Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

Nőnapi virágajánlat Fokföldi ibolya, jácint, primula, fikusz, páfrányfélék, pálma, egyéb virágos és levéldísznövények nagy választékban megrendelhetők a Gyulai Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalatnál. Gyula, Sándorhegy 2. sz. Szövetkezetünk lakatos-, forgácsoló- és vasöntőüzemeibe SZAK- ÉS BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT VESZÜNK FEL. Kereset teljesítménybérezés alapján. Ezenkívül SEGÉDMUNKÁSOKAT is veszünk fel. Jelentkezni lehet: Gyulai Vasipari Szövetkezet, Gyula, Dobozi u. A BÉKÉSCSABAI HÜTŐHÁZ felvesz több éves gyakorlattal rendelkező: VÍZ- ÉS FŰTÉSSZERELŐ, LAKATOS, GÉPSZERELŐ, FESTŐ SZAKMUNKÁSOKAT karbantartási munkára, valamint BETANÍTOTT és segédmunkára NŐKÉT ÉS FÉRFIAKAT. fl Szarvasi Állami Tangazdaság Körös—Maros-vidéki Meliorációs Főmérnökség, Szarvas, Budai N. A. u. 5. sz. alatt FELVESZ Békés megyei változó munkahelyre — nehézgépkezelőket, képesítés nélküli betanulásra jelentkezőket — segédmunkásokat, gépkocsi- és vontatóvezetőket. — autószerelő, mg. gépszerelő, géplakatos szakmunkásokat — vízügyi vagy földmérő szakközépiskolát vagy technikumot, főiskolát végzett dolgozókat. Kereset minden munkakörben teljesítmény alapján, nem korlátozott. Jelentkezni lehet: személyesen hétfői és pénteki napokon. Mindent, amit nagymamáink főztek! Tisztelt Háziasszonyok! Az Alföld-' Szálloda szakácsai az étlap karakterén keresztül is szeretnék kifejezésre juttatni az orosházi hagyományok iránti tiszteletüket. Az Önök szíves közreműködésére is számítunk a régi, hagyományos, tájjellegű ételreceptek felkutatásában. A legsikeresebb ételek rendszeresen szerepelni fognak étlapunkon. Az elfogadott legjobb 20 recept készítőjét 300 forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazzuk. Az ínyencek kedvelt ételeinek receptjeit örömmel várjuk a következő címre: ÁFÉSZ, Orosháza, Táncsics út 20. Jelige: „ALFÖLD”. Legyen társunk az étlapszerkesztésben! OPRÓHIRDETÉSEK • I V Tyúktarka strasszer aranypirók galamb eladó. Tanya eladó, fürjesl állomáshoz, kövesdtho2 közel, villany bevezethető. Bé­késcsaba V., Julius Fucsik utca 1. _________________________________ K étszobás szövetkezeti lakás kp -j-OTP-átvállalással eladó. Bé­késcsaba, Vécsey u. 22. IV. em. 13. (Érdeklődni: 17 óra után.) Külön bejáratú, kétszobás udva­ri házrész eladó, vagy bérházi lakással csere megoldható. Cím: „Május” jeligén a békéscsabai lapkiadóban._____________________ B udapest, Élmunkás téri, teLeío- nos, luxus garzonlakásom (44 négyzetméter, 220,— Ft/hó) el­cserélem békéscsabai két és fél szobás lakásra. Családi vagy társasház is számításba jöhet, megegyezéssel. Szabadság téri, István király téri, Körös-parti vagy iskolacentrumhoz közelebb lakók jelentkezését várom. „Te­lefonos” jeligére a békéscsabai lapkiadóba._____________________ összkomfortos, kétszobás, ud­vari házrész eladó. Békéscsaba, Szemere u. 14.___________________ 3 éves, 1984-ig műszakizott kis Polski Fiat, 24 000 kilométerrel eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Kulich tér 1. n. em. 11., 17 óra után._______________________■ K étszobás szövetkezeti lakás el­adó. Békéscsaba, Kulich Gy.-ltp. 25. B lh. IV. emelet 10. Érdek­lődni: 17 órától, szombat, va­sárnap egész nap._______________ F iatalember saját gépkocsival ál­lást vállal főállásban. Ajánlato­kat: „Anyagbeszerző” jeligére a békéscsabai lapkiadóba._________ U G-s Skoda S—100-as eladó. Bé­késcsaba, Kolozsvári utca 45. Gépész- vagy villamosmérnököt keresek, aki szakközépiskolás gvermekem részére matematika, gépjármű-villamosságtan korre­petálását elvállalná. Ajánlatokat ..Gépész” jeligére a békéscsabai lapkiadó vállalathoz várom. Békésen, az ifjúsági ház mel­lett. hobbitelek eladó. Érdek­lődni: Békéscsaba, Wesselényi utca 11. szám alatt.______________ K étszobás ház 469 négyszögöl kerttel eladó. Békéscsaba, Kas­télvi szőlők 2062ti-_______________ D rótszövetet a kívánt méretben, hozott anvagból is rendelésre készítek. Nagyobb tétel szállítá­sa is megoldott. Szabó, drót- szövetkészítő. Dévaványa, Szé­chenvi u. 19. _________________ B ékéscsaba, Kastély u. 4. szám alatt háromszobás, összkomfor­tos. utcai házrész eladó._________ T örzskönyvezett csao-csao, öt- hónaoos kankutya eladó. Ér­deklődni: 15—18 óráig. Miskolczi Antalné. Békéscsaba, Penza ltp. 21. III. 22.________________________ E ladó széntüzelésű melegvíz fű­tésű kazán, tip.: UK 2,14. telje­sítménye 25 000 kcal/h, 350 lég­köbméter fűtésére alkalmas. To­vábbá 1 db nagy méretű gumi­csónak és 1 db konyhai pára- és szagelszívó. Érdeklődni: min­dennap délután 3-tól. Békéscsa­ba, Szigetvári u. 16._____________ K üszöb- és sárvédőcsere, ka­rosszéria felújítása, hegesztése. Békéscsaba V., Kun u. 2/A. Eladó IP rendszámú fehér 1200- as Lada, olcsó áron. Érdeklőd­ni : Kondoros, Ságvári u. 8. alatt._____________________________ A mezőberényi Laposi kertben 670 négyszögöl üres kert eladó. Érdeklődni: Köröstarcsa, Mali- novszkij 15. özv. Kárpáti László­né.______________■ ___________ B ékéscsaba, Batthyány u. 6. sz. alatti kétszobás, összkomfortos, kertes házrész eladó. Érdeklődni: szombaton és vasárnap. Már­tonné.____________________________ E gyedülálló nő eltartási szerző­dést kötne magányos, gyulai nő­vel lakásért. „Nyár 030 248” jel- igére a békéscsabai hirdetőbe. Békéscsaba IV., Balassa u. 11/1. számú ház eladó. Ház eladó a Szőlő uteában. Érdeklődni: szombat, vasárnap, hétköznap csak délután. Békés- csaba, Szőlő utca 18. szám alatt. Eladó egy kétszobás családi ház beköltözhetően, egy 200 négyszö­göles beépíthető telek és egy CM bogárhátú* Skoda, lejárt műszakival, vagy alkatrészen­ként is. Újkígyós, Gerendási u. 2/2. szám alatt. ________________ 2 000 kéve nád eladó. Békéscsa­ba V., Tompa u. 2._____________ Békéscsabán, Tanácsköztársaság úton, 61 négyzetméteres, két­szobás, összkomfortos, loggiás egyedi gázfűtéses lakás eladó készpénz plusz OTP. „Belváros 30 226” jeligére a békéscsabai hirdetőbe._________________________ 3 53-as Wartburg-motor, komp­letten, eTadó. Érdeklődni: 5700 Gyula, Árpád u. 12/A (délután 6 órától).___________________________ B eköltözhető ház eladó. Oroshá­za. Egyetértés u. 7. MUNKAALKALOM Sütőipari vállalat, Gyula, felvé­telre keres kőműveseket, gk.- szerelőt. Jelentkezni: Gyula, Pe­tőfi tér 2. sz., munkaügyi elő­adónál.___________________________ A z AGROKER Vállalat, Békés­csaba, Szerdahelyi út, képesítés­sel rendelkező főkönyvi leíró könyvelőt, gyors- és gépírót vesz fel. Vállalatunk pályázatot hirdet gyakorlattal rendelkező mezőgaz­dasági gépészmérnökök, illetve üzemmérnökök részére műszaki vezetői munkakör betöltésére. Fizetés az érvényben levő rende­letek alapján. Letelepedési lehe­tőség biztosított. Pályázatokat az eddigi tevékenység közlésével. Terményszárító és Takarmány­keverő Közös Vállalat, Vésztő, Kertmeg 5530 címre kérjük. Az Alföldi Kőolajipari Gépgyár szürkevasöntödéjébe középis­kolai végzettséggel rendelkező minőségi ellenőrt keres felvétel­re. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál. Oros­háza, Bajcsy-Zs. u. 41—43. Nagyszénás, Kossuth utca 58. számú ház eladó.________________ A kkumulátortöltő eladó. 6, 12, 24 V/30 A. Békéscsaba V., Mikszáth u. 19._____________________ E ladó kétszobás, összkomfortos plusz egy szoba, konyhás ház, jószágtartásra alkalmas. Oros- háza, Horváth Papp u. 10.______ B arkas, 1982-ig műszakizva, új sebváltó, motorral, príma álla­potban, ugyanott gumis kocsi, 5 villanyoszlop betongyámmal el­adó. Orosháza, István király u. 51. szám._________________________ T rabant 601-es, ’83 decemberig érvényes műszakival eladó. Orosháza, Szarvasi u. 50.________ E ladó Orosháza, Bajza utca 7. számú ház 3/4. része. Megtekint­hető bármikor. Levélcím: Pál­mai Györgyné, Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 7/A II. em. 3. Jó állapotban S—100-as Skoda személygépkocsi eladó. Oroshá­za, Bercsényi utca 18.___________ F iatal lányok jelentkezését vár­juk az Újpesti Gyapjúszövőgyár­ban 1981. szeptember 1-én indu­ló fonó-szövő szakma megszer­zése céljából. Felvételi követel­mény: 14 éves életkor betöltése, 8 általános iskolai végzettség. Tanulmányi idő: 3 év. Az I. osztály első félévében a tanul­mányi ösztöndíj 320,— Ft, a má­sodik félévtől a tanulmányi eredménytől függően 320,— Ft- tól 500,— Ft-ig. Társadalmi ösz­töndíj havonta: 500,— Ft. Ta­nulóink részére ingyenes kollé­giumi elhelyezést, iskola- és munkaköpenyt biztosítunk, és havonta egyszeri hazautazás esetén költséget térítünk. A ta­nulók a teljes ellátásért napi з, — Ft-ot térítenek. A szakmun­kásvizsga megszerzését követő­en továbbtanulási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet: Újpesti Gyapjúszövőgyár, sze­mélyzeti osztály, 1045 Budapest IV.. Berni u. 1.__________________ ö tszázas Fiat, lejárt műszakival, sürgősen eladó. Orosháza, Ok­tóber 6. utca 61. _______________ J ó állapotban levő, 900 férőhe­lyes, fa tyúkketrec eladó. Nagy, Orosháza, Iglói út 38. B.________ E sztergályos szakmunkást kere­sek felvételre, öt év feletti gya­korlattal, egyedi munkákra. Horváth, Orosháza, Tompa M. и. 14. öentrum hém MŰANYAG ÁRUK Orosházán orvos házaspár 1 éves kisfia mellé keres meghíz­ható és gyermekszerető gondo­zónőt. „Gyermek” jeligére az orosházi hirdetőbe.______________ E ladó fényezett hálószobabútor. Orosháza, Szív utca 14.__________ Ú jszegeden eladó, építési enge­déllyel, tervrajzzal 170 négy­szögöles telek. Érdeklődni: Oros- háza, Huba utca 2. fsz. 1.______ P olski Fiat alkatrészenként el- adó. Bélmegyer, Berényi út 15. * I. Zamárdi központjában három­szobás, összkomfortos családi üdülő 12 személy részére kiadó. Érdeklődni: 6722 Szeged, Bokor u. 16. sz. Szilágyi Ferenc. ______ Fiúk jelentkezését várjuk az Új­pesti Gyapjúszövőgyárban 1981. szeptember l-én induló géplaka­tos, központifűtés-szerelő, vízve­zeték-szerelő, bútorasztalos, és textilgépszerelő szakma meg­szerzése céljából. Felvételi köve­telmény: 14 éves életkor betöl­tése, 8 általános iskolai végzett­ség. Tanulmányi idő: 3 év. Az I. osztályos tanulók tanulmányi ösztöndíja az első félévben egy­ségesen 310,— Ft, a második félévtől tanulmányi eredmény­től függően 310,— Ft-tól 500 — Ft-ig. Társadalmi ösztöndíj ha­vonta : 250,— Ft. Tanulóink ré­szére ingyenes kollégiumi elhe­lyezést és munkaruhát biztosí­tunk. Havonta egyszeri hazauta­zás esetén költséget térítünk. A tanulók a teljes ellátásért napi 3,— Ft-ot térítenek. A szakmun­kásvizsga megszerzését követő­en továbbtanulási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet: Újpesti Gyapjúszövőgyár, sze­mélyzeti osztály, 1045 Budapest IV.. Berni u. 1. __________________ H áromszoba, összkomfortos csa­ládi ház eladó. Orosháza, Já­szai H. u. 35. sz. .4 Fékon Ruházati Vállalat bé­késcsabai gyára felvételre keres lakatost, vízvezeték- és fűtés­szerelőt, elektroműszerészt, var­rónőket, takarítónőt._____________ A Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat gyulai főépítésve­zetősége felvesz: kubikosokat vagy komplett kubikosbrigádot Sarkad, Okány, Vésztő térségé­ből. Bérezés: teljesítménybérben; Jelentkezés: 5700 Gyula, Henyi úti telepen, a főépítésvezetőnél.' A GYULAI SEBKÖV tenyésztési és hizlalás! ágazatvezetőket KERES FELVÉTELRE Jelentkezés: a SERKÖV központjában. Gyula, Kétegyházi út. Balázs Mihály telepvezetőnél. Az Országos Takarékpénz­tár békési fiókja értékesí­tésre, tartós használatba adásra meghirdeti az aláb­bi ingatlanokat: Décseri kertben 2 db új, beköltözhető, panel technológiával épült családi házat (53,5 és 72 négyzetméter), Dánfoki hétvégi telkek, 80 és 100 négyzetméter, közületek részére 1000—1600 négyzetméter nagyságban. OTP BÉKÉSI FIÓKJA A SZARVASI ÁLLAMI TANGAZDASÁG magasépítő üzeme. Szarvas, Orosházi u. 7. sz. alatt FELVÉTELBE KERES: KŐMŰVESEKET ÉS SEGÉD­MUNKÁSOKAT. A Magyar Kisállattenyésztők Országos Egyesületének Békés megyei Szervezete az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ kisállattenyésztő szakcsoportjaival közös KISALLAT-KIÁLLlTÁST rendez az Orosháza, Csorvási út 3. sz. alatti felvásárlótelep bemutatótermében 1981. MÁRCIUS 6, 7 ÉS 8-ÁN. A kiállítás megtekinthető naponta 8—16 óráig. RENDEZŐSÉG Az Alföldi Kőolajipari Gépgyár felvételre keres szerszámkészítő-műhelyébe: 5 éves gyakorlattal rendelkező ESZTERGÁLYOST, SZERSZÁMKÖSZÖRÜST ' és SZERSZÁMKÉSZÍTŐ SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lelhet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43. Az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ AUTÓSZERELŐT és GÉPKOCSIRAKODÓT keres felvételre. Jelentkezni lehet: ÁFÉSZ szállítási osztálya, Orosháza, Katona utca 5. A Békés megyei Vegyesipari Vállalat felvételre keres: KŐMŰVES SZAKMUNKÁST, HEGESZTŐ SZAKMUNKÁST, LAKATOS SZAKMUNKÁST, BETANÍTOTT SEGÉDMUNKÁST, SEGÉDMUNKÁST. JELENTKEZNI' LEHET: Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 53. A Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat gépgyártó üzeme, Békéscsaba, Orosházi út 32., (bejárat a Fiumei utcai portán) FELVÉTELRE KERES: lakatos és hegesztő szakmunkásokat, központifűtés-szerelő, ács szakmunkásokat, darabolóműhelybe segédmunkásokat. JELENTKEZÉS AZ ÜZEMVEZETŐNÉL. Termelőüzemeinkbe szakma nélküli nőket és férfiakat, karbantartó gyárrészlegünkbe vasas és villamosipari szakmunkásokat VESZÜNK FEL. A szakmanélkülieknek a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére lehetőség nyílik (az érettségizették előny­ben részesülnek). A vidékieknek utazási kedvezményt adunk, és szállás­ról (házaspároknak kétágyas szobáról) gondoskodunk. A betanulás idején kedvező tanulóbért, azt követően pedig, szorgalom és jó teljesítmény esetén 4000—6000 forint közötti bért fizetünk. Érdeklődni és jelentkezni lehet: a Taurus Abroncsgyár munkaügyi osztályán, Budapest VIII., Kerepesi út 17. 1965. (A Keleti pálya­udvar mellett). Telefon: 342-385.

Next

/
Thumbnails
Contents