Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-30 / 281. szám
1980. november 30., vasárnap Barátaink életéből Havannai esélyek Gienfuegos kalapja és a legendás jacht Impressziók Jugoszláviáról Titkos ajtó vezet Batista egykori dolgozószobájába, a forradalmi múzeummá alakított elnöki palota tükörterméből. Amikor 1957 márciusában fiatal havannai munkások egy csoportja merényletet kísérelt meg a diktátor ellen, ezen a láthatatlan ajtón át sikerült „angolosan” távoznia. A lépcsőfeljárón golyó ütötte lyukak tanúskodnak az akkori tűzharcról. A dolgozószobában minden pontosan úgy maradt, ahogyan Batista hagyta, amikor 1958. decemberében — immár véglegesen — megszökött a Havannába bevonulni készülő felkelők elől. Regénybe kívánkozó történet fűződik a múzeum egyik féltve őrzött ereklyéjéhez: Camillo Cienfuegos kalapjához. 1959. január 1-én a bevonuló csapatokat vezető Cienfuegost széles karimájú kalapja éppúgy jelképezte, mint Fidelt terepszínű egyenruhája és szakálla. A kalapot később, a forradalom első hónapjaiban repülőszerencsétlenség áldozatául esett Cienfuegos elcserélte Che Guevara sötétkék baretjére. Kalandos út után, Bolíviából került vissza Havannába a híres kalap, túlélve új gazdáját, akinek életét — mint tudjuk — bolíviai csehdőrgolyók oltották ki. Az elnöki palota mellett, pálmák alatt kiállítva a forradalmi felkelés és a zsoldosok ellen Playa Gironnál vívott harc napjait idéző harci gépek — köztük traktorokból átalakított „páncélautók” — társaságában ott látható a legendás jacht, a Granma, amelyen Fidel Castro vezetésével 82 kubai fiatal útra kelt Mexikóból, hogy kétéves küzdelem után megteremtse az új, forradalmi Kubát. Az idő viszontagságaitól üvegbúrával védett Granmának a nap minden órájában katonai díszőrség tiszteleg. „Húsz év tapasztalataival gazdagabban, de az első na— A gazdasági feladatok maradéktalan végrehajtása, a munka jobb, felelősségteljesebb megszervezése a holnap fejlődésének záloga — írja a Nhan Dán, a Vietnami Kommunista Párt központi lapja. A párt tavalyi, hatodik plénuma pontosan körvonalazta a falu elodázhatatlan feladatait. Ezek lényege: gyorsabb átmenet a kisparaszti gazdaságokból a nagyüzemi szövetkezetekbe, a munka termelékenységének növelése, az öntözött területek bővítése, a paraszttömegek szocialista öntudatra neveléseA kritikus hangvételű vietnami sajtó egy-egy közelmúltban írt cikke jól tükrözi, hogy az imént körvonalazott feladatok csak lassan, nem ritkán eltorzulva valósulnak meg, súlyos károkat okozva a népgazdaságnak. Nyilván ez késztette a vietnami kormányt arra, hogy az elmúlt hetekben egy sor hatékony intézkedéssel igyekezzen elejét venni a gondok súlyosbodásának. A kérdések kérdése Vietnamban a mezőgazdaság, ezen belül a rizstermelés. Tudjuk, az országban kétszer aratnak. Ez annyit jelent, hogy kétszer kell ültetni, kétszer megművelni a földet. Van munka tehát aratástól aratásig — szüntelen. Ez tavaly szinte teljesen lekötötte a mezőgazdasági munkásokat, s nem mapok lelkesedésével vágunk neki a jövőnek” — idézik szívesen Fidel Castro szavait. A szigetországban ma sincs hiány romlatlan forradalmi lelkesedésben, de — amint Castro szavai sugallják — Kuba ma elsősorban a szocialista építőmunka hétköznapi feladataira koncentrál. Gondokban sajnos nincs hiány. Ez rögtön szembetűnik a Budapest-méretű Havanna kirakatait nézegetve. Az üzletek választéka szegényes. Az áruk javarésze ma is jegyre kapható. A széles utcákon jobbára az 1950-es évek detroiti divatját idéző autómatuzsálemek, meglepően