Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-05 / 260. szám
1980. november 5„ szerda IgHiiUl-fiTd Tisztelet Elmondhatom, hogy hivatásomnál fogva talán valamivel többet utaztam, mint korunk átlagembere. Ezüstösen csillogó repülőgép röpített ikaruszi magasságban, tengerjáró hajó ringatott talán éppen ama tájon, ahol Baudlaire megálmodta a híres Albatrosz madarát, sőt egyszer szerény tollforgató tudósítóként föl- szálhattam egy államfő kü- lönvonatára is. Mégis, ha kimondom a szót, hogy utazás, mindig- mindig csak a gőzösökre gondolok. Ilyenkor képzeletben hűvös, szeles, vaksötét éjszakában, istentől-ember- től elhagyatott szárnyvasút, tanyánál is kisebb állomásán állok, hallom a mozdony sikoltásszerű füttyét, és látom, amint óriási szeme áttöri a ködöt. És emberarcokat is látok. A kalauzét, aki talán éppen az imént pattant föl percnyi szundikálásából, de kötelességszerűen földre ugrik, hogy lássa, si- került-e fölkapaszkodnom, és lámpájával, kiáltásával jelezze a mozdonyvezetőnek — indulás! Látom, persze, látom a mozdonyvezető jobb oldalra kihajló fejét, bal oldalon pedig a fűtő arcát, mert tudnivaló, hogy balra figyelni a fűtő kötelessége. S ha egy-egy állomáson sokáig időzünk, szinte pontosan tudom a késedelem okát: őszi csúcs, cukorrépával teli vagonokat terelnek össze az irtózatosan erős mozdonyok. Nem tagadom, eszméletem óta vasút-, és vasutastisztelő vagyok. Bámulatban ejt a hatalmas apparátus gyönyörű szervezettsége. Az emberek testvéri egymásra utaltsága. Nem véletlen, hogy hajdan, a régi zord időkben is, a forradalmi megmozdulások élcsapatában jártak a vasút munkásai. Jártam Űjpest peremén, a vasút egyik legnagyobb bázisában, az istvántelki főműhelyben, a mai Landler Jenő járműjavítóban, amely az idén ünnepli fennállásának hetvenötödik esztendejét. Az üzem krónikája a munkásmozgalom legszebb lapjaira kívánkozik. Már 1907-ben, az alig kéteszten- dős üzem munkásai ellen katonaságot vonultatott föl a kormány, attól tartván, hogy kitör a sztrájk, az elbocsátott bizalmiakkal való szolidaritásból. De a puskák, szuronyok ellenére is győzött a munkásság, elbocsátott vezetőiket sürgősen visz-, szavették. 1912-ben, május 23-án, a vérvörös csütörtökön, a Váci úton hömpölygő tömegben ott meneteltek az istvántelkiek is, öt évvel később pedig az oroszországi polgári forradalom hírére hatezren vonultak végig a városon, békét követelve. 1917. december 14-én pedig már tizenötezer vasutas követelte az utcán' a nyomort és a nélkülözést enyhítő intézkedéseket. Feleletül állig fölfegyverzett csendőröket vezényeltek a főműhelybe. Ennek drámai óráiról szemtanúktól hallottam. Mondják: szörnyű elrettentésként koporsókat cipelte- tett a hatalom az udvar közepére, a csendőrök parancsnoka meg kihirdette — ezekbe kerülnek a főkolomposok. Feleletül vasdorongot ragadtak az üzem munkásai. Aztán, amikor védekezésre kényszerült a Tanácsköztársaság, szinte az első órákban kétszázan jelentkeztek a frontra, és vakmerő, hősi csatákban sokan életüket áldozták. Eddig a múlt... A mai landleristák már 35 éve pontos, felelősségteljes munkával válnak méla vasútnak tokká harcoló elődeikhez. A nagy múltú üzem ma is a vasúti járműjavító-ipar egyik legfontosabb bázisa. Az országban kizárólag itt javítják a még mindig nélkülözhetetlen gőzmozdonyokat, és itt működik a MÁV egyetlen öntödéje. Simon Lajos Szétszerelt gőzmozdony a kazánkovácsműhelyben Csapolás a MÁV egyetlen öntödéjében Kerék-esztergapad a Landler