből megoszlottak a terhek. A háztartásból, tsz-böl összeverbuválódott társaság az üzemben kezdett közösséggé formálódni, az üzem technikai színvonalával, szervezettségével, és talán még divatos termékeivel is hatni a falura. És hatottak a közösség tagjai egymásra is. Bekerült az üzembe egy magának való, a külsejére keveset adó, alkalmazkodni nem nagyon tudó asszony. Eltelt jó néhány hónap, és egy szép napon divatos frizurát csináltatott, azóta már másképpen öltözik, viselkedik. Pedig senki sem kritizálta, vagy nógatta. Az anya- vállalat révén az üzembeli nők kirándulni mentek — amiért persze eleinte megszólták őket —, aztán követték a példájukat. „Ég és föld a különbség a régi, meg a mai világ között" — mondta egyik középkorú falubeli asszony, aki maga is az üzemben dolgozik. Íratlan törvénnyé csontosodott falusi szokások változtak, esetleg szűntek meg. A fiatalok már csak mosolyognak azon, hogy „mire a nap lemegy, a lánynak otthon a helye”, és hogy a mama döntötte el a bál végén, ki kísérhette haza a nagylányt. Megszólták, ha valaki más faluból választotta élete párját, mondván: „nem talált a falujában?” S vajon melyik falusi asszony mert volna arra gondolni 30—40 évvel ezelőtt, hogy a férje is bevásárolhat, kitakaríthat, s egyedül is előveheti magának a tiszta ruháját? A szokások, a szemlélet, a körülmények ilyetén változása természetesen nem tulajdonítható egyedül az ipartelepítésnek. De a kistelepülések zárt közösségében élő lányok-asszonyok számára mindenképpen erős kapaszkodót és lendületet adott ahhoz, hogy változtathassanak a család, a férj kiszolgálására rendeltetett asszonysorson — vagy ahogyan hivatalosan fogalmazni szoktuk: egyenjogúak legyenek. X. I. Bővítik a Testvériséggázvezeték kapacitását Az eredeti terveknek megfelelően az idén tovább növelik a Testvériség-gázvezeték kapacitását. A hazánk energiaellátásában kiemelkedő szerepet játszó gázvezeték teljes beruházási programja már eleve három szakaszra tagolódott. A csaknem egy évtizeddel ezelőtt jóváhagyott program első két szakaszában elkészült a szovjet határ és a Borsod megyei Leninváros, illetve a Leninváros és a Pest megyei Zsámbok közötti vezeték. A két ütemre tagolódó harmadik szakaszban elsőként a beregdaróci kompresszorállomást adták át rendeltetésének, majd pedig kiépült a Leninváros és Hajdúszoboszló közötti vezeték- rendszer. A harmadik szakasz második ütemében sorra kerülő nagyszabású munkálatok eredményeként a testvériség gázvezeték kapacitása eléri majd az évi 7 milliárd köbmétert. Ezzel egy részről teljesen biztonságossá válik a hazai gázellátás, másrészről megteremtődik a lehetősége annak, hogy a vezeték igénybevételével Jugoszlávia is importálhasson szovjet földgázt. A kapacitásnövelő beruházás kivitelezése az utóbbi napokban megkezdődött. Ennek során a gázvezeték első hazai fogadóállomásán, Be- regdarócon újabb nagy teljesítményű kompresszort helyeznek üzembe, a tervek szerint már ez év októberében. A vezeték leninvárosi állomásán három a bereg- darócinál kisebb teljesítményű kompresszort szerelnek fel, s ugyanilyen módon bővítik a városföldi kompresz- szorbázist is. Egyidejűleg új vezetéket építenek Vecsés és Városföld, illetve Városföld és Kiskundorozsma között. Szerencse, fel! „Hű, de szerencsés ember! Burokban született!” — mesélik X-ről és Y-ról, függetlenül attól, hogy éppen ötöse van a lottón, beutalót kapott főszezonban a Balatonra, vagy esetleg felvették a fiát az egyetemre. És vannak mindennapi kis szerencsék is. Épp elérjük a buszt, kifogunk egy jó leértékelést — vagy