Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-04 / 233. szám
1980. október 4., szombat A Hídépítő Vállalat emberei föld alatti telefonkábel fektetését végzik az új körösladányi hídon. Elkészülte után ezen a szakaszon megszűnnek a légvezetékek . Fotó: Martin Gábor Tüzelők, építőanyagok vizsgálata Csorbult csempék Gyermekegészségügy: Iskolaorvos kerestetik Senki számára nem közömbös, milyen minőségű tüzelőszer, építőanyag kapható a TÜZÉP-telepeken. Ezért is figyelemre méltó a KERMI legutóbbi vizsgálata. A szakemberek megállapították, hogy a szenek közül a pécsi dió és mogyoró nagyságú, a komlói dió meglehetősen poros volt, bár általában nem lépte túl a szabványban előírt mennyiséget. Zömmel megfelelt a kívánalmaknak a brikett, a koksz, a tűzifa, az alágyújtós. Mindezek ellenére mintegy 160 tonna szén és brikett újrarostálását rendelték el. örvendetes, hogy a szemrevételezéssel ellenőrzött építőanyagok nagy részénél nem találtak kivetnivalót. Csupán néhányszor vettek fel jegyzőkönyvet gyártási vagy tároslási hibák miatt. Az ellenőrök 330 ezer falburkoló csempét tettek nagyító alá a telepeken, illetve a laboratóriumokban. Ezeknek több, mint a fele eltért a szabványtól. Főleg a tökéletlen hajlítószilárdságot kifogásolták. Ezenkívül az importból származó termékek között sok töröttet, csorbultat találtak, melyeket 50 százalékos engedménnyel árusítottak. A Fővárosi TÜZÉP Vállalat 26 ezer hornyolt tetőfedőcserép minőségével volt elégedetlen, hiszen ezek a rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná váltak. Visszatérő gond, hogy a mostoha tárolási körülmények nem teszik lehetővé az anyagok minőségének a megóvását. A telepeken gyakori látvány a szabadban, leta- karatlanul raktározott fedéllemez, azbesztcementből készült termékek garmadája. Némileg javult a nyílászárószerkezetek minősége. Az 1675 megvizsgált ajtó 95 százaléka kiállta a próbát. Kiválónak bizonyultak az ÉPFA soproni gyárának bejárati ajtói, a jugoszláv termékek. Más vállalatok viszont egyes erkélyajtók küszöbrészét fenyőfából készítették. A megengedettnél jóval több hibás ablakot találtak. Olyannyira, hogy egy részüket leértékelték, a gerébto- kos ablakok árusítását pedig megtiltották. Az sem megnyugtató, hogy a nyílászárókat gyakran a minőségi osztály megjelölése nélkül hozták forgalomba. Az ellenőrzött parkettákat csaknem teljes egészében árengedménynyel árusították. A hiányosságok között szerepelt a méreteltérés, az oldalélek nem kielégítő párhuzamossága, a durva felületi megmunkálás. — s. Cél: a telep felszámolása Kevermesen a 102 munkaképes korú cigánylakosnak mintegy a fele állandó munkahelyen dolgozik. Főként a helyi termelőszövetkezetben, a mezőkovácsházi ÁFÉSZ seprűkötő üzemében, a ciroktelepen és a PATEX-ben alkalmazzák őket. A tapasztalatok szerint többnyire megállják helyüket a munkában, akadnak közöttük törzsgárdatagok, kiváló dolgozók is. A tanács az ötödik ötéves terv kiemelt feladataként tartja számon a cigánytelep megszüntetését. Ezen a területen , már eddig is több figyelemreméltó eredményt sikerült elérni, de egyes családok problémájának megoldása ma még nehézségekbe ütközik. Ennek oka, hogy az érintett cigánylakosoknak nincs meg az egyéves munkaviszonyuk, s az új házépítéséhez szükséges kölcsönök összegét nem tudják kiegészíteni. Mindezek ellenére Kevermes község vezetői úgy vélik: a következő tervidőszakban lehetővé válik a cigánytelep teljes felszámolása. Az egészségügyi miniszter 21/1975. számú utasítása meghatározta az iskolaegészségügyi ellátás kereteit. E szabályozást az élet sürgette. Az 1973-as népesedéspolitikai határozat nyomán ugrásszerűen megnőtt születések száma olyan követelményt támasztott a csecsemő- és az óvodás korosztályok alapellátásáról