Békés Megyei Népújság, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-14 / 87. szám

1981. április 14., kedd Maguk készítette „hímös” tojással várják majd a húsvétkor bekopogó fiúkat a kapos­vári iskolás lányok. A város szomszédságában levő szennai falumúzeumban Csepinszky Mária segédletével tanulják meg a tojásfestés mesterfogásait, a különböző somogyi, zse­lici mintákat: a rozmaringos, gráblás, dobköteles, vízfolyásos díszítést. , (MTI-fotó: Cser István felvétele — KS) mWWWWWWWHWWWWWWWWWWWWWIWUWWWWUWV Óóószeres _! E gyügyű vicc a letűnt idők­ből. Ifjú esdekel szíve vá­lasztottjához: Ó, szeress! Ö, szeress! Hallatára kihajolnak a fölötte levő ablakból: Handlé, jöjjön fel! Ennyi és nem több. A vicc valóban gyönyörű. De gon­dolkozzunk el rajta, szület­het-e manapság bármilyen butácska vicc a handlészak- máról, a szakma képviselői­ről? Aligha, s egyszerűen azért nem, mert vicc abból születíR, ami téma, ami so­kak gondja, vagy öröme, ami szem előtt van, része a köz­tudatnak. Pedig — ha egyre fogyat­kozó létszámmal, de — nap­jainkban is vannak még ószeresek. Igaz, egyikük- másikuk tiltakozna e titulus­ra: vállalkozónak mondja magát, olyannak, aki min­dent vesz. Szerinte a handlé más, a sajátos kasztrendszer­ben egy lépcsőfok választja csak el a guberálótól. A gu­beráló pedig — mint tudjuk — a civilizáció ürülékében matat kincs után. Működési területe megannyi kukás­edény, meg a szeméttelep. Menjünk hát, próbáljunk szerencsét egy-egy handlé nyomában, fürkésszük ki tit­kaikat, de ne feledjük egyet­len pillanatra sem, hogy méltányolnunk illik érzé­kenységüket, ha úgy tetszik, szakmai gőgjüket. Vajon minek szegény ószeresnek az a töméntelen kacat? Aztán pedig, ahogy azt néhányan hirdetik, a „legmagasabb árat fizetik hagyatékért, bútorért, mindenért” — miért kínál­nak mégis filléreket? Talán nem is kacatot keresnek, egyszerűen meglovagolják azt, hogy amiért valahol eszüket vesztik, az másutt útban levő nyűg? A hirdetések parányi szo­ciográfiák, tanulságos ben­nük olvasgatni. Az első: „Hagyatékot, sorszekrényt, kombináltat, rekamiét, gar­nitúrát, képeket, dísztárgya­kat veszek". Csörren a telefon, nő veszi fel a túloldalon a kagylót. Nem, nem, köszönöm, nem akarok eladni — szabadko­Űjabb járműtípusok sora, apró postakocsi, mikrobusz, szállítóautó, elektromos trak­tor, mozdony és vonat gör­dül le a szerelőszalagról, in­dul a játékboltokba Győr­ből, most, hogy befejeződött a Fémlemezipari Művek gyárában a technológia meg­újítása. Hetvenmillió forin­tot költöttek erre, szerszám­zom —, csak a szakma fe­lől érdeklődni. Mindkét részről udvarias érvek, egy­felől, hogy ebben igazán nincs semmi, másfelől, hogy ez nem téma. Aztán beszél­getőpartnerem csöndesen közli: évtizedek óta ágyhoz kötött beteg, ő csak a tele­fonüzeneteket veszi át. Az ipart édesapja űzi, már túl a nyolcvanon. Ezzel segíti lá­nyát. A következő: „Veszek sor­szekrényeket, garnitúrákat, rekamiét, kombináltat, ha­gyatékot, dísztárgyakat, ru­haneműt.” — Halló! A hirdetésre je­lentkeztem. Egy szekrénytől sajnos, meg kell válnom. — Állami Áruházban vá­sárolta? — Nem emlékszem, hogy ilyen volna. Van Domus, Centrum, Szivárvány, Skála, Bizományi. De Állami Áru­ház? Utoljára a Latyi film­jében. — Akkor érdeklődjön a filmszakmában. Nálam tárgy­talan. — Kattan a készülék. Csináljunk még egy próbát. Emberünk így hirdeti üzleti szándékát: „Bútorvétel! Ma­gas áron vásárolok varia- és típusbútorokat, heverőket, garnitúrákat, barokk és régi bútorokat”. A hangja támadó: — Bar­na? Hogyhogy barna! Az nem kell. Nekem egész be­rendezésekre van szükségem. — Legalább egy használ­ható tanácsot ne sajnáljon tőlem — alázatoskodom. — Azt kaphat. A szekrény­ből csináltasson koporsót. Kísérletezzünk másfajta módszerrel! Az idős ősz hajú úr el­mondja magáról, valaha nagykereskedő