Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-07 / 262. szám
NÉPÚJSÁG 1980. november 7-, péntek o Az esős idő ellenére megyénk gazdaságainak többségében küszködnek a sárral, de folytatják az őszi betakarítási munkákat. Képünk a medgyesbodzás—pusztaottlakai Egyetértés Termelőszövetkezetben készült, ahol szedik a répát, és szállítják az átvevőhelyekre FoM: Veress Erzsi I »»»»»»»»ti#############»####»#»»###»»*#*###*########»»##*#**#####**»»#1#*##***1»* Tehenészek Tatársáncon II munkaügy közügy Beszélgetés dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszterrel A következő másfél évtizedben a munkaképes korú népesség száma alig változik, és hosszabb távon sem számolhatunk a munkaerőforrások kedvező alakulásával. A demográfiai okokból meghatározott, és rövid távon nem módosítható munkaerőhelyzet, s a részben erre is visszavezethető foglalkoztatási egyensúlyhiány kedvezőtlenül befolyásolja a rendelkezésre álló létszám hatékony és racionális felhasználását. E körülmények között a termelési szerkezet szükségszerű átalakítását segítő teljes és hatékony foglalkoztatás biztosítása az eddigieknél is nehezebb feladatot jelent. Az eddigi tapasztalatokról, a feladatokról beszélgettünk dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszterrel. Rizstelep rekonstrukciója A Szarvasi Állami Tangazdaságban 250 hektáron kezdtek hozzá ebben az évben a rizstelep rekonstrukciójához. A beruházási okmányok szokatlanul rövid idő alatt készültek el, hiszen csak ez év májusában derült ki, hogy megkapják a rekonstrukcióhoz szükséges állami támogatást. A munkálatokat korszerű vezérlési technológiával ellátott gépsorok csinálják. A beruházás várhatóan 1981 áprilisáig befejeződik. A rekonstrukció újszerű elképzelések megvalósítására is lehetőséget nyújt, egyelőre azonban csak kísérleti jelleggel. Egy parcellán alag- csövezést csinálnak. A módszerrel a rizstermesztés egyik lényeges kérdésére keresnek választ. Lehetővé válik ugyanis a gyors elárasztás, az egyenletes vízszint tartása, majd a rizs aratása előtt a telepek le- csapolása. Ezzel a rekonstrukciós költségek 30 százalékkal növekednének ugyan, előnyei miatt azonban a többletráfordítás gyorsan megtérül. Korszerű biztosítóberendezések A MÁV Szegedi Igazgatósága a7. év végi határidő előtt eleget tett annak a kötelezettségének, amely szerint az V. ötéves tervidőszakban korszerű biztosító- berendezéssel kell ellátnia minden olyan közút—vasút kereszteződést, ahol rendszeresen autóbuszok, munkásszállító gépkocsik és más tömegközlekedési eszközök haladnak át. A program szerint 78 átjáróban kellett fénysorompót elhelyezni. Szemmel láthatólag nincs ínyére, hogy faggatom. Csak a homlokát ráncolja, és erősen hallgat. Azután rászánja magát: — Nézze. Mondhatnám azt is, hogy úgy is a kifejt tej után kapjuk a pénzt. S ez mindenféle brigád nélkül is több munkára ösztökéli az embert. De nemcsak erről van szó. Itt a telepen mindenki munkája kapcsolódik a másikéhoz. Nagyobb teljesítményre csak. együtt vagyunk képesek. Ha az egyikünk kitalál valami újat, jobbat, ahhoz hozzá kell tenni a másik ötletét is. Nem tudom, hogy magyarázzam, na. Én öt éve kerültem ide, amikor Eleken elvégeztem a szakmunkásképzőt, azóta tagja vagyok a brigádnak is. Három brigádból egy Ezzel a beszélgetésünk tu' lajdonképpen véget is ért. Pleskó László, az Orosházi Állami Gazdaság tatársánci szarvasmarha-telepének tehenésze fölállt, kezet nyújtott, s ment a dolga után. — Nem kenyerük a szó — mondja Nagy András, az állami gazdaság szb-titkára, azután így magyaráz: — Talán, ha értenének a szép íráshoz, ahhoz, hogy miképp adminisztrálják magukat, már nagyobb elismerést szereztek volna maguknak. A szakszervezeti titkár kritikai megjegyzéséből természetesen nem következik az. hogy a Zója brigád naplója üresen áll, hogy öt év alatt nem volt mit beleírni, nem akadt, aki följ egyezzen a lapokra valamit. Krizsán György, a brigád vezetője korábban traktorosként dol- gozott itt, de megrendült az egészsége, s ma portásként teljesít szolgálatot. Már sorolja is: — A bronz fokozatot 