Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
1981. február 8-, vasárnap SPORT SPORT SPORT SPORT Négy új játékos, heti nyolc edzés... Készülődés a bajnoki rajtra ^——————1^— Különböző kupaversenyek, MNK-mérkőzések zajlanak az országban, s majd minden kézilabdacsapat talpon van. jóllehet alapozó időszakot élnek. Talán az egyik kivétel — akikről keveset hallunk az utóbbi időben — az NB I újonca, a Békéscabai Előre Sp. leányai. A csendes időszakot kihasználva, négy új játékossal erősítettek a lila-fehérek: december vége óta újra Békéscsabán él, edz a sokszoros magyar válogatott, moszkvai olimpiát is megjárt Csulikné Bozó Éva, aki az FTC-ből jött „haza”. Néhány nappal Csuliknét megelőzve költözött át Békés megyébe az ifjúsági válogatott Nagy Irén, aki korábban a Debrecen egyik erőssége volt. Ugyancsak hazatért a fővárosból — a Bp. Spartacusból — Varga Éva, s az utóbbi napokban kapcsolódott be a munkába Oláh Mária, aki a Vasast, tavaly pedig a BHG-t erősítette. — December elején kezdtük meg a felkészülést — vallja Szabó Károly, a csapat vezető edzője. — Heti 8 edzéssel készülünk az új idényre. A tiszta felkészülési időszak, vagyis az alapozás február közepéig tart. Az eltelt több mint két hónapot jól kihasználtuk, sokat erősödött fizikailag a csapat. — Edzőtábor? — Két hetet töltöttünk Balatonberényben az OKISZLabdavezctés üdülőben, ahol rendkívül jó körülmények között dolgozhattunk, kitűnő volt az elhelyezés és az ellátás. Ki is használtuk a lehetőségeket, ez időszak alatt 23, nagyon intenzív edzést tartottunk. Jelentősen segített az ösz- szeszoktatásban, az új emberek beépítésében, s a kollektív szellem további erősítésében. — Edzőmérkőzés? — Három alkalommal léptünk pályára. Kétszer régi ellenfelünkkel, a Nagykanizsai Olajbányásszal játszottunk, s először 23—16-ra, majd 18—16-ra győztünk ellenük. Egy napon pedig a Bakonyba kirándultunk, ahol a Vegyész-csapattal vívtunk meg, s már az új szabályokban előírtak alapján, kétszer 30 perces találkozón, 24—18- ra nyertünk. — Mindebből milyen következtetéseket lehet levonni? — Hát, sokat még nem. Inkább az erősítésen, a mozgáson volt a fő hangsúly. Viszont azt már ki merem Fotó: Jávor Péter mondani, biztató jeleket mutatott a csapat. Szükség is van erre, hiszen a jövő hét végén megkezdődnek a tétmérkőzések. Kezdődik a vidékbajnokság, amelyre 7 NB I-es és négy NB I/B-s csapat nevezett. Első alkalommal Tatabányán találkozunk ellenfeleinkkel. — Ezen már a teljes csapat részt vesz? — Sajnos, nem. A két nagy válogatott, Csulikné és Jakab Gabi a válogatottal Pesten tartózkodik, és a Szovjetunió ellen játszanak két mérkőzést. Nagy Irén és Kisuczky Ági pedig az ifjúsági válogatottal utazik Lengyelországba. — A bajnoki rajtig milyen program vár a csapatra? — A vidékbajnokságon kívül számos edzőmérkőzést tervezünk az NB I/B-s és NB Il-es csapatokkal, de tárgyalunk néhány határ menti román csapattal is. Még nem alakult ki végleg a program. Addig is 20-as kerettel dolgozom, csak március elején szűkítem az első csapat létszámát. — Mint újonc az NB I-ben, mik a célkitűzéseik? — Továbbra is az, hogy helytálljunk, gondtalan legyen a bentmaradás. Ehhez már tavasszal 10—12 pontot kell gyűjteni. Elsősorban a hazai mérkőzéseken. Egyébként kifelé is jó a