volt. Most mindent vesz. Az úttest kö­zepén jobbra-balra tekinget­ve legalábbis ezt kiáltozza. Belépve a szobába, gyorsan, precízen körbejártatja a sze­mét, akár egy végrehajtó. Határozott, mielőtt szóra nyitná a száját, mindent tud, Rámutat a Pallas nagylexi­konra, tizenhat kötet és két pótkötet. — Az mennyi? üzemet és fröccsöntő üzem­részt rendeztek be, a fémle­mezek színezésére, mintázá­sára korszerű nyomdai be­rendezéseket állítottak mun­kába. A beruházás eredmé­nyeként az idén megkétsze­rezi termelési értékét a gyár, s nemcsak többféle, hanem jobb minőségű, szebb kivi­telű játékot kínál. — Mennyi is? Nem is tu­dom ... Mennyit adna érte? — Kérdezik magától, ked­ves uram, az üzletben, hogy menyit hajlandó fizetni? Az árat az eladó szabja meg. — Hát... Kétezer. — Viccel. Nem bor ez, hogy értéke emelkedjék a múló idővel! Keresse ki ne­kem azt a címszót: űrhajózás. Nincs benne? Akkor négy­száz az egész, egy forinttal se több. — Legyen ezernyolcszáz. Válaszra se méltat, lép a két heverő felé, a BÁV-nál vettem néhány hónapja őket. összetolva, csergével letakarva, akár egy francia­ágy. Gyakorlott mozdulattal lebbenti fel a takarót. — Nyolcszáz. — mondja maga­biztosan, töredékét beígérve a hivatalosan felszámított árnak. Alku nincs: nem tartjuk fel tovább a mestert. Kurtán közli: nem kenyér­re kell... P. úr igazi műértő: sorol­ja a stílusokat és az árakat. Pontosan. Amikor témánkra térünk — panaszkodik. — Sajnos, a tisztességes kereskedőket lejáratják né­hányan, akik erőszakosak, szemtelenek, hirtelen akar­nak „mindent”... Mi az az ócskaság? Min­den, ami a Bizományinak nem kell, s ezen is túl min­den, amit már becsüshöz se mernek vinni. Ez a minden mindig a handléra vár, s mellette persze — vagy köz­te — felbukkannak a háziak által fel nem ismert értékek is. Lám, a gyűjtő vállalko­zás esetleg nagyon jövedel­mező lehet. S hogy, hogy nem, művelői mégis jócskán kikopnak. Míg 1940-ben 1300 zsibárus és í)00 ószeres-be- gyűjtő dolgozott, ez utóbbi­ak száma jelenleg alig éri el a kétszázát. óóóószereees! — A hosz- szan elnyújtott „O” után ereszkedő hangnemben, év­százados dallam ritmusára jön a „szeres” — Oóóósze- reees! — Ritkán felharsan a gyerekijesztő zsákos hangja, aki délben már fájrontot tart. Mert enni kell, aztán meg jönnek haza a munkából a férjek. Márpedig velük nem lehet tárgyalni... Fejér Gyula Készülődés a strandidényre Tartósan megszépülnek az európai hírű Harkány-fürdő termálmedencéi. Az eddig évente festett medencefalak­ról eltávolítják a megrepe­dezett régi vakolatot, majd a megtisztított felületet mű­anyag habarccsal, alapozó­anyaggal, végül világos kék festékréteggel vonják be. Az új burkolatot öt évig nem kell javítani. Rövidesen el­készül a fürdő újabb hévíz­kút ja is, ami félszáz méter mély, és percenként 4200 li­ter vizet ad.--------,------------------------------------— P ostakocsi, mikrobusz — megújuló játékgyártás Lehet, hogy szebb lesz az áru? Egy tanfolyamot hirdettek és négyet kell indítani, meg­lepően nagy az érdeklődés a SZÖVOSZ, a. TOT és a Ker­tészeti Egyetem gyümölcstá­rolási tanfolyama iránt. Mi­vel magyarázható ez? Erről beszélgettünk Szamosközi Lászlóval, a SZÖVOSZ fő­osztályvezető-helyettesével és dr. Sass 'Pál kandidátussal, a Kertészeti Egyetem tudomá­nyos főmunkatársával. — A jó tárolással a gyü­mölcs aromáját, vitamintar­talmát, minden belső értékét, sőt az áru »eredeti szépségét is megőrizhetjük. Az egyik célunk, hogy elterjesszük azokat a korszerű módsze­reket, amivel megőrizhető a gyümölcs belső értéke akár 8-9 hónapig is. A másik — nem kevésbé fontos —, hogy erre a tanfolyamra közvetle­nül a termeléssel, tárolással foglalkozó gyakorlati szak­emberek mellett a kereske­delmi raktárakban, tárolók­ban dolgozó szakemberek is jelentkezhettek. Így a ter­melés és a