egy szép harcsát —, kevesen várakoznak előttünk az SZTK-ban, vagy friss kenyeret kapunk szombat délután. Szerencsés utat kívánunk az utazóknak, sok szerencsét a vizsgázónak, jó szerencsét a bányászoknak, s a jó kereskedő is azzal köszön el a vevőtől, hogy „legyen máskor is szerencsénk.” De tulajdonképpen ki is a szerencsés ember? A Volga volánjánál várakozó szeghalmi fiatalember nem sokat gondolkodik a válaszon: • — Hát, akinek minden sikerül, amit eltervez. — Például? — Simán felépíti a családi házát. — Ismer ilyet? — Nem sokat. — Kell az építkezéshez szerencse? — Hajaj! De én nem panaszkodhatok. Az építőanyag egy részét egészen könnyen be tudtam szerezni. — Érte már nagy szerencse az életben? — Igen. Sikerült megúsznom egy balesetet. Pestre mentem, és a szembe jövő kamiont mindenáron előzni próbálta egy másik. Az utolsó pillanatban le tudtam húzódni az út szélére előlük. Sajnos, nem elég, ha az ember szabályosan, figyelmesen vezet, plusz szerencse is kell. — Vajon miért van így? — Szerintem sokan nem tanulják jól meg a KRESZ-t, vagy nem tartják be. Tudok valakit, akinek a 23- nekirugaszkodásra sikerült jogosítványt szerezni. Mit mondjak?... No igen, az illető végre szerencsésen vizsgázott — lehet, a többi járművezető szerencsétlenségére. Zsuzsi szép arcú. barna hajú kislány, 6. osztályos. A megyei zongoraverseny 2. helyezettje. — Az volt a szerencsém, hogy a gyakorló zongora pont olyan volt, mint amin utána a versenyteremben játszottam. — A versenyhez szerencse is kell? — Persze. Tetszik tudni, nem mindegy az sem, mikor következik az ember. A sorrendet ki szokták sorsolni, és elsőnek lenni nem jó. No és a vizsgákon? Rózsi- ka éppen írásbeli érettségijéről érkezik. — Tőlem kérdez ilyet, aki mindig szerencsétlen vagyok? Most például arra készültem, hogy Illyés Gyula Bartók-ja lesz a tétel, és ehelyett egy Nagy Lajos- novellát kellett elemezni. Még jó, hogy tavaly egy negyedikes iskolatársamnak kidolgoztam ezt a témát. — Az életben nagy szerepe van a szerencsének? — Nincs. Vagyis az a szerencse, ha valaki olyan tulajdonságokkal bír. aminek révén az életben jól boldogul. Szerintem kizárólag szerencse csak a tombolához és a lottóhoz kell. Igaz is, hol kereshetnénk máshol a szerencse fészkét, mint a totózóban?! Nagy darab férfi munkásöltönyben. fl honismereti munka eredményei Békés megyében A példák sokaságával lehetne bizonyítani. milyen fontos szerepet játszanak a nemzeti öntudat erősítésében, a hazai közgondolkodás formálásában, valamint a József Attila-i „tudatos jövőbe” látásban a múlttal és a jelennel kapcsolatos ismeretek. Ezek elsajátítását segítik elő többek között azok a honismereti tevékenységi formák is, amelyek közművelődésünk egyik részterületének tekinthetők. A Békés megyei honismereti mozgalom legaktívabb támogatója Krisztoff Andrásáé, a HNF megyei bizottságának politikai munkatársa. Nagy hozzáértéssel, lelkes szorgalommal irányítja évek óta a hivatásos kutatók és a képzettséggel nem rendelkezők, aktivisták munkáját. ö maga is részt vett a munkásmozgalmi hagyományok ápolásáról és továbbfejlesztéséről szóló megyei párt vb-határozat előkészítésében és az ebből adódó feladatok céltudatos, pontos végrehajtásában. A honismereti tevékenységet folytató közösségek nem kis feladatra vállalkoztak, amikor önszorgalomból hozzákezdtek a Békés megye emléktáblás épületeinek, szobrainak, emlékműveinek, neves sírhelyeinek a feltér-' képezéséhez. A több száz emlékhelyről összegyűjtött adatot azután — az évfordulók megünneplésére vonatkozó felhívással — eljuttatták