1976- ban nyertük el, 1978-ban kaptuk meg az ezüstöt, tavaly pedig ismét az ezüstfokozatot érdemeltük ki. Brigádunkról tudni kell, hogy 1976. óta szerepel komplex brigádként, .azelőtt a borjúnevelők, a takarmá- nyosok, és a tehenészek három külön csapatot alkottak. Ment is meg, nem is a verseny. Kerestük: miképp lehetne előbbre lépni, végül oda lyukadtunk ki, hogy egy brigádba kell szerveződnünk, mert csak egymás keze alá dolgozva érhetünk el sikereket. Összedugják a fejüket Döntésük helyességét legjobban az bizonyítja, hogy a Zója brigádot ma már igazi közösségként emlegetik, ahol már arra a szintre is eljutottak, amelyen valódi teljesítménye, értéke szerint mérik az embert. Ramasz András takarmá- nyosként ment a telepről nyugdíjba, jó kilenc éve. A munkát azonban nem hagyta abba, ő őrzi napközben a telepet. amikor a tehenészek az osztott műszak közötti időt otthon töltik. — Nyugdíjasként is tagja vagyok a brigádnak, az idén először osztottuk a jutalompénzt munka szerint. Azelőtt mindenki egyformán kapott, pedig szerintem olyan nincs, hogy mindenki egyformán dolgozik. Most volt. aki kevesebbet kapott, volt, aki semmit, morgolódtak is, mint a rossz kutya. Pedig ez így van rendjén, akárki akármit mond. Ha én ott tudok lenni a hat- vanegynéhány évemmel a járdaépítésnél, akkor jöjjön el nekem a fiatalja is! Arról a fél kilométeres betonjárdáról van szó, amelyet a szántáson keresztül kellett megépíteniük a teleptől a közeli faluig. Pusztaföldvárig, hogy megkönnyítsék az ide járók dolgát. A járdát a buszváró építése követte, s így két éve nincsenek már kitéve az idő kénye-kedvé* nek a tatársánci iskolások. — A társadalmi munka mellett, én még jelentősebbnek tartom, hogy ebben a brigádban, ahol csaknem ötvenen dolgoznak, a nyolc általánost mindenki elvégezte. Négyen szakmunkásképesítést szereztek, a többiek pedig valamennyien betanított munkások. Olyan értékes szarvasmarha-fajtát tartunk ma már. amelynek gondozása nem megy szakértelem nélkül — kapcsolódik beszélgetésünkbe Petrányi Imre, telepvezető, aki a főiskola után tavaly került ide gyakornokként, majd brigádvezetőből lépett elő az idén júliusban a telep vezetőjévé. Megállapításához Fe- kécs István állattenyésztési ágazatvezető a következőket teszi hozzá: — Korábban én voltam itt a telepvezető. Nagy munkában voltunk, teljes állománycserével oldottuk meg a brucellamentesítést, s állítom, ha nincs a brigád, akkor ez az akció nem jár ilyen sikerrel. Ma már te- nyészanyagot is szállítanak tőlünk. Nem a statisztikának Sok minden kívánkozna még a Zója brigád tevékenységéről készült tablóra. Hiszen a munkát könnyítő, sikeresebbé tevő számtalan megvalósított ötlettel egy sorban, jegyzett újítással is büszkélkedhetnek. Darida János, tehenész négy társával tavaly olyan takarmá- nyos kocsit szerkesztett, amelyet gép húz be az istállóba. Újítását azóta bevezették a gazdaság többi telepén is. Nem utolsó azután az sem, hogy lassan 5 ezer liter tejet fejnek ezen a telepen egy tehéntől évente, szemben a négy esztendővel ezelőtti 3400 literrel. — Legnagyobb súlya mindenképpen a számokkal mérhető eredményeknek van. Hiszen szocialista brigádjaink ebben az esztendőben is 2 millió forintot vállaltak a nyereséghez hozzátenni. Számításaink szerint ennél többet hoz a versenyünk, amelybe dolgozóinknak több. mint 65 százaléka kapcsolódott már be. — hangsúlyozza Zsótér János, a gazdaság termelési igazgatóhelyettese, s a továbbiakban a szak- szervezeti titkárnak ad igazat. Nagy András szerint ugyanis a brigádverseny, a versenymozgalom igazi értékeit is elfedik sokszor azok ,a formalitások, amelyek a hódító statisztikai szemlélet miatt uralkodnak el a szocialista munkaversenyben. A Zója brigádot ő mindenképpen példának állítja a többiek elé: igaz, hogy keveset adminisztrálnak, ellenben annál többet dolgoznak. Kőváry E. Péter — Az V. ötéves tervidőszak első éveit követően nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a munkaügyi fo- lamatok egy része a tervezettől eltérően alakul. Az 1976—80-as évekre vonatkozó elemzések szerint: az