Békés Megyei Népújság, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-10 / 212. szám

7 1980. szeptember 10., szerda o Családi ház is lehet üdülőtulajdon Gyógyító közösségek az alkoholizmus ellen A városok és községek üdülőterületén, az üdülőfal­vakban és a csökkenő né­pességű településeken gyak­ran adott okot vitára annak megítélése, hogy lehet-e üdülés céljára lakást vagy családi házat vásárolni. Erre a kérdésre válaszolt igennel, és az egységes értelmezés ér­dekében tisztázta a jogsza­bályok adta lehetőségeket és korlátokat is az Építés­ügyi és Városfejlesztési Mi­nisztériumnak és az Igazság­ügyi Minisztériumnak most megjelent együttes közlemé­nye. Azért fontos az értel­mezés tisztázása, mert a tu­lajdonszerzés nem haladhat­ja meg a jogos mértéket, az egynél több lakás- vagy üdülőtulajdon ugyanis túl­lépné a törvényes lehetősé­get. Nem mindegy tehát, hogy a vásárolandó ingatlan lakásnak vagy üdülőnek minősül-e. Az együttes közlemény szerint sorrendiséget kell ér­vényesíteni, és így elsősor­ban a létesítés célja, másod­sorban pedig a használat módja a döntő annak meg­ítélésében, hogy az épület vagy az összefüggő helység­csoport lakás vagy üdülő. Nincs gond akkor, ha a létesí­tés célja és a használat módja megegyezik, vagyis a lakásnak épített létesítményt lakásként, a hétvégi házat üdülőként hasznosítják. Ha viszont a létesítés célja és a használat módja nem fedi egymást, akkor az utóbbi, a használat módja a döntő, ki­véve, ha a lakások esetében az üdülőhasználat ellentét­ben áll a jogszabályok ren­delkezéseivel és a lakáspoli­tikai célokkal. Az ország háromezer településének nagy része azonban nem tar­tozik a kivételhez. Így lakóépületet is lehet üdülőként hasznosítani a városok és községek üdülő- területén, az üdülőfalvakban és a csökkenő népességű te­lepüléseken. Az üdülőterüle­teknek ugyanis alapvető rendeltetése, hogy a pihenést szolgálják, s gyakorlatilag az a helyzet, hogy ezeken a helyeken az állandó lakás iránti igények lényegében kielégítettek. Ugyanakkor célszerű, hogy az üdülőterü­letek túlzsúfoltságának el­kerülése érdekében a pi­henni vágyók egy része az üdülőkörzet háttérterületein, az úgynevezett üdülőfalvak­ban telepedjen le, s a pihe­nés, üdülés céljára régi la­kóházat is megvásárolhasson. Népgazdasági érdek az is, hogy a kisebb, elnéptelene­dő falvakban megüresedő és hasznosítható lakóépületek ne menjenek tönkre, ne csökkenjen az ország épü- letvagyona, s az üdülni vá­gyó vásárlókkal gondos gaz­dára leljenek. Más a helyzet a városok­ban és a fejlődő települése­ken, amelyeken a lakáspo­litikai céloknak megfelelően nagy gondot kell fordítani a lakásigények mielőbbi kielé­gítésére. Ezért a városokban, és azokban a községekben, amelyek a megyei tanács rendelkezése szerint társa­dalmi elbírálás alapján elé­gítik ki a lakásigényeket, a használat módja alapján nem minősíthetik üdülőnek a lakóépületet, a lakást, vagy az összefüggő helyiség­csoportot. Kizáró ok1 az át­minősítésre, ha a tulajdonos 1953. április 1-ét követően állami lakásépítési kölcsön felhasználásával építette a lakást, vagy állami szervtől, mezőgazdasági termelőszö­vetkezettől vásárolta. Ez az üdülőhasználati tiltás azok­ra is vonatkozik, akik az épület tulajdonjogát a még fennálló kölcsöntartozás át­vállalásával szerezték meg. Ezeken