Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-07 / 262. szám

NÉPÚJSÁG 1980, november 7., péntek o Ünnepi est Tegnap este a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalmat ünneplő közönség foglalta el a helyeket Békéscsabán, a Jókai Színház nézőterén. A 63. évfordulóra emlékező eseményre szovjet vendégek érkeztek, de hivatalosak vol­tak a megyeszékhely kom­munistái, a megye és a vá­ros állami, társadalmi és tömegszervezeteinek, fegy­veres testületéinek vezetői és munkásai. Az ünnepi köszöntőt dr. Ábrahám Béla, az MSZMP városi bizottságának első titkára mondta. Beszédében kifejtette, hogy a világtörté­nelem korszakváltó fordula­tai ritkán köthetők egyetlen naphoz. Mégis van egy kivé­tel, a proletárhatalom és a szocializmus első napja, amelynek évfordulóját most ünnepeljük. A pétervári pro­letariátus több mint fél év­századdal ezelőtti felkelése példa nélkül áll a történe­lemben. Szervezői, irányítói teljes tudatában voltak an­nak, hogy az egész emberi­ség jövőjét befolyásoló vál­lalkozásba kezdenek. Két forradalom harci ta­pasztalatai egyesültek a győ­zelemben, s a világ közvéle­ményének figyelmét Orosz­ország felé fordították. A magyarországi újságok is vastagbetűs címekkel adtak hírt az eseményekről. A Népszava így ír: „Ami most Oroszországban történik, nem más, mint gigászi arányokra nagyítva az 1871-es párizsi kommün... a proletárság diktatúrája.” Az októberi forradalom­mal egyetlen országban győ­zedelmeskedett a szocializ­mus. A második világháború után létrejött a szocializmus világrendszere, amely ma már az emberiség egyhar- madát fogja át. A szovjet politika napjainkban a vi­lágbéke legfőbb biztosítéka. A szocialista világközösség sikerei a lenini eszmék hal­hatatlanságát bizonyítják. Lenin már 1921-ben az egész ország és több szomszédos nép egységes terv szerinti villamosításáról gondolko­dott. Napjainkban létrejött, és sikeresen üzemel a Béke energetikai rendszer, amely­be Magyarország, Bulgária, az NDK, Lengyelország, Ro­mánia, a Szovjetunió és Csehszlovákia energiarend­szere tartozik. A Szovjetunió nyitotta meg a kozmikus korszakot, amikor 1957. ok­tóber 4-én fellőtte az első szputnyikot. A szovjetek a Jókai Színházban Az ünnepi est egy részlete Fotó: Martin Gábor mind gyakrabban alkalmaz­zák tudományos kutatómun­kájukban a koordinálás módszerét. Sikeresen műkö­dik együtt több mint 200 magyar és szovjet tudomá­nyos kutatóintézet. A szov­jet—magyar együttműködés bármely területét vesszük is, mindenütt őszinte, kölcsö­nös érdekek egybekapcsoló­dását találjuk. A magyar nép sorsa összeforrott a Szovjetunióéval. A máról beszélve a to­vábbiakban ismertette a vi­lágpolitikai helyzet ellent­mondásait, majd Kádár Já­nos szavait idézte. „Amikor a világ dolgozói az októberi forradalom évfordulóját ün­nepük, a múlt nagy példájá­ból a jelen harcaihoz merí­tenek erőt. Őszinte tisztelet­tel gondoljunk a Nagy Októ­ber harcosaira, az emberiség géniuszára; Leninre, s a megtett út tapasztalatait fel­idézve, összegezve erősödjön bennünk a tenniakarás a jobbért, a szebbért, a holna­pért, a jövőért.” Az ünnepi esten a Jókai Színház művészei: Felkai Eszter, Hodu József és Imre István mondtak verseket. Nagy sikert aratott a gyo­mai Körösmenti táncegyüt­tes, a Békés banda és a fü­zesgyarmati citeraegyüttes fellépése. Kórusműveket a Békéscsabai Általános Mun­kásdalkör énekelt Sutyinszki János vezényletével. Díszünnepség az Erkel Színházban A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 63. évfor­dulója alkalmából csütörtö­kön ünnepi