Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
1980. október 12., vasárnap Barátaink életéből Penza megye Természetszeretet és környezetvédelem A Penzenszkaja Pravda szerkesztősége bizonyos időközönként egész oldalt szentel ennek a témának. A rendszeresség mögött többek között olyan szándék húzódik meg, hogy a természeti környezetet minél jobban megismerjék és megkedveljék az olvasók, s az élővilág védelmében, a föld, víz, levegő tisztaságának megőrzésében maguk is aktívan közreműködjenek. A Szovjetunióban 105 botanikuskert van. Ezek közül az egyik, a Szprigin nevét viselő, a penzai pedagógiai főiskolához tartozó arborétum. Különböző földrajzi zónák számos egyede megtalálható itt: az ezüstlevelű jegenyefenyőtől a kávécserjén és banánfán át a zelni- cemeggyig — sok egyéb növény. Jelenleg 1278 fajtát tartanak nyilván. A gyűjtemény állandóan gyarapszik, éspedig úgy, hogy a penzaiak a hazai és külföldi botanikuskertek szakembereivel veszik fel a cserekapcsolatokat. Például ebben az évben a belföldi, valamint a magyar, portugál és francia arborétumok közel 800-féle magot küldtek Penzába. A füvészkertet nemcsak főiskolai hallgatók, hanem tanulók, tanárok és természetbarátok is felkeresik. A fejlesztési tervekben új pálmaház, főbejárati kapu, gazdasági udvar létesítése szerepel. Ez év májusában az angol királyi botanikuskert arról értesítette a penzaia- kat, hogy az ő arborétumukat is bejegyezték a 3. sz. nemzetközi katalógusba. Egy másik cikkben a következő témáról olvashatunk: az idős emberek valószínű még emlékeznek arra, hogy 40—50 évvel ezelőtt medvéket is lehetett látni Penza megyében, a városok és falvak utcáin. Ezek az állatok nem idegenből származtak, hanem a környező erdőségekben nőttek fel. Manapság azonban ritka az ilyen jelenség, mert a mackók időközben a rjazáni erdőkbe és a mordvinok lakta területekre vonultak. Ott ugyanis több élelmet és nagyobb nyugalmat találtak. A barna medve a középorosz erdők tipikus lakója. Ez a termetre nem nagy, de erős és fürge ragadozó még arra is képes, hogy szarvas- marhákat zaklasson, sőt, a jávorszarvassal is birokra keljen. Csak elvétve fordul elő, hogy a fiatal medvék állatok húsát is megeszik. Fő táplálékuk azonban a zsenge fű, a gallyak, bogyók, erdei gyümölcsök stb. Ugyanakkor szeretnek cserkészni a vetésben és a kukoricásban is. Nem mondanak le a rovarok, lárvák, békák, gyíkok és apróbb rágcsálók elfogyasztásáról sem. A medve- bocsok féléves korukig szopnak, s azután a fenti változatos „menüre” térnek át. A szerző befejezésül a következő megjegyzést fűzi cikkéhez: jóllehet a medvéket ragadozóknak tartják, ám ennek ellenére mégis védelemre szorulnak. Nélkülük az orosz erdők veszítenének varázsukból valamit.- Az idény kezdete mindig nagy ünnepet jelent a vadászoknak. Augusztus 22-vel foglalhatták el kedvenc leshelyüket a tavaknál, a zsom- békos részeken és a víztárolók közelében. Mostanában olyan sok ott a vízi szárnyas, mint korábban még soha. Tavasszal fészkelőhelyükön maradtak a nyílfarkú és a szürke récék is ... A szerző e bevezető után leírja az egyik vadászat kezdetét. Megemlíti, hogy borús reggelen mentek ki a Szura folyó partjára. Az időjárás szerencsés vadászatot ígért, ugyanis a vadkacsák ilyenkor alacsonyan repülnek, és jól célba lehet venni őket. Ezt a vadászterületet egyébként az állam ellenőrzi, amiből arra lehetne következtetni : itt nem fordulhatnak elő rendellenességek. Puskaropo- eásra a vadkacsák gyorsan felröppentek, és lőtávolon kívülre repültek. Az ilyen madarak után nem szabad lőni. Ha megsebsik