aktív keresők számának várt növekedése nem valósult meg, s az előirányzattól eltérően módosult a foglalkoztatás ágazati szerkezete is. Az ipari-építőipari létszám a tervezett, kismértékű többlet helyett csökkent. A mezőgazdaságban viszont az elgondoltnál jóval mérsékeltebb a létszámcsökkenés, sőt az utolsó két évben inkább a foglalkoztatottak számának változatlansága a jellemző. A tervezettől némileg eltérő a korcsoportok szerinti gazdasági aktivitás változása is. Mérséklődött az idősebb korosztályok munkában való részvétele. — Miként értékelhetők a tervtől eltérő folyamatok? — Az ipari és az építőipari létszám mérséklődése korántsem példátlan vagy egyértelműen kedvezőtlen jelenség. Semmi sem indokolja, hogy valami módon korlátozzuk e tendencia érvényesülését. Ez ugyanis előfeltétele annak a nagyon is kívánatos és szükségszerű fordulatnak, amelynek eredménye a jelenleginél jóval hatékonyabb ipari foglalkoztatás, illetve a nem termelő, infrastrukturális ágak — fejlődésünket már ma is korlátozó — évtizedes, s valóságos létszámgondjainak megoldása. Az ehhez szükséges, nélkülözhetetlen munkaerő-átcsoportosulás elősegítése, a munkaerő-mobilitás feltételeinek a kialakítása az előttünk1 álló tervidőszak fontos foglalkoztatáspolitikai céljai között szerepel. — Visszaidézve az egyik iménti félmondatot — miszerint van még bőven tenni- valő az ipari létszám hatékony foglalkoztatásával kapcsolatban —, hadd kérdezzem meg: mit mutatnak a munkatermelékenységre vonatkozó adatok? — Elsősorban azt, hogy az iparban a termelékenység növekedésének üteme az V. ötéves tervidőszakban elmarad az előző öt esztendőt jellemző dinamizmustól. Akadnak olyanok, akik szerint a termelékenység növelésének lehetőségét kizárólag a termelés volumenének bővülésé határozza meg. E vélemény hirdetői azt a nézetet vallják, hogyha mérséklődik az anyagi termelés növekedésének üteme, törvényszerű, hogy a termelékenység változásában is hasonló tendencia érvényesüljön. Én ezzel a felfogással — a hazai viszonyokat számításba véve — nem értek egyet. Az előbb hivatkozott összefüggés ugyanis csak akkor áll fenn, ha a termeié" si tényezők hasznosítása elérte a lehetséges ésszerű mértéket, tehát e téren nincsenek mozgósítható tartalékok. Nálunk erről nincsen szó! A termelés ütemének csökkenése esetén a fő kérdés éppen az, hogy a rendelkezésre álló tartalékok milyen gyorsan hasznosíthatók, mozgósíthatók. — S ha a termelékenységi adatokat összevetjük az ipari és építőipari létszámcsökkenéssel? — Az elmondottak alapján — hozzátéve, hogy a termelés és a létszámalakulás között az építőiparban az idén egyértelműbb volt a kapcsolat, mint az iparban — megállapítható, hogy a létszámcsökkenés ellenére jelentős, sőt növekvő létszámtartalékok találhatók a különböző munkahelyeken. Az elmúlt időszak tapasztalatai egyértelműen arra utalnak, hogy jóllehet, érzékelhető volt a munkaerő- kínálat tartós beszűkülése, a gazdálkodó egységek egy része ezt figyelmen kívül hagyva, különösen az V. ötéves terv első éveiben, a munkahelyek számának növelésére, a létszám emelésére alapozta terveit. A korlátozott munkaerő-kínálat és ezzel egyidejűleg jelentkező túl- kereslet egyfajta „hiánypszichózis” kialakulását eredményezte. — Hiánypszichózis. Találó kifejezés. Frappánsan jelzi, hogy miközben majd’ mindenki fejfájditó gondokkal győtri magát a részben valós, részben fiktív munkaerőhiány miatt, a termelési programok teljesítését többnyire mégsem akadályozza a létszámhiány. — Ez valóban így van, s ezért nem értek egyet azokkal a gazdasági vezetőkkel, akik nyilatkozataikban gyakran indokolatlanul is hangsúlyozták a kínálatot meghaladó munkaerő-kereslet miatt fellépő munkaerőhiányt, s annak kedvezőtlen hatásait. Ez két szempontból is károsnak ítélhető következményekhez vezetett. Egyrészt: az úgymond „abszolút” és általános munkaerőhiány okozta feszültségek enyhítését e munkahelyi vezetők többsége sokáig csak „felülről”, valamilyen „központi” intézkedéstől várta. Másrészt: ebbéli várakozásuk közben háttérbe szorultak