Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-07 / 262. szám
o 1980. november 7., péntek NÉPÚJSÁG BUDAPEST A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója tiszteletére csütörtökön ko- szorúzási ünnepséget rendeztek a szovjet hősök Szabadság téri emlékművénél. Az MSZMP KB nevében Kádár János, a KB első titkára és Németh Károly, a KB titkára, a PB tagjai helyeztek el koszorút az emlékmű talapzatára (Telefotó) • RÓMA Csütörtökön Rómában nyilvánosságra hozták az Olasz KP KB határozatát a párt feladatairól a következő hónapokban. Az egyhangúlag jóváhagyott dokumentum értelmében az olasz kommunisták arra törekednek 'majd, hogy az összes demokratikus erőkkel összefogva előkészítsék egy olyan „fordulat” feltételeit, amely széles körű nemzet egységkormány megalakításához vezetne. • TEHERÁN Az iráni lapok, a rádió és a tv csütörtökön támadásba lendült Reagan megválasztott amerikai elnök ellen. Noha Radzsai miniszterelnök hivatala szerdán leszögezte, hogy az új elnök megválasztása semmiféle módon nem befolyásolhatja a túszok ügyét, a csütörtöki kommentárok azt hangoztatják, hogy Reagan várhatóan kevésbé lesz rugalmas az iráni követelésekkel kapcsolatban. • BONN Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár és Hans- Dietrich Genscher külügyminiszter november végén az Egyesült Államokba utazik. Programjukon eredetileg csak Carter elnökkel való találkozás szerepelt, az amerikai elnökválasztások eredményeire való tekintettel a két vezető most Ronald Reagant is fel kívánja keresni. • HANOI Egy Phnom Penh-i jelentés szerint októberben is folytatódtak a Kambodzsa elleni thaiföldi határprovokációk. Thaiföldi területről tüzérségi támadásokat intéztek Siem Reap és Bat- tambang tartományok egyes határ menti körzetei ellen, miközben a thaiföldi légierő gépei* felderítő repülést végrehajtva megsértették Kambodzsa légterét. * * * Vietnam egyik déli tartományában, Phu Khanh-ban a helyi népi bíróság szigorú ítéleteket hozott illegálisan külföldre szökni akarók perében. A vádlottak fegyveres erőszakkal kíséreltek meg halászhajókat rabolni, és így elhagyni Vietnamot. A bíróság a fő vádlottat 20 évi, a többieket pedig 10 és 18 év közötti börtöntbün- tetésekre ítélte. • PEKING Csütörtökön a késő esti órákban Pekingben bejelentették, hogy a különleges ügyészség kiadta a vádiratot a „Lin Piao és Csiang Csing ellenforradalmi klikk” tíz fővádlottja ellen. A vádiratot a különleges bíróság megvizsgálja, és néhány napon belül továbbítja azt a vádlottakhoz. Ezt követően hét napon belül kerülhet sor a tízek perének megkezdésére. LEONYID ILJICS BREZSNYEV elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, NYIKOLAJ ALEKSZANDROVICS TYIHONOV elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének Moszkva, Kreml Kedves Elvtársak! A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Miniszter- tanácsa, egész népünk nevében forró, elvtársi üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének, a Szovjetunió Minisztertanácsának, a testvéri szovjet népnek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével új korszak kezdődött az emberiség történelmében — a világ forradalmi átalakulásának korszaka. Hatalmas ösztönzést kapott a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom harca. Az elmúlt 63 esztendő alatt a Nagy Október példájára és hatására gyökeresen átalakult a világ társadalmi-politikai arculata. Az eltelt több mint hat évtized alatt a szovjet nép, a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetésével felépítette a fejlett szocialista társadalmat, s ma a kommunista társadalom építésén munkálkodik. A Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusa határozatainak megfelelően, a párt XXVI. kongresz- szusára való felkészülés jegyében, a Szovjetunió kiemelkedő sikereket ér el a szocialista gazdaság, a tudomány és a kultúra fejlesztésében. E kimagasló eredmények újabb tettekre ösztönzik a szocializmus, a társadalmi haladás útjára tért népeket szerte a világon. A Szovjetunió békeszerető lenini külpolitikája a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben is meghatározó szerepet játszik a nemzetközi béke és biztonság megerősítéséért, az enyhülés eredményeinek megszilárdításáért, a feszültség csökkentéséért, a társadalmi haladás előmozdításáért folytatott harcban. A Szovjetuniónak a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésére irányuló kezdeményezései a világ békeszerető népeinek törekvéseit tükrözik, s az egész emberiség érdekeit szolgálják. A magyar nép számára, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Xll. kongresszusa határozatainak megvalósításán, a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik, felbecsülhetetlen és semmivel nem helyettesíthető erőforrás, hogy továbbra is számíthat igaz barátjára és szövetségesére, a Szovjetunióra. Népeink megbonthatatlan, testvéri barátságának, sokoldalú együttműködésének szilárd alapja, hogy azonosak eszméink és céljaink, megegyeznek érdekeink. Baráti együttműködésünk napról napra erősödik és szélesedik, országaink sokoldalú kapcsolatai bővülnek, és egyre átfogóbbakká válnak. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság a marxizmus—leniniz- mus, a proletár internacionalizmus eszméinek szellemében, közös céljaink megvalósíta érdekében a jövőben is együtt küzd a Szovjetunió Kommunista Pártjával, a Szovjetunióval, a többi testvéri szocialista országgal a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom és a szocialista közösség egységének megszilárdításáért, valamennyi antiimperialista erő ösz- szefogásáért, az egyetemes béke és a nemzetközi biztonság megerősítéséért, a társadalmi haladásért. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének évfordulóján, a világ haladó erőinek e nagy ünnepén, további kiemelkedő sikereket kívánunk a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének, a Szovjetunió Minisztertanácsának, a testvéri szovjet népnek a kommunista társadalom építésében, az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, a világ békéjének, a népek biztonságának megszilárdításáért, a társadalmi haladás ügyéért vívott nemes harcukban. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Brezsnyev távirata Reagannak Leonyid Brezsnyev csütörtökön üdvözlő táviratot intézett Ronald Reaganhez, az Egyesült Államok megválasztott elnökéhez A távirat szövege a következő: „Tisztelt Reagan Űr! Fogadja jókívánságaimat az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt megválasztása alkalmából. Kifejezésre juttatom azt a reményemet, hogy ezen a magas poszton kifejtett tevékenysége az országaink közötti kapcsolatok javítását fogja szolgálni a szovjet és az amerikai nép érdekében, a béke megszilárdítása érdekében. L. Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke.” Szovjetunió — november 7. Szovjetunió ünnepi díszbe öltözött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulóján. Az ünnep tiszteletére fellobogózták, ünnepi jelszavakkal díszítették a városokat, „ falvakat. Ünnepségeket, műsorokat tartanak szerte az országban. A szovjet emberek az immár sok évtizedes hagyományoknak megfelelően a munkában elért sikerekkel köszöntik az évfordulót, s már az SZKP XXVI. kongresszusára készülve ünnepük meg azt. November 7. előestéjén olyan jelentős eseményekre került sor, mint a volgai ví- zierőmű-rendszer utolsó tagja, a Csebokszári Erőmű munkagödrének feltöltésére, az első luxus kategóriájú Moszkvics gépkocsi elkészítésére, vagy az új moszkvai metróállomás átadására. Az egész országban sok ezer új létesítményt avatnak, köztük iskolákat, kórházakat, gyermekintézményeket. Űj kabinet az NSZK-ban Csütörtökön délelőtt a bonni parlamentben letette a hivatali esküt Helmut Schmidt kancellár új kormánya. A szociáldemokratákból és szabaddemokratákból álló koalícióban az előző kabinethez képest csak két személyi változás történt: a postaügyi minisztériumból leválasztott új közlekedésügyi minisztériumot Volker Hauíf volt kutatás- és technológiaügyi miniszter vezeti, a kutatásügyi minisztérium élére Andreas von Bülow, volt hadügyi államtitkár került. A nyugatnémet kormányban a szabaddemokraták továbbra is négy miniszterrel képviseltetik magukat: Genscher külügyminiszter, alkancelláron kívül Lambsdorff gazdaságügyi, Baum belügy- és Érti mezőgazdaságügyi miniszter tagja az FDP- nek. A Bundestag november 24-én hallgatja meg Schmidt kancellár kormánynyilatkozatát, amelynek egyes részleteiről a koalíciós partnereknek még nem sikerült megegyezniük. A programnyilatkozatot egész hetes vita követi. A hét képei — Iránbél Az iráni parlament hivatalosan jóváhagyta azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén hajlandók az amerikai túszok szabadon bocsátására. Képűnkön: a teheráni madzslisz ülése (Fotó: AP — MTI — KS) Tovább folytatódtak a harci cselekmények az iráni és az iraki csapatok között. Képünkön: az összecsapásokban elesett iráni katonák temetése Ma: Á Nap kél 6.37 — nyugszik 16.18 órakor. A Hold kél 5.47 — nyugszik 16.37 órakor. Szombat: Zsombor napja A Nap kél 6.39 — nyugszik 16.17 órakor. A Hold kél 6.48 — nyugszik 17.05 órakor. Vasárnap: Tivadar napja A Nap kél 6.4o — nyugszik 16.15 órakor. A Hold kél 7.50 — nyugszik 17.38 órakor. ÉVFORDULÓ Százhetven évvel ezelőtt, 1810. november 7-én született