kereskedelem dol­gozóinak alkalma van meg­ismerkedni egymás felada­taival, gondjaival, erősöd­hetnek kapcsolataik, szoro­sabbá válhat az együttműkö­dés. Talán ez is hozzájárult, hogy a1 vártnál nagyobb ér­deklődés nyilvánul meg a tanfolyam iránt. A nagyüzemi tárolásra azért van szükség, mert csak az üzemi tárolókban lehet azokat a feltételeket — ál­landó hőmérsékletet, pára- tartalmat, széndioxid- és oxigénkoncentrációt, vala­mint egyéb körülményeket — kialakítani, amivel meg­őrizhetjük a gyümölcs tel­jes értékét. Az így tárolt al­ma például még márciusban is a szeptemberi friss gyü­mölcs beltartalmi értékét ad­ja. — A hűtőházakban azon­ban még mindig sok a vesz­teség, és többek közt ezért is drága a tárolás. A vesztesé­gek több tényezőre vezethe­tők vissza. Az áru termelé­sének technológiája, a műve­lésmód, a gyümölcsfa koro­naformája, a talaj tápanyag­ellátottsága, vízháztartása mind meghatározói a gyü­mölcs értékének. A legdön­tőbb viszont a szüret ideje. Nálunk például a jonatán alma szüretelhetősége — a tartós tárolás szempontjából — 7—10 nap. Ha ezt az op­timális időszakot nem hasz­nálják ki, s később viszik tárolóba a jonatánt, az min­den tíznapos késésért 8—10 százalékos romlással fizet. — Szeptember—október hónapban sok ezer vagon al­mát szállítunk exportra. A gazdaságoknak erre összpon­tosul a figyelme, ezért keve­sebb gondot fordítanak arra, hogy a többi alma időben a tárolóba kerüljön. Ezen a gyakorlaton változtatni kel­lene, hisz a minőség meg­óvása ezt követelné meg. A hibás, romlott áruért a termelő és a kereskedő egy­aránt felelős. Ahhoz, hogy eredményt érjünk el, azaz jobb árut termeljünk, illet­ve a termék minőségét meg­őrizzük, együtt kell dolgoz­nunk. Talán ez a tanfolyam is elősegíti ezt. A termelő és kereskedelem szakemberei itt együtt sajátíthatják el a legkorszerűbb ismereteket. S hogy nekünk, fogyasz­tóknak mi haszna származik ebből a ' tanfolyamból? Re­mélhetőleg előbb-utóbb — talán már jövő ilyenkor is — szebb lesz az alma az üz­letben, és tartósabb az élés­kamrában. Keserű József Több figyelmet a csökkent munkaképességűeknek A rokkantak, mozgás­sérültek beilleszkedése a kö­zösségbe, a társadalomba nem könnyű feladat. Sok tö­rődést, gondoskodást igé­nyelnek és nem csak köz­vetlen családtagjaiktól. Most, a rokkantak - éve alkalmából különösen rájuk terelődött a figyelem. Ahhoz, hogy egyen­rangúnak, a társadalom hasznos tagjának érezzék magukat, elengedhetetlenül szükséges a munka. Hiszen, ha dolgoznak, egyrészt el­terelődik a figyelmük saját bajaikról, másrészt kiszakad­nak magányosságukból, tag­jai lesznek egy munkahelyi kollektívának. Ezen a téren fontos feladat hárul a ta­nácsok munkaügyi osztályai­ra, de elsősorban a vállala­tokon múlik, hogy mennyire biztosítják a munkába állás feltételeit. A jelenlegi gazdasági hely­zet a munkaerő egyre haté­konyabb felhasználásra ösz­tönöz érthető teheát, hogy a vállalatok szívesebben alkal­mazzák a teljes értékű mun­kaerőt. A Békés megyei Ta­nács munkaügyi osztályának felmérése alapján az 1980- as esztendő végén 4 ezer 481 kijelölt munkahely állt a csökkent munkaképességűek rendelkezésére megyénkben. Ez csaknem 18 százalékkal kevesebb, mint 1979-ben. Ráadásul a kijelölt munka­helyek jelentős részét nem kifejezetten megváltozott munkaképességű dolgozókkal töltötték be, hanem olyanok­kal, akiknek az orvos köny- nyebb munkát javasolt. Né­mileg javít a helyzeten a megyei tanács elnökének azon utasítása, melyszereint a kijelölt munkahelyeket csak közvetítés útján lehet betöl­teni. Nem kielégítő a foglalko­zási reheabilitáció színvona­la sem. Kevés helyen foglal­koznak szakmai képzéssel, átképzéssel. Általában, mint ahogy azt a munkakörök is jelzik, (éjjeliőr, portás, ren­dész stb.). a megváltozott munkaképességű dolgozókat olyan munkakörben