Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
^ 1980. október 12., vasárnap V-'jf-.- _ ¥ KÖRÖSTÁJ • • Öröm, erő, értelem: a népi színház alapvető feltételei NYÁRON dr. Papp János munkáját, a békéscsabai színészet négykötetes történetét lapozgattam. A színjátszás első megyei adatai között szerepel, hogy az 1840-es években Demjén Miklós társulatával Petőfi és Orlai Pet- rics Soma is fellépett Mező- berényben. Olvastam arról is, hogy az állandó kőszínház 101 évvel ezelőtt épült, 1879- ben. Az első színtársulatnak Krecsányi Ignác igazgatásával március 15-én kellett volna megkezdenie előadássorozatát — de akkor is volt árvíz —, így csak 21-én érkeztek Csabára. A jó társulat és az új színház öröme öt hétig tartó sikerszériát biztosított. „Ez annak is tulajdonítható — írja a könyvszerzője —, hogy senki sem akart lemaradni a helyi és környékbeli előkelőségek, meg a jómódú kereskedő, iparos és vagyonosabb gazdálkodó családok közül abban a versenyben, amely az állandó páholy vagy hely jegyzésénél bizonyos kulturális rangsorolást is biztosított, legalábbis egymás szemében ... Helyesnek bizonyult Krecsányi igazgató kezdeményezése, amikor a Peleskei nótárius-ban három csabai műkedvelőt is felléptetett, ugyanis az előadás jól sikerült, és a műkedvelő vendégszereplők is jól illeszkedtek bele az előadásba, fesztelenül mozogtak a színpadon, ügyesen alakítottak, amit azután lelkes tapssal és többszöri kihívással jutalmazott a közönség.” Lapozzunk át néhány oldalt a színház történetében! 1885. Krecsányi Ignác társulata ismét Csabán. A vendégjáték kimeneteléről így ír a korabeli Színészeti Közlöny: „A mostani példa után mondjon le bármily szervezetű magyar színtársulat arról a reményről, hogy Csabán megélhet, mert ha Krecsányi nem volt képes a csabaiak közönyét megtörni, más társulat még kevésbé fogja azt.. 1886. A történész így számol be: „A színészet pártolásának hiánya — amely a csabai, színházi életet az elmúlt években jellemezte — nem mehetett büntetlenül a végtelenségig. Előbb-utóbb be kellett következzen a mélypont, amely azután ebben az évben jelentkezett is. Előfordult, ami a színház fennállása óta még nem történt meg, nevezetesen az a tény, hogy az 1886-os esztendőben egyetlen színtársulat sem fordult meg Csabán.” A város 1890-ben átvette a színház irányítását. Ezentúl ő gondoskodott a vándortársulatok szerződtetéséről. Az együttesek jöttek-mentek, de az átmeneti sikerek mögött mindig készenlétben kellett állniuk a színház ügyét féltőknek. 1931-ből így szól a krónika: „Sikerekben gazdag hónapok után érkezett meg Kaposvárról a népes együttes, melyet a 12. gyalogezred 18 tagú zenekara kísért. A megnyitó előadás igen jól sikerült, a folytatás viszont annál kevésbé. Nap mint nap csak alig néhány néző volt az előadásokon, sőt a bemutatókon is, oly any- nyira, hogy az igazgató már a távozáson gondolkodott. Hogy ezt a szégyent városunk elkerülje, dr. Komiss Géza kult úrtanácsnok ez ügyben egy 105 tagból álló értekezletet hívott egybe. A megjelentek előtt kifejtette nézetét, miszerint: „Az unalomig hangoztatott gazdasági helyzet leromlását nem lehet, nem szabad indító oknak felállítani, mert az el nem hihető, hogy egy ilyen nagy városban, mint Békéscsaba, ne akadjon annyi lelkes kultúrbarát, akik estéről estére eljárnának a színházba. Fölös számban akad ez, csak le kell rázniok magukról azt a közönyt, amit az utóbbi években magukra szedtek... Ha Kaposvár el tudott tartani egy ilyen hatalmas társulatot, akkor örök szégyene lenne városunknak, ha ennek a társulatnak itteni működése kudarccal végződne.” A jelenlevők végül is abban állapodtak meg, hogy Békéscsabán is létrehozzák a színpártoló bizottságot, melynek tagjai minimális tagdíj befizetésével bérlőkké válnának. Addig is türelemre kérik Gulyás igazgatót.” AZ ELSŐ ÉRZÉS, ami megcsapott e híradásokból: a kiszolgáltatottság érzése. Ahogy vaktában idevetődött vagy idepályázott egy- egy (különböző rendű-rangú) vándortársulat, és ahogy az időjárás szeszélyeihez hasonlóan bukással vagy sikerrel távozott. Talán említenem sem kell, tíz bukásra esett egy félsiker. Esetleges volt a műsorterv