a településeken a lakást akkor sem minősíthe­tik üdülőnek, ha ez a hasz­nálati mód 1971. július 1., az új lakásügyi jogszabályok hatályba lépése után kelet­kezett. A lakásigények kielé­gítésének1 fontossága érvé­nyesül abban az állásfogla­lásban is, amely szerint, ha üdülőt használnak állandó lakásként, akkor amíg a használatnak ez a módja fennáll, lakásnak kell te­kinteni. Az alkoholizmus egyre in­kább népbetegség. Következ­ményei, káros hatása a tár­sadalomra, a családra, az egyénre szinte felmérhetetle- nek. A közvélemény, a kü­lönböző társadalmi szerveze­tek, intézmények vezetői, munkatársai tudják, hogy az alkoholistán valahogy segíte­ni kell, s többé-kevésbé meg is próbálják a segítségnyúj­tást. Az akaratgyenge embe­reket azonban gyakran visz- szacsábítja az italospohár, ha nincs mellettük okos társ, vagy türelmes, gyógyulásra ösztönző közösség. Ilyen kö­zösségek az alkoholellenes klubok, amelyekben gyó­gyult vagy gyógyulófélben levő alkoholisták találkoz­nak, segítik egymást meg­szabadulni ettől a káros szenvedélytől. Talán kevesen tudják, hogy a ma már országos hálózatú alkoholellenes klubmozgalom bölcsője Békéscsaba volt. 1955-ben Zahorán Mátyás és a hozzá csatlakozó társak, orvosok, egészségügyi és tár­sadalmi aktívák találták meg a kapcsolatot az alkoholiz­mus elleni nemzetközi szer­vezetekkel és a Vöröskereszt­tel. Az orvosi segítséget dr. Baly Hermina és dr. Soóki András nyújtották a mozga­lom országos méretűvé szer­vezéséhez. Megalakult az el­ső magyarországi alkoholiz­mus elleni bizottság, amely egyre több tekintélyes hazai és külföldi szakmai kapcso­latra, támogatásra lelt. 1961- ben már 120-an tevékeny­kedtek a bizottságban, fel­kutatták az alkoholistákat, kérték őket, csatlakozzanak Különös névadó A békéscsabai Társadalmi Ünnepségeket és Szertartá­sokat Szervező Iroda nem­rég egy százéves asszony születésnapját ünnepelte meg. Most ismét nem min­dennapos eseményre készü­lődnek: egy család három gyermekének névadó ünnep­ségét rendezik meg egyszer­re, szeptember 14-én reggel a mozgalomhoz. Amszter­damban az alkoholizmus el­leni tudományos konferen­cián is megértésre talált el­képzelésük: nem az alkohol, hanem az alkoholizmus el­len harcolnak. Otthonukat, a klubot a Békés megyei Mű­velődési Központban rendez­ték be. A Magyar Vöröske­reszt széles körű támogatá­sának eredményeként az el­múlt esztendőkben egyre több városban, községben, vállalatnál, tsz-nél alakítot­tak alkoholellenes klubokat: Budapesten mintegy tízet, vidéken pedig csaknem har­mincat. Megyénkben Béké­sen, Békéscsabán, Gyulán. Orosházán és a kondorosi Egyesült Tsz-ben tart klub- foglalkozást egy-egy ilyen közösség. A klubokban nél­külözhetetlen az egészség- ügyi segítség, ezért szakmai irányításuk, felügyeletük ez év elejétől a tanácsok egész­ségügyi osztályainak feladata lett. A gyógyító közösségek­nek természetesen jó klub­vezetőkre, a közművelődés eszközeire, módszereire is szükségük van. Nem vélet­len, hogy az álkoholellenes klubok manapság is egyre több helyen szerveződnek a művelődési házakban. Ezekben a napokban, szep­tember 15., 16., 17-én rende­zik meg Gyulán az alkohol- ellenes klubok országos ta­lálkozóját. A tudományos előadásokra, tapasztalatcse­re-vitákra, kiállításra, szek­cióülésekre, kulturális prog­ramokra csaknem 200 