Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-16 / 243. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG 1 MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 0 MEGYEI TANÁCS LAPJA 1980. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK Ara: 1,20 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM Összehívták a Magyar Ölési tartott Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságát A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését október 16-ra összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről, az iparirányítás fejlesztésének alapelveiről, valamint a párt­tagsági díj fizetésének helyzetéről és • új rendjéről szóló elő­terjesztések megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. Tudásitőnktől Választások az ÉTÉ megyei szervezeténél a Minisztertanács A Miniszertanács Titkár­sága vezetőjének előterjesz­tése alapján a kormány fel­hívta az érintett minisztere­ket, és az országos hatáskö­rű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az ország- gyűlés szeptemberi üléssza­kán elhangzott® képviselői ja­vaslatok megvalósításának lehetőségeit, s tájékoztassák arról az országgyűlés elnö­két, valamint az érdekelt képviselőket. GYULAI ŐSZ Fotó: Veress Erzsi Befejeződött az európai ifjúsági együttműködési szervezet I. konzultatív tanácskozása Maráthy László felszólalása Az Építőipari Tudományos Egyesület Békés megyei szer­vezetének vezetőségi és kül­döttválasztó taggyűlésén ok­tóber 7-én Korek Ferenc el­nök tartott beszámolót. En­nek keretében ismertette a szervezet elmúlt közel öt év­ben végzett munkáját, fejlő­dését és gondjait. Külön szólt azokról a szakmai ta­nulmányutakról, melyek so­rán az ÉTE-tagok megismer­hették hazánk különböző tá­jain épülő nagy beruházáso­kat, köztük a Paksi Atom­erőművet, a pécsi új lakó­telepet, a felújított Vigadót, a Termál Szállót, az épülő új sportcsarnokot és a Planetá­riumot. Nagy jelentőségűnek ne­vezte az elnök a Békés me­gyei kezdeményezést, mely­nek során a szomszéd — el­sősorban Csongrád és Bács- Kiskun — megyék ÉTE-ve- zetőivel rendszeres kapcsolat jött létre. A beszámolót hozzászólá­sok követték. Nagy Sándor, a kerámiapaneles munkabi­zottság vezetője a Békés me­gyéből induló építési mód­nak eddigi eredményeiről, to­vábbfejlesztéséről szólt. Rok- szin Mihály, a közgazdasági szakosztály vezetője a beszá­molási időszakban tartott szakosztályi rendezvényekről, a megyei beruházások meg­valósításában részt vevő köz- gazdasági szakemberek meg­felelő orientálását elősegítő előadásokról beszélt. Őszi könyvhetek Az idén október 18—no­vember 16. között rendezik meg a szövetkezeti könyv­terjesztés „őszi megyei könyvheteit”. A húsz évvel ezelőtt kezdődött könyvter­jesztési akció az idén min­den eddiginél változatosabb programot ígér, és gazdag könyvválasztékot kínál. A falvakban, városokban könyvtárnapokon találkoz­nak majd az írók és az ol­vasók. A rendezvényeket a helyi amatőr színjátszók, iro­dalmi körök, szövetkezeti kórusok, tánccsoportok mű­sora teszi változatosabbá. Fekete Anna, a városrende­zési munkabizottság vezetője e tevékenység jelentőségéről, az urbanizációs folyamatról tett említést. Szarvas Antal a hat éve megalakult mező- gazdasági építészeti szakosz­tály sikeres munkájáról tá­jékoztatta a testületet. Dr. Takács János pedig hangsú­lyozta a Békés megyei épí­tőszervezetek átalakításának követelményét. Végül Heim János, az ÉTÉ elnökségének tagja üdvözölte a tanácsko­zást. Véleménye szerint a beszámoló nagyon szerényen értékelte a Békés megyei csoport munkáját. E csoport szerepe — a vidéki szerveze­tek között — mindig jelen­tős volt. A szavazás során a több mint 300 főt képviselő tag­gyűlés megválasztotta a 19 tagú vezetőséget, továbbá 9 küldöttet a decemberben Bu­dapesten sorra kerülő IX. közgyűlésre. Az új vezetőség megválasztotta a csoport ve­zetőit és a reszortfelelősöket, illetve a munkabizottságok vezetőit. Az ÉTÉ Békés me­gyei szervezetének vezetői: Korek Ferenc elnök, Nagy Sándor titkár, Rokszin Mi­hály szervező titkár. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Az Állami Tervbizottság elnökének elő­terjesztése alapján megerő­sítette a közgazdasági sza­bályozók 1981. január else­jén életbe lépő módosítására vonatkozó javaslatokat. Uta­sította az érdekelt miniszte­reket, illetve országos hatás­körű szervek vezetőit, hogy ezek alapján a megfelelő jogszabályokat dolgozzák ki, s október 31-ig hozzák nyil­vánosságra. A kormány elfogadta a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter beszámolóját a háztáji és a kisegítő gazda­ságok fejlesztésére hozott határozatok végrehajtásának eddigi tapasztalatairól, vala­mint a Termelőszövetkeze­tek Országos Tanácsának és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak a beszámoló­hoz kapcsolódó kiegészítő je­lentését. A Minisztertanács megállapította, hogy a háztá­ji és kisegítő gazdaságok le­hetőségeinek kihasználása továbbra is fontos társadalmi és gazdasági érdek, ezért utasította az illetékeseket, hogy a vizsgálat tapasztala­tait hasznosítva tegyenek to­vábbi intézkedéseket a gaz­daságok termelési érdekelt­ségének fenntartására és ja­vítására. B települések tervezéséről A finnországi Turkuban kezdődött a nyáron, és ezek­ben a napokban Budapesten folytatódott az a település- szervezési előadássorozat, amelyen a kétoldalú együtt­működési szerződés szerint a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetnek és a finn városok szövetségének szak­emberei tájékoztatják egy­mást az új városrészek ter­vezésében, fejlesztésében el­ért eredményekről. Évente megismétlik ezt a tapaszta­latcserét. Szerdán a budapesti Viga­dó nagytermében a nemzet­közi helyzetről, mindenek­előtt Európa jelenéről és bé­kés jövőjének kérdéseiről folytatott alkotó vélemény- cserét a kedden megalakult Európai Ifjúsági Együttmű­ködés Szervezetének I. kon­zultatív tanácskozása. A ta­nácskozás második napján, a délelőtti vitában szólalt fel Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Az ifjúsági szövetség Központi Bizottsága nevé­ben meleg szavakkal kö­szöntötte a kétnapos buda­pesti fórum részvevőit. Örömmel nyugtázta, hogy e nagy jelentőségű konferen­ciának — amelynek felelős­ségteljes munkáját egész Európa demokratikus és bé­keszerető ifjúsága figyelem­mel kíséri — házigazdái le­hetünk, majd így folytatta. — A második világháború utáni évtizedek legreprezen­tatívabb európai ifjúsági ta­nácskozásától kontinensünk fiataljai joggal várják el, hogy olyan cselekvési prog­ramot dolgozzon ki. amelv hozzájárul az európai ifjú­ságot foglalkoztató kérdések megoldásához. 'Amikor az enyhülés és.a feszültség té­nyezői együttesen vannak je­len a nemzetközi helyzetben, számottevő az európai ifjú­ság szerepe, erőinek mozgó­sítása az enyhülésért, a bé­kéért — hangsúlyozta a KISZ KB első titkára. — Kiemelkedő jelentősé­gűnek tartjuk a közép-ható­távolságú nukleáris fegyve­rekről és az előretolt állomá- soztafású amerikai hadvise­lési eszközökről szóló közel­jövőben megkezdődő tárgya­lásokat. Hasonlóképpen fon­tos, hogy az előkészítés alatt álló madridi konferencián megállapodás szülessen az európai katonai enyhüléssel és a leszereléssel foglalkozó konferencia 1981-re történő