is. Ami bevált Szegeden, sokszor érthetetlenül megbukott Csabán. Az egymást érő bemutatók mutatják, hogy állandósult a versenyfutás a közönségigénnyel. Operettek, népszínművek — ritkán egy- egy úgynevezett klasszikus vagy merész újítás, egy Ibsen: Nóra — korabeli modern színdarab. A másik, ami megfogott, az az éhes vállalkozókedv és elszántság, ami e vándortársulatok új és új nekirugaszkodását jellemezte. Egy korabeli lap a következőket írja: „A mostoha anyagi viszonyok s a közbejött kolera- járvány, mely naponként húsz-huszonkét áldozatot ragad el, nem sok kedvet adnak mulatozásokat keresni, s így e színtársulat is kevés pártolásban részesült. Hanem színészeink ki nem fáradnak, ellenkezőleg, minden cselt fölhasználnak, hogy a közönséget a színházba csődítsék. Éppen ma — október 9-én — a rendező, Kő- mives, akinek jutalomjátéka leend, az utcai komédiás minden Ostobaságait fölhasználta, hogy elbolondítsa a publikumot.” A kiszolgáltatottság és az elszántság felkiáltójelei mögül csak a könyvek letétele után jött a felismerés: menynyi politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális háttere és feltétele van annak, hogy a színház gyökeret verjen egy városban. És íme, egy évszázad alatt e feltételek — még ha ma is türelmetlenkedünk — fokozatosan megteremtődnek. Megteremtődnek? A színészek vállalkozókedve, a publikum növekvő étvágya és egy-egy vállalkozó szellemű mecénás vagy kis mecénásközösség megteremti. Mert csak együtt képesek erre. A könyv tanulsága ugyanaz, amiben ma itt és mindörökké gyötrődünk, élünk és tervezünk: a sorsszerű egymásrautaltság tudata. SZÍNHÁZAT CSINÁLNI annyi, mint a társadalom sokszor parttalan tengerében egy-egy kis szigetnek kis közösségeket teremteni. Nem egyszerűen közönségre, hanem közösségekre tart igényt a mi szép hivatásunk. A nézőtéren és a színpadon, társulaton belül egyaránt. De a városon és városokon, megyén belül is. Mert csak közösségek kerülhetnek egymással kapcsolatba. Közössé- sek pedig csak a közösen megélt élmények, érdekek és nyelvezet útján jöhetnek létre. Szocialista társadalmunk formálja ezeket, a mi dolgunk e folyamatot meggyorsítani, élesztőként segíteni. Nem lehetünk modern vándorkomédiások. Vállalnunk kell ennek a tájnak és embereknek az életfeltételeit — gondjait. Ami Szegeden jó volt, nem biztos, hogy itt is az lesz. Az első feladat: meg kell ismerkednünk egymással! Nemcsak ebben az új összetételű társulaton belül, hanem meg kell ismernünk ezt a várost és megyét; jelenét, múltját és a jövőjét alakító terveit, hogy érdemben belekapcsolódhassunk azokba. így több esélyünk van arra, hogy szándékunk célba ér. A közvetlen környezetünkkel ez a kaocsolat nekünk, színháziaknak, létkérdés. A közönség legfeljebb csalódottan tévét néz vagy építi családi házát, nyaralóját. A filmszalag néző nélkül is zavartalanul lepereg. A múzeum értékei a raktárban is megmaradnak; de üres színházakban játszani nem lehet. Pedig manapság sem olyan egyszerű vidéken a közönséget megnyerni. Nem egyszerűen a tévé kényelmi és szakmai konkurrenciájára gondolok. Tény, hogy a mi Békés megyei közönségünk egyik legjelentősebb hányada, a mezőgazdaságban dolgozó emberek soha ilyen gazdasági jólétben nem éltek. Elég, ha autóval végigmegyünk a megye bármely útvonalán. Soha ennyi friss építkezés, gazdagon épített családi ház. A közművelődés jeles szakemberei osztják észrevételemet, miszerint az anyagi javak megszerzésének lehetősége és csábítása napjaink felnőtt korosztályát egyre erősebben elvonja a szórakozás kulturált formáitól. A megszerzett vagyon rabjai lesznek. Talán egy emberöltő, egy generáció kell a szerzési ösztön lecsillapu- lásáig ? BÉKÉSCSABA kulturális intézményei a színházzal rendelkező városokhoz képest jóval szerényebbek. Csak kiragadva utalok pl. a felsőoktatási intézmény hiányára, a művelődési központ szerény lehetőségeire, a könyvtár gondjára, a hivatásos szimfonikus zenekar óhajára stb. Egy város szellemi életének mozgékonysága és gazdagsága ösztönzője, táptalaja a színházi kultúrának. A békéscsabai színészet történetében is milyen komoly fordulópontként említi a történész, hogy az 