őket, könnyen a héják vagy más ragadozók prédájává válnak. De a vadászok nagy igyekezetükben tovább folytatták a lövöldözést. Nos, az egyik vadkacsát megsörétezték, a másik meg eltűnt a látóhatáron, s a következő nagyon messzire esett le valahol. Meg sem próbálkoztak a keresésével. Sőt, amikor a sötétség beállt, egyes „szenvedélyes” vadászok még azután sem hagyták abba a pufogtatást. Akadnak közöttük olyanok, akik a megengedett 3 helyett 5-6 kacsát is lelőnek naponta. A cikkíró, aki egyébként a helybeli vadász- társaság társadalmi felügyelője, többedmagával bejárta a környéket. A vadászkutya 6 lelőtt vadkacsát hozott elő, mert senki sem vitte el őket. Penzában a kommunális ügyek intézésével foglalkozó vállalat igazgatója arról tájékoztatja a szerkesztőséget és az olvasókat, hogy igyekeznek betartani a felszíni vizek tisztaságára vonatkozó rendelkezéseket. Nem engedélyezik a hulladék elhelyezését a Szura folyó partján, és a kijelölt helyeken már felállították a „Szemétlerakás tilos!” feliratú táblákat. A levegőszennyezés megakadályozását célzó intézkedésekről számol be a 3. sz. vasúti vontatási főnökség vezetője. Az „Égbolt Penza felett” című cikk — amint írja — jogos kritikai észrevételeket tartalmaz. Éppen ezért elhatározták, hogy még ebben az évben korszerű tüzelési módra térnek át. Az épületekben levő kazánokat ezentúl nem szénnel, hanem gázzal fogják fűteni. —y —n Lengyelország Tengeri medvék - szoknyában A „tengeri medve” kifejezés eddig óhatatlanul a férfinemhez tartozó tengerészt illette meg. Ma azonban a tengerész-egyenruha, a hozzá tartozó váil-lappal és elegáns sapkával már nem egyedül a férfiak sajátja: mint annyi más területen, a tengeren is megkezdték karrierjüket a nők. A lengyel keleti-tengeri flotta Lengyelország és Skandinávia között közlekedő hajóin például 800 női tengerész teljesít szolgálatot. Elsősorban mint gazdasági tisztek, stewardessek, betegápoló nővérek és eladónők tevékenykednek. Tizenegyen közülük a szalonok játékasztalainál a krupié szerepét vállalták. Sokan vannak az új lengyel női tengerészek közül, akik e szép szakma minden csínját-bínját el akarják sajátítani, és matrózként kezdik meg tengerészeti pályafutásukat. Jelenleg 1200 női matróz van a lengyel tengerjáró hajókon, s közülük 55- en kiérdemelték már a tiszti rangot. Ott találjuk őket a hajóorvosok, navigációs és rádiótisztek, gazdasági tisztek sorában. A leginkább „nőiesített” hajók között tartják számon a „Stefan Batory” tengerjáró hajót. Jól helytállnak a tengerészlányok a halászflottákon is. A diplomás női „tengeri medvék” száma évről évre nő Lengyelországban. A mai lányok közül sokan szívesen választják ezt a hivatást, és mindazon nehézségek ellenére, amit ez jelent, a legritkább esetben változtatnak életpályájukon. (BUDA- PRESS— INTERPRESS) „Férfiak nők nélkül yy y Egy téma krónikása A kirgiziai Narin folyón épülő vízlépcső filmkrónikájának új fejezete lesz az a játékfilm, amelynek felvételeit nemrég kezdte meg Al- gimantasz Vidugirisz neves szovjet rendező és operatőr. A „Férfiak nők nélkül” című film nemsokára a nézők elé kerül. A toktoguli vízi erűmű építéséről készült „Narini napló” és a „Nyugtalan nap éve” című dukomentumfilmjeinek témáját folytatta tovább, amikor megírta egy játékfilm forgatókönyvét azokról az emberekről, akikkel együtt kezdték, majd együtt fejezték be a toktoguli és kurpszajszki vízi erőművet. Tizenhét évvel ezelőtt a filmművészeti főiskola elvégzése után Algimantasz Vidugirisz a kirgiz filmstúdióban kezdett dolgozni. A tehetséges rendező már első dokumentumfilmjeiben