a különféle testületeknek és szakköröknek. Ily módon nem ütközött akadályba, hogy a II. országos honismereti konferencia kérésének is eleget téve, az értékes anyagot elküldték a párttörténeti, a munkásmozgalmi, a hadtörténeti intézetek, valamint a múzeumi adattár részére is. Ma már viszont gondot jelent a folyamatos nyilvántartás és a gyűjtemény tiMhimi Helytörténeti, honismereti megyei kiadványok közül néhány nagyobb példányszámban való megjelentetése. Hasonló nehézségekbe ütközik az utcák, tereli. lakónegyedek névadóinak életéről, munkásságáról szóló tájékoztató szélesebb körű ismertetése. A szakemberek körében viszont kedvező fogadtatásra talált a honismereti mozgalom azon résztvevőinek tevékenysége, akik az internacionalisták, a 19-es vörös katonák, a felszabadulás előtti párttagok, a volt partizánok és ellenállók visszaemlékezéseit gyűjtötték ösz- sze. Ebben a munkában nem kis részt vállaltak az úttörők és a KISZ-fiatalok. Közülük többen azóta már elismert történészekké váltak, és a helyi munkásmozgalmi történeti bizottságok további megbízatásokkal látják el őket. A helytörténeti-honismereti kutatások kiváló művelői — a mozgalom kibontakozásának 20. évfordulóján — megkapták az Ortutay Gyula portréjával díszített honismereti emlékplakettet. Ezt a kitüntetést vehette át Krisztoff Andrásné is. Nem Sietve veszi, tölti a totószelvényeket : — Nem szoktam rendszeresen játszani, csak ha erre van dolgom. Szerencse? Na, azért kell, hogy valamit sandítson is- a totóhoz az ember! A híres ökölvívó olimpiai bajnok apósa élénken helyesel: — Ügy ám, a totóhoz ész is kell, a lottóhoz csak szerencse. — Rendszeresen játszik? — Ez a szórakozásom, a totó, meg a meccs. Templomba, kocsmába nem járok, kártyázni nem szeretek, hát valami csak kell! — Nyeremény? — Három éve 13 plusz egyem volt, 280 ezret fizetett. De nemcsak a pénz miatt csinálom. A játék kedvéért is. Heti 400 forintot költők rá. — Nem olcsó mulatság! — Megkeresem a rávalót, bizományos árus vagyok, így nem a nyugdíjam megy rá. Papírfecnik között bogarász az egyik asztalnál egy idős, jó tartású, jávorbajszú férfi. Törzsvendég, itt. ül minden áldott szerdán-szom- baton. Annak idején megkörnyékezte Fortuna, aztán úgy látszik megharagudott, mert a telitalálat csak nem akar bejönni neki. — Az úgy történt, valamikor az ötvenes években, hogy biztos tippet dolgoztam ki, de nem tudtam megjátszani, mert az asszony észrevette, mikor kivettem a szekrényből 120 forintot totóra. Hát gondolja el, tizenkettesem lett volna, ami 540 ezret fizetett! Hű, hónapokig, ha csak a csirke rosszul lépet az udvaron, rúgtam- vágtam, olyan mérges voltam. Egészen tűzbe jön, szenvedéllyel magyaráz, meccsekről. variációkról, elszalasztott lehetőségekről. Készséggel segít, amikor mi is kitöltjük életünk első totó- szelvényét — a variációs kulcsot persze nem árulja el. A lottómílliomossal még tavaly nyáron találkoztunk. Szemmel láthatóan nem nagy örömmel, de azért udvariasan fogadott benünket, elmesélte, hogy, s mint volt az a telitalálat, aztán már búcsúzófélben megjegyezte: — Tudják, az igazi szerencse azért az, hogy életben maradtam. Több emelet magasból zuhantam le a munkahelyemen és lám, itt vagyok. A falusi üzem irodáján a középkorú, helyes asszony eltűnődik e témán. — Hát. szerintem nem kimondottan az a szerencsés, aki sok pénzt nyer, vagy gyűjt. Inkább az, aki megelégedett, kiegyensúlyozott életet él, és megvan az egészsége. Az anyagi jólét sem utolsó, de ahhoz inkább akarat, szorgalom, munka kell. — Esetleg egy ötös találat a lottón. Nem? — Ahogy