összehívásáról. A szónok ezután hazánk és szövetségeseinek külpoli­tikájáról beszélt. Kiemelte, hogy a különböző kérdések megoldásánál mi a tárgyalá­sokat részesítjük előnyben, nem pedig a fenyegetőzést, a kész tények politikáját. Ifjúsági szövetségünk — a magyar ifjúság alapvető ér­dekeiből kiindulva — a leg­határozottabban sürgeti mindazon politikai és társa­dalmi erők összefogását, amelyeknek érdeke az eny­hülési folyamat folytatása. — Mi a politikai, a gazda­sági, a kulturális és a tudo­mányos kapcsolatok gazdagí­| tása mellett vagyunk, ennek j érdekében dolgozunk. Hatá- ! rozottan támogatjuk azt is, | hogy egymás jobb megisme- j réséért bővüljenek az euró- Í pai népek, az európai embe- 5 rek közötti közvetlen kapcso- S latok. Szívesen látunk ha- S zánkban minden vendéget, ■ és megelégedéssel tapasztal- j juk: a burzsoá propaganda ! rólunk terjesztett rémképeit ! a magyar valóság semmivé ■ teszi nyugati látogatóinksze- j mében. ■ Maróthy László a továb- ! biakban kitért arra, hogy ; kontinensünk történetében ■ még soha olyan nagy mér- 5 tékben nem kapcsolódtak be ; az enyhülésért és az együtt­■ működésért folytatott közös ■ munkába a különböző ideoló­giai és politikai orientációjú erők, mint az utóbbi évti­zedekben. Ezek sorában az európai haladó ifjúság is számos alkalommal bizonyí­totta: képes nagy horderejű döntések aktív formálója és cselekvő részese lenni. — A jelenlegi nemzetközi helyzetben nagy jelentősége van annak, hogy ez a ké­pesség és elhatározás kife­jezésre jusson tanácskozá­sunk sikerében. Ezt szolgáló közös munkánkhoz kedvező feltételeket, jó alapot teremt az európai ifjúsági együtt­működés struktúrája az elfo­gadott dokumentumokkal együtt — hangsúlyozta befe­jezésül a KISZ KB első tit­kára. Az Európában és a világ­ban kialakult politikai erővi­szonyokról, a békés jövő megteremtésében az ifjúság feladatairól tanácskozó ifjú­sági fórumot szerdán távi­ratban üdvözölte Todor Zsiv- kov, a BKP KB első titkára, a bolgár államtanács elnöke. Bruno Kreisky, az Oszrák Köztársaság kancellárja, Ha- rilaosz Florakisz, a Görög KP KB első titkára és Her­bert Mies, a Német Kom­munista Párt elnöke. A konzultatív tanácskozás résztvevői ezután elfogadták az európai ifjúsági együtt­működés szervezetének 1981. évi akcióprogramját, meg-' vitatták a program megva­lósításával összefüggő szer­vezeti kérdéseket, s megvá­lasztották a rendezvények előkészítésével foglalkozó munkacsoportok tagjait. A jövő esztendő feladatait meg­határozó akcióprogram sze­rint egyebek között ifjúsági környezetvédelmi konferen­ciát tartanak Svédországban, megrendezik a második ifjú­sági akciónapot a leszerelé­sért, amely a kontinens ifjú­sági szervezetei közös akciói­nak további előmozdítását szolgálja az általános és tel­jes leszerelés érdekében; cselekvőén részt vesznek' az 1981. januárjában Helsinki­ben megrendezésre kerülő ifjúsági leszerelési világfó­rum előkészítésében és meg­tartásában. Európában szoli­daritási körutat szerveznek a dél-afrikai felszabadítási mozgalmak közös delegáció­ja részére. Munkacsoportot hoznak létre az ifjúsági tu­rizmus könnyítését és szélesí­tését célzó javaslatok kidol­gozására. A konzultatív tanácskozás a késő esti órákban a záró­közlemény megvitatásával folytatódott. Fosztják a kukoricát az Orosházi 612. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói a tétkomlósi Haladás Termelőszövetkezetben, a hét elején 220-an, a hét végén 320-an. Min­dennap értékelik a munkát, és a győztes 5—6 tagú brigádok tortát kapnak jutalmul. Átla­gos napi teljesítményük 400 mázsa Fotó: Veress Erzsi

Next

/
Thumbnails
Contents