vélemény a csapatról. Edzőtáborozásunk idején meglátogatott minket Török Bódog, a kézilabdaszövetség szaktanácsadója, aki csak ennyit mondott: „így tovább, akkor nem lesz baj.” ♦ A Békéscsabai Előre Spartacus női kézilabdacsapata a tavaszi idényben a következő időpontokban játssza bajnoki mérkőzéseit: április 12.: Tatabánya—Bcs. Előre; április 19.: Bcs. Előre—Bakony Vegyész; április 26.: Bcs. Előre —Debrecen; május 2.: Bp. Vasas—Bcs. Előre; május 8.: Bcs. Előre—Ferencváros; május 10.: Bp. Spartacus—Bcs. Előre; május 17.: Bcs. Előre —BHG SE, május 24.: Bp. Építők—Bcs. Előre; május 29.: Bcs. Előre—Borsodi Bányász; május 31.: Dunaújváros—Bcs. Előre; június 7.: Bcs. Előre—Győri Textil. (Az őszi első fordulót az MKSZ előrehozza május 20-ra. E napon a Bcs. Előre a Bp. Spartacust fogadja.) JP Röviden • A 74. alkalommal megrendezett „Millrose Games” nemzetközi fedett pályás atlétikai viadalon, a New York-i Madison Square Gar- denben 18 ezer 200 néző1 lehetett szemtanúja a tanzániai Suleiman Nyambui szenzációs futásának. A moszkvai olimpián ezüstérmet szerzett hosszútávfutó az 5000 méteres síkfutásban állt rajthoz, és 13:20,3 perces idejével megdöntötte a belga Emile Puttemans 1976. január 10-én felállított, 13:20,8 perces világrekordját. Rajthoz állt a női magasugrásban Mátay Andrea is, s bár idei legjobbját érte el, ez is csak a negyedik helyhez volt elég. Az amerikai Huntley 195 centiméterrel győzött, megelőzve a 192 centimétert átugró olimpiai bajnoknőt, az olasz Sara Simeonit. Mátay 189 centimétert teljesített. • A máltai olimpián ezüstérmet szerzett magyar férfi sakkválogatott legponterő- sebb játékosa, Csőm István is elkezdi a versenyzést: a Ban- ca di Roma tíz résztvevős sakktornájára utazott. A részt vevő hét nagymester között ott lesz a világbajnok Anatolij Karpov kihívására jogot szerzett Viktor Korcs- noj is. • Karpov a számára sikeresen végződött linerasi (Spanyolország) idénynyitó nagymesterverseny befejeztével spanyolországi szimul- tánkörúton vesz részt. Legutóbb Malagában 23 ellenféllel mérkőzött. Tizenhét partit megnyert, négyen döntetlent harcoltak ki ellene, míg Malaga város két, korábbi bajnoka, a teljes pontot megszerezte a világbajnok ellen. Labdarúgás Szezon előtti gazdag program vár a szurkolókra a mai napon. Délelőtt Békéscsabán, a Kórház utcai pályán kerül sor nemzetközi mérkőzésre: Békéscsabai Előre Sp.—Duk- la Banska Bystrica, 11 óra. Innen a vállalkozó kedvűek kirándulhatnak, hiszen délután Gyulán lesz találkozó: Gyulai SE—Lokomotiv Kosi- ce 13.30 óra. Cselgáncs A Debreceni Dózsa Ifjúsá* gi II. korosztályos rangsoroló versenyén 22 egyesület 217 versenyzője lépett tatamira. A szalvaisok eredményei: 49 kg (23):... 3. Horváth. 75 kg (24);... 3. Galambos. 68 kg (15):... 5 Elek. * * * A H. Szalvai SE cselgán- csozói a felkészülést az ez évi bajnoki idényre 1980. november 1-én kezdték meg. Az eltelt két hónap alatt az alapozó- és formába hozó időszakban intenzív munka folyt. Ha nem is mindenki, de kezdenek a versenyzők formába lendülni. A nemrég még ifjúsági korúak megállják a helyüket, szereplésükkel nem okoznak csalódást a felnőtt mezőnyben. (Ko- varszki testvérek, Dögé.) Mekis elsőéves felnőtt, s úgy néz ki, hogy az év felfedezettje lehet. A miskolci versenyen