Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
1981. január 11., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Zsáky István festőművész kiállítása Vásárhelyen A határainkon túli világ és hazánk ismeretét ösz- szevetve mondjuk — elég gyakran megalapozottan —, hogy egy-egy honfitársunk, esetleg többször is járt már Madridban, Athénben, Brüsz- szelben, de nem járt még Sárospatakon, Jákon, vagy Visegrádon. Hasonló jelenséggel sajnos művészeti életünkben is találkozhatunk. Bizony előfordul, hogy a szomszéd város vagy megye sajátos népművészetét, kulturális hagyományát, vagy élő-alkotó művészeit ismerjük a legkevésbé. Éppen ezért csak helyeselhető a Békés és Csongrád megyei múzeumoknak az a törekvése, hogy ezen a helyzeten változtatni akarva, megismertetik egymás kiállításainak látogatóival a szomszédság értékeit. így került bemutatásra Szegeden a békési népművészet és viszont, Orosházán a vásárhelyi Németh József festőművész kiállítása. E törekvés folytatásaként nem régen nyílt meg Zsáky István szarvasi festőművész kiállítása Hódmezővásárhelyen a Medgyessy-teremben. (Ez a gondolat folytatódik majd az idén, amikor is Gyulán, az Erkel Múzeumban kerül bemutatásra Endre Béla munkássága, ezzel mintegy az alföldi realisták drámai fővonala mellett, annak kevéssé lírai arcát is megismertetve és a korábbi viszonzásaként a Csongrád megyei népművészet is látható lesz a békéscsabai múzeumban.) Zsáky István munkásságának forrásait, gyökereit kutatva a legközvetlenebb és legerősebb szálak az alföldi realistákhoz vezetnek bennünket. Érvényes ez a megállapítás mindenekelőtt a művészi magatartásra, az alkotói etikára. Zsáky István, ugyanúgy, ahogyan a nagy elődök, Koszta, Tornyai, Endre Béla, szorosan kötődik az alföldi tájhoz, és a benne élő emberhez. Az ő ecsetjét is elsősorban ez a világ mozgatja, készteti alkotásra. Általában azonos méretű (60x80, ill. 80x60 cm) olajfestményein a békési tájjal és a természettel közvetlen kapcsolatban álló, paraszti munkát végző emberekkel találkozunk leginkább. A megjelenítésben azonban Zsáky István már két megoldást választott. Egyrészt folytatja a realista hagyomány útját, vállalva az érzelemteljes, meleg, bensőséges lírát, s ebben elődként Endre Béla, Károlyi Lajos művészetére épít. Kiállított műveinek közel felében azonban még mindig a táji, látott élményből kiindulva hasznosítja az Ecole d’ Paris és a kubizmus analitikus képépítésének lehetőségeit, eredményeit. Emberábrázolásában szinte mindig a meleg színek, sárgák, barnák, esetleg vörösek jutnak hangsúlyos, uralkodó szerephez. Analitikus módszerrel épített képeiben sajátos ökonómiával élnek egymás mellett a kékek és a barnák, a hideg és a meleg színek. Mindez nem színkonfrontációt, vagy drámai feszültséget hoz létre, hanem kiegyensúlyozott, nyugodt dekorativitás útján jelenik meg. Térképezésében egyaránt találkozunk plasztikus formákkal és sík felületekkel. A látott világhoz, a vizuális élményhez azokban a műveiben áll legközelebb, melyekben az ember is jelen van. Itt is érvényesül bizonyos összefogottság, egyszerűsítés, de ez mindig az emberi, etikai tartalmat szolgálja, kifejezve a művésznek a mezőgazdasági munkát végző ember iránti tiszteletét, együttérzését, ro- konszenvét. Munkából hazafelé tartó, kissé görnyedt, elnehezült kapásait, fénykörrel, aurával veszi körül (Kapások, Munka után). Pasztellszínek, tömbszerű környezet, tőmondatos egyszerűség hatnak az élete delén túljutott, idős emberpárról szóló vaílomásos művében (Kapu előtt). Lényegre törő, hangsúlyos, világos képépítéssel és komoly színekkel fejezi ki a munka közösségteremtő erejét (Hagy- macsomagolók). Eddig említett, emberközpontú műveiben túlnyomóak a barna szín és