előadáson mu­tatták be az Erkel Színház­ban Verdi Aida című operá­ját. Az előadáson megjelent Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Aczél György, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, a Politikai Bizottság tag­jai, Péter János, az ország- gyűlés alelnöke, Katona Im­re, az Elnöki Tanács titkára, Ábrahám Kálmán építés­ügyi és városfejlesztési, Pú­ja Frigyes külügy-, Sághy Vilmos belkereskedelmi, Sol­tész István kohó- és gépipa­ri, Váncsa Jenő mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszter, valamint a politikai és a társadalmi élet több más vezető személyisége. Ott volt a budapesti diplo­máciai képviseletek több vezetője, köztük Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szov­jetunió magyarországi nagy­követe, továbbá a Szovjet— Magyar Baráti Társaság kül­döttsége Vitalij Alekszandro- vics Zsukov, az SZKP vo- logdai területi bizottságának titkára, az SZMBT területi tagozatának elnöke vezetésé­vel. Az Aida nagysikerű dísz­előadásán szovjet vendég- művészek léptek fel. Amne- rist a Lenin-díj as Irina Archipova, a Szovjetunió népművésze, Radamest Vla- gyiszlav Pjavko, az OSZSZSZK népművésze ala­kította. Az előadás karmes­tere Sztyepan Turcsak, a Szovjetunió népművésze volt. Román nemzetiségi találkozó Eleken Az esős idő ellenére be­népesült az eleki művelő­dési ház. Tizenkét helység húsz csapata jött el a dél­után három órakor kezdődött harmadik országos román nemzetiségi kulturális talál­kozóra, amelyet első alka­lommal is Eleken rendeztek. Amíg az esti műsorban fel­lépők próbáltak, egy csoport, köztük négy szovjet vendég, megkoszorúzta a temetőben a szovjet hősök emlékmű­vét. A rossz idő miatt, töb­bek sajnálatára, elmaradt a színpompásnak ígérkező fel­vonulás és menettánc, az egyórás szakmai beszélgetés­re azonban sort kerítettek az együttesek vezetői. ítmzmrrm * »*« sxrMuai HKMUm WMÍM18S KWSW1W* Színpadon a bedői pávakor Iskolái és úttörőházat avattak Szeghalmon Tegnap délután bensőséges ünnepség keretében rendez­ték meg Szeghalmon az új, nyolctantermes általános is­kola, s a vele közvetlen ösz- szeköttetéssel megépített if­júsági és úttörőház avatóün­nepségét. A vendégeket a Sebes György Általános Is­kola kórusa és versmondói rövid műsorral köszöntötték, majd Kozák Sándor, a nagy­községi tanács elnöke üdvö­zölte a megjelenteket. Ezután Kutyík Mátyás, a szeghalmi Járási Hivatal el­nöke mondott avatóbeszédet. Elsőként a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vi­lágtörténelmi jelentőségéről emlékezett meg, majd átte­kintést adott Szeghalom ok­tatásügyének eredményeiről, gondjairól. Többek . között hangsúlyozta: — Szeghalom tanulóifjúsága hamarosan ki­növi a létszám gyors gyara­podása miatt az új iskolát is. Éppen ezért alapos körülte­kintéssel úgy tervezte a Bé­kés megyei Tanácsi Tervező Vállalat az új iskolát, hogy azt zárt folyosórendszerrel egybeépítette az 1978-ban épült általános iskolai diák­otthonnal, amelynek jelen­legi funkciója a jövőben csökkenni fog. Az új iskola és ifjúsági ház — mondotta — jelentős változást hoz az eddig nehéz körülmények kö­zött dolgozó pedagógusok, kisdiákok életében, s új le­hetőségekkel gazdagítja az ifjúság mozgalmi életét. Ez­után az iskola igazgatója, Fekete István jelképesen át­vette az iskola kulcsát. Az ünnepség további ré­szében Kozák Sándor, és Fe­kete János, járási úttörőel­nök a kivitelezők legkivá­lóbbjainak kitüntetéseket nyújtott át. A megyei ta­nács 30 millió forintos beru­házásával épült komplexum­ban korszerű