Jenő Járműjavítóban A gépek egy része még az üzem őskorát idézi Régi alkatrészek felújítása a megmunkáló műhelyben (Fotók: Hauer Lajos felvételei — KS) Városismereti vetélkedő Békéscsabán November 3-án, hétfőn délután rendezte meg Békéscsabán az ifjúsági és úttörőházban a városi úttörő- elnökség, valamint a Munkácsy Mihály Múzeum azt a városismereti vetélkedőt, amelyen hatodikos gyerekek bizonyíthatták, jól ismerik a megyeszékhely nevezetessé" geit, történetét. A felhívásra 15 csapat — 6—6 taggal — küldött be pályázatot: szobor jegyzéket és egy híres ember életútját. Így a döntőre már több-kevesebb pontot hoztak magukkal. Népi játékokat is kellett készíteniük a vetélkedésre. Ki csutkababát, ki kukoricanyakláncot, hozott, mások meg bodzapuskát készítettek. Az első rész, az elődöntő feladványai színesek, érdekesek voltak. Előbb városismereti totót töltöttek ki, majd diaképekről kellett a műemlékeket és a műem- lékjellegű épületeket felismerniük. A szünetben a háromtagú zsűri — Pénzes Ferencné a múzeum, László Gabriella az ifjúsági ház és István Anna, az MMK munkatársa — eldöntötte, melyik 5 csapat folytathatja a játékot a döntőben. Így a 7"es iskola Foxi Maxi és Inci Finci őrse, a 10-es iskola Tulipán őrse, az 1-es iskola Ságvári raja, valamint a 12-es iskola Gárdonyi Géza raja versengett tovább. Műemlékekről, majd a restaurálásról kellett beszélniük. Végül megszületett az eredmény. Az első és harmadik helyezést a 7-es iskola Inci-Finci, illetve Foxi- Maxi őrse nyerte el. Második a Tulipán őrs lett. Könyvjutalmat azonban nemcsak az első három helyezett csapat kapott, hanem minden résztvevő gyerek. Az induló iskolák csapatai oklevelet vehettek át. Mindezek mellett a Kozák Mária — a múzeum közművelődési osztályának vezetője — vezette verseny izgalmas emlékét is magukkal vihették Fekete hónap Az intézmények beszerzői így hívják a november közepétől december közepéig tartó időszakot. Ugyanis ilyentájt derül ki (?), hogy a „sikeres” gazdálkodás eredményeként jócskán maradt elkölteni Való. Mert ha netán egy szakember márciusban akart volna mondjuk műszert, vagy oktatástechnikai eszközt vásárolni, akkor még szó sem lehetett róla a „több nap mint kolbász” elve alapján. De amit nem költenek el, az ugyebár megmarad ... S így megy ez évek óta. November közepén felkerekednek a beszerzők, igényesebb helyeken maguk a szakemberek, s megindul az áradat Pest különböző szaküzletei felé. A boltok természetesen Ilyenkor már üresek. A pénzt pedig el kell költeni, mert jövőre — a netán megmaradt összeg értékében — csappantják meg a költségvetést. Világos, egy jó vezető ezt nem engedheti meg. Mit tesznek tehát a beszerzők? Több évre előre megvásárolják a radír- és indigókészletet, a továbbműködéshez nélkülözhetetlen gép- és toalett- papír-kötegeket, az iskolák — mivel a TANÉRT-nél természetesen már más nincs, s a kért eszközök csak kis hányadát szállították le — megvásárolják az ikszedik televíziót. A szakboltokban pedig az egész évben eladhatatlan áruktól végre megszabadulnak. (Lám, van a dologban jó is!) Nem vagyok pénzügyi szakember. De annyit már én is felfedeztem, hogy a helytelen korlátok közé szorított, túlszabályozott költségvetési gazdálkodásnak egyenes következménye a beszerzők „fekete hónapja”. Miért nem hiszünk abban, hogy az intézmények — ahol negyedéves lebontásban kapják a pénzt — alkalmasak voltának némileg nagyobb fokú önállóságra, akár egész éves gazdálkodásra is? Mert ez utóbbi