a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodással kapcsolatos vállalati intézkedések. Ezzel korántsem akarom azt állítani, hogy a központi irányításban nincs tennivaló; vagy hogy a szabályozás nem szorul további korszerűsítésre. módosításra. De vitathatatlan, hogy a még mindig jelentős munkaidő-veszteségek csökkentése, az elvárhatónál és a lehetségesnél alacsonyabb munkaintenzitás fokozása, az ennek alapját jelentő folyamatos munkavégzés feltételeit biztosító szervezettség javítása elsősorban a vállalatokon belül megoldandó feladat. Az elmúlt évtől kezdődően tanúi lehettünk pozitív irányú változásoknak is. — Foglalkoztatáspolitikánkat — elvileg — eddig is két cél vezérelte: a teljes és a hatékony foglalkoztatás feltételeinek megteremtése. A teljes foglalkoztatást illetően már jó ideje nincs gondunk. Annál inkább kérdéses a hatékony foglalkoztatás megvalósulása. Nem kell-e attól tartani, hogy e két cél végül is nem fér meg egymás mellett? — A párt és a kormány vezetői mindig nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a teljes foglalkoztatottság a szocialista társadalmi rend történelmi és f eladhatatlan vívmánya. Viszont tagadhatatlan, hogy nálunk, az elmúlt évtizedekben, e kettős célrendszeren belül a hatékony foglalkoztatás megteremtése háttérbe szorult. A foglalkoztatáspolitika kettős követelménye szükségessé teszi a teljes foglalkoztatás elvének és gyakorlati érvényesítésének újszerű — az abszolutizálástól mentes — értelmezését, s az ezzel összefüggő állami, vállalati és egvéni feladatok, jogok és kötelezettségek ésszerű szétválasztását. Állami kötelezettséget jelent az irányítás, a tervezés, a szabályozás eszközei útján a munkaerő-kereslet és -kínálat összhangját elősegítő környezeti feltételek megteremtése, továbbá a rendelkezésre álló munkaerőforrások bevonása a népgazdasá- gilag hasznos értéktermelő folyamatokba. A gazdálkodó egységek feladata egyértelműen az erőforrások lehető leghatékonyabb hasznosítása, a munkaerő-gazdálkodásban levő tartalékok folyamatos feltárása, felhasználása, s a felesleges, vagy csak nagy gazdasági veszteségek árán foglalkoztatható létszám felszabadítása. Mondanom sem kell, hogy nemcsak — úgymond — „össztársadalmilag” káros, de a szűkebb munkahelyi közösség, így az egyén érdekeit sem szolgálja az olyasféle vállalati magatartás, amely a teljes foglalkoztatás követelményére hivatkozva gazdaságtalan, végső soron értelmetlen munkával köti le a munkaerő-állomány egy részét. S ami talán az olvasókat a leginkább érdekli: az egyéni jogok, lehetőségek és kötelezettségek. Kinek-kinek be kell látnia, hogy a munkához való jogtól nem választható el a fegyelmezett munkavégzés kötelezettsége. Tarthatatlan az a kétlelkű- -ség, hogy egyre növekvő az igényesség a fogyasztásban, s ehhez képest sok jielyen változatlan az igénytelenség a termelőmunkában. A teljes foglalkoztatottság elve semmiképp sem azonosítható a társadalmi érdekeket nem szolgáló, kizárólag egyéni megfontolásokból való munkahelyválasztással, gyakorta egymást követő munkahelyváltoztatás egyoldalú jogosultságával. A teljes foglalkoztatottság elvével nem fér össze sem a munkáltatónak a munkavállalóval szembeni kiszolgáltatottsága, sem a vállalati szempontok egyéni érdekeknek való alárendelése. Hangsúlyozom, hogy mindenkinek joga van áhhoz, hogy érdeklődésének, igényeinek, családi körülményeinek megfelelő munkahelyet és elfoglaltságot keressen; hogy munkahelyét szabadon választhassa meg. Az ezzel kapcsolatos személyes döntés lehetőségét a jövőben sem kívánjuk például adminisztratív módszerek alkalmazásával szűkíteni. Egyes esetekben — és szándékaink szerint nem tömegméretekben — létrejöhet a társadalmi és az egyéni érdekek konfliktusa. Ezeknek a társadalmi érdek javára kell megoldódniuk. összefoglalva: a szocialista gazdaság alaptörvényéből következik, hogy társadalmi és életszínvonal-politikai céljaink megvalósítása a teljes foglalkoztatottság és a hatékony foglalkoztatás követelményének együttes, egymást feltételező és egymással szoros összhangban álló érvényesülését igényli. Vértes Csaba