kiszolgálóhelyi­ségek, tornaszoba, az ifjúsági házban pedig egy 200 sze­mélyes nagyterem vár bir­tokbavételre. B. S. E. Este hatkor kezdődött az ünnepség. Szántó István ta­nácselnök köszöntötte a vendégeket, majd Szilágyi Péter, a Magyarországi Ro­mánok Demokratikus Szö­vetségének főtitkára tartott ünnepi beszédet. Elmondot­ta, hogy a kétévenként meg­rendezett találkozó célja a nemzetiségi hagyományok ápolásán kívül a fiatalok ha- . gyományőrzésre nevelése, a még meglevő népi hagyomá­nyok felkutatása. A kétnyel­vű beszédben megemlékezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról, és beszélt hazánk nemzetisé­gi politikájáról is. Ezután az ország román­lakta településeiről érkezett csoportok nemzetiségi folk­lórműsora következett. Fel­léptek hangszeres szólisták, énekesek és együttesek, népi- tánc-csoportok. kórusok, sőt még a népi játékokat felele­venítő irodalmi színpadok is. A két részből álló műsorban több mint 230 román anya­nyelvű szereplő lépett a színpadra. Csaknem három órán át szólt a zene. az ének és a szórakozáson kívül bi­zonyára újabb ismeretségek­kel, kellemes élményekkel térhettek haza a harmadik országos román nemzetiségi találkozó részvevői. Kutyík Mátyás Fekete István igazgató jelenlétében átvágja a szalagot Fotó: Gál Edit Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója alkalmából eredmé­nyes munkájuk elismeréseként az állami, a gazdasági, a kul­turális, az oktatási élet területén dolgozóknak kitüntetést adományozott. A megyei kitüntetettek egyik csoportjának Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke november 6-án az Országházban nyújtotta át az érmeket, a többiek Békéscsa­bán, a megyei tanács székházában tegnap délelőtt vették át a magas elismerést Gyulavári Páltól, a megyei tanács elnöké" tői. Többen az Országos Vízügyi Hivatalban, illetve a mi­nisztériumokban, az országos főhatóságoknál kaptak kor­mánykitüntetést. Gyulavári Pál köszönti a kitüntetetteket Fotó: Martin Gábor A MUNKA ÉRDEMREND ARANY FOKOZATÁT ado­mányozták Barkóczi István­nénak, a füzesgyarmati Nagyközségi Tanács tagjá­nak; Cserei Pálnénak, nyug­díjas társadalmi pártmun­kásnak ; Farkas Ferencné- nek, a vésztői bölcsőde nyug­díjasának; Jakab Mihálynak, a megyei tanács személyzeti és oktatási osztályvezetőjé­nek; dr. Kertész Mártonnak, a megyei tanács vb-titkárá- nak; Ladnyik Mihálynak, a kondorosi'Egyesült Tsz elnö­kének ; Mészáros Pálnak, a csanádapácai Széchenyi Tsz elnökének; Moldován János­nak, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjé­nek; Paulik Jánosnak, a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ el­nökének ; Steigerwald Györgynek, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetőjé­nek; dr. Takács Lőrincnek, a gyulai Városi Tanács elnö­kének. A MUNKA ÉRDEMREND EZÜST FOKOZATÁT ado­mányozták Ancsin Pálnénak, a békéscsabai VI. számú böl­csőde vezetőjének; Bartyik Istvánnénak, a békéscsabai József Attila-lakótelepi Ál­talános Iskola igazgatójának; id. Dobroczki Györgynek, a Békéscsabai Állami Gazda­ság növénytermesztőjének; Duna Mihálynak, a KISZ Békés megyei bizottsága első titkárának; Herpai Sándor­nak, a tarhosi Községi Ta­nács elnökének; Ipolyi Györgynek, a mezőkovácshá- zi Járási Hivatal osztályveze­tőjének; dr. Jávorcsik Sán­dornak, a megyei tanács cso­portvezetőjének; Kelemen Lászlónak, a Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet műszaki vezetőjének; Kovács Péternek, a szarvasi Dózsa Tsz elnökének; Krausz Jó­zsefnek, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya szakfelügyelő­jének; Kugyela