gondoskodó körzeti orvosokkal, védőnőkkel szemben, hogy az iskolás gyermekek egészségvédelme háttérbe szorult. A kétségtelen eredmények — a gyermekegészségügyi hálózat fejlődése, a gondozás sokrétűsége, a tanácsadástól, a szűrővizsgálatokon át a védőoltásokig, a csecsemő- halálozás visszaszorítása négy év alatt — az 1974. évi 34 ezrelékről 24 ezrelékre — sokáig elfedték a növekvő gondokat. A közvéleményt ezért is váratlanul érte, amikor, hol itt, hol ott fedeztek fel rühes, tetves gyerekeket az óvodákban, általános iskolákban. A védekezést az iskolaorvosok hiánya épp úgy megnehezítette, mint a gyerekek vásottsága: akinek élősdit találtak a hajában, az nyolc napig nem jöhet iskolába, így aztán 10—20 forintért cserélt gazdát egy- egy tetű. Az eset joggal veti fel a kérdést: hogyan is állunk ma a testi higiénével, az egészségügyi kultúrával, és az iskolaegészségüggyel ? Dr. Forgács Ádám, a SZOT szociálpolitikai osztályának helyettes vezetője mondotta: — A SZOT 1978. novemberi plénumán, amikor az egészségügyi miniszter beszámolt a magyar egészségügy helyzetéről és meghatároztuk a szükséges tennivalókat, már különös hangsúlyt kaptak a gyermekegészségügy kérdései. Ezek fontosságát jelzik a számok is: Magyarországon több mint két és fél millió gyermek — illetve fiatal —•„ egészségügyi ellátásáról kell gondoskodni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy e két és fél millió fiatalnak a korcsoportok szerinti megoszlása, a csecsemőkorúak, a 3—6 esztendősek, a 6—13 évesek, illetve a 14—17 évesek és az egészségügyi ellátás feladatai korcsoportonként változóak, akkor derül ki igazán, milyen sok a tennivaló. A gyermekek egészség- ügyi ellátása 13 éves korig a körzeti, illetve a körzeti gyermekorvosok feladata; 14 éves kortól az iskolai tanulmányok befejezéséig pedig az iskolaorvosi hálózaté. A gyermekorvosi körzetek száma országosan fejlődött. Sajnos nem mondható el ugyanez az iskolaorvosi hálózatról: 1977-ben hazánkban az iskolaorvosi feladatokat 94 főállású iskolaorvos, 832 körzeti gyermekorvos, 1979 körzeti orvos és 12 részfoglalkozású orvos látta el. S még ennek a 94 iskolaorvosnak döntő többsége is Budapesten működik. — Kilencvennégy iskolaorvos nagyon kevés. Talán az orvosok nem szívesen vállalják ezt a munkakört? \ — Attól tartok erről van szó. így aztán nem csoda, hogy az iskolaegészségügyben olyan sok a gondunk. S ennek részben szubjektív, részben objektív okai vannak. — Mit sorol az objektív okok közé? — Először is az idő rövidségét: a miniszteri utasítás valamennyi hosszú távú, személyi és pénzügyi feltételtől függő szervezeti jellegű feladatát öt év alatt nem lehet teljes mértékben végrehajtani. Objektív körülmény az is, hogy a születésszám gyors emelkedése, a csecsemőkorúak ellátása nagy erőket kötött le. Objektív körülmény ab iskolaorvosok csekély száma is. A további okok közül elsőnek a gyerekek „munkakörülményeit” emelném ki. — A tantermek túlzsúfoltságára, korszerűtlen világítására gondol? — Arra is. A tanulóknak csaknem 70 százaléka a testméretének meg nem felelő padokban ül. Mindez egészségügyi, főként gerinckárosodáshoz vezethet! Aztán: a gyerekek legtöbbjének nincs mozgástere; a szünetben nincs hol játszani, mert hiányzik az udvar; az iskolák felében egy tanulóra még 2 négyzetméter sem jut, a napközisekre pedig csupán egy, sőt van ahol fél négyzetméter a „norma”! — Csakhogy sem a zsúfoltság, sem a szűkös pénzkeret nem menti fel a pedagógusokat, s a szülőket, hogy tegyenek valamit a testi tisztaság igényének felkeltéséért. Ahol kicsi, vagy hiányzik az udvar, ott gyakrabban kell a gyerekeket sétára vinni; a zsúfoltság nem mentség a piszokra: a napközis konyha rosszul elmosott evőeszközeire, tányérjaira. Tudunk olyan iskoláról, ahol