Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-11 / 239. szám
1980. október 11., szombat o Asztali kalkulátor Számítógép a tsz-ben A technika rohamos fejlődésének eredményei a mező- gazdaságban is egyre jobban tért hódítanak. Ma már nemcsak a földeken és állattenyésztési telepeken láthatunk korszerű gépeket, berendezéseket, hanem egyre több gazdaság központi tanyájában is. A Körösök Vidéke Tsz- Szövetség szervezésében az endrődi Lenin Termelőszövetkezetben levő AsCOTA számítógép programját korszerűsítik. Ezzel 1981 januárjától a gép képes lesz a háztáji termelés folyamatos nyilvántartására, a szerződések, az előlegek, az elszámolások gyors kimutatására. A szövetség tervei közé tartozik még a TPA típusú számológép alkalmazása. Ebből a „nagy hatósugarú” számítógépből nemsokára kettő lesz a szövetség területén. A battonyai Petőfi és szarvasi Dózsa Termelőszövetkezetben látják majd el a környező termelőszövetkezetek számára is az adatfeldolgozási kiszolgáló tevékenységet. Újdonság a PTK—1096-os mini számítógép is, amelyet szakmai berkekben asztali kalkulátornak neveznek. Ezt a kis gépet főleg zárszámadásra tervezték, az akkori manuális csúcsmunkák megkönnyítésére. A tsz-szövet- ség programok kidolgozásával segíti ennek az asztali kalkulátornak minél gyorsabb elterjedését. Tapasztalatcseretanácskozás Vésztőn A Körösök Vidéke Tsz- Szövetség a vésztői körzetben a termelőszövetkezetek főállattenyésztőinek és a háztáji ágazatok vezetőinek üzemlátogatással egybekötött tapasztalatcsere-tanácskozást szervezett. A megbeszélést tegnap, október 10-én a Vésztői Takarmánykeverő és Forgalmazó Közös Vállalatnál tartották. A résztvevők a takarmánykeverő és forgalmazó vállalat tevékenységéről, így többek közt a nyers kukorica tárolásáról, a tápgyártásról és -értékesítésről hallhatták Gáspár Lajos igazgató tájékoztatóját. A szakemberek ezután a vésztői Körösmenti Tsz szakosított sertéstelepén újszerű etetési kísérletekkel ismerkedhettek. Hidasháti Állami Gazdaság Kint van a vízből a szarvasmarhatelep — Vigyázzon azzal az ajtóval, az előbb festették! — figyelmeztet Nagy János helyettes építésvezető a Hidasháti Állami Gazdaság békési szarvasmarhatelepe melletti műhelyben. Az új, egyéves telep ugyanis árvíz utáni újjászületését éli, mindenütt Sestés, takarítás nyomát látni. * * * Elindulunk Nagy Jánossal, hogy közelebbről megnézzük hogyan halad a munka. Közben egy épületre mutat. Ablakai tárva, nyitva, falán még látszik a víz nyoma, a nedves, hámló vakolat. — Az volt az irodaépület. Egyelőre csak volt, még nem hoztuk rendbe. Nem az iroda az első. A legfontosabb, hogy a termelő istállókat olyan állapotba hozzuk, hogy betelepíthessük a teheneket. Szeptember elején a KÖJÁL-osok fertőlenítették a hidrofort. Mi tizedikén kezdtük a szociális épületek helyreállítását, és az istállókban a talajcserét, fertőtlenítést, festést. Egy méter feletti volt a víz, látni a nyomát mindenütt. Az egyik ház udvarán idős asszony hordja a tűzre a szemetet. Füstölnek a könyvek, papírok, fadarabok. — Mindent elégetnek a dolgozóink, akiknek a házát elöntötte a víz. Így megszabadulnak a tönkrement holmitól, és egyben fertőtlenítenek is. Nézzen csak arra, jobbra! Hat faházat húzunk fel annak a hat családnak, akik itt laktak' a telep mellett. Nem valószínű, hogy egyhamar kiszárad ugyanis a házuk, ezért így helyezzük őket biztonságos fedél alá. * * * A hatalmas, szabályosra tervezett telepen serényen dolgoznak. Az egyik épületben asszonyok festik a térelválasztókat. Egyikük munkaruhás, fejkendős fiatalasz- szony, Tokaji Lászlóné: — Varrónő vagyok különben, de szeptember X 5-től itt dolgozom. Most mindenki, aki tud, idejön a helyreállításra. Nehezebb ez a munka, mint a varrás, de hát most