Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
1981, január 11., vasárnap NIGYVILÍG A szovjet—amerikai kapcsolatok jövője Szembenéz-e Reagan a realitásokkal? Nincs sok idő már hátra az új amerikai elnök hivatalba lépéséig. A két nagyhatalom viszonya az új. republikánus kormányzat alatt is a világpolitika döntő tényezője marad. Erről, a szovjet—amerikai kapcsolatok ki- -látásairúi adott interjút a Központi Sajtószolgálat kiküldött munkatársának Moszkvában Pavel Terentyevics Podlesznij kandidátus, az Egyesült Államok és Kanada Kutató Intézet szakértője. — Először is hadd állapítsam meg — mondta —, hogy most még nehéz a szovjet— amerikai kapcsolatok jövőjének felvázolása. Az USA- ban átmeneti időszak van: az új — hivatalba nem lépett — adminisztráció várható külpolitikájáról beszélni, konkrét vonatkozásban, bonyolult dolog lenne. A Reagan-kabinet általános vonásaira nagyjából már következtethetünk, de a külpolitikában épp a konkrét tények számítanak. Egyelőre kevés tényt tudunk az új elnökről, főleg arról, hogy elnökként mit tesz majd? Hiszen egy jelölt tettei nem azonosak a későbbi elnökével, s a kortesjelszavak sem válnak automatikusan elnöki döntéssé. Érdemi értékelésre tehát csak a beiktatás után kerülhet sor. Ismeretlen tényezők — Lényeges fordulat is elképzelhető tehát szovjet vélemény szerint Reagan je- lölti és elnöki személyisége közt? — Lényeges nem, de félrevezető volna csak eddigi kijelentéseiből ítélni. A másik, ma még ismeretlen tényező a tanácsadó gárda és a kabinet összetételének hatása. A Reagant körülvevő emberek befolyása döntő lehet. Beszélhetünk persze az USA-ban kialakult általános hangulatról, ami az ország jövendő politikájára minden bizonnyal erősen hat majd, s ami tükröződött már Reagan megválasztásában is. A konzervatív erők térhóditá- sára gondolok, bár nem ítélhető meg, hogy mennyire végleges és határozott ez az eltolódás, s hogy mennyire játszott benne szerepet a Carter politikájával szembeni elégedetlenség. — A szovjet vezetésnek az átmeneti időszak bizonytalanságai ellenére most kell felkészülnie az új kormányzattal fenntartott kapcsolatok alakítására. — Hogyne, csakúgy, mint minden más országnak. Számításba kell venni az USA- ban létrejött új nemzeti egyetértést: jelenleg például nincs olyan vezető csoport egyik pártban sem, amely ne fogadná el a fokozott fegyverkezés elvét. A vita legfeljebb a katonai kiadások növelésének méretéről folyik. Arról, hogy évi 5—7 —10 százalékkal, vagy esetleg még nagyobb arányban emeljék-e a hadiköltségvetést, valamint, hogy mely fegyvernemet részesítsék előnyben.. Igaz, ezek a „részletek” fontosak lehetnek — választ viszont csak az első költségvetési tervezet » ismeretében, tehát a jövő év közepén kapunk. A fegyverkezési döntést nyilvánvalóan befolyásolja majd az amerikai gazdaság helyzetének alakulása. Jelszó és parancs — De az irányzat nyilvánvaló: az USA-ban a katonai célokra fordított mil- liárdok növelésén túl az általános külpolitikai fellépés keményítősét hirdetik ... — Kétségtelenül. De ez csak konkrét lépések nyomán válik értékelhetővé. A „küldjük oda a tengerész- gyalogosokat!” lehet jelszó, de ha ilyen parancsot kell kiadni, már más a helyzet. A fegyveres amerikai beavatkozás lehetősége nőtt, de bekövetkezése vagy végrehajthatósága teljesen a világpolitikai események függvénye. — Vizsgáljunk meg akkor két