annak meleg árnyalatai. Beszélgetők című, jobbára síkba terített festményét viszont a színek gazdagsága teszi bensőségessé. Ezek a színek harmonikus együttélésükkel finom összhatást és kellemes élményt nyújtanak. Ember, állat kapcsolata ihlette meg Juhász című művében ecsetjét. . Itt a karám merész íve az emberi és állatvilágot egyaránt körülfogó, határoló sorsjelképpé vált. Az átírás kezdeti folyamatában csak egy-egy részlet Papp Márió: Ballagva, Kormos István nélkül Odakapok, s nem találom nyomát a zablának; mit tehetek: a szép napok gyors lovakon járnak. Mégis megcsap leheletük: melledből az ének. Minek higgyem másnak, mint e vágtatás szelének? Emlékszem, még örömömben nyitottam a számat. Ki fejti meg, észrevétlen hogy szállta meg bánat? Földhözragadt szavakból is dal épült a szádban, s elhaltál e csoda elől. Szökésed is rád vall! Zsáky István: Alkony jelenik meg térnélkülien, illetőleg kubisztikus summá- zásban (Alkony). Az alkotói továbblépésben azonban már egyre inkább elveszik a három dimenzió kifejezésére való törekvés, és előtérbe lép a dekorativitás igénye is (Fák ellenfényben, Délután, Körös-part). Végül a lekerekített, már nemcsak egymás mellett létező, de egymásba is áthatoló formák önálló, elvont élete, esztétikuma válik meghatározóvá (Este, Kapu). Különös, de egyben eredményes kísérletet tett az összetett téri megjelenítésre Főtér című művében. Itt a házak egy része perspektivikusan kifordított, ez, továbbá a kubisztikus háztetők és a központban álló kis ház könnyeden mozgalmas, barokk homlokzata individuális, atmoszférateremtő egységet, ötvözetet képez. A való és annak „égi mása” — kis kerítés, kis házak, hajlott néni — már-már mesehangulatú líraként hatnak ránk (Falusi udvar, Hazatérés). Zsáky István kiállításában egy alkotói pálya következetesen választott útját követhetjük nyomon. Ez az út a látott világból kiindulva az elvont kifejezés felé haladt. A következő kiállítása fog majd választ adni arra, hogy tovább lép-e, vagy megmarad eddigi, a vizualitástól még el nem szakadt, de egyénien átírt, átköltött látás- és megjelenítési módja mellett. Dömötör János A barátságról A magyarázó szótár szerint a barát: az a személy, akit bizalom, ragaszkodás és szeretet köt hozzánk. Ez igaz. persze, de úgy érzem, többről van szó. Mert ezeken túl lenni kell még valaminek, ami nem ragaszkodás, vagy bizalom, hanem az egy célért való küzdelem. A közös munka, az egyénben, a társadalomban való legteljesebbért való harc. Az is igaz, hogy azért... nem mindegyik kollégával tartok barátságot. Hiszen egyikkel szívesebben megyek „vidékre", a másikkal csak úgy ... hogy menni kell. Biztos, hogy a lelkem mélyén be-nem-val- lott okok miatt van ez így. De most nem róluk esik szó, hanem Rólad, a nálam fiatalabb kolléganőmről, aki fotós, és igen ritkán „csinálunk” együtt riportot, mert nem egy helyen dolgozunk. És akivel mégis olyan sokszor, a nagy szavak és keresések alatt próbáltuk megfogalmazni a körültünk és bennünk zajló világot, jelenségeket, tetteket. Sokszor pátosz is volt ezekben a beszélgetésekben, lobogás, láz, de nem egyszer borította az éjfél nagy megnyugvását ránk, mert éreztük az együtt- lét örömét, s tudtuk, mit, s hogyan kell tennünk azért a teljességért. Nos, ezért tart az immár . több évtizedes barátságunk. Az is mindegy, hogy két más világból jöttünk, Te, hogy úgy mondjam — bányász- családból, engem a falu küldött. De nagyszerű volt; tudtuk, a mi munkánk is benne van abban, ami a mát jelenti. De mennyi mindent együtt állapítottunk meg! Azt is; a tegnap hite, munkája nélkül és híján nem lenne teljes a ma, s benne az ember ember. Elkerültem a fővárosból, így ritkán találkozunk mostanában. Végtelen volt hát Zsáky