ez a legfontosabb. — Úgy bizony — helyesel a másik fiatalasszony, Fábián Ferencné —, szerintem is az az első, hogy a tehenek visszakerülhessenek' ide. Sivó Imréné „civilben” is takarítónő: — Amikor 15-én idejöttünk, szomorú állapot fogadott minket. A víz széthord- ta a trágyát, büdös volt. És akkor még nem sokan voltunk, valahogy magányosnak éreztük itt magunkat. — Szerencse, hogy jó az idő — mondja Sas Gáborné mosónő —, még azt sajnáljuk, hogy az ebédlőt nem hozták teljesen rendbe, és csak azt esszük, amit hozBetonozzák a volt csatornát Fotó: Veress Erzsi tunk. De jól haladunk; mi napi 8 órát dolgozunk, és van segítség is. Más munkahelyekről jönnek ide délutá,- nonként dolgozni. Fábiánná munkahelyét, a telep melletti raktárát is elöntötte a víz. — Ott egy darabig nem tudok dolgozni, addig itt segítek a helyreállításban. A mi házunkat is elvitte a víz. Kevés embernek volt olyan szerencséje, mint nekünk. Éppen épül az új ház Békésen, gyorsan rendbehoztuk egy részét, most ott lakunk. De azért sajnáljuk a régit. Búcsúzom, az asszonyok viszik az ecseteket és folytatják a korlát kékítését. Az épületek előtt három férfi, Kertész József, Petne- házi Imre és Kovács Károly szemmel látható szakértelemmel betonoz. — Ez volt régen a trágyavezető csatorna — mondja Kovács József. — A víz tönkretette a hígtrágya-szűrő berendezését, másképpen oldjuk meg a kitrágyázást, ezért kell ezt a csatornát betölteni betonnal. Én lényegében azt a munkát csinálom, mint máskor, de segítünk, ahol kell. Most az a lényeg, hogy a tehenek minél előbb visszakerüljenek ide. * * * — A tehenek most három helyen vannak — kezdi a beszélgetést Kovács János, a gazdaság termelési igazgató- helyettese, akivel természetesen összetalálkozunk. Természetesen, hiszen ő a telep helyreállításáért felelős vezető. — Csárdaszállási kerületünkbe, a Békéscsabai Állami Gazdaságba és a Pan- kotai Állami Gazdaságba, szállítottuk az állatokat, szerencsére, még mielőtt a víz ideért volna. — Mekkora a veszteségük? — Az előzetes felmérés szerint 121 millió forint. Ebben benne vannak a felújítás költségei és a kitelepített tehenek, borjak takarmányozásának, gondozásának költsége. És az a veszteség is, hogy a kitelepítés mekkora megrázkódtatást okozott a teheneknek. Még most’ is csak 80 százalékát termelik annak, amit korábban. A szokásos 75 dolgozó helyett pedig csaknem 150 ápolja őket. — Hogy bírja el a gazdaság költségvetése ezt a hatalmas veszteséget? — Előzetes felmérések szerint 45 millió körüli ösz- szeget fizet a biztosító. A többit pedig az idei és a jövő évi nyereségünkből fedezzük. Nagy a teher, de a hangulat bizakodó. — Közeleg az őszi csúcs, hogy bírják emberrel ezt a nagy munkát? — Jöttek dolgozóink más építkezésekről. Mindenki felajánlotta, hogy kétszer négy órát munkaidő után itt dolgozik. Az irodai dolgozók szabadságot vettek ki, és egy napot itt töltöttek ... Idegenből egy helyről kaptunk eddig segítséget, a Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat 29 tagú brigádja jött el. De segített a békési szülői munkaközösség, a muronyi nyugdíjasklub, a kézimunkaszakkör is. — Mikor kezdődik az istállók feltöltése? — Október közepére készen lesznek a termelőistállók, a fejőház, és akkor jöhetnek a tehenek. A borjakat kicsit később hozzuk, és akkor is egyelőre átmeneti szállásuk lesz. Reméljük nem sokáig, és helyreáll az eredeti rend. M. Szabó Zsuzsa Nyerstégla-gyártó férfiak és asszonyok A békéscsabai I. sz. téglagyár egyik nyerstégla-gyártó présgépénél Tóth Miklós és Haba László az elszedő. Akkora a zaj, hogy csak nagy hangerővel tudom túlharsogni, amikor megkérdezem: — Ez a legnehezebb munka? — Ilyen nehéz a nők munkája is — veti az egyik szárítószín felé a tekintetét Tóth Miklós. — És