Gyulán, és 83 éves korában, 1893 júniusában halt meg Budapesten Erkel Ferenc zeneszerző, karmester és zongoraművész. * * * Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1895. november 8-án a késő éjszakai órákban látta meg először Wilhelm Conrad Röntgen saját kezének „röntgenképét”, Würzburgban, a sugarak útjába helyezett bá* rium-platincianürrel bevont ernyőn. * * * Kilencven évvel ezelőtt, 1890. november 9-én született, és 64 éves korában, 1954. november 28-án halt meg Kállai Ernő művészeti író. kritikus, a XX. század európai és magyar művészetének kiváló ismerője, az avantgardista irányzatok szakembere. — LAPUNK LEGKÖZELEBBI SZÁMA november 10-én, hétfőn jelenik meg. — CSORVÁSON a művelődési és ifjúsági házban a közelmúltban takarékossági vetélkedőt rendeztek, amelyen 15 úttörőraj csapata vett részt. Az érdekes vetél" kedőn az 1. számú iskola 7/a osztály raját, képviselő csapat szerepelt a legjobban. — „ÜGYESSÉG, BÁTORSÁG”, ezzel a címmel sport- vetélkedő kezdődik november 10-én, a szarvasi Krecs- marik Endre Űttörőházban. A több héten át tartó játékos versenyen a város úttörőcsapatainak őrsei vesznek részt. — GYAKORLATI MŰHELY. A békéscsabai Padrah Lajos Általános Iskolában felújították a gyakorlati foglalkozásoknak helyt adó műhelyt. A felújított létesítményt november 5-én, délelőtt vették birtokukba a gyerekek. — NAGY SIKERŰ József At- tila-estet rendeztek csütörtökön a párizsi Magyar Intézetben Major Tamás, Mátyás Mária, Vicky Messica és Catherina Rethi felléptével. A műsorvezető Rapcsányi László volt, megjelent az esten a francia szellemi élet számos képviselője. — A KUNÁGOTAI Bercsényi Tsz-ben a megye egyik legnagyobb búzatermelő közös gazdaságában befejezték a kenyérgabona vetését. A téeszben csaknem 2 ezer hektáron juttatták földbe a búza ^vetőmagvait. Borult idő Várható időjárás ma estig: továbbra is túlnyomóan borult idő. Az ország nagy részén ismétlődő eső, az észak- nyugati országrészben az időszak vége felé már havas eső, havazás. Északkeletire. a Dunántúlon északira, észak- nyugatira forduló, többször megélénkülő szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és plusz 5 fok között, északnyugaton kevéssel 0 fok alatt. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között, északnyugaton 5 fok alatt kevéssel. Távolabbi kilátások szombattól keddig: folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. A felhőzet csak időnként szakadozik fel, további havazás, havas eső, a délkeleti országrészben eső várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0, mínusz 5 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 100 százalékán várható az időszak felében. — A KEDVEZŐTLEN IDŐJÁRÁS érezteti hatását a faiskolai forgalmazásban, a telepeken azonban most is zavartalanul fogadták és kiszolgálják a vásárlókat, így nem kell tavaszra halasztani az őszrP tervezett ültetéseket. — VESZPRÉM MEGYE vadásztársaságai felkészültek a Bakony és a Balaton-felvidék vadállományának téli ellátására. A több mint 500 hold „vadföld” termésén kívül mintegy 100 vagon szemes takarmányt és 65 vagon jó minőségű szálas takarmányt, főleg lucernát tárolnak a zord bakonyi időjárásra számítva. — MÉLYTENGERI KUTATÓHAJÓ. A tengeralatti kutatásokat jelentősen megkönnyítő és hatékonyabbá tevő új berendezést hoztak létre a Szovjetunió Halászati Minisztériumának tervezőintézetében. A kutatóhajó, mely a most véget ért „próbajáratok” során 600 méternél mélyebbre is leszállt a tenger felszíne alá, a Pravda beszámolója szerint több szempontból is felülmúlja a korábbi, hasonló célokra használt berendezéseket. A csészealjr.a emlékeztető lapos hajó háromfőnyi személyzetet és 750 kilogramm- nyi hasznos terhet képes szállítani. — BÉKÉSEN a városi tanács költségvetési üzem,, az idén 5,3 millió forint értékű fenntartási és felújítási beruházást valósít meg a városban és környékén. Ezek között szerepelnek a 2 millió forintot érő, a belvíz- elvezetést elősegítő mélyépítési munkálatok. — A ZSADÁNYI Magyar- Lengyel Barátság Tsz-ben si. kerrel láttak hozzá a mező- gazdasági melléktermékek hasznosításához Az első lépésben 150 hektárról takarították be' a kukoricaszárat, s azt cukorgyári répaszelettel silózták egybe. Ezzel a módszerrel ezer tonna takarmányt készítettek a kérődzőknek. — A DOBOZI PETŐFI TSZ árvíz sújtotta sertéstelepén megkezdték a rekonstrukcióval egybekötött helyreállítási munkálatokat. Az erőfeszítések eredményeként a telep betelepítése decemberben kezdődhet meg. A tsz kocasüldőket, a Tótkomlósi SERKÖV-től vásárol majd. Magyar vezetők üdvözlő távirata a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója alkalmából