esetben — ha mégis megrendeznék a „fekete hónapot”, már csak magukra vethetnének. így pedig alkalmuk van másokra mutogatni... Por az aktán n m szégyellem: másodszorra ülök neki, hogy elmondjam a patakból folyóvá duzzadt történetet. Látleletet készültem írni erről az ügyiratról. Szépen megszerkesztett alcímekkel, amelyek az ökölví- vó-szorítók világát szimbolizálnák. Első, második menet ..., gong! Most, ahogy újra kopogtatom a betűket, azon tűnődöm: miért közügy ez a két éve tartó huzavona, mit is jelent a bürokrácia? Aligha új dolog: a tanácsok munkája politikai hatását tekintve is jelentős. A még fellelhető nehézkesség, a fontoskodás, az akadékoskodás, a döntésképtelenség élt lenére az ügyintézés alapvetően törvényes, szakszerű, és a színvonala is emelkedett. A helyi szakigazgatási szervek évente több száz határozatot hoznak. Természetesen nem mindegyik arat osztatlan sikert az állampolgárok körében. A gyakran változó jogszabályok,. a fejlesztésekkel együttjáró előírásmódosítások, a szubjektívizmus is közrejátszik a beadványok elbírálásában. Ezért nem tartom jónak a szorítópéldát, hiszen a hivatal és az ügyfél nem lehet ellenfél. Szögre akasztott kesztyűvel is lehet küzdeni a vélt vagy valós igazságért. Ezt teszi a békéscsabai Mátyás Tamás is. Amikor felkerestem a VI. kerület, Kárpát utca 7. szám alatt élő családot, megkeseredett emberekkel találkoztam. A feleségnek szava sem volt, csak legyintett. A nagymama a konyhában tett-vett hallgatagon. A házigazda keze reszketett az izgalomtól. Az éjszakai nyugtató már elvesztette a hatását. Először még jegyzeteltem, végül megállt a toll a kezemben. Ezt képtelenség követni! Kezembe adta a lefűzött leveleket, feljegyzéseket, helyszínrajzokat, és megkért olvassam át. Nem szeretném sokáig fá- rasztani az olvasót a részletekkel. Néhány jellemző mozzanatot azonban nem árt kiragadni. Hogyan is kezdődött a kálvária? Az innen néhány házzal odébb, a Kárpát utca 1. számú házban lakó, a hetvenedik éve felé járó özvegy Mátyás Tamás- né még 1979 őszén észrevette, hogy a Berzsenyi utca 36/1. számú lakás tulajdonosa sertésólat épít a telekhatáron. A látvány megdöbbentette, mert arra számított: a szomszéd figyelembe veszi az ő véleményét is. Nem így történt. Ekkor Mátyás Tamás, az idős asszony fia levelet írt a városi tanács műszaki osztályának. A panasz lényege: a készülő melléképület az édesanyja egy szoba-konyhás lakásához „odaragasztott” nyári konyhától 10—12 méterre van. Szinte lehetetlen, hogy ilyen bűzös körülmények között a nagymama megmaradjon a saját portáján. Egyébként is a nyári konyha átalakításával bővíteni szeretné a lakást. Emlékszem: elővette a mérőszalagot, bizonyította az igazát. A hivatalos személyek ugyanis mind ellene vannak. De milyen ember ez a Mátyás Tamás? Makacs. Rettentően az. A fejébe vette, hogy a nősülés előtt álló egyik fiának otthont teremt a nagymama házában. Hevesen magyarázott: „Nézze, itt van ez a nyári konyha, megemeljük a tetőt, emitt falat húzunk. Lesz előszoba, kamra, szobának pedig ott van a régi konyha. A mama elfér az utcai szobában. így olcsón megússzuk, nem kellenek hozzá százezrek.” A felesége és ő is rokkantnyugdíjból élnek, amely öszszesen 5 ezer forintot tesz ki havonta. A fiú vékonypénzű technikus. Csakhogy ez nem olyan egyszerű manapság! A városi tanács műszaki osztálya kötelezte a szomszédot, hogy mivel önkényesen építkezett, kérjen fennmaradési engedélyt a sertésólra (amit meg is kapott), de