részt­vevőt várnak. fél 9-kor a városi tanács dísztermében. Medve Sán­dor, a Lenin Tsz gépkocsi- vezetője és felesége, az 1. számú MEZŐGÉP Vállalat betanított munkása három gyermekét hozza el ezen a délelőttön névadó ünnepsé­gére. Krisztián 1977-ben, Tí­mea 1979-ben, Edina pedig ez év júliusában született. B. Zs. Bagolylepke-veszedelem „Debrecenbe kéne menni...” Az előírások szerint a ba­golylepkénél 3,5 a veszélyességi küszöbszám. Ez azt jelenti, hogy ha ennyi kártevő találha­tó a vizsgált terület egy négy­zetméterén, haladéktalanul meg kell kezdeni az ellene való vé­dekezést. Megyénkben jelenleg bizonyos területeken a jelzett küszöbszámnál lényegesen több a bagolylepke. Nagyon fontos, hogy a nagyüzemek és kiskert- tulajdonosok mindent megte­gyenek a kipusztításuk érdeké­ben. gépkocsiAtvételi SORSZÁMOK 1980. SZEPTEMBER 8-ÁN: Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 10 030 Trabant Lim. (Bp.) l 552 Trabant Lim. (Győr) 1115 Trabant Lim. (Debrecen) 378 Trabant Lim. Sp. (Bp.) 2 61V Trabant Lim. Sp. (Győr) 2 332 Trabant Lim. Sp. (Debrecen) 751 Trabant Combi (Bp.) 400 Trabant Combi (Győr) 514 Wartburg Lim. (Bp.) l 800 Wartburg Lim. (Győr) 2 031 Wartb. de Luxe (Bp.) l 506 Wartb. de Luxé (Győr) 1 659 Wartb. de Luxé tolót. (Bp.) 7 082 Wartb. Lim. tolót. (Bp.) 199 Wartburg Tourist (Bp.) 761 Wartburg Tourist (Győr) 614 Skoda 105 (Bp.) 644 Skoda 105 (Győr) 715 Skoda 105 (Debrecen) 699 Skoda 120 (Bp.) 511 Skoda 120 (Győr) 615 Skoda 120 (Debrecen) 306 Lada 1200 (Bp.) 61 240 Lada 1200 (Debrecen) 5 287 Lada 1300 (Bp.) 5 167 Lada 1300 (Debrecen) 3 946 Lada Combi (Bp.) 1 637 Lada Combi (Debrecen) 573 Lada 1500 (Bp.) 4 488 Lada 1500 (Debrecen) 4 327 Lada 1500 (Győr) 924 Lada 1600 (Bp.) 1 940 Lada 1600 (Debrecen) 1 015 Moszkvics (Bp.) 9 946 Polski Fiat 126 (Bp.) 2 920 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Budapest) 847 Dacia (Bp.) 3 124 Dacia (Debrecen) 1 228 Zaporozsec (Bp.) 30 570 A mindenki áital tapasztalt furcsa időjárás okozza, hogy a lepkék rajzása különösen elhú­zódik az idén. Találkozhatunk kifejlett lepkékkel, apró peték­kel és a legkárosabbnak bizo­nyuló lárvákkal is. Kártételük nyoma könnyen felfedezhető: tarrá rágott, csupasz fák, lyu­kas káposztalevelek mutatják hol „működött eredményesen*1 a bagolylepke. Nem kíméli a cukorrépa levelét sem, s ezzel csökkenti a terméskilátásokat. De veszélyes az áttelelő, jövőre magot adó cukorrépa-ültetvé­nyekre is. Sok található a búza­tarlók gyomaln, például a disz- nóparéjon. Ez azért veszélyes, mert ha áttelelnek a lárvák a búzaföldeken, a jövő évben is károsítanak. Házi kertekben olyan szereket alkalmazzunk, amelyeknek rövid az élelme­zésügyi várakozási idejük. Ezek közé tartozik a Ditrifon 50 WP, a Fiiból E, az Anthio 33 EC. Nagyüzemek használhatnak erő­sebb és hatásosabb vegyszereket is, például a Phosdrint. Azodrin 40 WSC-t, Decis 2,5 EC-t. A Magyar Rádió, vala­mint a Kölcsey Művelődési Központ közös rendezésében szeptember 11-től 14-ig gaz­dag programmal várják a látogatókat a debreceni dzsessznapokra. A megnyitó hangverseny a művelődési központ színháztermében lesz, szeptember 11-én. Az esten közreműködik a debre­ceni dzsesszmuzsikusok workshop-együttese, a buda­pesti Dimenzió kvartett, va­lamint a szófiai Rajcso Iva- nov szeksztett. Ugyancsak ezen a