Szepesi (Ü. Dózsa) csak bírói döntéssel tudott győzni a csabai fiú ellen, az Ű. Dózsa versenyzője a moszkvai olimpián 5. volt. Radnai 75 kg-os súlycsoportból visszatért a 65 kg-osok közé. Miskolcon ő is bravúrosan szerepelt. A KSC-s Kincsest, aki Moszkvában bronzérmet szerzett, imponáló fölénnyel győzte le. Teljesítménye akkor is dicséretes, ha Kincses egy súlycsoporttal feljebb indult. PÓLYOSZÉLJEGYZET fl pszichológus szerepe Emlékezetes kudarcot villantok most fel. Paragi az olimpia előtt néhány hónappal elképesztő világcsúcsot dob, és ezzel egycsapásra a gerelyhajítás első számú esélyesévé lép elő. Aztán még a döntőbe is épp csak hogy bekerül, de három sorozat után már mehet az öltözőbe. Versenyzötársaitól tudom, jóllehet, megpróbált könnyed lenni, már napokkal a verseny előtt hihetetlenül ideges volt, nyugodtan mondhatom, félt. Mátay Andrea, a magasugrás fedettpályás világcsúcsának birtokosa ugyancsak az esélyesek egyike Moszkvában, de a döntőben ugyanazon a magasságon — amin négy esztendővel korábban Montreálban túljutott — most kiesik. Mátay elmondta később, már hónapokkal korábban erre a napra, erre az órára gondolt. Éjszaka felriadt álmában, szorongott. Azaz, ő is félt. Wichmann a magyar sport egyik legtiszteletreméltóbb kitűnősége, abszolút esélyesként 150 méterrel a cél előtt feladja a versenyt. A versenyzőtársak egyike azt nyilatkozza nekem közvetlen a döntő után, hogy „úgy érzem, nagyon magára hagytuk Tamást”. Ismert esetek, valamennyi szurkoló emlékezetében élnek még ezek a szívszorító pillanatok, bár legtöbben (elsősorban maguk a versenyzők) szívesen elfeledkeznének róla. Pedig ezek a kudarcok arra legalább jók, hogy a hasonló szituációkat máskor már sikeresen oldja meg ha nem. is Paragi, Mátay vagy Wichmann — akkor valamelyik másik versenyző, az utód. Tartok tőle, hogy a pedagógiai-pszichológiai felkészítést nálunk nem tartják többnek afféle hókuszpókusznál, vagy egyszerűen nem értenek hozzá azok, akik megkísérlik alkalmazni. Pedig a sportoló nem gép, akinek megfelelő táplálékfelvétel és célszerű edzésmunka után törvényszerűen jó eredményt kell elérnie. Elég egyetlen átvirrasztott éjszaka, egy zavaró mozzanat verseny előtt, és könnyen semmivé foszlik évek lelkiismeretes munkája. Mindez azért jut eszembe, mert a teniszmérkőzéseken Benyik sorozatban vesztett, már-már nyerő állásból. No meg azért is, mert egyik lapunkban olvastam a dél-amerikai labdarúgók „varázserőbe” vetett hitéről. Ez utóbbiról eszembe jut, hogy évekkel ezelőtt országos feltűnést keltve pszichológust alkalmaztak Szegeden, a helybeli NB I-es labdarúgóknál. A csapat szénája akkortájt borzalmasan rosszul állt, és úgy vélték az egyesület vezetői, • pusztán a lélektani közbeavatkozás segít. Nem segített. Erre aztán azóta is jó néhányon hivatkoztak, mint elrettentő példára. A kudarcnak tűnő kísérlet mélyebb okait már senki nem firtatta. Pedig a pszichológia segédeszköz és nem varázsszer. Szakemberek állítják és szögezték le: ha két közel azonos képességű, egyformán felkészített versenyzőről vagy csapatról van szó, akkor segíthet a pszichológus. Ha technikailag sokkal többet tud az ellenfél, ha kétszer olyan jó az erőnlét, akkor viszont mondhat bármit. Ráadásul a lélektani felkészítés alapfeltételét jelenti