1890-es években az algimnáziumból főgimnázium lett, felépült a Közművelődés Háza, létrejött a Közművelődési Egyesület, Múzeumi Egyesület, gazdagodnak a könyvtárak, 1913-ban megalakul az Aurora Kör. Színházunknak tehát létkérdése, hogy segítőtársa legyen a város és megye minden irányú szellemi vállalkozásainak és fordítva: azokat megnyerje saját programjai számára. Erőinket egyesíteni kell, és nem intézményeink fala mögé bújni. Közművelődési, népszínházi programot kell tehát megvalósítanunk. Az, hogy jó darabokat színvonalas előadásban játsszunk, még nem minden. Ez csak a belépőjegy. Alapfeltétele létezésünknek. Ezért műsortervünk, társulatunk megtervezése és megszervezése után a legelső gondunk volt egy ugyanolyan felelősséggel átgondolt közművelődési tervezet megalkotása. A Jókai Színház ebben a törekvésében és elkötelezettségében jelenleg az országban egyedül áll — ha úgy tetszik, ez a sajátossága, profilja. Meggyőződésünk, hogy ez a koncepció éppen itt, Békéscsabán — az itteni lehetőségek, adottságok és hiányosságok miatt — a leginkább megvalósítható és követendő. Különféle tanfolyamok és stúdiumok folytán kapcsolatot kívánunk teremteni az oktatásügy területeivel: tanárokkal, diákokkal és kisiskolásokkal. Együttműködéseink alapja, hogy az iskolai színjátszás, vagy a színjátszás eszközeinek felhasználása az oktatási-nevelési folyamatban a pedagógiai eszközök gyarapodását eredményezik. Hiszen a színjátszás az emberformálás legközvetlenebb eszköze. A vidéki népművelőkkel és közönséggel külön stúdiójellegű tájoló színházi programok révén kívánunk kapcsolatot teremteni. A múzeum néprajzi és történeti anyagait jövendő színházi előadások témamerítő forrásvidékének kell tekintenünk. És de szép lenne, aktuális irodalmi események nyomán a könyvtárral és az Űj Aurorával közös kiállításokat, irodalmi esteket rendeznünk! Színházunk új törekvése az, hogy belső művészi munkájának színvonalemelésével együtt a táj, a megye, a város sajátosságait emelje a művészi alkotások élményanyagába, ízlésvilágába. Gyökereket keresünk, hagyományokat szeretnénk folytatni, feleleveníteni, átfogalmazni. E program élén Illyés Gyula hajdani gondolati állnak. A „Bolhabál”-t és a „Tűvétevők”-et azzal a művészi szándékkal írta, hogy a népi komédiát, „amitől a magyarságot elütötte a mostoha sorsa”, utólag plántálja bele közönségünk élményvilágába. Gondolt erre Móricz, Tersánszky, Tamási Áron is, de mindmáig színházaink nem tudtak igazi ösztönző partnerek lenni e kodályi—bartóki úttörésben. Németh József: Öregember kaszával Megyénk színháztörténeti jelentőségű írója Justh Zsig- mond, a szentetomyai birtokán az 1890-es években a parasztszínház létrehozásával rokon feladatra vállalkozott. Ha nem magyarnak születik, és nem hal meg 31 évesen, a francia Antoine vagy a német Otto Brahm mellett emlegetik a színház megújítói között. Ma pedig a szakmabeliek vagy a helybeliek is alig ismerik őt és jelentőségét. Pedig itt volt a színháza Orosháza mellett. Illyés terveit — bevallása szerint — a francia színház ilyen irányú sikerei inspirálták. Köztudott, hogy a farce és a commédia dél arte Moliére- en keresztül az abszurd drámákkal milyen mély rokonságban van. A népi a legmodernebbel. A francia színházi életben a polgári forradalom óta a népszínház gondolata vezérfonalként húzódik végig. Romain Rolland 1903-ban ismét ehhez a friss forráshoz nyúl vissza, és teoretikusan is kifejti színházeszményét. „A népi színház első feltétele, hogy felüdülést nyújtson ... Legyen a színház az energia forrása: íme a második törvény ... Legyen a színház fényforrás az értelem számára ... Öröm, erő, értelem: íme a népi színház három alapvető feltétele.” MINDEZ ÁBRÁNDJAINK színpadán él még. Hogy megvalósulhat-e, azt e társulat, a közönség és a mecénások akarata, hite, türelme és színházszeretete döntheti el. Művészek alkotó társulása kell hozzá: írók, festők, tervezők, zeneszerzők, színháziak, irodalmárok, történészek, néprajzosok egymásra találása. Illyés, Lorca műsoron van. Szóval mi nekivágtunk. Rajtunk nem fog múlni. Rencz Antal vezető rendező Németh József: Betlehemesek KULTURÁLIS MELLÉKLET