napon az Aranybika Szálló Bartók-termében Ho­ward Riley londoni zongo­rista és a varsói új Na- myslowski kvartett tart éj­féli hangversenyt. Másnap este, többek kö­zött, Kőszegi Imre nemzet­közi együttese lép fel a mű­velődési központban, majd pedig a sportcsarnokban a moszkvai Allegro együttes, az NSZK-beli Theo Jör- gensmann kvartett, valamint a prágai Jiri Stivin kvartett Szeptember 13-án, szom­baton többek között olyan programokra invitálják az érdeklődőket, mint a párizsi Martial Solal zongorahang­versenye a Bartók-teremben. Vasárnap élménydús elő­adásnak ígérkezik a művelő­dési központ melletti park­ban megrendezésre kerülő finn dixieland- és dzsessz- balettegyüttes programja. Jól halad Mezőhegyesen a nevelési központ építése, amelyben általános iskola, művelő­dési ház kap helyet. A szegedi DÉLÉP munkásai nemsokára megkezdik a belső szerelése­ket ' Fotó: Martin Gábor Vállalati főosztályharc Ö vállalat — mint va­lamennyi szervezet — magában rejt kü­lönféle konfliktusokat: fel­adatokét, érdekekét, eredmé­nyekből való részesedésekét, s mindenekelőtt — felelőssé­gekét. A vita, a vélt vagy való igazságok következetes képviselete, s ezzel a néze­tek ütközése természetes kí­sérője a tervezésnek, épp­úgy, mint a végrehajtásnak. Minél szerteágazóbb egy-egy termelőhely tevékenysége, annál inkább szükség van a hasznos vitákra, az előzetes egyeztetésekre, a teendők, s az érdekek lehető legjobb összehangolására. A gond abban van, hogy ezek he­lyett némely cégnél akarat­lanul is szaporítják a konf­liktusokat, az önérdekek mindenekfölé emelésének szolgálatában. Készülnek a középtávú vállalati programok. S mi­kor máskor, mint ilyenkor vélhető jogosnak, hogy az érintettek kivétel nélkül ke­ressék a megoldásokat, a forrásokat, a tartalékokat, azt tehát, ami előbbre jut­tatja a közös ügyet, a jó vál­lalati terv kidolgozását. Mégis meghökkentően gyak­ran lehetünk tanúi áldatlan vitáknak, egyre terjedelme­sebb följegyzések, emlékez­tetők, s viszontföljegyzések készítésének, amikben — saj­nos — nem az kap helyet, melyik főosztály, osztály mit, hogyan csinál, hanem ennek az ellenkezője; mit nem tesz, mire nem hajlandó, mire nem képes. Aligha újdonság az a meg­állapítás, hogy a vállalati szervezet — tisztelet a kivé­telnek —, amint azt sok vizs­gálat igazolta, lényegesen el- avultabb, mint amilyen a termelőhelyek technikai, technológiai szintje. S ha ezt az amúgy is nehézkes, lassú szervezetet szétszabdalja az egyes részterületek függet­lenedése a többi alkotóelem­től, ha a tényleges feladat­kijelölést az váltja fél, hogy az osztályok, a főosztályok elutasítanak minden ésszerű kompromisszumot, akkor könnyen bekövetkezhet az akcióképtelenség, a holt­pont. Kimozdulni persze szükségszerű ebből az álla­potból, ám közben telik az idő, újabb energiákat emészt fel a felettesek — az osztá­lyokat, főosztályokat fel­ügyelők — megbeszéléseinek sorozata, s a cél még min­dig nem került közelebb. Ez pedig már nem „bel- ügy”, nem marad egy-egy vállalati részleg irodáinak falain belül, ez az egész kö­zösség holnapját befolyásol­ja. Mégis, érdekes módon, a kelleténél sokkal kisebb az az erkölcsi nyomás, amelyet a kollektíva gyakorolhatna érintett tagjai csoportjaira, fölismertetve velük — s amennyiben ez nem megy, akkor kényszerrel — az ér­dekek alapvető