olyan témát, ahol aRea- gan-kormányzat előreláthatólag változásra törekszik. Az egyik a SALT-egyezmény újratárgyalásának szándéka. — Tisztában vagyunk azzal, hogy Reaganék nem tesznek semmilyen erőfeszítést azért, hogy a szerződést jelenlegi formájában törvénybe iktassák. A legfontosabb kérdés most az, hogy milyen módosítási javaslatokat akarnák előterjeszteni. A Szovjetunió álláspontja világos. Ahogy azt Leonyid Brezsnyev a közelmúltban kifejtette: célunk a fegyverzetellenőrzési folya- matmat fenntartása. Nem lehet szó az amerikai héják által sugallt teljes felülvizsgálatról, de készen állunk minden konstruktív párbeszédre. A konkrét válasz persze csak a hivatalos amerikai kezdeményezés után születhet meg. fl holtpont veszélye — Biztosra vehető, hogy Reagan elődjénél erősebb formában igyekszik a különböző külpolitikai térpák ösz- szekapcsolásának, az úgynevezett „linkage-elvnek” az alkalmazására. — Nos, különbséget kell tennünk a „linkage” különböző típusai között. Ameny- nyiben egy adott témakörön belüli kérdéscsoportok szem- beállításáról van szó, a „linkage” a politikai eszköztár természetes, elfogadott eleme. Erre legjobb példa éppen maga a SALT—2, amelynek ' kompromisszumai — mert hisz minden ilyen szerződéshez kölcsönös engedményekre van szükség — kemény, hosszú tárgyalás során alakultak ki. Az a fajta összekapcsolás azonban, amely a világpolitika egymástól távol eső területeit érinti, s amelyet már Carter is próbált alkalmazni a ratifikálás fejében, egész más. Valamely adott szférában szükséges lépésnek a gyorsan változó nemzetközi helyzethez, más térségek problémáihoz kötése — az bizony könnyen holtponthoz vezethet. — A szovjet vezetők közelmúltban mondott beszédeiben, nyilatkozataiban a szovjet—amerikai kapcsolatok alakulásáról hangsúlyozottan szerepelt, hogy a két ország viszonyának javulása csak akkor remélhető, ha az Egyesült Államok realista politikát folytat. Mi történik akkor, ha az USA kitart az erőfölény visszaszerzését célzó irányvonal mellett? :— Véleményem szerint Reagan kénytelen lesz elfogadni a realitásokat. Az erőfölény megszerzéséről köny- nyebb a választási gyűlésen beszélni, mint a kapcsolatok további romlásához vezető döntést elnöki felelősséggel meghozni. Előbb-utóbb az új adminisztrációnak is fel kell ismernie a világ bonyolultságát, egy-egy elhatározás messzemenő következményeit. Az a kérdés, hogy mikor következik be ez a felismerés! Mennyi időbe telik, míg Reaganék szembenéznek a realitással? Egy év? Két év? Vagy még több? A legveszélyesebbnek azt érzem, hogy mi történik ez alatt az idő alatt. Hiszen például a fegyverkezési spirál új szakasza túlhaladottá tehet bizonyos korlátozási szándékokat. Így a múltban elért eredmények maradékai is megsemmisülhetnek. Nem látható előre, hogy milyen hosszú lesz ez az időszak, de az biztos, hogy ha a katonai erőfölény megszerzése marad az amerikaiak célkitűzése, akkor az enyhülés óhatatlanul háttérbe szorul. Szegő Gábor Zöld út a háztájinak Megművelik az udvarokat is Romániában mintegy 4,5 millió szövetkezeti tagnak van háztáji földje, 717 000 hektáron. Ehhez n^ég hozzá kell számítani a domb- és hegyvidékek „nem szövetke- zetesített övezeteit”. A háztáji gazdálkodásról rendezett bukaresti munkaértekezleten nyíltan szóltak arról, hogy a jövőben több figyelmet kell fordítani a kis parcellákban folyó termelésre. A magánszektorban ugyanis erősen megcsappant a szarvasmarha-állomány, sőt a háztájiból piacra kerülő termékek meny- nyisége sem kielégítő. A felhívásnak van foganatja. Sok helyütt a termelőszövetkezet serkenti a tagokat, hogy termesszenek a háztáji területeken fóliasátrak alatt primőr paradicsomot. A tsz a fóliasátor megépítéséhez anyagot szerez. A fóliát szintén a tsz adja, a felvásárló vállalat pedig szerződésben garantálja a termés átvételét. A háztájiban több helyütt takarmánytermesztéssel is foglalkoznak. A szövetkezet segíti a tagokat a betakarított háztáji termény fuvarozásában, a sürgősebb munka elvégzésére pedig gépet ad. Több szövetkezetnél műtrágyával látják el a háztájit.. Zöld utat kapott a háztáji állattenyésztés, sőt, a városokban szintén akarnak lehetőséget adni — természetesen, ahol erre mód nyílik — az állattartásra: különösen a baromfi- és sertéstartásra. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a falvak minden lakosa — tehát az ott élő munkás is — foglalkozzék mezőgazdasággal, háztájival. Ebből a célból tervbe vették a nagyobb udvarok megművelését. A tsz a háztáji földért minimális térítést kér. Az onnan származó termék viszont adómentességet élvez. A háztájit Romániában sem lehet kiadni bérmunkára. A cél, hogy mind intenzívebben vegyenek részt a művelésben a családtagok és a nyugdíjasok. (g—n) fl legforgalmasabb kikötő Rotterdam a világ legforgalmasabb tengeri kikötője, a hetvenes évek közepén hatalmas fejlődésnek indult. Az áruforgalom mennyisége elérte a 300 millió tonnát. Az utóbbi években a világkereskedelemben és az energiaellátásban bekövetkezett visszaesés hatására valamelyest csökkent a forgalom, de megtartotta vezető helyét a kikötők rangsorában. Rotterdam vezetői felkészülnek a kereskedelmi politikában várható változásokra, s ennek megfelelően alakítják a kikötő fejlesztését. Nem hanyagolják el a kőolaj fogadásával és átszi- vattyúzással kapcsolatos teendőket sem, de nagyobb gondot fordítanak a szénre. Hollandia a tervek szerint 2000-ben az elektromos energia 40 százalékát fogja szénből előállítani az 1980- as 6 százalékkal szemben. Ennek megfelelően 200 millió gulden felhasználásával új szénkikötő építését tervezik még ebben az évtizedben. Felkészülnek a tengeren túlról érkező takarmánynövények fogadására, melynek mennyisége az évtized végére eléri a 35 millió tonnát. Átmeneti csökkenés után növekedni fog a tengeren túlról — elsősorban mélyebb járatú hajókon — érkező vasérc mennyisége is, s az 1980-as 32 millió tonna szállítmány várhatóan eléri az 50 millió tonnát. Ehhez növelni kell a vízi utak mélységét is 20,5 méterről 22,6 méterre, s ez a munka újabb 200 millió guldent igényel. 240 millió gulden ráfordítással, új csatorna építésével, illetve a meglevők bővítésével a kikötői és a belvízi hajózási forgalmat bővítik, elsősorban a Rajna irányában. A kikötő szárazföldi megközelítésének javítására — új utak és alagutak építésére — 300 millió guldent terveznek beruházni. Fejlődik a kikötőben telepedett ipar is. Több milliárd gulden ráfordítással bővítik az olajfinomítókat, földgázelosztókat és széngázosító üzemeket. Rotterdam kikötőjében halad át az európai forgalom túlnyomó része. A jelek szerint szerepe a következő húsz évben is meghatározó lesz Európa tengeri forgalmában. Eleven bomba, élő torpedó Emlékezik a halálpilóta j Kamikaze. A furcsa szó az ifjabb