István: Főtér Koczka Pál: Tánc Értem jön a halott lány kacagunk a nyoszolyán Repíts szél Gyémánt volt a mogyoró fogam alatt ropogó Repíts szél Az én házam leégett vígan megyek a télnek Repíts szél Nincs énnekem bánatom átok ül a lábamon Repíts szél az örömöm, amikor a napokban eljöttél a budai lakásomra, és a megszokott zugban, a manzárdban, ültünk egymással szemben és a régi-régi jó ízű beszélgetéseket élesztgettük azzal, hogy beszámoltunk egymásnak a látott, tapasztalt dolgokról. Emberekről, problémákról, munkáról. Éreztem, éreztük azt a csillogó sárga szálat, ami a barátságunkat jelképezi — előttem. S éreztük a vállunkon, szívünkön megtelepedett mát, eredményekben, harcokban, tennivalókban. No, ez az idő szőtte sárga fonál nem szakadt el, csak... összegubancolódott, amikor arról — nem is beszéltél, inkább kifakadtál, csupa vád voltál: csak nézzem meg, mennyi kövér ember van Magyarországon! Milyen kifejezéstelen arcok, alkatok, hol vannak a régi, szép emberpéldányok? Az idő és gond szántotta arcokra gondolsz? A csupa in-emberekre, akikről az emberfeletti munka, a létért való küzdelem szedte le az utolsó csepp zsírt is? Nem egyszerű dolog ez, persze, mert én sem szeretem látni a velem egykorú emberek, asszonyok csupa- háj testét, és ... azt is tudom, hogy sokan, sajnos sokan — az anyagi javakat így értelmezik: enni, inni, ez a jólét értelme és teteje. De, magamat is beleszámítva, nem mindenki így gondolkodik. Nem így él. És ... hogy te kikkel találkoztál mostanában, nem tudom. Akikkel találkoztál, mind kövérek voltak, kifakadásod után ítélve. Én, nem. Például, a múltkorában egy állami gazdaságban nehézgépbrigáddal „dolgoztam”, vagyis anyagot gyűjtöttem egy riporthoz. Tizenöt fiatal! Kora reggel volt, munkába indulás előtt. Mióta vidéken tartózkodom, benne élek nemcsak az emberek problémáiban, de bennük, velük élem az életet, és most mégis, éppen a te kifakadásod nyomán nézek szembe az emberekkel. Igen, szembe, s nemcsak a mondanivalójukkal, panaszukkal, céljukkal, hitükkel, ami az élethez köti mind a tizenöt „sovány” embert. Még csak nem is a soványságukkal, hanem veled, a kifakadásod- dal. Egyike, egy szőke, kimondottan jóvágású, másika barna, de a tizenöt közül bármelyiket elfogadnám: fiamnak. Árad belőlük az erő és: értelem. Benne élnek a munkában, a társadalomban, tudattal, vállalással. És, kedves barátném, nemcsak a jövedelem, a pénz. hanem a munka az, ami elsősorban érdekli őket. Valóban, arra. hogy kulturális élet — olyan értelemben, ahogyan mi azt a fővárosban elképzeljük —. idejük, alkalmuk nincsen. Képzeld, nekem se! Csak a könyv maradt, s a levelek, amiket az ország minden részéből kapok, s amely „műfaj”, sajnos, kivész, pedig ez valamikor irodalom volt! No de... látod, nem fogalmaztuk még meg együtt, hogy ... vajon a kulturális életet az jelenti, hogy statisztika szerint ki tudjuk mutatni, eny- nyi és ennyi könyvet olvasott ki egy ember? A kultúra, a kulturális élet nemcsak az olvasás és színházba járás. A közösséghez, munkához való helytállás is! Az élet, a munka ismerete. És még még valamit. A galuska, lebbencs, nagyon jó étel! De. hagyjuk magunkat jóllakatni előbb hússal, hallal, vaddal és rántottéval! Amit még az ötvenes években sem ehettünk, mert S ie kellett szolgáltatni a toast. És sósvízzel kavarták a galuskát az asszonyok. Jaj, de ragadós volt! És képzeld, akkor is voltak kövér asszonyok! No de... ne kívülről nézzük az életet, hanem gyere, éljük együtt! És: kibogozzuk az összegubancolódott szálat, mert hiszen az sem jó, ha a barátság „pa- tentkapocs”, tehát minden passzol. Igen, legyen mindig vitatni valónk, tennivalónk, olyan, amivel bennünk is, körültünk is több lesz a világ. Bertalan Agnes «