azonosságát, az ebből következő szükség- szerűséget. A túlzott tapin­tathoz, a veszélyes megértési készséghez talán hozzájárul, hogy gyakran forma szerint minden rendben van. Zajla­nak az értekezletek, készül­nek a papírok, sorra testüle­tek elé kerülnek a különféle előterjesztések, sőt — bárki láthatja —, hogy az osztá­lyokon, a főosztályokon most meghalni sem érnek rá, mert rengeteg a munka. Minden energiának annyi az értéke, amennyi az ered­ménye. Mégis, gyakran csak addig jut el az ítélkezés, hogy a fölhasznált energiá­kat méltányolja. Kétségte­len, a vállalati főosztályharc rengeteg erőt, időt, jobb sorsra érdemes szellemi erő­feszítést emészt fel. A teen­dők latolgatása, annak meg­magyarázása, miért nem tarthatók be a határidők, a felelősség ismétlődő elhárí­tása, az akadályok új, s még újabb csoportokba rendezése mellett olykor más eszközök is bevetésre kerülnek: szak- tekintélyek, felügyeleti szer­vek, másokkal nem közölt intézkedések alakjában, jog­szabályok papírízű citálásá- ban. Történhet mindez azért, mert — akár a tervezésben, akár más teendők esetében — előzetesen nem határolták körül egyértelműen a fel­adatokat, s az azokkal járó felelősségeket, nem jelölték meg pontosan az elérendő célt, az elérést szolgáló fel­tételeket, eszközöket. A ko­rábban megszokottra hagyat­koztak ; a rutinra, arra, hogy az előző terv is így készült — az előző feladatot is így hajtották végre —, s még­sem dőlt össze a világ. O gaz, nem dőlt össze. Ha azonban valaki venné a fáradságot, s kiszámítaná, hogy a lehet­ségesnek és a ténylegesen el­értnek mi az aránya az így készült tervekben, az így végrehajtott feladatokban, akkor szembeötlő különbsé­gekre bukkanna. Ráadásul napjainkban a korábbiaktól lényegesen eltérő gazdasági környezetben könnyelműség abban bízni, hogy ami egy­szer vagy kétszer megfelelt munkamódszerként, stílus­ként, az most is jó lesz. A vállalati főosztályharc ezért olyan csata, amiben csak vesztesek lehetnek, a lát­szat-győztesek is azok lesz­nek. Mészáros Ottó Technika első osztályosoknak a televízióban Az első osztályosok tech­nika tantárgyának elsajátítá­sát segítő sorozatot készíte­nek a televízió munkatársai a MAFILM műtermeiben. Az ötször 20 perces adások egy- egy anyaggal ismertetik meg a kisiskolásokat. Az epizó­dok az anyaggal, a kővel, a fával, a papírral és a szál- szerű anyagokkal foglalkoz­nak a 6—7 éves korosztályt megfogó módon. Az adások animációs be­vezetővel kezdődnek majd, s humoros formában érzékel­tetik a szóban forgó anyagok tulajdonságait. A műsorok rövid történeti áttekintést adnak felhasználásukról, s tulajdonságaikat a gyerekek Ásztai Csaba iparművész irányításával próbálgatják. A programokban a szakma ismert alkotói működnek közre. Az adások befejezésül az anyagok ipari felhasználását mutatják be. Tájékoztató az 53. bélyegnaprél A magyar bélyegek min­den eddiginél teljesebb be­mutatójának ígérkezik az 53. bélyegnap alkalmából ren­dezett kiállítás, amelyet szeptember 13—21. között tekinthetnek* meg az érdek­lődők Budapesten, a szövet­ség Vörösmarty utcai szék­házában — jelentette be a tegnapi sajtótájékoztatóján Kiss Ernő, a MABEOSZ fő­titkára. A kiállításon 32 ha­zai és 20 külföldi filatelista mutatja be kizárólag ma­gyar bélyegekből álló gyűj­teményét.

Next

/
Thumbnails
Contents