dacolva az idővel. Ami viszont ugyancsak szembetűnő, s már a szocialista Kuba gondoskodását bizonyítja: feltűnően szépek és gondozottak a gyerekek. Sokan közülük színes formaruhában járnak, aminek ára öt peso, azaz egy munkás egy napi bére. Emellett a bentlakásos iskolákban a ruhát — a tanszerekkel együtt — ingyen kapják a gyerekek. És az egészségügy? Mi talán fel sem tudjuk fogni, milyen nagy szó, hogy Kubában ma már ismeretlenek a trópusok szörnyű járványos betegségei: a tífusz, a kolera vagy a sárgaláz. Legyőzték a tüdőbajt és a többi forradalom előtti népbetegséget. Hasonló intenzitással munkálkodnak most a lakásgond enyhítésén. Szinte minden gyár vagy termelő- szövetkezet rendelkezik saját építőbrigáddal. Munkájuk nyomán új lakónegyedek sora nő ki a földből. Az általános lakásviszonyok persze nem fényűzőek. Különösen nem, ha figyelembe vesszük Havanna hajdani luxusnegyedeinek kaliforniai hangulatát, ma többnyire külképviseletek által bérelt csodapalotáit. Brazíliai típusú faveláknak — nyomornegyedeknek — azonban nyomát sem látni. radt ember egy másik, kiemelten fontos feladat megoldására: a szűzföldek feltörésére és bevetésére. Ami pedig létkérdés Vietnamban, hiszen szinte évente előfordul, hogy az ország egyes vidékeit árvíz, vagy aszály sújtja. Az élelmet ilyenkor a többi területnek kell megtermelnie. Az idei esős tavasz újra figyelmeztetett, hogy ez a feladat elodázhatatlan. A Nhan Dán cikkei figyelmeztetnek az öntözött területek növelésének fontosságára is. Tavaly az utóbbi három évtized legaszályosabb nyara okozott gondot, súlyos veszteséget. Kiderült, hogy az öntözőrendszerek ma már korszerűtlenek. Építésük tervszerűtlen. Kiderült, hogy a papíron fekvő statisztika nem mindig felel meg a valóságnak Amíg az északi tartományokban az öntözőberendezések % 50—60 százalékig kihasználtak, addig Délen legfeljebb 30 százalékig. Az egy millió 800 ezer hektár termőföldnek csak egynegyede öntözhető, ahol vannak berendezések, ott is csak részlegesen üzemelnek. Az ok: a gátak és csatornák hiánya. Északon, ahol a kínai betörések célpontjai rendszerint rizsföldek, ez még érthető is — írja a központi pártlap — Délen viszont? ... ? (s. a.) Egy autóbusznyi pedagógus indult október 26-án, ezen az esős vasárnap reggelen Békéscsabáról Jugoszláviába, hogy jutalomként, némi szakmai programmal tarkítva hat napot töltsön el e baráti, szomszédos országban. Szabadka, Újvidék, Belgrád volt az útvonal, meghosszabbítva egy kragujevaci kirándulással. Nem a múzeumokról, templomokról, emlékhelyekről szeretnék írni, hanem azokról a benyomásokról, amelyek egy hét alatt értek bennünket. Persze, átfogó képet ennyi idő alatt nem lehet alkotni egy ország életéről. Régi igazság azonban, hogy az első benyomások gyakran többet mondanak a tényéknél. Három város „arca" A három város közül Szabadka a legkisvárosiasabb, s ennélfogva számomra a leghangulatosabb. Centrális építésű, sok a park, és központtól távol eső utcái is szép fasorokkal dicsekedhetnek. Az utóbbi években épült korszerű áruházak sem rontottak az összképen: szépen beilleszkedtek a régebbi házak közé. Újvidékre már nem jellemző ez a harmónia. Hiányzik a város „magja”. A hosszú, széles utcák, a célszerűen épült házak néhol sivárnak tűnnek. Mintha kamaszkorban volna: a régi városkép még nem tűnt el teljesen, s az új még nem alakult ki. Vannak persze jellegzetességei, mint például a Duna-hidak, vagy a folyó fölött trónoló petrovaradini vár. Készülőben egy új híd, de a régi, amelyet a második világháború után „ideiglenesen építettek az amerikaiak, még javában hordozza hátán á járműveket. A túlparton terül el az egyetemi városrész, amely parkjaival, több szintes iskola-, könyvtár- és kollégiumépü- leteivél ugyancsak jellegzetes színfolt. Mindannyian felfigyeltünk arra, mennyi személykocsi áll errefelé. Gyakran előfordul — mondotta jugoszláv idegenvezetőnk —, hogy egy fiatal gépkocsin jár az egyetemre. Belgrád egészen más. Bár jóval kisebb múltja van, mint a két vajdasági városnak, hamar fel tudta ölteni a fővárosok tekintélyes külsejét. Ékességei az alul-, felüljárókkal tarkított széles utak, s talán legszebb ékköve a szupermodern kongresszusi palota. Azért a nagyváros betegségeitől sem mentes: egyes részei meglehetősen szemetesek. A belváros tele van áruházakkal, kisebb-n'agyobb szakboltokkal, szórakozóhelyekkel. Belgrádban is találni „Váczi utcát”, és bőven lehet költeni a pénzt a méregdrága török szórakozónegyedben. A bárak és a boltok egymás hegyén-hátán. Na és az autók! Mert ne adj isten, hogy napközben parkolni lehessen a belvárosban. (Ez ugye ismerős Budapestről?) Aki mostanában megfordul Belgrádban, bizonyára megkísérli megtekinteni Tito sírját. Ez nem is olyan egyszerű, mert — mint a helyszínen megtudtuk — naponta több ezer látogatója van az elnök fővárosi lakóhelyén létesült emlékhelynek. Szerencsénk volt. Hétköznap, sötétedés után csupán négy-öt busznyi látogató lépegetett a gyönyörű park közepén álló, egyszerű épület felé. Nyilak jelezték az irányt a járdán, amely Tito kedvenc tartózkodási helyére, a ritka virágokkal teli télikertbe vezetett. Díszőrség vigyázta az elnök sírját, akire milliók emlékeznek szeretettel, tisztelettel. áruk és árak Először az újvidéki szállóban lepődtem meg, amikor a pincér húsz dinárt kért egy közönséges feketekávéért. Igaz, később kaptuk 14-ért, 16-ért, s ez is bizonyítja, mennyire változóak ma az árak Jugoszláviában. Előfordult, hogy egy sarokkal odébb az áruházban ugyanazt a pulóvert olcsóbban kínálták, mint egy másik helyen. Néhány példa az árakra: egy kiló kenyér 12, egy liter tej 10 dinár, egy kiló hús ára 150 dinár körüli. Eg kétszobás, ámde több mint 80 négyzetméter alapterületű lakás ára meghaladja a 900 ezer dinárt! Ebből 400 ezret kell készpénzben befizetni, a többit a hitelbank folyósítja. Nem könnyű ösz- szespórolni ennyi pénzt, mivel az albérlet itt sem olcsó. Igaz, egy jó szakmunkás megkeresi a 10—12 ezer dinárt havonta, egy kezdő tanár fizetése pedig 7 ezer körül mozog. Mindamellett az árakat tekintve körülbelül annyit ér az ottani 5 ezer 800 dináros átlagkereset, mint a mi 3 ezer forintunk. Az élelmiszer- és a ruházati üzletek bőven kínálnak választékot. Szebbnél szebb, divatosnál divatosabb ruhák, cipők, kabátok sorakoznak az akasztókon. Nagyon szépek a gyermekruházati cikkek, de alig olcsóbbak a felnőttekénél. Igaz, ugyanolyan divatosak, változatosak, színben, anyagban, fazonban. Különösen szépek és viszonylag olcsók a bőráruk, hiszen hagyomány itt a juhtenyésztés, amely az errefelé kedvelt húson kívül jó minőségű bőrt is ad. Mint a legtöbb országban, itt is a fővárosiak a legjobban öltözöttek. A belgrádi utcán forgathatják a fejüket nemcsak a férfiak, hanem a nők is: valóságos „nyílt színi” divatbemutatóban lehet részük. Tüzetesebben szemlélve viszont észrevenni, hogy az öltözködés nem mindig párosul ízléssel. Előfordul, hogy egy nő lila pulóverhez tűzpiros rúzst használ. A legtöbben ottlétünkkor — a jó idő ellenére — csizmát és csípőig érő dzsekit viseltek. Sokan fonták hosszú, egyágú fonatba a hajukat, és kivétel nélkül minden nő erős arcfestéket használt. A férfiak is elegánsak. Húszon túl több öltönyt-nyakkendőt látni, mint a fiatalok egyennadÚjvidéki látkép, háttérben a régi Duna-híddal S. A. Vietnam a falvakra fordítja figyelmét ...