Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
1981. január 11., vasárnap Labdarúgó ősz ’80 Számok, adatok HÁZI GÖLLÖVÖLISTA: 7 gólos: Kurucz: 4 gólos: Pásztor: 3 gólos: Királyvári; Csepregi, Budavári, Melis; 8 gólos: vágási; 1 gólos: Zakar. Egy gól öngólból esett az FTC el- lenl mérkőzésen. Takács nevéhez fűződik. HELYEZÉSEK, PONTOK, GÓLOK: ősszel 1974/75: 9. 18-21 14 1975/78: : 15. 10-24 9 197677: 7. 23-25 18 10777B: 9. 19-31 15 197879: 9. 19-19 16 1979 80: 9. 28-27 18 1980411: 7. 22-20 20 idény végén 1974 75 : 14. 24-33 21 197576: : 15. 25-45 24 197677: : 13. 40-57 28 197778: 10. 43-57 31 1978 79 : 12. 49-52 31 1979/80: : 14. 54-67 32 Megjegyzés: az első szám a helyezést, a második kettő a gólkülönbséget, a harmadik a pontszámot mutatja. NÉPSPORT-RANGSOR: A Népsport osztályzatai alapján készült őszi játékosrangsorban az NB I 210 labdarúgója szerepel. Az abszolút rangsorban a békéscsabaiak „helyezései": 7. Kerekes 6,186: 34. Királyvári 5,722: 69. Vágási 5.545; 75. Kőhalmi 5,526; 79. Pásztor 5,500; 85. Csepregi 5,473: 127. Budavári 5,263: 140. Zsömbörgl és Steigerwald 5,214—5,214; 160. Zsíros 5,071; 192. Rácz 4,750; 199. Kurucz 4.631; 206. Zakar 4,428. A posztonként! rangsorban: Rabcsák (osztályzatátlaga 5,785) 10., Királyvári 4., Kerekes 2., Vágási 10., Zsömbörgl 19., Zsíros 18.. Pásztor 10., Kőhalmi 13., Rácz 24., Csepregi 8.. Steigerwald 8.. Zakar 14., Budavári 8. (Egy-egy poszton 18—25 játékost rangsoroltak.) CJONCOK: Az őszi évadban a lila- fehéreknél ketten mutatkoztak be az élvonalban: Rácz és Zakar. KI HÁNYSZOR? Az évad első felében valamennyi (20) találkozón hárman játszottak: Pásztor. Kurucz és Királyvári. A további sorrend: Kőhalmi, Csepregi, Budavári (19—19), Kerekes. Steigerwald (18— 18), Rabcsák. Zsömbörgi (15—15), Zsíros (14), Vágási (13), Rácz, Zakar (11—11), Melis (9), Hanyecz, Láza (6—6), Maján (4), Tisza (3). A szerződéses játékosok közül Tasnádi, Hódi és Magyar nem lépett pályára. Az abszolút listán, amely az eddigi összes NB I-es szereplést tünteti fel, a következő az élcsoport: 191: Kerekes. 182: Láza. 179: Pásztor. 170: Királyvári. 135: Vágási. 122: Csepregi, 121: Budavári. 120: Zsöm- börei. 117: Kőhalmi. 103: Zsíros. 6. Bcs. Előre Sp. 20 9 5 6 27-23 23 Labdarúgásunk jelenlegi helyzetében nehéz a mérlegkészítő, az értékelő krónikás dolga. A sportág közismerten mélyponton van, bár nem egy, a külföldi csapatok játéktudását figyelemmel kísérő szakember (és játékos) állítja: nem olyan rossz a magyar futball, mint ahogy eredményei mutatják. Tulajdonképpen nem lehet-szabad elválasztani a Békéscsabai Előre Spartacus gárdájának szereplését sem a magyar labdarúgás összképétől. De úgy véljük, „szabad” a Viharsarok első számú csapatát 6 éves élvonalbeli szereplése után — önmagához képest is vizsgálni és viszonyítani. Es ez a kép 1980 őszén dicséretes és biztató! okozva az ellenfél kapujánál. Több gólt is rúgtunk így. Csakhogy, miközben csatárerényeket csillogtatnak, elfelejtik legfontosabb dolgukat, hogy semlegesítsék az ellenfél szélen játszó csatárait. Ennek elhanyagolása az utolsó két fordulóban két pontunkba került. Kispesten az utolsó percben kapott gól vereséget, ŰjpesMarosvölgyi: „most már tényleg előbbre kellene lépni, de nem azért, mert én vagyok az új edző.. Naplótöredékek Részletek Marosvölgyi Károly vezető edző naplójából: 1980. július 1.; „Hat éve második otthonom a Kórház utcai pálya. Amióta az NB I-ben szerepel a csapat. Kevés titok maradt előttem, noha négy évig az ifiket edzettem. Mit is kellene hangsúlyozni, amikor átmegyek a nagyok öltözőjébe? Talán azt, hogy most már tényleg előbbre kellene lépni, de nem azért, mert én vagyok az új edző, s illő nagy tervekkel érkezni, hanem, mert egyszerűen sokkal több van ebben a csapatban!” 1980. szeptember 8.: „Először fordult elő edzői praxisomban, hogy semmi konkrétumot nem tudtam az ellenfélről. A szabolcsiakat még soha nem láttam játszani. Lehet, hogy előzőleg helytelen volt a prémium elosztása, továbbá nagyon hiányzott Kerekes és Rabcsák, mégis az első okot tartom vereségünk fő előidézőjének.” 1980. december 20.: „Ügy tartják rólunk, hogy a két szélső hátvédünk ügyesen segíti a támadójátékot, gyakran törnek előre, zavart válogatottak- ÖNMAGUKRÓL Kerekes (hétszeres válogatott) : Az a tény, hogy három és fél év után visz- szakerültem a válogatottba, rendkívüli örömet okozott. Nem szeretnék újabb, több éves szünetet, most akarom bebiztosítani a helyemet. A nemzetközi mérkőzések igencsak megmutatták, milyen magasak manapság a követelmények. Ezekhez igazodni csak szüntelen gyakorlással, sok edzéssel lehet. Nálam a fordulékonyság. a gyorsaság fejlesztése a legszükségesebb, mégpedig mielőbb. Fejelésben annak idején Mészöly igen sokat foglalkozott velem, de még itt is akad javítanivaló. Elszánt vagyok mindenre, amit kérnek, ami elvárható. megteszem. Nagyon remélem. hogv mindazok, akik bíztak bennem, nem csalódnak. Pásztor (kilencszeres válogatott) : Van egy olyan szakmai feltételezés, hogy Pásztor és Nyilasi egy időben nem játszhat a válogatottban, mert akkor a csapatjáték szerkezeti egysége megbomlik, mert egyikük sem tud labdát szerezni, s csak a támadások szervezésére képes. Nos, ha ez így van. akkor ez kedvezőtlenül hat az én lehetőségeimre, hiszen ki vitathatja, hogy Tibire esik majd a választás, hiszen jobb játékos mint én. Ellenérvként a feltételezésre csak annyit: bízzanak majd meg emberfogással. meglátják, erre is képes vagyok. A kettős feladatkör — védekezni és támadni — persze nagyon nehéz. Most a válogatott jelöltek majd együtt készülnek. Ennek majd bizonyára hasznát látom. Pásztor az egyik Volán-védővel csatázik az őszi. Kórház utcai találkozón. (A lila-fehérek 2—1-re nyertek a közlekedésiekkel szemben) Fotó; Lónyai László ten pontvesztést jelentett. Szóval, védekezésünk sem az igazi még.” n fejlődés jelei A teljesen átszervezett szakosztályvezetés végre keményen kimondta: elég a langyos tavaszokból! Követ az állóvízbe! Néhány biztató jel csak erősítette a tervek valósságát. Jóformán a korábbi csapat készült, senki sem távozott, s végre, hosszú idő után Rabcsákkal megoldódni látszott a kapusgond is. A vezetés nagyon következetes maradt a szerződés- kötéseknél, s a „gondolkodónak” egy pillanatig sem engedett feltételeket diktálni. Végül egy látszólag apróság: néhány nappal a felkészülés kezdete előtt például