Békés Megyei Népújság, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-07 / 210. szám
1980. szeptember 7., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET A rajzkrónikás házában, Zalán Egy híres Ziehy-mű: Autodafe Ezen a nyáron is sokan nyaraltak itthon, s élvezték a jó munka után megérdemelt pihenés napjait. Aki pedig valahol a Balaton déli partján töltötte szabadságát, s kedve volt kirándulni, lehet, hogy programjába iktatta a Somogy megyei Zala községet, mint ahogyan e sorok írója is tette. Siófokról, Szárszóról vagy Földvárról könnyen elérhető a somogyi dombok közt csendesen meghúzódó kis falucska, mely igencsak nevezetes hely: 1827-ben az itteni kúriában született Zichy Mihály festőművész. A szülőház ma emlékmúzeum. Hatalmas életút Zichy Mihályé. Apja korán meghalt, anyja a családi hagyományokhoz ragaszkodva szerette volna, ha fiai a jogi pályát választják. Mihály azonban a művészettel jegyezte el magát, ily kép- pen: „...hozzáfogtam azon szenvedélyemhez, amely új életet, új lelket öntött belém, s amely nélkül nem élhetnék, amellyel érzem, ki fogom magamat emelni a középszerűség... sorából.” Erős elszánással kezdi hosz- szú, s termékeny művészpályáját. Bécsben képezi magát, majd Oroszországba kerül, ahol I. Miklós cár udvari festője, „rajzkrónikása”, „művész-riportere” lesz: feladata a cár utazásait képekben megörökíteni. Mindezt hatalmas tehetséggel oldja meg, tanú rá sok száz munkája, például az Ermitázsban. Udvari festő, de nem udvaronc. Progresszív művész, aki az üldözöttek, a szenvedők pártján áll, s társadalmának szigorú kritikusa. Erre jellemző festménye az emlékmúzeumban látható „Autodafé”. Az 1878-as párizsi világkiállításra nagyméretű olajképet küld, melynek címe: „A rombolás géniuszának diadala”. A képet politikai okokból eltávolították a kiállításról, s olajképeit a korabeli kritika „túlhaladottnak” ítélte a festés technikája miatt. Zichy legkedvesebb műfaja a rajz, az illusztráció. Olyan írókat, költőket illusztrált, akik haladó gondolkodásukról voltak nevezetesek, hogy csak néhány nevére szorítkozzak: Byron, Puskin, Lermontov, Petőfi... Illusztrálta a grúz Rusztavelli Tigrisbőrös lovag című époszát, de a Falstaffot és a Faustot is. 1885-ben kezdett hozzá „Az ember tragédiájának illusztrálásához, ki ne ismerne egy-egy rajzot az Aranyballadákból? Ezek illusztrá- tori munkásságának csúcspontjai. Amikor 1894-ben munkásságának 50 éves jubileumát ünnepelte, az elismerést, a honi méltatást így köszönte meg levelében: „A szeszélyes sors hazámból igen messze, és életem legnagyobb részére száműzött. Aki oly szerencsés, hogy magyarnak szülessen, az holtig az marad...” Híresek néprajzi gyűjtései, melyeket hosszú élete során, s a vándorlások éveiben gyűjtött. Egykori otthonában, a zalai emlékmúzeumban nagy értékű kaukázusi, indus bútorok, perzsa kazetták, fajanszok, színházi ruhadarabok is láthatók. Itt vannak Zichy számozott végű rajztollal; a művész pontosan 961 rajz- tollat használt, mindegyiket kipróbálta, véleményezte. 1906. február 29-én ragadta el a halál. Hatalmas életművéből nagyszerű gyűjteményt láthat szülőházában az odalátogató, akinek fülébe, agyába ivódik távoztá- ban Zichy nagy gondolata: „A művészet nem fényűzési cikk, a művészet a művelődés eszköze, mint a nyomtatott könyv, és kötelessége, csakúgy, mint a könyvnek, teljes meggyőző erejével a kor haladó eszméit szolgálni.” Ugye milyen modernül hangzik! Nincs semmi új, s mennyi új van a nap alatt! Barta Kálmán Varsa Zoltán : Álom őrző Párnámon pillád húrja zeng. Esendő múlt, konok jelen