a tanév elején beadott tisztasági csomagot egész évben lakat alatt tartják a napköziben, s a gyerekekkel nem mosatnak kezet; úgy ülnek le ebédelni. — Ilyen esetek csak ott fordulhatnak elő, ahol nincs iskolaorvos, és a ' pedagógus sem áll hivatása magaslatán. Ott maradnak elzárva a tisztsági csomagok, ott nőnek fel olyan gyerekek, akik nem ismerik a tisztálkodás elemi szabályait. — És a szülő felelőssége? — Minden gyerek neveléséért, szépre-jóra szoktatásáért elsősorban a szülő a felelős. De ha a szülő maga sem igényli a testi tisztaságot, és a pedagógus sem követeli meg a gyermektől, iskolaorvos pedig nincs, a kilátás nem túl biztató. Azért mégis teszünk egyet, s mást. A SZOT-tal és a Művelődés- ügyi Minisztériummal közösen javaslatokat dolgoztunk ki. A SZOT titkársága javasolja, hogy a VI. ötéves tervben kezeljék megkülönböztetetten az iskolaegészségügyi fejlesztését. Az oktatási, felügyeleti szervek, elsősorban az illetékes tanácsok pedig körültekintőbben és gyakrabban ellenőrizzék az iskolákban az egészség- ügyi helyzetet. Legalább főállású védőnői státust biztosítsanak — rendszeresítsenek a gyerekeknek egészségügyi könyvecskét vagy törzslapot — ami elkíséri őket 18 éves korukig. Ideje lenne megoldást keresni a krónikusan beteg gyermekek gyógyüdültetéssel egybekötött folyamatos oktatására is — fejezte be dr. Forgács Ádám. Nyíri Éva Szeptember végén a Tátrában Az alföldi ember, amikor engedi az ideje, erszénye, a végeláthatatlan síkságról, a Körösök szépséges vidékéről olykor elrándul idegen tájakra, hogy a természet más ajándékaiban is gyönyörködjön. Ezért megy a hegyekbe, s az azokat borító erdőségekbe. Akár hét végén is egy pár napra. Miközben olyasmiről is értesül, mint a szeptember végén Csehszlovákiába utazó békéscsabaiak csoportja, hogy a nagyobb részben Ukrajnában fekvő Donyec-medencét széles távú vasút köti össze Kassával, S ez megkönnyíti az ukrajnai iparvidék és a kassai vasmű együttműködését, mivel „háztól házig” szállítanak mindent, nem kell átrakniuk semmit a határon egyik vagonból a másikba. Eszébe is jut óhatatlanul a kirándulónak, hogy a testvéri nemzetek közt a termelési lehetőségek kihasználása a nemzetközi szolidaritás talpköve, .hiszen az anyagi javak ilyen módon jobban gyarapodnak. Aztán pedig az együttműködés közben az emberek közt olyan barátság szövődik, melynek szálai a lélek legmélyebb zugait fonják be. S azok onnan semmivel sem irthatok ki, mivel az ember bensőjével olvadnak össze, miként a szerelem, a szeretet megfoghatatlan szálai. Amikor aztán Kassától feljebb „kapaszkodik” a kiránduló a Branyiszló-hágón, közben egy emlékművet vesz észre, amit a partizánok emlékére állítottak fel. Mégpedig azon a helyen, ahol 1944-ben a hitleristák lerombolták azt az emlékművet, amelyik a 48-as szabadság- harcosok emlékét őrizte. És a kiránduló arra gondol, hogy a hitlerista fenevadak világában az anyagi javak csak pusztultak, s a barátság helyett a gyűlölet ivódott az emberek leikébe; a Tátrában is gyilkos tüzeket okádtak a fegyverek, és a fenyvesekben • akkor nem járhattak sem buíszal, sem autóval, sem turistabakancsokban a kirándulók, mint most. Mégpedig aszfaltuta- kon, mert a kassai vasműben, és az országban mindenütt termelt anyagi javakból arra is jut, hogy az emberek a szabad idejüket szép környezetben tölthessék, hogy a természet szépségei közt újra és újra visz- szaszerezzék testi, lelki erejüket, amit megviselnek a hétköznapok. És milyen jó, hogy most a csehekkel, szlovákokkal együtt nagyon jól megférnek itt más népek fiai is. Akár magyarok, akár németek. Bárki élvezheti a Tátra szépségeit. Sokan másokkal, a mi csoportunk, a csabaiak is Tátra- lomnicet „szállta” meg. És a 120 bungalóból tízet „foglalt” el; mindegyikben négy alföldi vert tanyát. Ipari, mezőgazdasági üzem dolgozói, nyugállományúak, párttagok Békéscsaba II. kerületéből, és pártonkívüliek. Egy kilométernyivel arrább pedig különböző színű sátrak tar- kállottak a 14 ezer lelket befogadó kempingben. Ezen a táborhelyen vertek tanyát azok a kirándulók, akik sátrakkal felszerelve érkeztek, majd innen indultak el a Magas-Tátra különböző pontjaira. így találkoztunk aztán egy kevermesi házaspárral a Lomnici-csúcs lábánál, a lanovka (drótkötél- pálya) kiinduló pontjánál. A házaspárral délután fél három táján találkoztunk, akkor érkezett le a Lomnici- csúcsról, amelyik a ' Magas- Tátra egyik legmagasabb csúcsa (2632 méter), és a szlovák—lengyel határt ékesíti. A mi csoportunk nagyobb felét akkor már vitte a lanovka a magasba, miközben a kevermesiek elmondták nekünk, hogy ők még reggel hét óra előtt mentek fel, és a hálókabátjukon kívül mindent magukra szedtek, mert odafent akkor -éjjel hó esett. Majd mások arról beszéltek, hogy ők olyankor is jártak fenn, amikor virágzott a lila színbe hajló, mélykék encián (tárnics), s tengerként borította el a környéket. A Magas-Tátra az Északnyugati-Kárpátok külső kristályos övezetének legmagasabb része, és 52 kilométer hosszant, 15—20 kilométer szélesen nyúlik el. Lábainál üdülő- és gyógyhelyek vannak, mint a Csorba-tó, az Ó- és Űjtátrafüred, melyeket villamosított vasút köt össze egymással. A Lomnici- csúcson van csillagvizsgáló obszervatórium, meteorológiai állomás is. A Magas- Tátrát 1600 méterig fenyőerdő, 1900-ig törpefenyő borítja, feljebb pedig havasi gyep és a csupasz sziklafelszín van. S amint a piramis alakú Lomnici-csúcs lábánál jártunk a végtelen fenyőerdők útjain, elébünk bukkantak egy szeghalmi csoportból néhányan, akik több időre mentek oda, nem hétvégi kirándulásra, mint mi. De hol is van az az alföldi ember, akit a nyugati világ bő gatyában, árvalányhajjal a kalapjában képzelt csak el! A történelem átgyúrta az üres ábrándokat kergető délibábos világot, és oda van az a feledés homályában. De nem is gondoltunk mi arra, a kirándulókat mosolyogtató apróságokra figyeltünk. Én a lanovka mellett hirtelen két irányba forduló patak csobogásában gyönyörködtem, miközben az egyik kiránduló elmesélte, hogy ittjártakor egyszer egy hölgy a patak vizében hűsítette a lábát, mert jó nyári meleg volt. De az egyik cipője szoros volt, s amikor a sarkánál fogva megrántotta, kisiklott az a kezéből, és mire utánakapott, már elvitte a patak vize, elbukfencezett a csillogó kavicsokon. így aztán mezítláb ment tovább. Egyszer meg azon derültünk, hogy néhány útitársunk betért egy kolibába, ami pásztorkunyhót jelent, csakhogy korszerű mulatónak építve,, melynek közepén egy kürtő alatt faszén parázslik, s az egyik oldalán szeparék sorakoznak. Hát látni akarták, és mivel nem múzeumba mentek be, konyakot kértek, majd megkérdezték a pincért, hogy mennyibe kerül az. Az azt mondta, hogy 24 koronába. Ütitársaink mindjárt számolgatták, hogy mennyi esik abból egyre, amit a pincér távozáskor észrevett, és visszalépve a hüvelykujját mutatta, hogy egy konyak kerül 24 koronába. No, persze, végigjártunk mi olyan bazárokat, ahol Vysoká Tátry feliratú simléderes vászonsapkákat árultak, és egy üveg sört 4 korona 40-ért. Amikor aztán hazafelé tartottunk, az Alacsony- Tátrában, a Garam mellett fekvő Nemecka mellett megálltunk, ahol a fasiszták 1945 januárjában egy mészégetőben 900 embert égettek el. Az áldozatok emlékét múzeumban őrzik, ahol gyermekcipőcskét is láttunk. És őrzi emléküket egy égbenyúló emlékmű, amely a gyönyörű tájak utasait figyelmezteti, hogy őrizzenek meg minden szépet, ne engedjék feléledni soha többé a pusztítás rémét. Sem a Garam völgyében, sem a Körösök vidékén. Cserei Pál