Királyvári és Csepregi, elő- alapozás gyanánt, esténként futott lakótelepük környékén. Persze, apró jel ez, de ilyesmivel nem találkoztunk korábban. Egészséges légkörben, jól felkészülve, kitűnően rajtolt a gárda. Az első öt mérkőzésen — veretlenül — 8 póntot gyűjtöttek. Ezután hullámvölgy következett, melynek mélypontját a Nyíregyházától otthon elszenvedett 2—0-ás vereség jelentette. Szerencsére kevés ilyen sötét tónusú pont található az őszi teljesítménytérképen, s inkább pozitívumokról beszélhetünk. A Békéscsaba játéka határozottan fejlődött. Játékosai tudatosabban futballoztak, mint korábban, s velük nagyjából azonos képességű ellenfelükre rá tudták kényszeríteni akaratukat, a mérkőzések egy-egy rövid szakaszában képesek voltak a totális játékra is. Az ok? Nagyon is hétköznapi. A korábbinál színvonalasabb edzésmunka. Törvényszerűen jelentkeztek ezek az eredmények, s összességében egyértelműen az elismerés illeti a békéscsabaiakat teljesítményükért. önmagukhoz képest kiléptek a szürkeségből. Végig a mezőny első felében foglaltak helyet a tabellán, s a 7. helyezésnél csak egyszer adták lejjebb, a 14. forduló után, amikor 8. helyen várták a következő ellenfelüket. S nemcsak hazai pályán szerepeltek tiszteletet parancsolóan. Hat pontot szereztek vendégként (tavaly egyet sem!), ebből négyet a fővárosban. Elérkezett végre odáig a gárda, hogy idegenben is túltette magát kishitűségen, levetkőzve a gyáva nyúl szerepét. Bíztak önmagukban! Igaz, akadt időszak, amikor egyes jelek arra mutattak, hogy nem egy hullámhosszon dolgozik a vezető edző és a szakosztályvezetés, de a vita a tanulságok kölcsönös hasznosításával elcsitult. Van mit csiszolni Jól fut tehát most az Előre Spartacus szekere, s úgy tűnik, végre szakítanak a szürke . középszerűséggel. Eközben sem szabad azonban elfeledkezni az utánpótlásra való nagyobb odafigyelésről. Az ifi „egy” még csak reflektorfényben van, de a többi utánpótláscsoportnál nincsenek meg a színvonalas munka feltételei. Visszatérve a felnőttekhez, érdekes kép alakul ki, ha a félidőbeli és a végeredményeket összehasonlítjuk. A lila-fehérek a szünet utáni játékrészben nem kevesebb mint 6 pontot szereztek meg. Vagy úgy, hogy vereségre álltak, és kiegyenlítettek, vagy úgy, hogy döntetlenről győzelemre változtatták az állást. Ez arra utal, hogy a második félidőben nagyobb volt a csapatrészek közötti összhang, jobban koncentráltak a csatárok. A következtetés és a feladat ebből adódóan egyszerű: képessé tenni a játékosokat ugyanerre már az első félidőben is. Pillér Sándor szakosztály- elnök: — Nem szabad, hogy megtévesszen bennünket mostani jó helyezésünk. Már csak azért sem, mert az őszi sorsolásunk meglehetősen kedvező volt. Meggyőződésem, hogy a folytatás sokkal nehezebb lesz, mindjárt az elején például sorra játsszunk a kiesőjelöltekkel. Ahhoz, hogy valóban számoljanak velünk a legjobbak is, még sok a tennivaló. Még mindig nem elég biztonságos a védekezésünk, fiatal csatársorunk pedig rutintalan, bizonytalan a kapu előtt, ami csak részben érthető. A 4—4—2-es hadrend kedvező lehet, de ehhez még nincsenek meg a feltételek. Egyelőre még nem alkalmas erre a csapat, sőt még a 4—4—3-as