foglal­koztatják, amelyben a szak- képesítés nem szükséges. Ezen a helyzeten minden­képpen változtatni kell, hi­szen nemcsak a sérülteknek, de a munkáltatónak is elő­nyösebb, ha a dolgozóik kedvvel, és képességüknek megfelelő szinten munkál­kodnak. Így lehetővé válik az is, hogy nagyobb fizetést kaDjanak, azaz többen ' vál­lalkozzanak munkára, ke­vesebb lenne a rokkantsági nyugdíjasok száma, ami az állam számára sem mindegy. De ennél sokkal nagyobb eredmény az, amit a rok­kantaknak pszichológiailag a munka jelent. A vállalato­kat azonban semmi sem ösz­tönzi a megváltozott mun­kaképességű dolgozók hely­zetének javítására, a lehető­ségek feltárására. Csupán a vállalati vezetők humanitá­sára, megértésére, embersze- retetére számíthatnak. (Szatmári) Közép-Amerika közelről I. A zöld börtön A közép-amerikai orszá­gokban több mint húszmillió ember él. Ez, a Mexikótól Kolumbiáig terjedő terület a trópusi szélességi fokon ta­lálható. Olyan térség ez, ahol az aktív vulkánok, gyakori földrengések még ma is vál­toztatnak a föld domborula­tán. Mivel a több mint 400 évig uralkodó spanyol hódí­tók csak a mai Guatemalá­ban találtak gazdagabb ásványi lelőhelyeket, évszá­zadokon át szinte egy hely­ben topogott ez a földsáv. A spanyolok uralma 1821-ben ért véget, öt ország — Gua­temala, Salvador, Honduras, Nicaragua és Costa Rica — létrehozta a Közép-amerikai Egyesült Tartományok Szö­vetségét, de ez mindössze né­hány évig volt életképes. (Panama 1903-ban vált füg­getlenné Kolumbiától, s et­től számítják Közép-Ameri- kához való tartozását.) Jelen századunkban ezek­nek az országoknak a törté­nelmét az USA növekvő be­folyása, rövid ideig tartó fegyveres függetlenségi har­cok. polgárháborúk váltako­zó korszaka jellemzi. És a megszámlálhatatlan katonai puccs. Nem véletlenül tartja- magát az a mondás, hogy Közép-Amerikában ha egy tiszt eléri az ezredesi rend­fokozatot. mindiárt az elnöki székbe is képzeli magát. Több mint 150 éven át a ..vezérrendszerre” alapozott katonai kasztok irányították ezeket az országokat. Egy­egy puccs után, a hatalomra kerültek, forradalmárnak ki­áltották ki magukat, akcióju­kat pedig forradalminak. A nép a politikai harcokban nem rendelkezett — és Ni­caraguát kivéve — nem ren­delkezik kellő tapasztalatok­kal (az analfabetizmus több mint 40 százalékos), s így a hadsereg mindig könnyen ki tudta használni a helyzetet. Természetesen amióta Nica­raguában győzött a sandinis­ta forradalmi harc, és Salva­dorban a népi erők egyre na­gyobb területet tartanak el­lenőrzésük alatt, új helyzet állt elő a térségben. Sok természeti katasztrófa — földrengések, hurrikánok — érte ezeket az államokat. De a legnagyobb katasztró­fát az USA gátlástalan beha­tolása, féktelen kizsákmá­nyoló politikája okozta. Dwight Heat, a philadelphiai egyetem professzora a tér­ségről szóló, nemrég megje­lent könyvében azt írta: „A közép-amerikai nemzetek sűrítve hordozzák Latin- Amerika dilemmáit. Ezeknek az országoknak gyorsabban kell futniuk, hogy egy hely­ben maradhassanak.” A „futópályát” nagyon is sok buktató tarkítja. Nem­csak az ellenszéllel — az amerikai imperializmussal kell megbirkózniuk —, ha­nem az egymás közti viszály­kodás, egymás hatalmára tö­rés, a vélt vagy jogos sérel­mekből fakadó konfliktusok fékező hatásával is. A térség politikai hangu­latára, békéjére még ma is rányomja bélyegét az 1969- es, úgynevezett futballhábo- rú, Honduras és Salvador között. Nevét onnan kapta, hogy a két ország közötti vá­logatott labdarúgó-mérkőzé­sen robbant az „első bomba”, tört ki tömegverekedés a mesterségesen szított nacio­nalizmusból táplálkozva. Ez ürügyet szolgáltatott arra, hogy a futballbíró szerepét a katonák vegyék át, és hadat Közép- és Dél-Amerikát összekötő híd Panamában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents