Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-11 / 9. szám

NÉPÚJSÁG

1981. Január 11., vasárnap

minimagazin

Kosárfonók

„Aztán akarsz-e kosárfonó lenni?” — kérdezte, úgy 1954 táján az iskolahagyott, és a vállalathoz beprote.zsált legénykét az igazgató. A fiú addig ugyan fűzvesszőt se nagyon látott, de rávágta: „mindig az akartam lenni!” Akkoriban ugyanis sorba álltak munkáért a kosárgyár kapuja előtt; nehéz volt ide bejutni.

Ami Kalocsának a paprika. Makónak a hagyma, az Békésnek a kosár.

— Még sincs itt nagy rangja a szakmánknak. Az ország más vidékein és külföldön inkább, de a megyében nincs — szögezi le Szabados István, az Erdőgazdasági Fűz- és Kosáripari Vállalat Békési Kosárgyár 2. sz. telepének helyettes vezetője. — Átértékelődtek egyes szakmák, így a miénk is.

— Utánpótlás? — veszi át a szót Varga Ferenc telepvezető. — Egy időben a békési szakmunkásképző intézetben volt kosárfonó tanuló képzés is. Aztán ez megszűnt, egyszerűen azért, mert nem akadt jelentkező.

tő —, de aki ezzel keresi a kenyerét, annak bizony nehéz. Persze, van dolgozónk, aki elment más munkára, és már másnap visszajött azzal, hogy másutt se könnyebb.

Irány tehát a 3-as telep. Az egykori malom mellett új irodaház-külsejű épület áll. Kellemes csalódás, nem irodák, hanem munkatermek sorakoznak benne. A folyosókon kádakban ázik a fűzvessző. Benyitunk az egyik munkaterembe. Hatan dolgoznak itt, most éppen francia kenyereskosarat fonnak. Bereczki Imréné, Zsuzsika néni fonja a kosarak fenekét. Víg kedélyű asz- szony, gyorsan jár a keze. gyorsan pereg a nyelve is, de a szemét le nem veszi a munkáról.

— Tizenöt éven át csináltam ezt, most már nyugdíjban vagyok, de napi négy ói-ára bejárok dolgozni. Szeretek itt. a lányok között, meg kell a pénz is, az az igazság.

Az ajtótól jobbra dolgozik Hegedűs Istvánná, Panni, mellette éppen a kosár feBrigád. Többször elnyertük az aranykoszorús címet — dicsekszik Zsuzsika néni.

— Négy éve, mikor gyesre mentem, más volt a brigád, a tagság. Akkor én voltam a legfiatalabb, mindig hallgass volt a nevem. Egy éve, hogy visszajöttem, szerencsére!

Elhallgatnak, összenéznek.

— Ennek története van — árulja el Zsuzsika néni, hogy Juli, valami szóbeszéd miatt majdnem hűtlen lett a gyárhoz, de aztán mégsem a BÉKÖT-be, hanem a kosarasokhoz jött vissza, és nem is bánta meg.

Pedig — ahogyan a gyárvezető is mondta — nehéz szakma a kosárfonás. A teremben fanyar illat terjeng, párás, nehéz a levegő, a vesz- szőtől kérges, piszkosbarna a kezük. A kereset? Ügy mondják, átlagban a 4 ezret minden hónapban hazaviszik. Vajon ki, miért választotta ezt a szakmát?

— A szomszédlány itt dolgozott, így kerültem ide — meséli Juli —, gondoltam.

ök hatan: Bereczki Imréné, Nehéz Julianna, Öreg Gáborné, Hegedűs Istvánná, Bróda I.ászióné’ Szabó Imréné _ Fotó: Veress Erzsi

Mindez azért nem jelenti, hogy hiába keresünk fiatal arcokat ebben a szakmában.

— A 3-as telepünk gárdája a legfiatalabb — tájékoztat készséggel Nagy Mihály gyárvezető. — Lelkesek, lendületesek, jó a brigádmozgalom. Ami egyébként az elvándorlást jelenti, valóban sok jó kosárfonó szakmunkás, közöttük fiatal is, ment el tőlünk kereskedőnek, a szolgáltatóiparba, vagy máshová.

— Vajon miért?

— Az ok összetett. Ez a munka nem gépesíthető, hiszen a termékek értéke éppen abban rejlik, hogy kézzel készülnek. A fonók teljesítményben dolgoznak, s ez sem teszi túl vonzóvá a szakmát, meg a körülmények is mások, mint például egy ABC-ben. Kívülről szép szakma ez — sóhajt a gyárvezedelét fonja öreg Gáborné, Juli, szemben, az ablaknál Szabó Imréné, Magdi, Bróda Lászlóné, Panni, és Nehéz Julianna, a brigádvezető, ö meséli:

— összesen kilencen vagyunk, csak most hárman gyesen vannak. Hogy mivel telik az idő?

— Hajaj! — néz föl a szemüveg mögül Zsuzsika néni, és összenevetnek. — Hát beszélgetünk, viccelődünk. Ha pár napig nem jöhetek, már hiányzik a társaság.

— Szilveszterről meséljetek! — indítványozza Juli. — Az úgy volt, hogy Panni meghívott bennünket szilveszterre. Színes tévén néztük a műsort, volt finom en- ni-innivaló, jól mulattunk, együtt volt az egész brigád.

— Igen, mi vagyunk a Vörös Csillag Szocialista

valahol úgyis dolgozni kell. De azt hittem, úgyse leszek én kosárfonó.

— Engem föl se vettek elsőre, 1963-ban, pedig egész nyáron tanultam — szól közbe Hegedüsné, Panni.

Magdinak a nővére ajánlotta, Bródáné, a másik Panni édesanyja mellett kedvelte meg a szakmát.

— Ha most valaki azt mondaná, hogy a keresetüket továbbra is megkapják, de holnaptól nem kell dolgozniuk, örülnének-e?

Kis csend, mindenki maga elé néz, aztán meg rám, furcsállóan.

— Nem. Ügy nem — ingatja a fejét a szemüveges Panni. — Nehéz, nehéz, de van benne öröm is.

— Mint minden munkában — teszi hozzá a brigádvezető.

Tóth Ibolya

Diáklapszemle

Az év végére azért szép lassan elkészült egy-egy diáklap. Már őszintén kezdtem aggódni sorsuk miatt. Arra is gyanakodtam, hogy az egész oktatásügyünket behálózó korszerűsítési folyamat — az ezzel együttjáró nehézségek1 miatt — a diáklapok időszakos kimúlásával fog fenyegetni. Hogy nem így történt, azt bizonyítja a Szemfüles nemrég megjelent második száma, s a Mi is. (A gyulai és a békéscsabai gimnáziumok diáklapjai.)

A Szemfüles mindjárt egy jól sikerült humoros verssel késztet továbbolvasásra bennünket. Az alkotó, Csomós László egy Csók1 István festőhöz fűződő aforizmát dolgozott fel ügyesen. A továbbiakban pedig több írás is foglalkozik a környezetvédelemmel. Asztalos tanár úr az általa vezetett szakkör céljáról szólva ezzel kapcsolatban néhány lényeges, figyelmeztető jelenségre hívja fel a diákok figyelmét, míg az ezt követő interjú a diákok' környezetvédelmi tevékenységének értelmét, fontosságát tudatosítja. Kovács Klára írása viszont a mesz- sziről szépnek tűnő, de aktualitását vesztett osztálydekorációkról ír rövid kis szösszenetet. (Az már nem az ő hibája, hogy — mármint a megoldatlanságát tekintve — ez ugyancsak szakállas téma!)

Az N. O., avagy Névtelen Nulla nevű, négytagú beat- együttes Bagi Csilla tolla nyomán léphetett k'i a névtelenség homályából. S a cikk alapján úgy tűnik, e nemrég alakult együttes nem is olyan nagv Nulla! S ha már a zenéről szóltunk ... Örömmel olvastunk — hiszen a vártnál kevesebben voltak — a Gyulán, november végén lezajlott Pege-koncertről.

Szomorú tények húzódnak meg a Szemfüles által hirdetett irodalmi pályázat eredményeinek közlése mögött. Mégpedig az, hogy a félszáznál is több „erkeles” között mindössze öt (?) írogató diák találtatott. Pedig a bemutatott fordítások, versek szerzőin kívül bizonyára akadnak még jó tollú diákok. Igazán nem irigylem a lelkes kis lapszerkesztő gárdát! A hírek között — egy

bennem erős együttérzést kiváltó — információ ragadta meg a figyelmem. Ez pedig az iskola tatarozását végző építőipari egység gondatlan, sőt vétkes „figyelmetlenségéről” tudósít. Ebből kiviláglik lovagiatlan viselkedésük, ami abban nyilvánult meg, hogy nem gondoltak a diákokra, hiszen mutatványaikat, naphosszat zenét sugárzó rádióiknak műsorát, boldog diákszemek, -fülek' kísérték figyelemmel, s távoztuk- kal mindez örömöknek vége szakadt...

S nicsak! Egy lapszemlénket érő kritika is olvasható a Szemfülesben. Kovács Klára a diákság nevében ügyesen, és a fair play szellemében vág vissza. Mentségünkre szólva: személetbeli különbségünknek valóban az lehet az elsődleges oka, hogy — s bár nem mi akartuk, de így van — túl vagyunk a három évtizeden. Ily módon könnyen előfordul velünk, hogy tanárosan megszigorodik a látásunk. Azért remélem, mégis akad egy-két olyan tanács, amivel segíthetjük munkátokat. Mert többek között ez is célunk.

A Rózsa Ferenc Gimnázium lapja, a MI, e tanévben először megjelenő száma Elek Sándor negyedikes diák, s egyben a lap főszerkesztőjének interjúját közli a tanévnyitókor nálunk járt Pozsgay Imre művelődési miniszterrel. A sokoldalú kérdésekre kapott válaszok* még számunkra is jó néhány érdekességgel szolgálnak. A nyáron lezajlott 125 éves évforduló szépségét és hibáit Harmados Mária — néhány elgondolkoztató tanulságot is megfogalmazva — összegezte. S ehhez az eseményhez kapcsolódik egy „öregdiák”, Láng Miklós levele is. Tiszta, őszinte gondolatait, aggódó tanácsait nem lehetett meghatottság nélkül olvasni.

Nagy Andrea A gonosz Cosinus és egy magyar érettségi „lejegyzésével” viszont mindjárt jókedvre derített. A lapnak továbbra is erényei közé tartoznak az enyhén szarkasztikus, humoros, önironikus írások. Nemcsak tartalmuk, de jó megfogalmazásuk miatt is. Örömmel olvastunk ugyanakkor az élenjáró diákokról. Ügy látszik, ebben az iskolában nem „cikis” dolog jó tanulónak lenni.

Az „Aprókák” irigylésre méltó őszintesége, a fonákságok friss szemű, fürge felfedezése dicséretesen párosul a műfajnak legjobban megfelelő formával. íme egy közülük: „Kezdjük mindjárt az elején. Ebben az évben az első órán — szokásomtól eltérően — a házirend áttanulmányozásával kezdtem el foglalkozni. íme néhány ,érdekes' megfigyelésem.

Először is a felírás: Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola. Ez még nem is olyan nagy probléma, hiszen a szakközéptől csak tavaly váltunk el hivatalosan. Ezután idézem a házirendet. ,A tanulók jogait és kötelességeit az iskolai Rendtartás határozza meg. Ennek megfelelően az ellenőrző könyv 30—31. oldalán ismertetett tanulói jogok és kötelességek illetik meg iskolánk minden tanulóját.'

Nekem csak az a problémám, hogy az ellenőrzőm mindössze 28 oldalas. Lehet, hogy másnak is csak ennyi oldalas?

Szerintem a tanulói jogok és kötelességek a 24—25. oldalon találhatók. De az is lehet, hogy én tévedek! De én máskülönben:

,Tudomásul vettem, betartom.”

Végül a szerkesztők arra is vállalkoztak — s ez úgy látszik, több diáklap sajátja lett már —, hogy az iskolába idén először került pedagógusokat bemutatják a „széles nyilvánosság” előtt is. Ez azért is hasznos, mert egy monstre tanintézményben előfordulhat, hogy fiatalságuk miatt diáknak nézik őket, esetleg nem köszönnek nekik, s ebből mindig diplomáciai bonyodalmak származnak. Csak egyet nem értek. Miért kellett bemutatni — hiszen eddig is szép publicitást kapott — Bánfi Andrást? Netán a sok tanulni valótól már diákkorban megindul a kopaszodás férfilelkeket hervasztó folyamata?

De félre tréfával! A Mi megint nagyon színvonalas, színes, tartalmas lapszámmal jelentkezett. Tanulva az „er- kelesektől” remélem, ezért a dicséretért kivételesen nem illet kifogás bennünket.

B. Sajti Emese

„Barátunk az újság”

Rejtvénypályázat, 3. forduló

1. Rejtvénysziget. — A rejtvényábra négyzeteibe kerülő szavak közül a két-, három- és négybetűseket előre megadtuk, a többinek a meghatározásait adjuk meg. Az ábra kitöltése után a nyíllal megjelölt sorokban egy-egy újság nevét kapjátok megfejtésül — a hiányzó betűk kiegészítésével. (5 pont) 2 betűsek: PV — AE — JZ — KI — SK. 3 betűsek: EKE — ELZ — PAB. 4 betűsek: ÉRÁT — ERIE — IREG — KESE — LADA — SZEM. Vízszintesen: 5 betűs — A Tisza torkolatánál fekvő

helység — Idős. 6 betűs: — Gépet működtető — Becézett fiúnévre. 7 betűs: — Régi magyar nemesi tánc. 8 betűs: — Kis Károlyra. Függőlegesen: 5 betűs: — Mértani test egyik részén — Maszk. 6 betűs: — Zárt egymagvú termés.

2. Festők. — A Pajtás múlt havi (1980 decemberi) egyik számában keressétek meg a „Hány amőba egy csendélet” című cikket! A három színes képen látható festményeknek kik az alkotói? (3 pont)

3. Embléma. — Gyermekek számára megjelenő kiadvány állandó jelképe az itt látható rajz. Mi hiányzik a rajzról? (1 pont)

4. Gyermekversek. — A decemberi „Kincskereső"- ben megjelent versek közül kettőből idézünk. Kik írták a verseket? (2 pont) 1. Erdő mélyén, egy fa lombján / dalol egy madár, kék tollú madár. 2. Nézem a fákat, / a sok kopasz ágat. A tél hókoszorúja / övezi a tájat.

Kérjük, a megfejtéseket 1981. január 20-ig postai levelezőlapon küldjétek be a következő címre: Békés megyei Népújság Szerkesztősége, Minimagazin, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: „Barátunk az újság”.

S

S végül, az előző forduló helyes megfejtése a következő:

1. Könyv, múzeum, film, színház, muzsika, tánc, népművészet, újság, szép szó, fénykép, rádió, televízió.

2.0908 Álmosd, 1102, Ács, 1830 Ják, 1908 Tés, 1938 He- rend, 1992 Zánka. TÁJHÁZ.

3. „Az ibafai papnak fapí- pája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa”.