szisztémán is van mit csiszolni. Méltó folytatást! Nos, végtére is, mit várhatunk a jövőt illetően? Egyelőre ezt még nehéz egyértelműen meghatározni. Mindenesetre, az őszihez méltó folytatást várunk. Fábián István PÓLYDSZÉLJEGYZET Kell, hogy szeressenek...? ... kérdezem önmagámtól, mivel a visszaszivárgó pletykák szerint egyik vezető egyesületünknél, enyhén szólva, orrolnak rám. Azaz nem is rám, mert miért is lenne érdekes a magamfajta középkorú, valószínűleg tárgyilagos (vagy tán túlságosan is az!) szurkoló véleménye — nem, az ellenszenvet az olykor ironikusan kritizáló rádióriporter kapta, aki történetesen én vagyok. Szót sem érdemelne a dolog, ha lassan általában a labdarúgók egy része nem látna bennem valami ellenségfélét. De közülük is sokan kerülik a pillantásom, jó néhányon megtakarítják a köszönést. Megnyugtató ugyanakkor, hogy kivétel nélkül olyanok, akikkel ilyen, vagy olyan oknál fogva volt, van, vagy lesz valami baja nem csupán az újságíróknak, akik nem átallották leírni róluk, ha rosszul játszottak, hanem az edzőknek, játékvezetőknek, fegyelmi bizottságnak — alkalmasint esetleg még a rendőrségnek is. ■ De, és ez az élet rendje, a játékosoknak gyorsan megbocsátanak. Sőt, ott tartunk, hogy nem ritkán a szakosztály vezetőségének tagjai keresik a mentséget arra. amire szót sem érdemes pazarolni, vagy nagyon is érdemes. Hiszik, nem hiszik, volt eset rá, amikor az öltözőben a vesztes csapatot azzal vigasztalta a szakosztály vezetője: „Ez a szemét bíró elcsalta a meccset, nem baj fiúk, ti mindent megtettetek...” Másik variáció: „Ilyen durva csapat ellen nem lehet játszani...” És sorolhatnám végtelenségig a variációkat, mert szinte kimerít- hetetlenek. Mellesleg nekem a szemem is keresztbe állt, amikor a* játékvezetőt szidta a klub illusztris képviselője, már csak azért is, mert a bíró lényeges hibát nem követett el. egyébiránt az eredmény 5—1 volt. És mivel az említett csapatnál legalább fél tucat olyan játékos van, akivel kifejezetten jóban vagyok, azoktól azt is tudom, hogy a könnyebbik megoldás, szidni a kívülállókat. A csapaton belüli feszültségeket föltárni jóval nehezebb és népszerűtlenebb, mint a játékvezetők vagy a sportújságírók ellen fordítani az indulatokat. Nem hiszek abban, hogy a magyar játékvezetők rosz- szabbak lennének a nemzetközi átlagnál, továbbá azt sem, hogy a hazai sportújságírás rosszindulatú lenne a sportág iránt — de azt hiszem, sőt, tudom, hogy messze elmaradtunk játéktudásban és számos más területen a nemzetközi élmezőnytől. És ezt a véleményemet nem is rejtem véka alá. Pedig higgyék el, boldogan közvetítenék izgalmasan, lendületesen, szívesen dicsérném a csapatokat, a játékosokat külön-külön, meg r rnittvéve. Csakhogy, ehhez színvonal és iram, no meg eredmény kell. Az pedig nincs. Olyat meg mégsem ismételgethetek állandóan, hogy „a hazai körülményekhez képest, ügyes támadás volt", vagy „az itthon szokásosnál magasabb színvonalú mérkőzést láttunk”, stb. stb. Értem én, hogy senkinek sem esik jól, ha szinte szakadatlanul a bírálatot kapja, de könyörgöm, nézzenek már a halálra sértett „ellentábor” tagjai a különböző nemzetközi listákra. A magyar labdarúgó-válogatott