generációnak talán már mit sem mond. Az idősebbek azonban valaha sokat hallották. A második világháború egyik legborzalmasabb katonai műszava volt. Magyarra így fordítható: „mennyei szélvihar”. A japán szó arra az időre emlékeztet, amikor — négy évtizeddel a magyarországi tatárjárás után — Japánt is mongol invázió fenyegette. Ám, csoda történt. A Japánt támadó tatár hajóhadat „kamikaze”, azaz meny- nyei szélvihar szórta szét. Csodafegyver? A szó gyakorlatibb jelentése magyarul így hangozhatnék: halálrepülő. A második világháború végén ugyanis, amikor a szövetségesek fölénye már mindenütt érezhető volt, amikor a tengelyhatalmak már kétségbeesetten hátráltak, s amikor Európában a németek immár a „csodafegyverbe” vetették utolsó reményüket — a japán vezérkar is megteremtette a maga „csodafegyverét”. Ez volt a kamikaze. Az eszelős japán generálisok megterveztették a hírhedt Zero repülőgépet és az élő tengeri torpedót. Mindkettőnek lényege ugyanaz volt. Ült, illetve feküdt bennük egy öngyilkos pilóta, aki a repülőgépet, illetve a torpedót a célig vezette, s eleven bombaként zuhant, illetve csapódott be a célba a több mázsa robbanóanyagot tartalmazó repülőgéppel, illetve torpedóval. Főleg angol, amerikai repülőgép- anyahajókat, csatahajókat akartak elpusztítani a „száz- százalékos biztonsággal” célba vágó, élő bombákkal. Vesztes hősök Az eszelős generálisok rosszul számoltak. Négyezeregyszáz fiatal japán hal meg így, de csak harmincnégy hajót süllyesztettek el, két- száznyolcvanat megrongálni tudtak, s a háborút így is elvesztették. Élő kamikaze tehát nem létezett, hiszen akit már bevetettek, annak meg kellett halnia. És mégis. Most megszólalt egy igazi kamikaze, olyan, aki már átesett a bevetés előtti halálos szertartáson, aki megírta búcsúlevelét szüleinek, barátainak, aki már felvette a halottak fehér köntösét... A neve: Okumiya Masata- ke. Foglalkozása: a világhírű Matsuhita elektronikus konszern vezető műszaki embere. A tekintélyes japán úr, most nemrég könyvet írt. Műve a japán könyvpiac szenzációja. Mint kamikaze- pilóta írja meg élményeit, s ez önmagában szenzáció, hiszen — mint mondtuk — a kamikazék meghaltak. A Time című amerikai magazin tokiói munkatársa A szerző, az egykori halálpilóta Kudarc: a lángoló élő-bom ba a hajó mellé zuhan megkérte: beszéljen élményeiről. — A mi közegünk nem az életveszély volt — mondta az egykori halálrepülő —, hanem a biztos halál. Pelyhed- ző állal, a belénk plántált zavaros hittel éltünk a halál árnyékában. Mindebből csak annyit értettünk, hogy a hazának, a trónnak, a császárnak szüksége van az életünkre. Vállaltuk a halált. fl csoda nem segít — A csodával határos, hogy ma itt vagyok. A könyvemben megírom, hogy az indításom előtt néhány órával véget ért a háború. Én már életben maradtam. Ma már tudom, hogy Japánnak 1944-ben, a Leyte-öbölben elszenvedett katasztrofális vereség után kellett volna megadnia magát. A legokosabbak már akkor tudták', hogy semmi csoda nem segít. Az atombombáról nem tudhatott senki, de azt mindenki sejthette, hogy a Szovjetunióval előbb-utóbb beáll a hadiállapot. Ez a tudat egyedül is elég kellett volna legyen a döntéshez. Csakhát, ismét kiderült, hogy a háborút könnyebb elkezdeni, mint abbahagyni. A szuperfegyverkezésbe kezdő Japánban ma az ex- kamikaze könyve nem véletlenül szenzáció. Harmat Endre Kamikazeraj bevetés előtt