közt didergő, árva értelem: Mi lesz veled? Mi lesz velem? Nagy István Attila: Daphnisz mai dalaiból Olyan az arcod, a szemed is, ugyanúgy simogat kezed is, úgy lobban fet benned is a vágy, mint a nyári kazalban a láng, formás két melled is úgy ragyog, mint szerelmes szájban fogsorok, kulcsoló lábad is úgy szorít, hogy boldogan vállalom a kínt, a gyötrődés, fájdalom, harag elsimul jó tenyered alatt, messze fut az esti félelem, ha öledbe hajthatom fejem, és olyan a hangod neked is, nem tudom, az álom neszez itt, vagy a sípok szólnak messze lent a völgybe nyúló réteken. Fűszálak harmatcseppjeiben rég kihunyt csillagok remegnek. Verasztó Antal: W En ismerem... Én ismerem a múló félelmet az örömet a porba rajzolt gyermeki köröket a sírás lélek gyökerét a kövekkel megdobált köveket a fák tikkadt árnya fölötti szeleket a háromkirályokat a szolgálatot a három napig tartót a sistergő csillagot ismertem a szegénységet ismerem a szerénységet beérem sokkal kevéssel egy szép nyári éjjel cseppenként szedett harmattal keresztre feszített utakkal gyógyíthatatlan sebekkel holtig tartó szerelemmel. Ménesi György: Övön alul A fintor mélyütései után is kiszámolhatatlan. Lesz nemulass, ha felemeli ceruzáját! Ratkó József: Nagy mosás A szél minden ruhát levert. Virágos lett a kert. A bokron szoknyád szirmai elkezdtek bomlani. Kéklett egy árvácska-kötény a szilvafa tövén, s szétnyíló blúzodra, íme, rászállt egy méhike. Kiskendőd felröppent az ág hegyére, mórikált, s aztán, hogy fölfigyelt a kert, egy csöppet énekelt. Orosz László: Önarckép Egy írónő, aki régi ismerősünk Ember Mária: Aktavers és egyéb történetek Egy írónőt üdvözlünk. Nem kell bemutatni, régi ismerősünk. Most azonban más minőségben áll elénk. Már novellát ír. öt regény után jutott el erre a magaslatra. Kezemben tartom apró kötetét. 200 oldal sincs, de 4 novellaciklust foglal össze. 1 vers és 34 novella húzódik meg ebben a kis könyvben. Novellák. — De milyenek? — Talán azok is versek, de a cikluscímek, amelyek rímelnek előbbi olvasmányélményeinkre, feltétlenül prózaversekként állnak a ciklusok élén. Valamikor, valahol, valami ilyesmit olvastam:„Én nem érek rá röviden írni”. Nos, Ember Mária ráér. Ö csiszol, minden fölöslegest eltávolít, minden mellőzhetőt elhagy. Kötetnyi fájdalmat, öles társadalmi regényekbe foglalható felelősség- tudatot tömörít egy-egy sorába. Idézem 5 mondatos, „Körültekintés” c. novelláját. Kis remeklés. Minden sora egy típus drámája. „— Csak ne keltsünk pánikot — mondta, és belépett a gázkamra ajtaján.” A novella lépcsőzetesen épült. A harmadik fokra emelkedve ezt olvashatjuk: „— Mutassuk meg, hogy nem vagyunk csürhe — mondta, és belépett a gázkamra ajtaján.” Sokat töprengtem azon, hogy ezek a tömör írások rokonai-e Örkény egyperceseinek? Ez előkelő rokonság lenne, de túl nagy a különbözés. Ember Mária is kimerevít egy-egy groteszk portrét, váratlan csavarással megfordítja, mintegy fejtetőre állítja az alaphelyzetet, de nem old humorral, még abszurd, fekete humorral sem. Ember Mária nem ismer bűnbocsánatot, szigorúan, s a humánum nevében különválasztja a gyilkost, és az áldozatot. Nem kerül meg, nem kerüli ki a sokak szemében tabunak tekintett témákat. Az elmondhatatlant keresi. Beszél Rajk Lászlóról. Láttatja az 50-es évek pillanatok alatt süllyesztőbe került alakjait. Megidézi 56-ot. Írói látleletet ad a fasizmus anatómiájáról. Felmutatja mai életünk fonákságait. A Magvető e kiadványa a meglepetések könyve. Meglepetés és olyan ajándék, amelynek joggal örülünk. Szabad Olga Orosz László: Maconkai templom