ez évben a nemzetek ranglistáján a huszonnegyedik. (Már unásig ismételgetjük, de mondhatnánk, ha már a 24-es számot látjuk, hogy az utolsó órában vagyunk.) Az aranylabdásokra leadott szdvazatok egyike sem említi egyetlen magyar labdarúgó nevét sem. Nem is beszélve arról, hogy az idei kupamérkőzéseken sorra hullottak el „legjobbjaink”. A válogatottról ne is beszéljünk. Akkor mindehhez vágjak jó arcot? Vagy mégis dicsérnünk kellene? Eszembe jut, hogy a becsületes, dolgozni hajlandó játékosok gyakorta háttérbe szorulnak a hangadók mellett, és kénytelen-kelletlen hozzászürkülnek a többihez. De elmondani nem merik őszintén a véleményüket, mert akkor mi lesz. Aztán, fegyelmi ügyek felemás megoldásán bosszankodik az ember, és mindehhez megint csak jó arcot kellene vágnia. Írom ezt a jegyzetet, s közben hallom a tévéhíradóban Törőcsik újabb „csínytevését”. Erről eszembe jut Argentína, majd az azt követő szánom-bánom, aztán az autóbaleset. Ami nem történt volna meg, ha a fiatal csatár a csapat autóbuszával jön vissza, legalább a Balatonig. Aztán megint fogadkozás. De lám, Mészölynek, kinevezése után közvetlenül, először Törőcsikkel gyűlik meg a baja, súlyfölöslege miatt, kénytelen elküldeni a válogatottból. Törő ezt is megbánja. Most pedig ismét autóbaleset, szerencséjére személyi sérülés nélkül. És az újságíró maradjon higgadt? Vagy netán próbáljon mentséget keresni? Hát nem! Akkor már inkább haragudjanak rám... (jZfíuv Uruguay vagy Brazflia — Montevideo a döntő lázában Minden jegy elkelt, uruguayi és brazil szurkolók zászlókat lobogtatnak, várják a montevidói Mini VB, a Mundialito döntőjét két dél-amerikai együttes, Uruguay és Brazília között. Hetvenegyezren szoronganak majd várhatóan — európai idő szerint szombaton éjjel — a montevidói Centenario stadionban, és természetesen a drukkerek nagy része a hazai együttesnek szorít majd. A nemzetközi szakembergárda is érdeklődéssel tekint a döntő 90 perc elé, a kíváncsiság oka pedig az, hogy a kitűnő formában levő, szilárd és összeszokott uruguayi védelem képes-e megállítani az NSZK elleni 4—1-es győzelmével bizonyító, ördöngösen cselező és lövő brazil támadókat. Három hónappal ezelőtt Uruguay ugyan i—0 arányban győzött barátságos mérkőzésen a brazilok ellen, de ez a mostani brazil válogatott állítólag sokkal jobb az októberinél. Ugyanez a véleménye Roque Maspolinak is. az uruguayiak minden hájjal megkent szövetségi kapitányának is, aki a taktikával kapcsolatban röviden csak ennyit mondott: — Szilárd védekezésből támadunk, biztos vagyok abban, hogy a második félidőben már mi leszünk fölényben és győzünk! Mindkét válogatott igen fiatal. A brazilok átlagéletkora mindössze 24 év, az uruguayiaknál pedig többen most vesznek részt először ilyen nagy jelentőségű eseményen. Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és á Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet- BEKES MEGYEI tes; seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki- adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási INDEX: 25054 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és ! k 1 M ■ ß Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 nem küldünk vissza.