vesszük. Ismertem én olyat, aki boldog házasságban élt, dolgoztak, szépen gyarapodtak. Aztán beütött az ötös. a férfi léha társaságba keveredett, a könnyen szerzett pénz megbolondította. A végén elváltak. Na, hol a szerencse? Amondó vagyok, élni is kell tudni az ilyesmivel! A szerencsét lépten-nyo- mon emlegetjük, tehát akkor is, ha már rég nem arról van szó. De azért többé-ke- vésbé mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy csak a szerencsére nem lehet bízni az ember életét, nem várhatjuk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön. Tóth Ibolya Fotó: Veress Erzsi egy olyan helytörténész van, aki ugyan időközben Békésből már elköltözött, kutatási területe, ügyszeretete révén továbbra is megyénkhez kötődik. A városainkban, községeinkben működő honismereti mozgalomhoz ma már sok aktivista tartozik. A közmű- vélődésben vállalt feladataik eredményes végrehajtását az olyan rendezvények is fémjelzik, mint például a battonyai és a nagyszénási emlékülések, a különböző évfordulók alkalmából tartott megemlékezések, tudományos tanácskozások és így tovább. A HNF megyei honismereti munkaközösségének kezdeményezésére több fórumot, szakmai vitát is rendeztek már a megyei helytörténetírás színvonalának erősítése és továbbfejlesztése céljából. Ezekre az ösz- szejövetelekre nemcsak az egyes kiadványok szerzőit és szerkesztőit, Tianem az országosan ismert történészeket is meghívták. A szakmai és módszertani képzés szempontjából számos hasznos ismeretet adott az 1969-ben Szarvason rendezett konferencia, amely többek között megyénk „hadtörténeti fel- szabadulásával” és a koalíciós idők témakörével foglalkozott. Szintén jelentős eseménynek számított a tíz évvel később tartott békéscsabai tanácskozás, s ezen a megyei honismereti mozgalomba bekapcsolódott vezető szervek képviselői is részt vettek. A HNF VII. kongresszusának jegyében szervezett ülésen számba vették a sikereket és a problémákat, valamint ismertették a további feladatokat is. Akkor kapta meg 15 aktíva — a hosszabb idő óta folytatott tevékenysége elismeréséül — a „Kiváló Társadalmi Munkás” kitüntető jelvényt. Dr. Molnár Béla, a HNF Orszá- 'gos Tanácsának titkára mélyrehatóan elemezte Békés megye honismereti mozgalmának tartalmi-formai vonatkozásait, és nagy elismeréssel szólt az eddig elért eredményekről. Hasonlóképpen nyilatkozott Kovács Ferenc- né, a megyei pártarchívum és a munkásmozgalmi történeti bizottság vezetője is. Ezen a tanácskozáson hangzottak el azok az előadások, korreferátumok és hozzászólások, amelyek a munkás- mozgalmi, ifjúságtörténeti, nemzetiségi témakörökkel; továbbá a fegyveres erők és testületek hagyományápoló és -gyűjtő munkájával, s a népfront teendőivel foglalkoztak. A kerekasztal-be- szélgetéseken az utánpótlás nevelésének, a helytörténeti gyűjtemények hasznosításának kérdéséről esett szó. Ugyanakkor a mozgalom aktívái még ma is fájó pontként emlegetik a Márki Sándor nevét viselő megyei honismereti alapítvány, valamint a Körösmenti Honismereti Közlemények című kiadvány megszűnését. Pedig ez utóbbi iránt fokozott érdeklődés nyilvánult meg nemcsak a megyében és az országban, hanem a határainkon kívül élő szakemberek körében is. A megyei honismereti mozgalom ezentúl is számít a társadalmi és gazdasági szervek, a különböző munka- közösségek és az egyéni érdeklődők segítségére és aktív közreműködésére azért, hogy az ifjúság nevelése, a közművelődési tervek valóra váltása céljából minél színvonalasabb helytörténeti munkák jelenjenek meg a jövőben. Bukovinszki István