és a mai Belgrád. A Terazije, az itteni „váci utca” madártávlatból ragját, a farmert. A bozontos haj, és általában az elhanyagolt külső a múlt divatja már. Szabadkán becsben áll a színház- Igaz, a marosvásárhelyi magyar társulat ritka vendég, így nem csoda, ha Tamási Áron Énekes madár című, háromfelvonásos székely játékára megtelt a nézőtér. Az erdélyi színtársulatok erényét, a gyönyörű magyar beszédet honorálta is a felvonásvégi hosszú taps. A plakátokat nézve a műsorpolitika számol a nemzetiségi igényekkel. Körülbelül három szerb nyelvű előadásra jut két magyar darab, beleértve a magyarországi színházak vendégszereplését is. (Ottjárttunkkor épp kecskeméti vendégjátékot hirdettek.) Templombelső A paiicsi iskolában Az oktatásügyről hallhattuk a legtöbbet, hiszen csoportunkat ez érdekelte leginkább. Első szabadkai idegenvezetőnk, mint „gyakorló” egyetemista, elmondotta, hogy tízosztályos az általános iskola, kétéves a középiskolai képzés, s ezután következhet a főiskola, egyetem. A legérdekesebb információkra a paiicsi általános iskolai látogatásunk során tettünk szert. Palics, amely Szabadka és a magyar határ közötti, egyre szépülő üdülőhely, Európa egyik legmodernebb általános iskolájával büszkélkedhet. Alig 10 éve épült, de az urbanizáció eredményeként egyre növekvő lakosság miatt már kicsinek bizonyul. A szlovén tervezők törekvése, miszerint fel kell számolni a régi, klasszikus típusú iskolát, láthatóan megvalósult- Nagyon racionális, kimért épület ez! Minden apró résznek funkciója van. Ezer gyereket hetven pedagógus tanít. Magyar és szerb-horvát nyelven folyik az oktatás 38 tanulócsoportban. (Egy tanulócsoport 30— 35 tagú.) összesen 20 tanteremben történik a részben egész napos foglalkoztatás. Nincs gyermekétkeztetés, és minden szombat szabad. A legérdekesebb, amit a pedagógusokkal folytatott beszélgetés során hallottunk, az önigazgatási rendszer, amely idézve az igazgató szavait, a gyerekektől a felnőttekig mindenkire kiterjed. Ez valamiféle önértékelést jelent, amely a tanárok esetében jócskán érződik a havi fizetésen. Mindez olyasformán nézhet ki, hogy mindenki pontozza saját munkáját, teljesítményét, s ezt az értékelést havonta ellenőrzi egy demokratikusan választott bizottság. Sok egyéb oktatásügyi „csemegét” is hallhattunk még Palicson. Nincs például pótvizsga, ellenben minden nevelőnek kötelessége heti 2 órát foglalkozni a gyengébb tanulókkal. Mivel Jugoszláviában is „nőiesedik” a szakma, gondot okoz a gyes, amely két részletben egy évre szól. (Fél év szülési szabadság teljes fizetéssel, fél év félműszakos munka, ugyancsak teljes fizetéssel.) Problémásak a helyettesítések, hiszen a megadott óraszámot mindenkinek teljesítenie kell. Sem továbbképzésre, sem társadalmi munkára nem jár időbeli kedvezmény. Sajnos, rövid volt az idő, ezért a sok érdekességet felvető beszélgetést nem tudtuk folytatni a paiicsi pedagógusokkal. ♦ Hat nap alatt nem lehet megismerni egy országot. Gazdag múltjának, szépülő jelenének ennyi idő alatt csupán töredékét láthattuk. Egyetlen nap is elég viszont ahhoz, hogy észrevegyük: tőlünk néhányszáz kilométerre, egy határ választóvonalán túl ugyanolyan emberek élnek, ugyanúgy dolgoznak, pihennek, örülnek, vagy bús- lakodnak, mint mi. Kép, szöveg: Gubucz Katalin