a keresetük is azonos a férfiakéval? — Biztosan. — Az pedig mennyi? Mosolyognak, hallgatnak. Nógatom őket: — Csak bátran vallják be, ne titkolják úgy, mint egyik-másik kisiparos, aki attól fél, hogy felemelik az adóját. Szót, szó követ. Aztán kijelentik: — A túlórákat is beszámítva, megtaláljuk a számításunkat. — Ez a 18 tagú Rákóczi Ferenc Szocialista Brigád — közli velem Szluka János csoportvezető, majd egy közeledő fejkendős asszonyra mutat: — Itt jön Sajben Pál- né, a brigád vezetője. — Igen, hét éve az vagyok — mondja derűs arccal, amint közelebb ér, és mindjárt meg is magyarázza, hogy miért jó a hangulata: — Végre minket is észre- vesznek. Már a legtöbb jó brigádról írt a Népújság, mi azonban eddig kimaradtunk. Pedig évek óta a legjobbak közé tartozunk. Nálunk nincs jövés-menés, csaknem valamennyien 10—15 éve együtt dolgozunk. Arról is szívesen beszélünk, hogy az idén már három kommunista műszakot tartottunk: először az árvízkárosultak javára, másodszor a városi sportcsarnok, harmadszor a tröszti üdülő építésére ajánlottuk fel a munkabérünket. — Igazán derék dolog. És nem kimerítő a munkájuk? — kérdezem. — Csak az első tíz év nehéz — tréfálkozik a brigádvezető. Szluka Jánosnak az a véleménye, hogy a téglás foglalkozás öröklődik, apáról fiúra, lányra száll. Aki megszokja, marad, és attól kezdve már egy-két napot sem könnyű elviselni nehezebb fizikai munka nélkül. — Gondolom, este a tévénél elalusznak ilyen fárasztó munka után — jegyzem meg. — Pláne, ha álmosító a műsor — tréfálkozik Tóth Miklós. — Mi lesz, ha elkészül az új békéscsabai téglagyár, és a munka nehezét automata gépsor veszi át? Elszedők a présgépnél — A könnyebbet nem lesz nehéz megszokni — vélekedik Dóczi Imre. Tudja azonban, hogy addig még sokat kell tanulniuk. A reggelek és esték már hűvösek, még néhány nap és vidám vacsora közepette búcsúznak a szezontól és egymástól is. Fagyban nem lehet a nyers téglát szín alatt tárolni és szárítani, mert tönkremegy. A brigád tagjai a jövő év tavaszáig másmás munkakörbe kerülnek. A nők javarészt a zárt műhelyben történő cserépgyártáshoz. Nem szívesen mennek? Itt érzik magukat igazán jól. Pedig egy-egy műszakban 5- 6 ezer 4 kiló 85 deka súlyú nyers téglát emelnek le a vágányon érkező kocsikról és raknak máglyába. Sajben Pálné erről így beszél: — Már előre reszketek a cserépgyártástól, pedig az a munka könnyebb, de zárt helyen van, nagy a por és a zaj. Ott ez a társaság is hiányzik. — Edzettek vagyunk — szólal meg Váczi Jánosné, aki 14 éve jár át rendületlenül Békésről, és nem vállalna sehol másutt munkát. Brhlik Györgyné is ragaszkodik a munkahelyéhez: — Tizenöt éves kislány voltam, amikor idejöttem, most pedig már nagymama vagyok. Alig hihető, annyira fiatalnak tűnik. Meg is jegyzem: — Úgy látszik, ez a munka fiatalít. — Igen, jól érzem magara a szabad levegőn és ebben a környezetben. Ismét Sajben Pálnééaszó: — Sokat gyaloglunk — mondja. — Ha a kilométert is fizetnék, jól járnánk — tréfálkozik. — És anélkijl? — Úgy is megvan havonta a 3800 forint simán, amihez hozzájön a túlórapénz. A cserépgyártásnál tavaly decemberben csak 2500-at kerestem és azt hittem, leugrom a nagyhídról. Mert télen a fűtés, a villany megdrágítja az életet és éppen akkor lett kevesebb a pénz — magyarázza Rakonczás Pálné. — Azért senki se gondolja, hogy csupán az önző, egyéni érdekek késztetik szorgalmas munkára a brigád tagjait. Arra is törekednek, hogy jusson minél több tégla az árvízkárosultaknak. Már több mint egymillióval túlteljesítették a tervüket. A három kommunista műszak sem önzést tükröz, éppen úgy, mint a Padrah Lajos Általános Iskola patronálása — mondja végül is Lukácsi Pál művezető. Pásztor Béla Ha a kilométert is megfizetnék... Fotó: Veress Erzsi