képes volt túllépni a szenve- délytelen tények bemutatásán, a film nyelvén beszélni a Narin leigázóinak nagyszerű jelleméről. Algimantasz Vitjugirisz hőseivel együtt gumicsónakokon jutott el a jövendő építkezés helyére, megmászta a függőleges sziklákat, lefilmezte az első gépek és berendezések szállításának hihetetlenül nehéz munkáját. A „Narini napló” és a „Nyugtalan nap éve” című filmek a dokumentumfilm műfaj kitűnő alkotásai. A rendező 15 évig dolgozott e filmeken. A másfél évtizedes munka kialakította a kutató *■ türelmét, a krónikaíró alaposságát, a barát hűségét, a saját témáját szerető rendező tehetségét, a nehézségek és megpróbáltatások elviselésének képességét. „Vidugirisz a maga módján építi erőművünket — írta a Pravda című lap, miután bemutatták a „Narini napló” című filmet. — Nem véletlenül választották az építők a filmrendezőt a toktoguli vízi erőmű tiszteletbeli építőjévé.” Algimantasz Vidugirisz, a Kirgiz SZSZK érdemes művészé, két tucatnyi film alkotója. Számos kitüntetése van, közöttük a krakkói fesztivál aranysárkánya, a tehe- rámi fesztivál aranyszobra, a tamperei nagydíj, a gre- noble-i Grand Prix és a lipcsei fesztivál ezüstgalambja. Algimantasz Vidugirisz operatőr és rendező a toktoguli vízi erőmű tiszteletbeli építője forgatás közben (Fotó: TASZSZ—AP—KS — E. Sie ja felvétele) Bulgária fl könnyűipar fejlesztése Dinamikusan fejlődik a bolgár könnyűipar. Ez az ágazat adja a nemzeti jövedelem csaknem 8 százalékát, s részesedése az ország ipari termelésében meghaladja a 12 százalékot. A mostani tervidőszakban az ágazati beruházások jelentős hányadát a már meglevő üzemek rekonstrukciójára, korszerű eljárások és berendezések meghonosítására fordították. A program megvalósításában Bulgária jelentős segítséget kap a szocialista országoktól, többek között Csehszlovákiától, Lengyelországtól, Magyarországtól, az NDK-tól és legfőképpen a Szovjetuniótól. Innen származik a korszerű gépek és berendezések nagy része is. Az elért sikerekben nem kis szerepet játszik a munkásszervezés korszerű formánnak elterjedése. Jelenleg már 4600 brigád —•' vagyis az ágazatban foglalkoztatottak .mintegy 70 százaléka — dolgozik önelszámolásos alapon. Számottevő eredményeket hozott a szocialista munkaverseny is. Jelenleg a bolgár könnyűipar termékeit 50 országba exportálják, 1975-höz képest a kivitel csaknem megduplázódott. (BUDAPRESS— SOFIAPRESS) Csehszlovákia Dagmar Baloghová zongorista Dagmar Baloghová zongorista, nemzeti díjas, a prágai Zeneművészeti Akadémia docense, a Cseh Zeneszerzők és Koncertművészek Szövetsége Központi Bizottságának elnökhelyettese azok közé tartozik, akik nemcsak a pódiumon, hanem a személyes találkozás alkalmával is el- ragadóak. — Első pedagógusom édesanyám volt. Ügynevezett „csodagyerek” voltam, és már tízéves koromban Liszt Ferenc etűdjeit játszottam. Liberecben végzett tanulmányaim után 1948-ban felkerültem Prágába, ahol Ilona Stepánková tanárnőnél, a híres zongorapedagógusnál kezdtem tanulni zongorázni. Stepánková tanárnő kiváló módon adta elő Fryderyk Chopin műveit, s neki köszönhetem, hogy e kimagasló zeneszerző alkotásait megszerettem. De az én legnagyobb szerelmem két cseh zeneszerző — Bedrich Sme- tana és Leos Janáéek —, akiknek műveivel halálomig „viaskodni” fogok. — Mi a véleménye a mai zenéről? — Mindjárt pályám kezdetén nagy sikert jelentett Lubomir Bárta cseh zeneszerző első zongorakoncertjének az előadása. Űj irányt mutatott számomra Bohusz- lav Martinu első zongorakoncertje is, amelyet bemutató előadáson adtam elő, továbbá Iván Rezác ugyancsak cseh zeneszerző zongoraművei. Művészi pályámon határozott fordulatot jelentett Szer- gej P.rokofjev második zongorakoncertje. Merészséget és önbizalmat keltett bennem. Már a billentyűk első érintésekor éreztem, hogy ezt a zenét egyenesen nekem írták. S méghozzá ez volt az első fellépésem a Cseh Filharmóniával, amit nem lehet elfeledni. — Mit érez a pódiumon? — Természetes, hogy a koncertteremben minden szerzemény másként hangzik, mint odahaza. Számolni kell az eltérő akusztikával, s ehhez nagy tapasztalatra van szükség. Még nehezebb a pódiumról kapcsolatot teremteni a közönséggel, és megteremteni a megfelelő légkört. Ez csakis maximális összpontosulással és lámpalázzal lehetséges. Csak egyszer játszottam feszültség nélkül a diplomaosztás után. Talán nem volt fizikai erőm, talán megszűnt a belső töltet. Ez volt életem legrosz- szabb teljesítménye. Ezért igyekszem, ha többször is eljátsszok egy szerzeményt, hogy mindig valami újat találjak benne. — S további kedvtelései? — Nagyon szeretek olvasni, habár a szépirodalomra nem marad sok időm. Legjobban a szakirodalom érdekel. Segítséget nyújt a pedagógiai munkámban is, a tanítványaim tehetségének a fejlesztésében. Szeretem a tudni vágyó típusokat. Csak így nyílik meg az út a siker és a személyiség kialakulása felé. — Művészi és pedagógiai munkája mellett a társadalmi életben is tevékenykedik? — Talán ebben is a gyermekkori tulajdonságaim folytatódnak: állandóan új ismereteket szerezni, megváltoztatni saját magamat, és környezetemet, nem nyugodni bele a meglevő helyzetbe, nem állni a mellékvágányon. Nem lenne helyes, hogy ha nevelném a közönségemet, és nem törődnék azzal, hogy kinek fogok játszani, hogy van megszervezve a zenei élet, és általában milyen az életünk. Végtelenül szerencsésnek érzem magam akkor, ha segítségére lehetek valamilyen jó ötletnek vagy cselekedetnek. Amikor azután megmutatkozik a jó eredmény — az a legszebb, amit az ember jutalmul kaphat. (BUDAPRESS—ORBIS) Koreai NDK A Kumgang-szan hegyvidék Égbe nyúló hegyek, tiszta vizű hegyi folyók, zöldellő síkságok, virágos rétek szerte az egész Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban szép számmal találhatók. Közülük a legszebb, a leghíresebb a Kumgang-szan hegyvonulat és környéke. 12 ezer magas hegycsúcsa, vadregényes sziklái, tavai, völgyei, hegyi patakjai, vízesései a természeti szépségek igéző harmóniájában olvadnak össze. A hegyvidék „kapujában” találjuk Ondzsong-rit, az Qndzsongcson folyó partján, néhány kilométerre a keleti partvidéktől. A környező hegycsúcsokat — bizarr formájukról — találóan nevezik „sólyomsziklá”-nak, „to- jáskő”-nek és így tovább. A falun keresztül folyik a kristálytiszta vizű folyó, kisebb patakokat gyűjtve vizébe. Kis tavak, dús fenyőerdők növelik a táj szépségét. A legnagyobb hegyvonulat neve is a folyóéhoz hasonló: az Ondzsong-hegysor 18 kilométer hosszú, legmagasabb pontja 857 méter. Ezen a zord, sziklás tetejű hegyláncon volt az egyetlen átjáró a felszabadulás előtt, amely összekötötte a Belső-Kum- gangot a Külső-Kumganggal. A felszabadító harcok idején a koreai néphadsereg útászai a falusiak segítségével itt átjárót építettek, s bár azt a bombázások miatt leginkább csak éjjel használhatták, oly annyira forgalmas volt, hogy a sziklák, amelyekből az utat építették simára csiszolódtak a kerekek alatt. Ma e szép tájakon szállodák, üdülőépületek, kulturális központok várják a hazai és a külföldi turistákat is, akik szívesen látogatnak el Oncjzsong-ri festői tájadra, a Kumgang-szan-hegység lábához. (BUDAPRESS— KCNA)