lebontásról szó sem lehet. Az Országos Építésügyi Szabályzat előírásait szem előtt tartva a lakóház és a sertésól közötti megengedett távolság 16 méter, ami jelen esetben néhány centiméterrel még több is. Mátyás Tamás viszont „nehéz” ember. Azt bizonygatta, ha ezt a távolságot a nyári konyhától mérik, akkor bizony le kellene bontani a sertésólat. Hiába fellebbezett a megyei tanács ÉKV- osztályához, a titkársághoz, végül is elutasították. Most már nincs más hátra: építési engedélyt kellett kérni a városi tanács műszaki osztályától. Ezt meg is tette 1979 februárjában. A válasz nemleges volt. Miért? Mert az embernek szerencsétlenségére nem egy, hanem több szomszédja is van. Kiadnák az engedélyt, de akkor a Kárpát utca 3. szám alatti lakó baromfi- és sertésólja a védőtávolságon belül lenne. Mondanom se szükséges: Mátyás Tamás nem hagyta magát. Űjabb fellebbezést, beadványokat szerkesztett. Viszont csak a pénzét és az idejét fecsérelte. Ez a szomszéd is ismerte a lehetőségeit. Tanúkkal igazolta, hogy a melléképületeket több mint tíz éve építették, akkor pedig nincs az a jogszabály, amely őt a lebontásra kötelezhetné. Persze, Mátyás Tamás sem tétlenkedett. Neki is voltak tanúi, akik állították: az ólak 10 éven belül épültek. Patthelyzet. Vagy mégsem? A szomszédnak lett igaza. A városi földhivatal hiteles térképmásolatát szemlélve megállapították: a vitás melléképület már 16 évvel ezelőtt is „meg kellett, hogy legyen”. Az ügy végére 1980 márciusában tett pontot a megyei tanács titkársága. Leírták, hogy a leendő lakás alapterülete 47-ről 81 négyzetméterre nőne ugyan, de a lakószobák száma nem gyarapodna. A város rendezési terve alapján özv. Mátyás Tamásné ingatlanán csak az utcával párhuzamos, nyereg tetejű épület létesíthető. Ugyanezt hangsúlyozza a városi tanács műszaki osztályának előadója is, miután lefújja a port az aktáról. „Lezárt ügy, semmit sem tehetünk. A szomszédokkal való perpatvarnak sincs értelme, hiszen az építési szabályzat nemrégen megváltozott. Ezek szerint a lakóépület és a sertésól közötti védőtávolság nem 16, hanem 10 méter, baromfiólnál pedig még kevesebb. Nincs akadálya annak, hogy egy gazdaságosabb lakásépítési tervet jóváhagyjunk.” Tehát jöhet a legújabb akta ... Q ért közügy Mátyás Tamás ügye? Először azért, mert a lakáskérdés is az. Másodszor, mert a bürokráciát egységében, összefüggéseiben kell vizsgálni. Itt sem történt törvénysértés, mindenki a jogszabályok szerint járt el. Mégis eszembe jutnak az országgyűlés őszi ülésszakán elhangzott szavak. Arról, hogy a közszolgálatban dolgozók ne várják meg míg valamiből „ügy” lesz, hanem előzzék meg azt közigazgatás-szervező, meggyőző, felvilágosító munkával. Mindez elősegíti a szocialista demokratizmus kibontakoztatását is. Seres Sándor Takarékossági rekord Az Endrőd és Vidéke Takarék- szövetkezet évek óta 3 napos takarékossági akciót szervez a világnap alkalmából október utolsó napjaiban. Ilyenkor ajándékkal, kávéval és érvényes lottószelvénnyel kedveskednek a befizetőknek. Az elmúlt évben 1700-an csaknem 10 millió forintot helyeztek el betétekben. Az idén október 3f utolsó napjában reggel 7-től este 7 óráig tartottak a fióküzletek nyitva Gyomán, Hunyán, Köröstarcsán, Mezőberényben, Muronyban, Csárdaszálláson és a központban Endrődön. Ezekben a községekben e három nap alatt 1800-an helyezték el pénzüket különböző betétekre, összesen mintegy 15 millió 500 ezer forintot. Ez rekordösszeg a takarékszövetkezet életében.