Mihálynak, a MÁV szarvasi állomás for­galmi szolgálattevőjének, szb-titkárnak; Martyin Lász­lónak, a Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ felvásárlójának; Né­meth Ferencnek, a MEZŐ­GÉP orosházi gyára csoport- vezetőjének, országgyűlési képviselőnek; Molnár Gyu­lának, az Üvegipari Művek orosházi üveggyára szb-tit- kárának; Sándor Bélának, a gyulai Járási Hivatal osz­tályvezetőjének; Szabó Fe- rencné dr. Zsótér Ilonának, a békéscsabai városi bíróság elnökhelyettesének; Szel jak Györgynek, a megyei pártbi­zottság ‘ osztályvezető-helyet­tesének ; Makoviczki János­nak, a békési Városi Tanács elnökének. A MUNKA ÉRDEMREND BRONZ FOKOZATÁT ado­mányozták András Zsuzsan­nának, a szarvasi Szirén Ru­házati és Háziipari Szövet­kezet fehérnemű-készítőjé­nek; Birkás Istvánnak, a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltvezető-helyettesének; Csukás Mátyásnénak, ,a gyu­lavári Lenin Tsz nyugdíjas növénytermesztőjének, tár­sadalmi pártmunkásnak; Dá­niel Gábornak, az MNB orosházi fiókvezetőjének; Dett Imrénének, a battonyai Nagyközségi Tanács csoport- vezetőjének; Havrán András­nak, a köröstarcsai Petőfi Tsz növényvédő szakmunká­sának; Hegedűs Lászlónak, a békésszentandrási általános iskola tanárának; Kaszai Já­nosnak, a vésztői Nagyköz­ségi Tanács vh-titkárának; Kiszely Györgynének, a szarvasi Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezet minta­varrójának; Major Józsefné- nek, a szarvasi Városi Ta­nács főelőadójának; Makai . Mihálynak, a békési cukor­kaüzem raktári munkásának; Mazula Andrásnak, a csa­nádapácai Széchenyi Tsz nyugdíjasának, társadalmi pártmunkásnak; Mihucz Györgynek, a kötegyáni Pe­tőfi Tsz párttitkáránák; T. Nagy Tihamérnének, a dé- vaványai Lenin Tsz párttit­kárának; Paulik Györgynek, a Békés megyei Tüzeléstech­nikai Vállalat főművezetőjé­nek; Pomázi Lászlónak, a Volán 8. számú Vállalat igazgató-helyettesének; Po* vázsay Gyulának, a Volán 8. számú Vállalat pártbizottsá­ga titkárának; Rozsos Fe­rencnek, a mezőkovácsházi Űj Alkotmány Tsz géplaka­tosának; Szilasi H. István­nak, a mezőkovácsházi ÁFÉSZ raktárosának; Végh Andornénak, a békéscsabai Áchim L. András Szlovák Kollégium gazdasági igazga­tó-helyettesének; Vincze Jó­zsefnek, a Nagykunsági Ál­lami Gazdaság gépkezelőjé­nek; Vindics Jánosnénak, nyugdíjas téesztagnak, a kunágotai Községi Tanács tagjának. A megyei ünnepségen ad­ták áf. a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatala elnökének Kiváló Munkáért járó jel­vényt dr. Daróczi Máriának, a békési Városi Tanács vb- titkárának; Monori Ferenc- nének, a békéscsabai Városi Tanács főelőadójának; Nei- bort Istvánnak, a szarvasi Járási Hivatal igazgatási osztályvezetőjének; dr. Nagy Péternek, az orosházi Járási Hivatal igazgatási osztály- vezetőjének. A megyei tanács elnöke a Tanács Kiváló Dolgozója ki­tüntető jelvényben részesí­tett 11 tanácsi dolgozót. Tegnap délután a munkás­őrség megyei parancsnoksá­gán is megemlékeztek a NOSZF évfordulójáról. Az ünnepségen a Haza Szolgá­latáért Érdemérem arany fokozatát nyújtották át dr. Sonkoly Kálmánnak és Bar­na Józsefnek. Ezüst- és bronzfokozatot hatan kaptak. Az OVH-elnök Kiváló Mun­káért kitüntető jelvényt ado­mányozott Tóth Pálnak, a munkásőrség megyei pa­rancsnokának és helyettesé­nek, Pusztai Kálmánnak, Gyurkó Jánosnak, Káder Endrének. Elnöki elismerés­ben négyen részesültek. Ár­vízvédelmi Érmet 35-en, Munkásőr Emlék jel vényt 15- en kaptak Ezenkívül többen országos és megyei parancs­noki dicséretben részesültek.

Next

/
Thumbnails
Contents