a játékosok, a versenyzők személyiségének szinte tökéletes ismerete. A szegedi kísérlet főleg azért végződött sikertelenül, mert az elmulasztott edzéseket, a technikai' fogyatékosságokat nem pótolhatta pszichológus, nem is beszélve arról, hogy jóformán még meg sem melegedett a csapat öltözőjében, máris menesztették. Azóta a kérdés szinte teljesen lekerült a napirendről. Pedig érdemes lenne foglalkozni vele. Legalább az olyan sportágakban, ahol eredményesek lehetünk, és olyan versenyeken, amelyeken különösen nagy a tét. Mert az is a csodával határos, ahogyan Magyar Zoltán túl tudta magát tenni félelmén (nem tévedés) az olimpiai döntő előtt, ő sem aludt valami fényesen, és saját bevallása szerint is inkább a teste tudta a gyakorlatot, semmint az esze. Neki sikerült legyőznie a félelmét, és önmagát. Azt hiszem, az sem lett volna szerencsés, ha az olimpiai faluban pszichológus sürgölődik versenyzőink körül. Akkor már valószínűleg késő lett volna, elvégre az addig alig ismert vagy esetleg teljesen ismeretlen idegen felbukkanása akár visszájára fordíthatta volna a kívánt hatást. De az olimpiai felkészülés során még itthon az esélyesek (és nem csupán az éremesélyesek) lelkivilágát feltérképező szakember nagyon sokat segíthetett volna. Lehetséges, hogy az egyéni versenyzők esetén elegendő, ha maga az edző a pszichológus is egy személyben. Vagy ha nem pszichológus, akkor jó pedagógus (de sokat emlegetjük!), aki tanítványa minden lelki megnyilvánulását ismeri, és idejében felismeri. Azt hiszem, elsősorban azt kellene tudni, melyik edző képes és melyik képtelen ilyen szempontból is foglalkozni versenyzőjével, és ahhoz társítani a lélektanát. Manapság már ha egy iskolás gyerek valós képességeitől elmaradó teljesítményt nyújt, a szülők gyakran a pszichológus segítségét is kérik. Miért ne lehetne a sportteljesítmények elmaradásakor ugyanezt megtenni? A tanulópénzt már eddig is elég sokszor megfizettük... Mégsem marad Maradona? Az argentin válogatott és az Argentinos Juniors középpályása és játékszervezője, Diego Armando Maradona mégis a Barcelonába tart. Ez derült ki annak az egymásnak ellentmondó nyilatkozatsorozatnak az utolsó fejezetéből, amelyet az Argentinos Juniors elnöke, Prospero Consoli adott pénteken. Consoli hangsúlyozta, hogy a 20 éves „fehérbőrű Pelé”, a többszörös dollármilliomos elszerző- dése a spanyol labdarúgóklubhoz már majdnem bizonyosra vehető; csupán az aláírás hiányzik a szerződésről. Erre is sor kerülhet a következő napokban, amikor a Barcelona képviselői Buenos Airesbe érkeznek a tárgyalások befejezése céljából. Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedt G. Sándor. Főszerkesztő-helyet- BEKES MEGYEI tes: seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 1. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. KiINDEX: 25054 Kéziratokat, képeket adja a Békés megy « Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 1. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpásí 1 k. 1 • J —v®J Zoltán. Terjeszti ? i. így ar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy 11 1 — 1 * hónapra 34 Ft, er »vre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme. Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 nem őrzünk még és nem küldünk vissza.